|
| |
A BEAG - avagy fejezetek a magyar hangerősítés történetéből.
Pávó Ferenc
 Az ehhez szükséges berendezéseket (erősítő, villanypóznára szerelhető tölcséres hangszóró, mikrofon, lemezjátszó stb.) az AUDIO gyártotta. De rengeteg berendezést igényeltek a gyárak, sportpályák, vasútállomások, iskolák is. 1956-ban az amerikai AUDIO Co. névbitorlás címén pert indított a magyar cég ellen, melynek eredményeként EAG-ra (Elektro Akusztikai Gyár) változtatták a cég nevét. Ezzel a névvel sem volt szerencséje a Vállalatnak, mert 1960 nyarán egy budapesti kiállításon az NSZK-beli nagy múltú AEG cég – tekintettel a nagyon hasonló cégnévre névváltoztatásra kötelezte a magyar vállalatot. Ekkor lett az EAG-ból BEAG. 1992-ig – a vállalat jogutód nélküli felszámolásáig – ezen a néven gyártotta termékeit. A megszűnt vállalat vezető tervezői, fejlesztői 1992- ben BEAG Kft. néven folytatták a tevékenységet, de ez egy következő történet. E cikk tulajdonképpeni tárgyát a BEAG azon csöves erősítői képeznék – az EA 057 kivételével, melyről a néhai Hi-Fi magazin is két alkalommal cikkezett - melyek eredeti gyári állapotukban is alkalmasak szobahangosításra. Sajnos ezen készülékek száma elég csekély, melynek véleményem szerint elsősorban politikai és nem műszaki okai vannak. Az, hogy a BEAG erősítőinek java része, már a kezdetektől vonalkimenettel (100 V) készült, feltehetően a lakáshangosítás (otthoni igényes zenehallgatás) az akkori politikai vezetés által polgárinak minősített volta miatt történt. Fontosabbnak tartották a nagy tömegrendezvények hangosítását, melynek a szocialista táboron belül nagy szerep jutott a BEAG-nak. Talán a legnagyobb volumenű munkát jelentette a cég számára az 1980-as moszkvai olimpia komplett hangtechnikájának megtervezése és kivitelezése. Amíg a nyugati országokban – főként az Egyesült Államokban – már az ’50-es években kultusza volt az igényes otthoni zenehallgatásnak, melynek hatására komoly háttéripar épült ki a berendezések gyári és otthoni (KIT-ek) összeállítására, addig nálunk ezeket a készülékeket csak a BEAG-nak az a néhány erősítője képviseli, ami itt bemutatásra kerül, kivéve az AE782/A típust. Ezekben az évtizedekben megjelent ugyan néhány könyv, (Kádár Géza: Hangerősítők, Vajda Zoltán: Természethű hangátvitel, stb.) valamint ritkásan egy-egy cikk a Rádió-technikában Piret Endre, Rózsa Sándor és újabban Plachtovics György tollából, de ezek mögött nem állt egy komoly ipari háttér abban az időben, amikor az elektroncsöves technika képezte a híradástechnika gerincét. Az elektroncsövek a félvezetők térhódításával mára csupán néhány területen vannak jelen az elektronikában, s ennek is csak egy kis szegmense a hangtechnika. Az alább bemutatott készülékek még abban az időben készültek (’60-as évek) amikor erősítő eszközként természetes módon alkalmazták az elektroncsöveket. A készülékek belsejében megjelentek a nyákpanelek, de még jelentős számú kábelkorbács utal az ezt megelőző szereléstechnikára. Az alkatrészek belső elrendezése mintaszerű, megállja a helyét bármelyik ez idő alatt készült nyugati középkategóriás erősítő mellett. A mellékelt képek olyan exportra készült AE 211 erősítőt mutatnak, melyben Ducati (piros színű) csatolókondenzátorok és Valvo csövek kerültek beépítésre. Kimenő transzformátora – mely megegyezik az AE 782/A típusú mono keverőerősítő kimeneti trafóéval – 16,2 cm2 magkeresztmetszetű. Az idők során ezek a transzformátorok - amint a képmellékleten látható – készültek középen osztott, u.n. rekeszes kivitelben is. Tekintettel arra, hogy ez a készülék adatlapja szerint 2 x 12W (Csabai Dániel: Hangerősítő kapcsolások, MK 1976, 62 old.) ez a tekintélyesnek mondható magkereszt-metszet igen jó mélyátvitelt biztosít. A készülék külleme a ’60-as évek formavilágát tükrözi. Kávébarna színéhez igen jól illik az aranyszínűre eloxált előlap. Forgatógombjai sem a megszokott BEAG (barna vagy szürke) gombok, hanem fehér alapon ezüstszínű alumínium betéttel ellátottak. Ugyanezeket a forgatógombokat alkalmazták az AE 110, AE 211 és az AE 233 készülékekhez. Ennek a három készüléknek a formavilága is teljesen elüt a szokványos BEAG erősítőkétől. Ezen készülékek külső burkolatának anyaga – szemben az addig alkalmazott 1 mm-es acél lemezes burkolatokkal – 2 mm-es alumínium lemez. A hajlított burkolatok visszahajlított „C” formája lehetővé tette, hogy a készülékek burkolatát csak a berendezések alján kellett a készülékvázhoz csavarozni, tehát a látható oldalakon nincsenek csavarok. Az AE110 és az AE211 ellenütemű, míg az AE233 együtemű készülék. Mindhárom erősítőben a ECL86 kombináltcsövet használtak végcsőnek, melynek trióda része – ami megegyezik az ECC83 egyik oldalával – az ellenütemű készülékekben a fázisfordítást végzi, míg az együtemű készülékben a megfelelő szintre történő erősítést biztosítja. A három készülék közül úgy felépítését, mint szolgáltatásait tekintve az AE211 a legkomolyabb. Az AE110 (Csabai: Hangerősítő kapcsolások 59-61 old.) csöves egyenirányításánál fogva hordoz némi előnyt, de ez az igen szerény vaskeresztmetszetű (5,6 cm2) kimenőtrafón elvész. Mivel a fent hivatkozott Csabai könyv közli a készülékek transzformátor adatait, így ebből összehasonlítva a kimenő transzformátorokat látható, hogy az AE110 nem csak vaskeresztmetszetét, de tekercsosztását tekintve is szerényebb kivitelű. Bár az ekkoriban gyártott ilyen teljesítményű külföldi készülékek jó részének a kimenőtrafók mérete, tekercsfelépítése sem haladta meg ezt, mégis a két erősítő összehasonlításakor jól hallhatóak a különbségek. Természetesen a cél, melyre tervezték a két készüléket is különböző volt. A 2 x 3W-os AE233 sztereó erősítő érzékeny hangdobozokkal (>95 dB) elfogadható hangerőt biztosít, egy átlagos méretű lakószobában. Mindhárom készülék használatát bonyolítja, hogy a jelzett teljesítményeket 15Ω illesztő impedancián adja le. (Bár az AE110 fogadja az 5Ω-os sugárzókat is.) Amikor a BEAG ezeket a készülékeket piacra dobta főként az angolszász országokban zömmel a 16Ω-os sugárzókat használták. Ebben az időben az ORION is gyártotta a PD206 és PD256 típusú szélessávú hangszóróit 15Ω-os impedanciával is. Ezek a hangszórók viszonylag nagy érzékenységüknél fogva jól illeszkedtek a fenti hangerősítőkhöz. Azok, akik a szélessávú sugárzók dinamikai tartalékait és az énekhang vagy az akkusztikus hangszerek plasztikus megszólalását keresik azok egy-egy az ’50-es, ’60-as években felvett LP-ket hallgatva elcsodálkozhatnak azon, hogy miként tudták az esztétikát a technikával így harmonizálni. A téma iránt bővebben érdeklődőknek az alábbi forrásmunkákat ajánlom. |
| Hangerősítő kapcsolások, Műszaki Könyvkiadó 1976 | |
| [2] Kádár Géza: | Hangerősítők, Műszaki Könyvkiadó 1955 |
| [3] Dr. Barta István: | Rádiókészülékek és erősítők, Tankönyvkiadó 1963 |
| [4] Makai István: | Hangerősítés, hangfelvétel Bp. 1944 |
| [5] Holló-Magó-Valkó: | Tungsram rádió tanácsadó 1944 |
| [6] Rádió Compass | 1947 Hungária kiadás |
| [7] Rádió Compass | 1948 Nagy Andor kiadása |
| [8] Urbán János: | Hangrögzítés, Műszaki Könyvkiadó 1957 |
| [9] Heckenast Gábor: | Hangszalagtechnika, Műszaki Könyvkiadó 1956 |
| [10] Heckenast-Zsdánszky: | Mágneses hangrögzítés, Nehézipari Kiadó 1954 |
![[1] Csabai Dániel:](./ae211_csabai.jpg){kind=link}