» www.elektroncso.hu » cikkek

Az elektroncsöves erősítők titkai Takács Jenő „Az anód, a katód, és a kimenő-transzformátor nevében, térjetek meg … „ [HFM 18/58.old] A Hi-Fi Magazinban olvashattuk ezt a már szállóigévé vált kijelentést, amelynek jelentéstartalma több mint felhívás. Kicsit a vallásos tanokban – a HFM cikk szerint -, az egyetlen igaz hitben hivők tábora lehetett ennyire meggyőződve a helyes útról, mint az audiofilek egy része a csöves erősítők természethű hangzásáról. Az eltelt évtizedek alatt sem lehetett ezt a fanatikus, a hangzás tökéletességét kereső réteget hitében megingatni. Miért nem? A realitás az, hogy a technikai fejlődés nem támogatja az elektroncsöves készülékek fennmaradását, a miniatürizálás és a digitalizálás a kitűzött cél minden magára valamit is adó cég terveiben. De realitás az is, hogy ezek a cégek nem a természethű hangzás elismert prófétái, inkább tömegcikkek előállítói. Ezek a gépek tiszavirág életű pályájuk befutása után a polcok mélyén végzik … Érdekes, hogy nem ilyen nagy reklámmal, de sokkal kiérleltebben nem is kevés gyártó az elektroncsöveket és az ezekből épülő készülékeket részesíti előnyben. Az igazi ellentmondás egyértelműen az, hogy a mai modern világban mi tartja életben az elektroncsövek gyártását és felhasználását, mikor technológiai, műszaki okok ezt nem indokolják. Maga az elektroncső mint eszköz, vagy a létrejött kapcsolástechnika, ennek szellemisége adja meg a választ? Itt indul a kérdéskör áttekintése, a csöves áramkörök elméletének minden apró részletének elemzése, de ebben nem a tankönyvek bevált sémái adnak útmutatást (ezek a könyvtárakban bármikor hozzáférhetőek), hanem a témában felhalmozódott tapasztalatok és olyan titkok, amelyek eddig nem voltak publikálva… Csöves erősítők felépítése A kialakult kapcsolás technika alapján a csöves erősítők a tápegységből, bemeneti feszültségerősítőből, meghajtó és teljesítmény fokozatból állnak. A főbb egységek számtalan változatban léteznek, az együteműektől egészen a párhuzamos ellenüteműekig. Fontossági sorrendet az egységek tárgyalása közben nem állítok fel, mert nem ez határozza meg a kapott hangzást. Tápegységek A csöves erősítők táplálása során két fontos részt különíthetünk el, a fűtéskört és a különböző tápfeszültségeket. Mivel általában a hálózati táplálás a jellemző (230V-ról), így a táptranszformátor az alapja mindkét energia ellátási vonalnak. A csövek fűtésére egyértelműen az egyszerű váltóáram a legjobb, minden további eszköz, anyag ami a fűtőkörbe kerül (dióda, elkó, ellenállás, tranzisztor, IC) a hangminőség romlását okozza. Kivétel persze van, csöves MC phono esetén egy graetz + elkó engedélyezett (nem szívesen – de extra minőségben!). Az elektroncsövek hangminőségére jó hatással van, ha egyedi fűtésük van, valamint ha fűtőszálaik nem sorosan kapcsolódnak a fűtőkörre. Ajánlott, hogy bekapcsoláskor a trafó fűtőköre „puhán” induljon, mert nem megnyugtató látvány a fűtőszál felvillanása. A direktfűtésű csövek bonyolultabb fűtőkört igényelnek, sokszor minden csőnek saját fűtőtrafója van, mert a jó hangminőségért fizetni kell! Ha a végsőkig elmegyünk a technológiai szint elérésében, akkor megtehetjük, hogy a fűtőkörben ugyan olyan jó minőségű alkatrészeket használjunk fel, mint a hangfrekvenciás fokozatokban. Végül arról, hogy a fűtések milyen potenciálon legyenek, mert számtalan esetben kénytelenek vagyunk ezzel is foglalkozni. A megfigyelésem az, hogy a fűtés egyik pontja testen legyen, mert ha felemeljük valamilyen feszültségre, akkor a felhasznált anyagok miatt romlik a hangminőség. Természetesen azokban az esetekben (pl. tápegységben) ahol a katód – fűtőszál feszültség különbsége magasabb a megengedettnél, ott össze kell kötnünk a katódot és a fűtőszálat és külön tekercsről fűtjük a csövet. A tápfeszültség ellátás következő része az erősítő működéshez szükséges anód illetve segédfeszültségek előállító kör. A hálózati trafó szekunderével indul, - és kiváló minőség esetén - az egyenirányító csővel folytatódik. A két eszköz kapcsolata igen fontos, mert a trafó belső ellenállását a kijelölt típusra méretezik. Az egyenirányító csöveknek két fő típusa van, direktfűtésű és a közvetlen fűtésű. Sok meghallgatás után egyértelműen a direktfűtésű csöveket favorizálom, aminek szerintem az egyszerűbb kivitel és a gyártásnál alkalmazott jobb anyagok használata az oka. A félvezető diódák elterjedése nem hozta meg a várt hangminőség javulást, ami mögött az lehet, hogy a gyártásnál anyagszennyezéssel állítják elő ezeket az eszközöket. Beleszól még a hangzásba az is, hogy a gyors, kis belső ellenállású diódák hirtelen impulzusokat produkálnak, amit sajnos jól hallani. Kizárólag több amperes áramfogyasztásnál használjuk ezeket a diódákat, mert kis feszültségre sajnos nincs ilyen nagyáramú egyenirányító cső. A „soros” egység a szűrőkör, amelynek feladata az egyenirányításkor keletkező feszültség hullámosságának megszüntetése. A legolcsóbb kivitel az R-C típusú szűrés, amit sok gyártó tud is, ezért előszeretettel alkalmazzák. (1. ábra) 1. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Az R-C típusú szűrőlánc, teljesítmény ellenállással. Nagyáramú felhasználása korlátozott, mert jelentős teljesítményveszteség alakulhat ki, a hő fejlődést is tudomásul kell venni, a jó szellőzés ezért elsőrangú kérdés. Kisáramú feszültségerősítő fokozatoknál alkalmazzák gyakran, mindig több tagból állnak, hogy minél kisebb legyen a búgófeszültség. Hátrányos tulajdonsága, hogy a szűrőtagok számának növekedésével egyre messzebb kerülünk a táplálás kis belső ellenállásától és marad a szűrőelkó minősége… ( a jó elkó méregdrága és ritka mint a fehér holló) Mágnesezhető anyagból készült ellenállásokat ne használjunk, mert a kapott hang grízes és torz lesz. Jobb hangzást érhetünk el az L-C típusú szűrőkkel, melyek az ellenállások helyett induktivitásokat (fojtókat) használnak. (2. ábra) 2. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Az L-C típusú szűrőkör. Terheléstől függő kivitelben, lemezelt, tekercselt, légréssel ellátott konstrukciókkal találkozhatunk. Kétségkívüli előnyük, hogy megtartják a táplálás kis belső ellenállását, általában jó vezetőképességű huzalokból készülnek és nagyáramú felhasználásuk is lehetséges. Problémák adódhatnak az elhelyezésüknél, mert mágneses szórt terük búgófeszültséget indukál az erősítő bármely alkatrészében. Több fojtó használata esetén (oldalanként, fokozatonként) az erősítő megemelése lehet gond, míg igényesebb kivitelben a feltekercselt ezüsthuzal ára terheli meg a pénztárcánkat! Megmaradt viszont továbbra is a szűrőelkó hangja, ami a használat során folyamatosan romlik (meleg belsőtérben az élettartama ugyanis csak néhány év). Az eddigi megoldások közös problémája a felhasznált elektrolit kondenzátorok nagy száma (a hagyományos csöves erősítőkben hemzsegnek), ami extra minőségű erősítőknél már nem elfogadható! Mi lehet a megoldás? A lehető legkevesebb elkó alkalmazása – csak a pufferelkó marad -, az egyetlen járható út, amely a HIGH-END világába vezet. Ezeknek a feltételeknek felel meg a műszertechnikából, katonai eszközökből ismert csöves áteresztő soros stabilizátor. (3. ábra) 3. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Soros, áteresztő stabilizátor A garantált kis belső ellenállás, ami ráadásul széles frekvencia tartományban rendelkezésre áll, valamint a stabil tápfeszültség – jó hatással van a végső hangminőségre. Az idők folyamán nagyon sok kapcsolás alakult ki, külön áteresztő csőtípusok kerültek kifejlesztésre, így az elkó hangminősége helyett – időtállóban – már a csövek hangját élvezhettük. Nagyon szigorú megítélés esetén felmerül egy észrevétel: a stabilizátorokban felhasznált csövek típusa általában nem azonos az erősítőbe beépített csövekével, ami igényes zenei anyagok hallgatásánál jól észlelhető (pl. kicserélve az áteresztő csöveket észrevehetően minden megváltozik, van ami előnyére, van ami hátrányára). A kérdés kötelező: hogyan lehet „tökéletese semleges hangú” csöves tápot építeni, amely a hangképet többé már nem befolyásolja? A válaszadás már átvezet a második generációs elektroncsöves erősítők elméletébe, nagyon egyszerűen hangzik: építsük a stabil tápegységet és az erősítőt azonos típusú csövekből, és a táp képezzen egységet, magával az erősítővel! Mivel a táp és az erősítő így integrálódott, nem beszélhetünk többé két különálló fogalomról, innen kezdve az egységes és harmonikus működés lehet az igazi cél. 4. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő bemenete az integrált tápegységgel. (Részlet, MK-I verzió) Az új szemléletmód alapján kifejlesztett szimmetrikus bemenő fokozat és vezérelt soros stabilizátor – mint új fogalom – a 4. ábrán látható. Különlegessége a kettős (nem invertáló és invertáló oldali) táp, mivel az integrációból és a szimmetrikus elvből következően a táplálásnak is szimmetrikusnak kellett lennie! További felhasználási lehetőség az egyenfeszültségű erősítés (oldalanként több mint 40dB), amely a szimmetrikus technika távlati fejlesztését nagyban kiterjeszti. A kapcsolás dinamikus működését maga a felerősített hangfrekvenciás jel is végzi! Járulékos előny még, hogy nincs rácslevezető ellenállás a földön (ground), így az eddigi elvekhez képest ez valóban „ szimmetrikus, földfüggetlen bemenetű elektroncsöves erősítő”. Bementi fokozat 5. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) MC erősítő bemeneti elrendezése. Elsődleges céljuk a beérkező hangfrekvenciás jelek felerősítése alacsony torzítás és kis zajszint mellett. 6. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Az elektroncső mint munkaellenállás - SRPP verzió A legegyszerűbb alapkapcsolás az MC előerősítőkben található. (5. ábra) Mondanom sem kell, hogy a legegyszerűbb kiképzésű a legjobb hangú is egyben, már csak azt az apróságot kell megoldani, hogy kitűnő alkatrészeket tartalmazzon és csöves stabil tápegysége legyen (lásd. tápegységek). Ugyanis a hangminőség növelésének már csak a tápegység felé van további lehetősége! Használatosak még a Single End erősítőkből jól ismert aktív munkaellenállással (6. ábra) működő (újabb cső + alkatrészek!), vagy a nagyfrekvenciás technikából átvett kaszkód fokozatok (7. ábra). Alkalmazásuk nem a hangminőség javítása érdekében történik, hanem másodlagos célokat szolgál. Alacsonyabb kimeneti impedanciát, vagy nagyobb erősítést a szükséges negatív visszacsatolás biztosításáért. Itt hívom fel arra az egyszerű tényre az érdeklődők figyelmét, hogy minden kimenő-transzformátort tartalmazó csöves erősítőt – általában a nagy vezérlőfeszültség szükséglet miatt – kaszkád, vagy több fokozatot tartalmazó kivitelben építenek meg. 7. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Kaszkód kapcsolás (D.C. soros) 8. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Differenciál bemenetű erősítőfokozat. Például a három fokozatot tartalmazó erősítők be és kimenőjeleik ellenkező fázisúak (ami a negatív visszacsatolás szempontjából viszont megfelelő), de az ősi japán hifi mondásnak ezért már nem felelnek meg: „a jó erősítők két fokozatból állnak” (a bemenő és a kimenő jelek fázisban vannak egymással). Megemlíthetem még a differenciál bemenetű – mérőműszerekben használt – kapcsolásokat (8. ábra), de az igényesebb hifi készülékekben nem terjedtek el különösebben, mert az erősítésük csak a fele az alapkapcsolásénak és még negatív tápot is igényelnek. Fázisfordítónak („hosszúkatódos”) átalakítva viszont sok készülékben megtalálható (9. ábra). 9. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Katódcsatolt ('hosszúkatódos') fázisfordító kapcsolás. Az egyszerű bemeneti erősítőfokozat jó hangzását kell tehát alapul venni, amihez társulhat a szimmetrikus bemenet előnye (külső zavarok elleni védettség, nincs földelés) és a stabil tápegység minőségjavító hatása is. Ha kimenő-transzformátor nélküli OTL kapcsolású erősítőt tervezünk, ez az egyszerű alapkapcsolás akkor is jól megfelel, mivel a kimenőcsövek direkt hajtják a terhelést, nincs szükség nagy erősítésre. Tehát lehet az erősítőnk kétfokozatú, már csak a fázisfordítót kell integrálnunk az egyszerű, szimmetrikus bemeneti egységbe és az ősi japán hifi közmondás lehetetlen feltételét is teljesítettük … (lásd 4.ábra) 4. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő bemenete az integrált tápegységgel. (Részlet, MK-I verzió) Fázisfordítók és meghajtók 10. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Katodin fázisfordító Ellenütemű erősítők fontos, ha nem a legfontosabb része a fázisfordító, amely az aszimmetrikus bemenőjelből előállítja az egymáshoz képest fázisban, 180 fokban eltolt szimmetrikus vezérlőjelet a két végcsőnek. 11. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Önbeállító fázisfordító A valóságban persze nem egyformák a fázisfordító csövei, a felerősített jelek, ezek fázisai és végül a kimenő impedanciájuk. Ezért itt van csak egyértelmű előnyűk a Single End erősítőknek – nekik nincs szükségük fázisfordítóra! Az elmúlt évtizedek alatt számtalan fázisfordító került kidolgozásra, az igénytelen katódin (10. ábra), a katódcsatolt (9. ábra), az önbeálló (11. ábra) és még számtalan, több csővel működő elbonyolított kapcsolás. Legnagyobb problémájuk, hogy a kimenőjelek eltérését nem, vagy csak korlátozottan tudják érzékelni (csőöregedés, anódellenállások megváltozása, stb.), sajnos sok kapcsolás már eleve aszimmetrikus is. Így nem lehet egyszerűmódon áttérni aszimmetrikus üzemről szimmetrikusra. Ha a kapcsolások beállító potit is tartalmaznak, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a kapcsolás hosszúidejű, megbízható működése több mint kétséges (12. ábra). 12. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Katódcsatolt ('aszimmetrikus') fázisfordító Itt is segíthet az a cél, hogy a kitűzött feladatokat a lehető legkevesebb alkatrésszel érjük el. Szimmetrikus kiképzés, az ebből adódó egyforma alkatrészek, valamint a csövek öregedése se legyen probléma – a kimenőjel figyelését már nem is említem. A csöves világ mivel „egyoldalú” (csak egyféle elektroncső létezik, nincs PNP – NPN mint a félvezetőknél), ezért itt a hídkapcsolás nyújt megfelelő minőséget – természetesen beépítve a bemeneti fokozatba – a lehető legegyszerűbb működés mellett. Itt sikerült először biztosítani az aszimmetrikus és szimmetrikus meghajtás integrálását is, nincs újabb alkatrész a kapcsolásban, hogy aszimmetrikus vezérlésről átválthassunk szimmetrikusra! (lásd. 4. ábra) 4. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő bemenete az integrált tápegységgel. (Részlet, MK-I verzió) 13. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Együtemű erősítő (SE), amelynek végcsöve trafós meghajtású A nagyobb teljesítményű erősítőknél találkozhatunk külön meghajtó fokozattal. Szerepük alapvetően a rácsáramos végcső meghajtását ellátni – egy újabb fokozat, amit igen jól ki kell dolgozni. Működésük több mint kritikus, mert a nagyjelű linearitásuknak jónak kell lennie és a kis belső ellenállás is alapvető követelmény. A kezdeti időkben az együtemű végfokokat transzformátoros meghajtással látták el (13. ábra), csak később kerültek a katódkövetővel kiegészített meghajtók előtérbe (14. ábra). A trafós meghajtás nem egy tökéletes megoldás, mert a kimenővel is problémák vannak, ezért még egy trafó a jel útjában további minőségromlást okoz. 14. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Együtemű erősítő (SE), katódkövetős meghajtással. A katódkövetővel kivitelezett kapcsolások előnye, hogy a végcsövekből – rácsáramos üzemben – nagyobb teljesítményt csikarnak ki, sajnos a hangminőség itt ismét másodlagos szerepet játszik, ha lehetséges, ne használjunk az elektroncsöveknél rácsáramos munkapontot (növekvő torzítás, a feszített üzemelés miatt csökkenő élettartam). Ritkán találhatunk olyan átgondolt kapcsolást, ahol már lépéseket tettek a teljes meghajtás és a végcsövek összehangolt működésére. (15. ábra) 15. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) McIntosh MI-200 erősítő kimenete (elvirajz, részlet) Abban az esetben, ha tovább akarjuk növelni a meghajtók által szolgáltatott jelek linearitását és a kimenőcsövek jelalakjait is javítani akarjuk, akkor nem tehetünk mást mint, hogy a két egységet is integráljuk. A 15. ábrán már láthatjuk az első próbálkozásokat, amelyek követők nélkül maradtak, de átsiklani felettük nem szabad és az OTL technikában új távlatokat nyitnak. Az én elképzelésem alapján a meghajtó fokozat – mint egységnyi erősítésű driver – a végcsövekkel szoros kapcsolásban áll, gyakorlatilag egymást kiegészítik, a hibákat javítják (16. ábra). Így ez a kimenőfokozata az általam kifejlesztett második generációs erősítőnek. Nem elhanyagolható előnye a kapcsolásnak a szimmetrikus kivitel, valamint az az elképzelés, hogy – a meghajtók segítségével – az egyik végcső hibáit a másik végcső vezérlésével is csökkenti. Új, még nem alkalmazott – a kapcsolásból nem kivehető – megoldás a nagy jelű üzemelésnél jelentkező lineáris meghajtás is, amit két végtrióda segítségével oldunk meg. Komplex terhelés esetén csökken a kimenőfeszültség, amit a driverek növekvő vezérlőfeszültséggel kompenzálnak, ha a végcsövek ezen része nagy meredekségű, akkor a hibajavítás lényegesen hatásosabb és alacsonyabb torzítással is jár (17. ábra). Ezek a megoldások már átvezetnek a következő fejezetbe, ami szintén egy érdekes része a hangtechnikának. 16. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő kimenőfokozata, az elvi működés vázlata. (részlet, MK-II verzió) 17. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő 'Lineáris meghajtás', elvi vázlata. (részlet, MK-II verzió) Végfokozat 18. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Loftin-White erősítő a 'Hőskorból Végletekig leegyszerűsítve az erősítőket két fokozatról beszélhetünk (a japán hifi mondás alapján is), a feszültség erősítő és a kimenő teljesítményt produkáló végfokozatról. Igazából a két eltérő egységet teljesen külön kell kezelnünk, csak a negatív visszacsatolást tartalmazó erősítőknél kell a bemeneti és a kimeneti fokozatokat összefüggéseiben látni. 19. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Egyszerű, ellenütemű erősítő kimeneti fokozata. Az elektroncsöves erősítők hőskorában (1907-től) nem volt bonyolult kiképzésű a kimenet (18. ábra). A könnyedén utánépíthető, nem sok alkatrészt tartalmazó kapcsolás számos mai konstruktőrt is megkörnyékez, ami végül is érthető, mert az a kevés dolog amivel foglalkozni kell – jó esetben – eredményt hozhat. A Single End kapcsolásokhoz csak két fontos momentum tartozik, a kis kimenő teljesítmény és az ehhez kapcsolódó állandó hangfalproblémák. Ha negatív visszacsatolást nem alkalmazunk, akkor a végcső + kimenőtrafó + tápelkó ördögi körébe kerülünk, mert a hangfal korrekt megszólalásáért érdemben más nem befolyásolja! Tudták ezt már annak idején is (1920-as évektől), hogy a tovább lépni csak más megoldásokkal lehet és az ellenütemű erősítők kora következett (19. ábra). Vonzó volt a nagyobb kimenő teljesítmény, ha sikerült megoldani a szimmetrikus működést, akkor alacsonyabb torzítást is kaptak. A fejlődés folyamatos volt és töretlen, csak a hangminőség számított – nem úgy, mint manapság -, sorra születtek a jól kidolgozott kapcsolások. Meg kell ismét említenünk a sokak által ismert Quad és McIntosh cég neveket, ők is sokat tettek a természethű hangzásért. Visszatekintve elismerhetjük a végfokozatok nagyon finom kidolgozását, viszont a bemenő fokozatok sajnálatos módon lényegesen alacsonyabb elméleti színvonalat képviseltek. A kései csöves kapcsolások (1960-as évektől) már olyan megoldások csíráit mutatták, hogy a tranzisztoros erősítők először ezeket másolták le. (Eleinte soros ellenütemű kvázi komplementer, míg később tiszta komplementer, soros ellenütemű végfokokat terveztek. Igazán érthetetlen, hogy itt aztán meg is rekedt az analóg tranzisztoros erősítés technika…) 20. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Ultralineár erősítő kimeneti fokozata. 21. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Párhuzamos, ellenütemű erősítő elve (PPP) Két jól elkülönült úton haladtak a csöves erősítők fejlesztői. Az egyik út a kimenőtrafó és a végcsövek kapcsolatára helyezte a hangsúlyt: ultralineár kapcsolás (20. ábra), Paralell Push-Pull (21. ábra) kimenetű erősítő. A jól kimunkált kapcsolások hihetetlen bonyolult kimenőtrafókat igényeltek – természetesen gondosan titkolt technológia alapján -, az elért hangminőség csak az eredeti készülék sajátja volt. A különleges kapcsolások védettsége és a további fejlődés érdekében a kimenőtrafó átkerült a katódkörbe, ez a híres, párhuzamos ellenütemű erősítő. Az első generációs erősítők hattyúdala volt ez, itt bukkant fel először a teljesen szimmetrikus erősítő és tápegység gondolata, és ehhez társult még, hogy a katódcsatolt kimenő miatt fantasztikus adatai voltak. 22. ábra (Az elektroncsöves erősítők titka) Futterman OTL erősítő kimeneti részelete (SPP) A másik fejlesztési irányvonal érthető módon – minőségi megfontolásból – teljesen feleslegesnek tartotta a kimenőtrafót és OTL (kimenő-transzformátor nélküli) kapcsolásokat terveztek. A legismertebb úttörője ennek a vonalnak az amerikai Julius Futterman volt, soros ellenütemű csöves végfokozata (22. ábra) alapkapcsolás lett. A hatalmas ívű fejlődést áttekintve elgondolkozhatunk, hogy milyen szintre fejlődhetett volna az elektroncsöves technika, ha a tranzisztor nem veszi át a szerepét és a tömeggyártás révén kiszorítja napjaink általános zenereprodukáló eszközei közül. Talán kitörési pont lehet az egyetlen továbbfejleszthető, elvekben már magasabb szintet megcélzó, modern, az analóg félvezetős technológiát is meghaladó, szimmetrikus, párhuzamos ellenütemű, csöves végfokozat (16. ábra). Így az első generációs csöves erősítőkben rejlő, kezdetleges fokon már látható lépéseket felismerve, még is lehetséges ezt a technikát újra tartalommal megtölteni. Az elképzelések alapja tehát nem a régi sémák alkalmazása (pl. globális negatív visszacsatolás), hanem a csöves kapcsolástechnika átértelmezése, átalakítása, az erősítő összhangjának megteremtése. O.T.L. elven működő csöves kapcsolások ezt a lehetőséget biztosítják, míg a kimenő-transzformátorral tervezett hagyományos erősítők – az elvi korlátok miatt – ezzel nem tudnak élni. Remélem, hogy a 100 évet átfogó körutazás segített a témában tájékozódni kívánó – némi műszaki képzettséggel bíró – audiófileknek és elgondolkodásra is készteti az örök bizonytalankodókat. Minden – a reklámok által is befolyásolt – zenebarátnak azt javaslom, hogy csak a fülére hallgasson, így érthetővé válik a bevezetőben említett – a természethű hangzást kereső – audiofilek ragaszkodása az elektroncsövekhez. Ámen. (Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő, MK-II verzió (Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő, MK-II verzió - belső A képeken az elméletet megvalósító Twin Servo® OTL erősítő látható. A képek a szerző saját képei. A hagyományos OTL kapcsolások technikai szinvonalát felülmúló (Twin Servo®), megfelelő minőségű alkatrészek nélkül megépítve csak félkarú óriás lenne, lásd. a belsejéről készült képen. (Az alkalmazott csövek: 1xECC88, 2x6900, 2xE180F, 1x5687, 2x7241, 2x7242) Felhasznált irodalom: [1] Takács Jenő: Az elektroncsöves erősítők titkai (2000.Jan.31 - szerzői kézirat, a szerző engedélyével)