Csövek képei:
1. képJellegzetes régi kétsugaras cső rajza 1958-ból az egyik legjobb katalógus második kötetének címlapján. Jellegzetes régi kétsugaras cső rajza 1958-ból az egyik legjobb katalógus második kötetének címlapján. 2. képEgy régi kétsugaras cső: a DBM10-12. Az oldalkivezetéses bakelit aljazat nagyobb, mint a 10 centiméteres ernyő. Egy régi kétsugaras cső: a DBM10-12. Az oldalkivezetéses bakelit aljazat nagyobb, mint a 10 centiméteres ernyő. 3. képEgy kis részlet a DBM10-12 belsejéből: az elektródák hatalmas gyűrű alakú lapításon keresztül lépnek be a búrába. A bakelit fejtől idáig árnyékolva hozták be az eltérítő lemez csatalkozását, egyértelmű, hogy csak hangfrekvenciás alkalmazásokra gondoltak. Egy kis részlet a DBM10-12 belsejéből: az elektródák hatalmas gyűrű alakú lapításon keresztül lépnek be a búrába. A bakelit fejtől idáig árnyékolva hozták be az eltérítő lemez csatalkozását, egyértelmű, hogy csak hangfrekvenciás alkalmazásokra gondoltak. 4. képNémet kétsugaras cső oldalt kivezetett eltérítőlemezekkel és egy gyűrűs utángyorsítóval: B13S25. A két ágyú párhuzamos. Német kétsugaras cső oldalt kivezetett eltérítőlemezekkel és egy gyűrűs utángyorsítóval: B13S25. A két ágyú párhuzamos. 5. képA spirál utángyorsítós Tungsram DPM13-136 elektródarendszere búra nélkül. Jól látszik a két eltérítő rendszert egymástól árnyékoló lemez. A 18 kivezetéses bakelit alj német stílusú. A spirál utángyorsítós Tungsram DPM13-136 elektródarendszere búra nélkül. Jól látszik a két eltérítő rendszert egymástól árnyékoló lemez. A 18 kivezetéses bakelit alj német stílusú. 6. képEgy szokatlan kis cső: a DNM9-11. Az eltérítő lemezek csatlakozása olyan „gödör-kontaktusokkal” készült, mint amit az utolsó anódnál szokás használni. Egy szokatlan kis cső: a DNM9-11. Az eltérítő lemezek csatlakozása olyan „gödör-kontaktusokkal” készült, mint amit az utolsó anódnál szokás használni. 7. képNem túl gyakori darab: DGM10-111 a Tungsramtól. Nincs utángyorsítása, minden elektródája a 18 lábú bakelit aljazatra van kihozva. Nem túl gyakori darab: DGM10-111 a Tungsramtól. Nincs utángyorsítása, minden elektródája a 18 lábú bakelit aljazatra van kihozva. 8. képKétsugaras tároló cső, a 13LN9. Aljazata speciális: a lábak két koncentrikus körön helyezkednek el. Az eltérítőlemezek és a tároló elektródák kivezetését fehér gumiszerű felöntéssel védték. Kétsugaras tároló cső, a 13LN9. Aljazata speciális: a lábak két koncentrikus körön helyezkednek el. Az eltérítőlemezek és a tároló elektródák kivezetését fehér gumiszerű felöntéssel védték. 9. képA 13LN9 részlete: alul és felül a vízszintes lemezpárok, középen a fenntartó elektronágyú (flood gun) A 13LN9 részlete: alul és felül a vízszintes lemezpárok, középen a fenntartó elektronágyú (flood gun). 10. képMeglehetősen régi gyűrűs utángyorsítós tipus: Dumont-Fairchild 5AFP7. A nyakon az eltérítőlemezek egy nagy, gyűrű alakú bakelit idomon keresztül vannak kivezetve. Így a csövet a készülékbe egy mozdulattal be lehet dugni. Jól látszik a két gyűrűs utángyorsítás Meglehetősen régi gyűrűs utángyorsítós tipus: Dumont-Fairchild 5AFP7. A nyakon az eltérítőlemezek egy nagy, gyűrű alakú bakelit idomon keresztül vannak kivezetve. Így a csövet a készülékbe egy mozdulattal be lehet dugni. Jól látszik a két gyűrűs utángyorsítás. 11. képSzovjet rekorder: 18 centiméteres ernyőátmérőjű, kék fényű 18LO47A. A bakelit foglalat 25 érintkezős. A méreteket a mellé tett 30 cm-es vonalzó érzékelteti. A hatvanas évek elején készült, fél ruhásszekrény méretű, oktálcsövekkel működő oszcilloszkópban volt. Szovjet rekorder: 18 centiméteres ernyőátmérőjű, kék fényű 18LO47A. A bakelit foglalat 25 érintkezős. A méreteket a mellé tett 30 cm-es vonalzó érzékelteti. A hatvanas évek elején készült, fél ruhásszekrény méretű, oktálcsövekkel működő oszcilloszkópban volt. 12. képEgy kiadós példány a Szovjetúnióból: 1982-ben gyártott 22lo1w. A nagyfelületű gettertükör mögött alig látszik a kúposan összetartó öt elektronágyú. A cső végén 25 kivezetésű, a nyakán 21 kivezetésű a csatlakozó. Az ernyő enyhén domború, a fénypor a P7-hez hasonló hosszú utánvilágítású. Egy kiadós példány a Szovjetúnióból: 1982-ben gyártott 22lo1w. A nagyfelületű gettertükör mögött alig látszik a kúposan összetartó öt elektronágyú. A cső végén 25 kivezetésű, a nyakán 21 kivezetésű a csatlakozó. Az ernyő enyhén domború, a fénypor a P7-hez hasonló hosszú utánvilágítású. 13. kép Az orosz 9LO2I (9ЛО2И) mindössze 9 cm-es kétsugaras szkópcső. Nagyon gusztusosan, szépen megépitett darab, a hosszu spirál és a szép nagy lemezpárok 10 V/cm körüli érzékenységet adnak. Mivel 4 kV alatti utángyorsitó feszültségre méretezték, a fénypor nem aluminizált. Az orosz 9LO2I (9ЛО2И) mindössze 9 cm-es kétsugaras szkópcső. Nagyon gusztusosan, szépen megépitett darab, a hosszu spirál és a szép nagy lemezpárok 10 V/cm körüli érzékenységet adnak. Mivel 4 kV alatti utángyorsitó feszültségre méretezték, a fénypor nem aluminizált. 14. kép 13 cm-es egysugaras tároló szkópcső. Mindkét ágyú a nyakában van, ezért az író ágyú sincs pontosan a cső tengelyében. Az RFT13S13 típusú 13 cm-es egysugaras tároló szkópcső. Mindkét ágyú a nyakában van, ezért az író ágyú sincs pontosan a cső tengelyében. 15. kép Az előbbi cső ágyúi közelebbről (RFT13S13) Az előbbi cső ágyúi közelebbről (RFT13S13)
|
|
Mára az oszcilloszkópcső története gyakorlatilag lezárult. Az utolsó fejlesztések a múlt század hetvenes éveire estek, utána már csak a gyártás folyt tovább. Mára a gyártás is Oroszország és a Távolkelet vidékére szorult vissza. A kétsugaras csövek története talán még hamarabb befejeződött. Ahogy a tranzisztoros korszakban elterjedtek a jó minőségű elektronkapcsolós, majd később a digitális tárolású oszcilloszkópok úgy váltak a kétsugaras csövek múzeumi tárggyá.
A klasszikus kétsugaras oszcilloszkópcső két elektronágyút és két komplett eltérítőlemez készletet tartalmaz. A két sugár két független ábrát rajzolhat az ernyőre. Közös tehát a búra és az ernyő. Mindig van egy közös elektróda: az utolsó anód, ami esetenként össze van kötve a cső grafitbevonatával meg a két rendszer közti árnyékoló lemezzel. Persze, ha utángyorsítós a cső, akkor az utángyorsító rendszer is közös.
Ehhez képest két egyszerűsítéssel találkoztam:
- az 1375J típusban az egyik irányú lemezpár, vagyis az időeltérítés közös
- a [2]. irodalomban van egy furcsaság: a „hasított sugarú cső”, ebben az elektronágyú elhagyása után vágja ketté a sugarat egy lemez és a két felet térítik külön el.
A közös időeltérítés eléggé kézenfekvő ötlet volt. A kétsugaras oszcilloszkóp lényeges szolgáltatása, hogy két jelet közös időtengellyel rajzolva megnézzük például a késleltetést vagy más összefüggést köztük.
Az 1375J-ben külön korrekciós elektródával lehetett vízszintesen (az időeltérítés irányában) egymásra húzni a két sugarat. Egyéb segédelektródák tekintetében a kétsugaras csövekben nem látni meglepetést. Egy új szabadságfok azért van: a két katódot nem feltétlenül kell egyforma potenciálon tartani.
A kétsugaras csövekből is megtalálható a szokásos négy kategória:
- utángyorsítás nélküli
- gyűrűs utángyorsítós
- spirál utángyorsítós
- hálós utángyorsítós
Megjegyzendő, hogy a háló és a spirál együtt is előfordult mind a DP7-176 vagy a D14-111 GH típusokban, de kétsugaras változatban ilyet még nem láttam.
Általában kétsugaras csövet csak bizonyos ernyőátmérő felett csináltak. Két kilenc centis kétsugaras csővel találkoztam, az egyik a brit DGM9-11, a másik a szovjet 9LO2i. A többi kétsugaras cső legalább 10 cm átmérőjű. A másik érdekesség: gyűjteményemben az összes kétsugaras cső síkernyős, ez arra utal, hogy eleve a drágább, minőségi termékek közé tartoztak.
A régebbi típusokban a két elektronágyú összetart, tengelyük az ernyőn találkozik. Elvileg tehát nulla eltérítőfeszültségnél a két fénypont egybeesne. A valóságban 1-2 cm szórás is van. Néhány komolyabb típusban a két ágyú tengelye párhuzamos. Ez elvileg korrektebb, mindketten merőlegesek a sík ernyőre, nem lesz trapéz torzítás.
Hasonló korú és hasonló ágyúkat tartalmazó csövek közt is van példa mindkét elrendezésre: a Tungsram DPM13-136 ágyúi összetartanak, a DGM10-111, ágyúi párhuzamosak.
 A spirál utángyorsítós Tungsram DPM13-136 elektródarendszere búra nélkül. Jól látszik a két eltérítő rendszert egymástól árnyékoló lemez. A 18 kivezetéses bakelit alj német stílusú. Kétsugaras csővel aránylag kevés oszcilloszkópot ismerek. Az EMG készülékei közül egy régebbi katalógusban (4) látható a 1551/B, amely 10cm-es síkernyős csővel készült és 60 kg-ot (!) nyomott. Utána következett a hatvanas évek „zászlóshajója”, a 1552. Ebben a párhuzamos tengelyű, spirál utángyorsítós 1375J nevű, 13 cm ernyő átmérőjű brit cső volt. A kapcsolási rajz szerint a Tungsram DGM13-140 lett volna benne, de ezt a típust eddig csak katalóguslap alakjában láttam. Ezt a készüléket használtam is, nagyon szép képe volt, de 900 Wattot vett fel a hálózatból, a különálló tápegységet nem számolva 77 elektroncső volt benne. Az érzékeny, spirál utángyorsítós csövek kellemetlen tulajdonsága volt, hogy függőlegesen egy sugár csak az ernyő egy kb 4-6 cm-es sávját rajzolta, mert nagyobb eltérítésnél a sugár a lemezekbe ütközött. A katalógus szerint az a terület, ahová mindkét sugár rajzolni tudott, mindössze 2 cm magas volt. A harmadik valódi kétsugaras EMG oszcilloszkóp – sajnos most már mondhatjuk, hogy az utolsó is – a 1553 volt. Ebben a Telefunken E14-120 a cső, amit állítólag az EMG kérésére fejlesztettek ki. Ez a cső már hálós utángyorsítós és két teljes eltérítő lemez készlete van. Az oszcilloszkópban ezt „ki is vezették” a kettős időalapot szét lehetett kapcsolni a két sugár számára. Persze ez a gép már félvezetős, ma is fel-felbukkan használt - és nagyon jól használható - műszerként. Egyébként az 1980-as Telefunken katalógusban (5) az E14-120 az egyetlen új készülékekbe ajánlott kétsugaras cső, de régi készülékekhez még 3 kétsugaras tipus rövidített adatlapja szerepel.
Az [1] gyűjteményben csak egy külföldi kétsugaras készülék található, a PHILIPS PM3230. Ez 10 cm-es kerek ernyőjű csővel készült aránylag kis méretű gép.
 Kétsugaras tároló cső, a 13LN9. Aljazata speciális: a lábak két koncentrikus körön helyezkednek el. Az eltérítőlemezek és a tároló elektródák kivezetését fehér gumiszerű felöntéssel védték. Külön ínyenc kategória a tárolós kétsugaras oszcilloszkóp cső. Két szovjet típust őrzök, a 13LN9 tűnik régebbi konstrukciónak, a 13 LN11 modernebb. A tárolócsövek képet fenntartó segédágyúja (angolul Flood gun) a kétsugaras csőben könnyebben elhelyezhető: a két eltérítő szerelvény közt a cső tengelyében tud lenni, mint ahogy a 13LN9 példáján a részlet kép mutatja.
 A 13LN9 részlete: alul és felül a vízszintes lemezpárok, középen a fenntartó elektronágyú (flood gun) Persze készültek kettőnél több elektronágyúval is oszcilloszkóp csövek. Valószínűleg Guinness rekord a [2]. irodalomban lefényképezett 8 ágyúból és eltérítő rendszerből álló „csokor”. Magyarországra a szovjet 22LO1W típusú ötsugaras csőből került be több példány, ez se kicsi darab. Négyzetes sík ernyője van és az öt ágyú egy szűk kúp palást mentén helyezkedik el.
 Egy kiadós példány a Szovjetúnióból: 1982-ben gyártott 22lo1w. A nagyfelületű gettertükör mögött alig látszik a kúposan összetartó öt elektronágyú. A cső végén 25 kivezetésű, a nyakán 21 kivezetésű a csatlakozó. Az ernyő enyhén domború, a fénypor a P7-hez hasonló hosszú utánvilágítású. |
