|
| |
|
Mint a régi tervek általában ez is húzódott, már beszereztem belőle hosszú üzemű válogatással válogatott párokat (több órát mennek egy adott beállításban és az 1% alatti eltérésűek lesznek párok), Eilor magot kimenő-transzformátornak. Mégis hipp-hopp eltelt vagy 15 év, mire megszólalt. A saját rendszerem messze nem indokolta a 60W-os teljesítményt és a PP-tól is elfordultam az SE irányába, így magamnak már nem építettem volna meg. Szerencsére jött egy ifjú titán, aki kezdő cső szerelmesként elvitte az egyik Sabre DAC-omat. A DAC-ot nálam hallgatva lett egyszeriben szerelmese a dolognak. A barátja is elkötelezett csöves hívő aki élesztgette saját 300B erősítőjét. A közös élesztgetésnek végül is az lett az eredménye, hogy a megfelelő konzekvenciákat vonta le, vagy is a félvezetős végfokozat nem alkalmas a Sabre-val párosított zene hallgatásra, pedig ha jól emlékszem valami jó nevű félvezetős a lecserélt végfok. A szakmájából kifolyólag jól ért a fém megmunkáláshoz, ezért abban maradtunk, hogy a készülék dobozát maga készíti el. Figyelembe véve a viszonylag érzéketlen hangfalait PP erősítőt kellett javasolnom és akkor merült fel a végre kivitelezhető E130L. Az erősítő kapcsolása akkor még nem volt kialakulva bennem, de pár szempontot szerettem volna betartani, nevezetesen azt, hogy az erősítő csak Tungsram csöveket használjon. A másik alapvető fontosságú szempont volt az, hogy olyan csöves erősítőt akartam készíteni, ami a szokásos "csöves " hangzással bírt. Magamnak is be akartam bizonyítani, hogy a "meleg" és szerintem "döglött" hangzás a rosszul kivitelezett csöves erősítők sajátja. Ha ilyet akartam volna építeni megelégedtem volna a hálózati transzformátorok vasanyagát használó kimenővel, és szokásos orosz csövekkel. De a cél nem az volt, hogy építsek még egy erősítőt hanem az, hogy egy ennyire remek cső mint az E130L mire is képes. Szokásomnak megfelelően körbe néztem és Martin cikkét áttanulmányozva éppen nekem megfelelőnek gondoltam azt. Egy kicsit ugyan feleslegesen elbonyolítottnak találtam, bár az elgondolást és a szándékot értettem, hiszen magam is így kezdtem - még tapasztalatok híján. Martin stabilizált tápegységet használ mégpedig csövest, a kompromisszum elkerülése okán. A szándék nemes. Saját tapasztalatom azonban az, mint ahogy a jó pörkölt titka is, hogy a lehető legkevesebb féle fűszer, de azokból a legjobb minőségű hozza a jó eredményt, amikor az első kanál utáni érdekes íz még a sokadik után sem fordul át émelyítővé, sokká. A cél ugyan is az, hogy az erősítő közvetítse a felvételt, nem pedig helyettesítse a felvételt. A teljesen Tungsram szempont szerint a legjobb diódát választottam, a PV200/1000-t ide. Ennek a csőnek a leginkább hátránya a felső anód kivezetése, mert ugyan gyönyörű hangja van, de ettől a felső anódkivezetéstől valahogy mindenki megretten. Ebben a projectben azonban ez nem lehet hátrány hiszen a végcsövek is ilyenek, így stílusban passzolnak is. Meghajtó csőnek pedig az E80CC-nél jobbat magam sem tudtam volna kitalálni, hacsak két E80CC-t nem és lám legyen ekkor két E80CC. Az E80CC megfelelő párja az E130L-nek mind abban, hogy szintén ipari cső, szintén túlméretezve, a hangjának jót tesz a közepes meredekség és különösen jót, hogy még piros feliratosból sikerült megmenteni pár darabot. Mind a két csőnek kellemes színezés mentes hangja van ugyan akkor egyik sem "kevés" mint ahogyan a Tungsramokat általában jellemzik, főleg orosz csövek hallgatása után. A kapcsolás tehát a Martin féle kapcsolás kicsit leegyszerűsítve. A tápegysége hagyományos csöves tápegység. A dióda utáni első kondi itt egy 10u-s fólia kondi ami megfelelő gyorsaságot és a magas hangok gazdagságát biztosítja amit a szokásos fojtó követ. A különlegesség itt az, hogy a fojtó is (és természetesen a táptrafó is) toroid kivitelű. Ezután egy viszonylag nagy, de gyors elkó következik, hogy mélyekben se kelljen szűkölködni. A táp innentől teljesen szokványos. Figyelmet talán a segédrács tápja érdemel. Mint minden sugár-tetróda és pentódás végfokozat legérzékenyebb pontja a segédrács. Az egyik jó megoldás az UL de ekkor le kell mondanunk pár W-ról. A másik a tisztességes segédrács tápegység. Rendes erősítőkben nem átallnak erre még egy végcsővel (pl Grommes 260A) áteresztő stabilizátoros tápot csinálni. Ennek, szerintem oldalanként van értelme, viszont a plusz két végcsövet azért kissé túlzásnak gondolom. Éppen ezért a segédrácsot stabilizáltam, de azzal a különbséggel, hogy félvezetős a stabilizátor, hogy megfelelően gyors legyen. Valamint, hogy a végcsövek száma ne nőjön tovább, mert hiszen nem célszerű a még egy beszerzése. Az erősítőnek a DAC-al kell párt alkotnia. Szerencsére éppen elkészült a PAFE4 amit eredetileg csak a DAC hangerő szabályozójának szántam, de kinőtte magát és így komplett integrált erősítő épülhetett. Mielőtt bármit tettünk volna az erősítő ügyében természetesen, meghallgattuk az akkor éppen, frissen, elkészült hangerő szabályozót. Erre a próbára azért is volt szükség, hogy eltudjam dönteni az ízlésvilágot ahová az erősítő majd kerül. A hangerő szabályozóhoz éppen megérkeztek a különféle ellenállások. Így első kézből tesztelhettük azt is, hogy melyik ellenállás hogyan szól a DAC-al. Az érkezett ellenállások a RIKEN, TAKMAN, PRP, SHINKOH voltak, kipróbáltuk a szénváltozatokat is, ahol volt. A meghallgatáson az ifjú titán döntötte el, hogy neki melyik volt a legmegfelelőbb - az ALPS potit már a leggyengébb ellenállás is a háttérbe szorította. Az ott választott alkatrész határozta meg az erősítő további alkatrész használatát. A bemeneti jel tehát át megy a relés bemeneti választón és a szintén relés hangerő szabályozón (már a korábbi előerősítő elektronikáim is az ezüstözött-aranyozott kontaktusokat használó reléket alkalmazta ezek maradtak itt is). Ezután kerül az E80CC-vel megvalósított differencia erősítős fázisfordítóra. Itt történt még egy változás, mert a fázisfordítóhoz használt áramgenerátort (EF804S-t) elhagytam. Egyrészt az egyszerűség kedvéért (igen az egyszerűbb mindig jobb), főleg ha egy jó minőségű ellenállás kerülhetett a helyére, jobb hangot adva mint a sok alkatrészből felépülő másik. Másrészt a cső Tungsramban nem lett volna és így sérült volna az egyik alapszempont. Az E130L egy könnyen hajtható cső, így nagy igényei nincsenek, a meghajtó feszültségnek sem kell nagynak lennie, illetve komoly meghajtó árammal sem kell rendelkeznie. Mind az erősítést mind a meghajtó teljesítményt az E80CC játszva szolgáltatja főleg azért mert a fázisfordító jelét egy további E80CC-t használva hajtjuk ki a végcsöveket, hasonlóan egy Williamson féle megoldásra. Így elérhető lett a 72W kimeneti teljesítmény is és akár további teljesítmény is kivehető lenne, de nincs rá szükség. A doboz tehát készen érkezett, akkora hellyel, hogy a DAC is elfért volna benne és volt egy olyan elgondolás, hogy végül is férjen is el benne. Aztán végül és egyenlőre mégsem kerültek egy dobozba. Az egyik legfőbb szépészeti probléma az anód kivezetések számára készült furat esztétikussá tétele volt, ami frappáns megoldásban részesült, mert az éppen beszerelésre készülő műanyag nyílászárók egyik alkatrésze pont ide lett kitalálva. A felső anód kivezetés elé kritikus a biztonság technika szempontjából is ezért ide kizárólag érintés védelmi szempontból is megfelelő kivitelezés képzelhető el. A kivezetésekre szabályos porcelán csatlakozók kerültek amelyeket egy ezüst bevonatú teflon szigetelésű vezeték köt a megfelelő ponthoz. A vezetéket ezen túlmenően még egy üvegszál szövésű csővel is elláttam. Így mind tűzvédelmi, mind érintésvédelmi szempontból megfelelő. Ezt a teflonos vezetéket használtam belső vezetékezésre is, mert a hangja is nagyon kellemes, az ezüst nem viszi el magas tartományok felé, egyensúlyban marad. Az E130L-eket használók két problémát szoktak emlegetni , az egyik, hogy könnyedén gerjed a nagyfrekvenciás tulajdonságai miatt, és érzékeny a segédrács feszültségre. A rácson lévő 1k ellenállás mellett én gerjedékenységet nem tapasztaltam. A mérések szerint eléggé tisztességes, jó átviteli tulajdonságú erősítő lett belőle, mint ahogyan az a képeken is látszik. Az erősítő építése két párhuzamos szálon futott, mert amíg én forrasztgattam a szakembert is heggesztgetésre vettem rá. Egy japó vegán gasztró blogger videóján ugyan is megláttam azt a kávé pörkölő alkalmatosságot amellyel eltudtam képzelni azt a fajta kávé pörkölést amely véleményem szerint otthoni kivitelben eszményi. Az elkészült pörkölőt azóta folyamatosan használom, már némi ügyességet szereztem a bécsi (az enyhébb city rost) és a párizsi (ez amit a zacskós kávékban leginkább haza viszünk) pörkölési módokban. Mivel azonban csak kotyogóssal rendelkezem, így egyenlőre tovább nem is merészkedtem és még nem próbáltam ki az olasz pörkölést. Amikor ezeket a sorokat írom is az orromba érzem a pörkölődő kávé illatát és fut a számban össze a nyál. Szóval a pörkölőt és a készítőjét méltán dicsérem, remek darab lett. A pörkölő képét ide biggyesztettem oldalra. Természetesen ebből is lehet tovább lépni, de egyenlőre a faszénparázson pörkölőt még nem érzem szükségesnek. Bár ha kombinálni lehetne egy hideg füstölővel amin az őrölt piros paprikámat tudnám füstölni már nem is áll tőlem távol a dolog. Sajnos ez a kert hiánya miatt egyenlőre hátrébb sorolódik a megvalósítási listámon.  Visszatérve azonban az erősítőre, álljon itt a vélemény az elkészült darabról, a tulajdonosától. Mivel E130L-el nem volt korábbi tapasztalatom, így azt javasoltam, hogy kínozza amennyire csak tudja, lássuk mire jut, hogyan változik üzemközben. Az ünnepek miatt már egy hete 13 órákat megy az erősítő. Hol a DAC-ról, hol a TV hangkimenete gyanánt. A filmek sokkal részletgazdagabbak, igazi mozi élmény. Teljesen torzítás mentes a magas és a mély is. Teljes hangerőn is nagyon szépen szólva hangos. Voltak olyan film jelenetek amikor megijedtem. Zenét hallgatva a cintányér is tiszta torzítás mentes és dinamikusabbak a mélyek. (Figyelem, félvezetős erősítőhöz mérten is!) Minden hangszert külön élvezetesen lehet hallani. Értem ezt kis és nagy hangerőn egyaránt. Hallgattam rajta rockzenét és metált is. (Korábban nálam hallgattunk az általa hozott zenéket és siralmasan laposan szóltak. Ezeket a felvételeket egy új laptopról másolta be az extractor programmal. Most egy kb. 8 éves asztali géppel ismét bemásolta és nagyon hallható volt a különbség - tehát nem csak én hallom, a különbségeket! ) Megdöbbentő a különbség, hallgatható a metál! (Általában annyira rossz felvételek a metál és a rock zenék jelentős része, hogy különösebb élményt nem nyújt) Saját szubjektív véleményemet csak a próbapadon megesett hallgatásra alapozom, hiszen igazi megmérettetésre nem kerülhetett sor. A próbapadon már az első megszólalásakor igen zajtalan és szokatlanul tiszta hangot produkált. A tulajdonos véleménye azonban számomra mérvadó hiszen pár unicumosüveg szeánszon hallgatózott velünk, így elismert számomra a véleménye. Irodalom: [1]Martin Eckstein 50 Watt-Stereo PP "RV-120" mit der E130L |
