www.elektroncso.hu - Az elektroncsőről minden. Működési leírás, katalógus, tervezés, építés, méretezés, történelem, magyarországi elektroncső gyárak, erősítők, építőkészletek, készülékek, alkatrészek http://www.elektroncso.hu/ info@elektroncso.hu Copyright (c) 2005-2011 Bozó Balázs. All rights reserved. hu Sun, 11 Sep 2011 19:35:00 +0100 38 89 http://www.elektroncso.hu/ http://www.elektroncso.hu/cso_logo.gif Sun, 11 Sep 2011 19:35:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/halozatizenelejatszas.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/halozatizenelejatszas.php Amikor 1982-ben megjelent a CompactDisc vagy is a CD-t úgy harangozták be, hogy a lemez érzéketlen a szennyeződésekre, a karcokra, illetve a mechanikai rezgésekre. Az igazi zenehallgatók azonban megmaradtak a bakelitek (igen bakelitek, mert bár az angolszász irodalom Vinyljének feleltethető meg a magyarban meghonosodni látszó HifiMagazinos Bakelit elnevezés – és sokan ágálnak ellene, én azonban illendőnek találom a használatát mert végre egy szó amit nem simán átvettünk, bár a bakelit csak mint műanyag értelemben fedi a hanglemez alapanyagát.) mellett. A Compact Disc – ma már tudjuk – érzékeny a mechanikai rezgésekre, még az ezen a téren jobban felkészített autós lejátszók is meg-megbicsaklanak lejátszás közben a magyar utakon. Valójában nem tudok olyan tesztről ami mérte volna, hogy a nagy hangerejű hangszók által keltett hang rezgések milyen mértékben képesek vissza hatni a lejátszás folyamatára, de valószínűleg munkára késztetik a hibajavítót és mint ilyen az hibát javít akkor is ha esetleg nincs. De, tovább menve a CD-nek nem csak a mechanikai problémák okoznak komoly gondokat a hang visszaadás terén, hanem az is, hogy elég nagy hiba tűréssel engedik a hangot megjelenni a kimeneten, értem ezalatt azt, hogy amit hallunk nem biztos, hogy egyezik a lemezen rögzítettel. Annak idején sok CD-t írtunk meg, különböző CD írókon. Észre vettük, hogy nem csak a CD író befolyásolja a hangot, hanem az írás sebessége, valamint felhasznált nyersanyag is. Mondjuk azt, hogy ezt betudjuk annak, hogy az írható lemezek nem egyformán verték vissza felületükről a lejátszók lézerfényét, de aztán a probléma keresése odáig fajult, hogy az eredeti Zenei lemezről az adatokat leszedtük egy CD író programmal (MakeCD, rullezzzzz!) majd a Zenei lemezt ismét leszedtük – grabeltük – így ismét keletkezett egy állomány. A kettőt összehasonlítva igen megdöbbentő eredményt kaptunk, nem hogy nem egyezett de több százalékos eltérést mutatott. (Igen a DirectoryOpusnak volt két file összehasonlító funkciója), ha jól emlékszem a legdurvább esetben 40%-os eltérés mutatkozott. Természetesen a két grabelés között a CD nem volt ki véve a készülékből, tehát az nem lehet mentség, hogy nem sikerült mondjuk ugyan oda visszatenni. Ez az eltérés persze magyarázhatja azt is, hogy miért nem szól ugyan úgy a másolt lemez mint az eredeti. Természetesen annak aki írott lemezzel használta a lemezjátszóját komoly tesztelésen kellett átesnie, hogy melyik írható lemezzel adta az adott készülék a legjobb hangot. Az más dolog, hogy komoly zenehallgató nem használt írott lemezt zenehallgatásra csak is eredetit. De akár eredetit használt akár írottat azért mindenkinek el kellett gondolkozni azon, hogy ez hogyan lehetséges hiszen a digitális zene elvben csak „0” és „1”-ek sorozata, vagy nem? És ha az előfordulhatott, hogy ugyan arról a lemezről két leszedéskor eltérés keletkezhetett, akkor mi garantálja, hogy normál zene lejátszáskor ez nem következik be? Sajnos az AudioCD formátum kidolgozásánál még nem volt feltétel az, hogy a felvett adatot bithelyesen tárolják a lemezen, vagy is nem olyan hibajavító technikát használnak, ami garantáltan bithelyesen állítja vissza a rögzített jelet. Ez sajnos azt is jelenti, hogy hallani sem azt halljuk, ami rögzítésre került. Így aztán nem egy ismerősöm és én magam is hozzá kezdtünk a drága pénzen megvett CD lemezeken tárolt zenék átmentésére, számítógépes hang formátumokra, mint amilyen például az AIFF. Az a láncszem azonban hiányzott, amivel ezeket a zenéket kiváló minőségben le tudtam volna játszani. Illetve csak nekem hiányzott, hiszen az almákon ez megoldott volt, mert a hangkártyának létezett digitális kimenete. Sajnos az én Amigámnak nem. Aztán persze mindenféle elborult ötletem támadt, hogyan építek majd zene lejátszót DAT szalagos egységgel, meg ilyenekkel. Mert hát a gyenge láncszemként én még mindig a CD futóművét tekintettem, bár adat CD ként megírva a zenék bithelyesen állítódtak immáron vissza, hiszen a számítógép sem indítaná el a programokat, ha nem lennének bithelyesek. Szépen elkezdtem fejleszteni a lejátszómat, ami adat lemezről is és szalagos egységről is le tudta volna játszani a zeneállományokat szabványos SCSI utasításokat használva. Aztán egy időre más dolgokat kellett csinálnom, így félre kellett tenni a dolgot. Néhány éve azért gyorsan vettem - pár ezer forintért – egy DAT egységet, ami fénykorában százezres tétel volt. A minap pedig, egy komplett ilyen zene lejátszó rendszert találtam PC-re egy japán oldalon, tehát nem csak én jutottam erre az elhatározásra annak idején. Nyilván, japán kollégám be is fejezte a projectet, bár a japán írásjelekből nem sikerült kibogarásznom mást, csak hogy működött neki. Ma meg már ott tartunk, hogy egy átlagos PC átlagos kiépítésben is képes lejátszani ezt.
A számítógépes zenelejátszás akkor itt, ketté is válik. Az egyik felfogásban minden további nélkül használható a gép hangkártyáján megtalálható digitális kimenet erre a feladatra, míg az én és mások véleménye szerint NEM. A kompromisszum ott van, hogy a jobb hangkártyákon van optikai digitális kimenet is, ebbe tényleg nem tudok belekötni, mert galvanikusan leválasztja a hangrendszert a számítógépről. (Csak megjegyzés de tisztán analóg rendszereknél - amelyet optikailag kötöttek össze, derült ki, hogy hagyományos kábelen összekötve a rendszer jobban szól) Mint tudvalevőleg a számítógéppel a probléma a zajos és kapcsoló üzemű táppal kezdődik és a tápellátáson, nem sokat javít a tápegységet terhelő megannyi digitális integrált csokis kocka, ami az alaplapon, videó kártyán és más helyeken fellelhető, nem beszélve magáról a processzorról, mint a csokis kockák királyáról. A kritikusok és én is azt a nézetet osztjuk, hogy ezt akármennyire szűrjük is csak nem lesz olyan, mintha teljesen leválasztottuk volna a két egységet. Ezért talán a legjobb megoldás az USB2SPDIF átalakító. A számítógép USB csatlakozójából képes SPDIF vagy is digitális audiójelet szolgáltatni egy leválasztó transzformátoron keresztül. Egy rendes zene szerető ember amúgy is már külső DAC-ról hallgatja a zenét, így csak annyit kell tennie, hogy a futóművet kiiktatva abba a számítógépről érkező zenét alakítja analóg jellé. Igazi, teszten még nem vettem részt ilyen irányba, de a korrekt összehasonlítás alapjának azt lehetne tekinteni, hogy egy stúdióban felvett és onnan megszerzett műsort vetni össze USB-s és CD-re ki írott változattal, természetesen a DAC, a kábelek, ugyanazok lennének. Az USB számára a jelet hálózat függetlenül laptopról szolgáltatni, lehetőleg úgy, hogy közben a gépnek ne keljen mechanikus eszközt használnia (pl linux, memória kártyáról)
A nagy - és a kicsik meg még inkább, zenei kiadók lassan felismerik azt, hogy az internetes kereskedelem a jövő. Ez azonban nem csak azzal jár, hogy a zenei anyagot közvetítő nélkül lehet árulni és így a bolti haszon is csökkentheti az árat, hanem a vásárló igényeit is lehet skálázni. Így ma már egy zenei kiadvány (direkt nem mondok CD-t) megjelenhet úgy a kiadó oldalán, hogy számonként letölthető, és ami a lényeg nem csak AudióCD formátumban, hanem akár a master szalag minőségében is és igen, akár vágatlanul is. (pl. Linnrecords bár nem fizettek érte. - Direkt nem említettem a lefelé skálázást is, bár a teljesség megkívánná, szóval mp3-ban is letölthető) Ha csak azt a hozamot nézzük, hogy így nem kell AudioCD ként megvenni és tárolni. Valamint, a kiadó csaknem vissza grabelve rakja fel a CD-t, hanem magát az eredeti állományt alakítja különböző formátumokra. Akkor már hozadéka a dolognak, hogy egy CD írási – olvasási hibával kevesebb és nagyobb esélyem van az eredeti zenét hallgatni. Arról nem is beszélve, hogy a master szalag minimum 24bites és 96kHz-es vagy manapság már 192kHz-es mintavételű felbontásban tölthető le. (Sajnos duplájába kerül mint az AudioCD formátumban.) Az mondjuk más kérdés, hogy így szerephez jutnak olyan formációk kiadásai is amelyek egy rendes kiadót nem mozgatnak meg, de a stúdióban sikerült felvenniük, vagy ami még jobb élő felvételként az Internetről mint egyetlen megjelenési helyükről letölthető. Ezek még persze ritkák, de én azt várom, hogy rövidesen többen is lesznek és szerencsére a stúdió munka drága így több lesz az élőfelvétel aminek mint tudjuk sokkal jobb a hangminősége, mint a stúdióban agyon gondozott dolgoknak. Az a kalóz dolg meg, véletlenül se csússzon ki a szövegszerkesztőmből, hogy esetleg ingyen, jó minőségben meg még több mindenhez lehet hozzá jutni. De mielőtt elítélnénk azokat, akik kalózkodnak egy - két adalék a tisztán látáshoz. A nagyok kivételével a kis együttesek és formációk nem sok pénzt nyernek az eladott lemezeikből, megélhetésükhöz sokkal inkább a koncertek, fellépések járulnak. Ezért támogatásukul inkább járjunk több koncertre. Másrészt az én generációm is már, de a fiatalabbak még inkább azzal a problémával (is) küzdenek, hogy azt sem tudják mit is akarnak hallgatni. Hiszen alig ismernek valamit, ehhez még az is társul, hogy a zenei oktatás is mintha (csak nállunk?) hanyatlana, így nem hogy a könnyűzenéből csak azt ismerik, amit a zenecsatornákon és a rádióban hallanak, de a komolyzenéből meg lassan semmit, ha csak nem járnak valamilyen zenei iskolába is. (Meg sem említem azt, hogy olyanok beszélnek HiFi-ről akik élőzenét nem is hallottak még, így fogalmuk sem lehet arról, hogy hogyan szól mondjuk egy dob és igen elkövetkezett azaz idő amikor igazibbnak érzik a műt az igazihoz képest :). Szóval nem biztatni akarok senkit a kalózkodásra. Csak jelzem, hogy ha meg kellene vennem mind azt, amiből kiszűrhetném mi is az amit hallgatni érdemes, akkor már tetemes vagyont fizettem volna a kiadók zsebébe és mint említettem ez nem jelenti, azt hogy a zenész megélhetését elősegítettem volna.
Visszatérve az eredeti témához, a következő lépés az egyre inkább előtérbe kerülő közvetlenül a hálózatról zenét lejátszó készülékek megjelenése és lassan elterjedése lesz. Eredetileg én magam is terveztem egy zenelejátszót, amely memória kártyáról játszana le zenét, de ezt a lépcsőt átugrani látszik a hálózati média lejátszók tömege. A mai média lejátszók már lejátszanak memória kártyáról is. Ez azért érdekes, mert bár a hálózati lejátszók is rendelkeznek processzorral és más csokis kockákkal, azért mégsem olyan rossz a helyzetűk – a DVD, SACD-k is sok csokis kockásak – mint a PC-knek. Mivel nincs bennük mechanikai alkatrész, így elvben nem kopnak, a használattal nem csökken minőségük és csak tisztán digitális csokis kocka zajuk van, a tápon amit a kivezetett SPDIF – digitális kimenettel és egy leválasztó trafóval hatékonyabban orvosolhatunk. A másik oldalon amit nyerünk, digitális adatként tárolt zene, így mechanikai, vissza olvasási stb. hibától mentes hang. Az Internet lehetőségeit ismerve korlátlan műsorforrás, olyan helyekről is – elvben, kiváló minőségben – amelyek másképpen nehézkesen érhetőek el. Pl. Ausztrál vagy Amerikai kicsi zenei adók, vagy földi sugárzással nem is rendelkező állomások vétele. Igen és itt becsatlakozhatnak az Internetes rádiók is. És hát számos magán ember, aki ritka – vagy nem annyira ritka, felvételeit osztja meg például velünk (is:). Erre számos fórum és oldal létezik, mert ha van egy ilyen készüléke az embernek kétségtelenül elkényelmesedik, és arra vágyik, hogy a meglévő digitális formátumú zenei anyagát is ezen keresztül hallgassa. És ha már bevitte számítógépébe a meglévő zenéit, ki tudná megállítani, hogy ne csereberélhessen vele. De, apropó itt egy röpke leírás arról miképpen vigyük be audió lemezeinket úgy, hogy az a lehető legbiztosabban kerüljön fel a gépünkre.
Az Amiga MakeCD - CD sütő programja és a világ legjobb intézője a DirectoryOpus
Bevezetés az AudióCD-k számítógépre mentésének művészetébe. – Gyorstalpaló :) A lemezek be rip-elése ma már minden cd író programmal megoldható, sőt vannak kifejezetten erre való programok is amelyek csak rip-elni tudnak és cd-t írni nem. Vannak olyanok amelyek csak egy kimeneti formátumot ismernek és vannak amelyek számosat. Mielőtt azonban bele ásnánk magunkat a szoftver környezetbe érdemes megemlíteni a hardver környezetet is. A számítógép szempontjából nincs nagy jelentősége a konfigurációnak pusztán annyi, hogy a választott vagy használt operációs rendszer megfelelően fusson az adott gépen. Ehhez képest mindösszesen csak egy CD olvasóra van az embernek szüksége. És itt érdemes megállni egy pillanatra. Valóban csak egy CD olvasóra van szükség, de azért emeljük ki, hogy nagyon nem mindegy milyen az a CD olvasó. Ugyan is a most divatos BlueRay vagy DVD olvasók szinte kifejezetten károsak, hacsak nem pont DVD-t vagy BlueRay lemezt akarunk ripelni – ezek ugyanis semmilyen körülmények között nem vehetők rá, hogy 4x-es sebességnél lassabban olvassanak. AudióCD-re kifejezetten jobbak a régi csak Audió és normál adatlemez olvasására alkalmas CD-ROM-ok. Ha esetleg ilyen öreg, de írónk van az még jobb. Valamilyen oknál fogva az írok mechanikáját egy fokkal, jobbra csinálták, vagy azt rakták be íróba, amelyik szigorúbb ellenőrzésen is megfelelő volt. Annak idején amikor a file össze hasonlítást csináltuk megállapítottuk, hogy eleve csak SCSI felületű írókkal és olvasókkal szabad komolyan foglalkozni. Azok közül is a Teac (a TEAC elektronikailag gyakran plextor volt és ha az adott író program nem is ismerte, Plextort beállítva simán elbánt vele.) és a Plextor volt a nyerő. Ezeknél elérhető volt, hogy elsőre jól szedjék le a lemezt. Még egy szkriptet is írtunk, hogy a leszedett filet össze hasonlítsa és annyiszor szedje le a lemezt ameddig egyformát nem olvas így, feltételezhető volt, hogy az van a lemezen is. Ilyen írók és olvasok még most is beszerezhetők, olcsón számítógép bontokban és szintén olcsón hozzávaló SCSI kártya is. Azok már jó SCSI kártyák amelyeken BIOS kiegészítés is van vagy is képes lenne a gép bootolni az SCSI eszközről ha lenne ilyenünk is. Még akkor is érdemes megvenni bontóban ilyen készülékeket ha már mint írók nem működnek mert olvasni használnánk őket úgy is és általában az olvasó lézere alig használt, hiszen leginkább írtak vele. … és még az is hozzá tartozik, a dologhoz, hogy ezeket az írókat / olvasókat érdemes külső házba tenni. Ezzel biztosítjuk, hogy mind rezgések szempontjából mind tápellátás szempontjából teljesen elválasztjuk a PC-től. (Persze ekkor ne rakjuk a gép tetejére mert akkor mechanikailag nem választottuk le) A bizonyos külső házat pedig érdemes puhára felfúj gyerek bicikli belsőre helyezni így abszolút biztos rezgés mentességet kapunk.
Programként PC-n ablakos operációs rendszeren használjuk az Easy CD-DA Extractor-t. Ez direkt erre írt program, és a legjobb munkát végzi, főképp azért mert beállítható rajta a leszedés sebessége is. Itt állítsunk nyugodtan a lehető leglassabbat (az ideális az 1x ez mondjuk azt is jelenti, hogy egy lemez leszedése addig tart mintha hallgatnánk). Ha rendes gépünk van (mondjuk Amiga:) akkor a szokásos a MakeCD. Ha szeretnénk azt is biztosítani, hogy esetleg a legjobb minőségben fel is írható legyen a leszedett anyag akkor használjuk a CUETools programot amely mindazon információkat is lementi a lemezről ami a lehallgatáshoz ugyan szükségtelen, de az újbóli felíráshoz jól jöhet, például, hogy a lemez track-jei hol kezdődtek. A leszedéskor ha Internetes kapcsolatunk van a behelyezett CD-t megpróbálja automatikusan felismerni és az Internetes adatbázisból az információkat letölteni és a megfelelő adatokkal kitölteni a programot. Felhívnám a figyelmet arra, hogy érdemes a számok címeit, az album címet, illetve az összes adatot a CD-ről pontosan megadni, ha nem találta volna meg, mert azt elmenthetjük az Internetes adatbázisba így másnak már nem kell újból kitöltenie, valamint ha keresünk valamit ugyan azt a lemezt nem fogja kettőként vagy még többnek látni a hibás adat kitöltés miatt. Érdemes leírást is készíteni a CD-ről akár úgy vagy azt ami a CD borítóján található. A CD borítóról se feledkezzünk meg. Egyrészt, azért mert ha korábban aktívan hallgattuk a lemezt, akkor borítóról hamarabb megismerjük, mint ha olvasnánk, másrészt szokásos a borítót nyomtatható minőségben mellé rakni, hogy ha esetleg valaki később kiírja meglegyen hozzá a borító is. Én megmondom őszintén egyet értek ezzel, bár magam is inkább letöltöm a borítót, mert nincs jó scannerem, hogy a borítót magam húzzam be. Viszont a CD füzetet akkor is érdemes behúzni hiszen tartalmazza többnyire a dalszövegeket is, valamint némi leírás az anyagról. Ezeket az információkat ha most még nem is látjuk hasznosnak később azok lehetnek. Már csak azért is mert ma már számos lejátszónak szolgáltatása, hogy ezeket az információkat megnézhetjük a zene hallgatása közben éppen úgy, mint hogyha a kezünkbe fognánk a borítót. Nem beszélve arról az előnyről, hogy ha szövegként vittük be, akkor kereshető lesz akár nekünk, akár mások számára is.
FLAC: Free Lossless Audio Codec - Ingyenes veszteségmentes hangformtáumA menthető (output) formátum amit érdemes még megemlíteni. A program és a programok számos formátumot ismernek. Veszteségeset is és veszteség menteset is. De mit is jelentenek ezek. Ahogyan már említettem az AudióCD-n a digitális információ 16bites formában tárolódik 44,1kHz-es mintavételi frekvenciával. Az AudioCD-k játék ideje 67perc. Ezt ha leszedjük file-ba akkor egy 650Mb-os fileunk lesz. Ezt a nyers cd állományt vagy ha számonként szedtük le akkor a számok állományait egy olyan állomány rendszerbe tároljuk ami azt hanggá vissza alakíthatóvá teszi. Tehát nem nyers formátumban (raw) tároljuk, hanem már egy meghatározott zenei állományként. Ez lehet WAV vagy AIFF vagy más formátum is. Ezek normál számítógépes zenei programokkal lejátszhatóak, vagy akár szerkeszthetőek. Ezek mérete meglehetősen nagy ezért tömöríteni szokás, bár manapság akkora háttértárak állnak rendelkezésre, hogy akár így is kezelhető lenne. Néhány formátum ismeri a tömörítést eleve, mint pl. az AIFF is ami Huffman szerű tömörítést használ belül, ettől a kiterjesztése nem változik. A legegyszerűbb és a legjobb tömörítési eljárás az, ha például olyan elven tömörítjük, mint ahogyan a ZIP is működik, vagy eleve a zip-pet használjuk. Ez olyan tömörítést használ, hogy az adatok bitről bitre vissza állíthatóak, hiszen a programok tömörítésére is ilyet, ezeket használjuk és éppen ezért használunk ilyet. A zenék lejátszása azonban sajátságos, mert a filmekhez hasonlóan a betömörítésre szinte korlátlan gépidőnk van, a kicsomagolásra azonban kevés időnk, hiszen a hangoknak időre ott kell lenniük a DA átalakító bemenetén, hogy zenénket hallhassunk. Ezért olyan algoritmusokat dolgoztak ki, ami ezt lehetővé teszi, vagy is gyorsan lehet kifelé csomagolni. Számos ilyen létezik (monkey audio, ogg vorbis stb.) ma az ingyenesen használható FLAC (FreeLosslessAudioCodec – Ingyenes Veszteségmentes Audió kodek) formátum az elterjedt amely nevében is rögzíti, hogy veszteség mentes tömörítési eljárást alkalmaz, azaz akár program tömörítésre is lehetne használni. Mivel ingyenes így bizton számíthatunk rá, hogy a lejátszónk ismerni fogja ezt a formátumot és nem is láttam mostanában olyat ami nem ismeri és lassan a hardveres lejátszók is ismerik. A másik tömörítési lehetőség a veszteséges tömörítés - ezt igazából zenét szerető ember nem használja, de azért a teljesség kedvéért megemlítem. Itt nem csak az fontos, hogy a zene gyorsan tömöríthető legyen kifelé, hanem további helyet lehet nyerni, ha betömörítéskor elemezzük a betömörítendő zenét és eleve nem tároljuk a halkabb részeket ha azok egyűt szólnak egy hangosabbal, mert szerintük az emberi fül nem képes érzékelni a különbséget. Igaz, hogy ezzel az eljárással a Lossless 50% körüli tömörítési hatásfoka túlszárnyalható és elérhető akár 80%-os is, de minek. Tehát ha minőségi zenére vágyunk csak veszteségmentes tömörítést használjunk és a lejátszónknak megfelelő kódolást.
A SquezeeBox Classic-omat egybeépítettem az akkumulátoros DAC-ommal
Én egy SlimDevice SqueezeBox Classic típusú hálózati zene lejátszót ha sználok. Nem mai darab, ha jól tudom ezt a típust nem is gyártják, már. A SlimDevice-t megvette a Logitech így a típus hosszútávon támogatott. Azóta már több készülékkel bővült a család. Létezik egy professzionális változata is, professzionális árért. Én is úgy figyeltem fel a dologra, hogy pár éve olvastam egy cikket amelyben a profi változatot pár száz dollárért csöves kimenettel látták el. Gondoltam, ha megéri csövezni akkor érdemes lehet vele foglalkozni. Számomra csak a kistestvér volt megfizethető ezért nekem a Classic jutott. Ez a verzió mint ahogyan a képen is látszik még kijelzős és hát a kedvenc VFD kijelzőmmel szerelt. Nekem nem is lehet LCD-s vagy OLED kijelzős cuccom, mert hogyan is nézne az ki, csak csöves :). Azóta a lejátszó család tagjai már bőszen kijelzőznek a távirányítójukon mutatva a játszott album képét, - ezért fontos behúzni a borítót is. Sőt a nagyobbak már filmet is játszanak, tehát lassan komplett média center lesz belőle. A készülék képes Wifit vagy madzagos Netet is használni, és optikai és koaxiális SPDIF kimenetei vannak – nem beszélve a normál analóg kimeneteiről. A Wifi azért fontos, mert így teljesen galvanikusan leválasztott a rendszer, a számítógépről és a hálózatról is.
Természetesen némi tunningon átesett, de alapvetően nem lett hozzá nyúlva hiszen én saját DAC-omról járatom, neki csak a digitális kimenetet kell nyújtania a DAC számára. A saját DAC-ja eléggé gyenge. Azt én még csövezni sem javaslom, bár a neten lelhető fel ebben a témában cikk. A tunning így kizárólag – az én esetemben legalább is – a dugasz táp lecserélésre korlátozódott, amely kapott egy toroidot és egy LM350-es kockát. A SqueezeBox magának a többi tápfeszültséget előállítja, persze kapcsoló üzemű tápokkal, nem szerencsés ha már a hálózati feszültséget is egy kapcsolóüzemű táp adja. Én kiszedtem a dobozából és egy saját dobozba építettem a DAC-al közösen. Így kényelmes a használata, és a futómű is ide csatlakozik ha netán még is CD-t kellene hallgatnom. Bevallom őszintén mostanában nem volt bekapcsolva a CD lejátszóm, és már pár éve CD-t sem vettem. (Bakelitet igen:) Azonban az 1,5T-ás merevlemezem lassan megtelik.
Az okos telefon nem csak távvezérelni képes, a lejátszót hanem maga is lehet kiszolgáló, ami a zenéket tartalmazza.
A lejátszó működése; A SqueezeBox önmagában nem képes széles szolgáltatást nyújtani a működése csak lokális hálózatra korlátozódik, ahol a saját SqueezeCentere megtalálható. Ez a SqueezeCenter egy program ami szabadon letölthető - a frissítései is, és minden operációs rendszerre létezik, mind ablakra, vagy Linuxra vagy akár OS-X-re is. Linuxra többfélére is. Tehát kell egy gép amely a SqueezeCentert működteti. A zenelejátszó szolgáltatásait ezen keresztül tudjuk igénybe venni ami nem azt jelenti, hogy csak innen indítható el a lejátszás, hanem azt jelenti, hogy mivel a készülék nem tartalmaz semmilyen háttér tárat így kell neki egy gép ami tartalmazza a zenét amit majd lejátszik. Ez a gép azután a SqueezeCenter futtatója ként a szerver funkciókat látja el, vagy is a szolgáltatások javát is ő végzi, bár a háttérben maradva komoly erőforrást a géptől nem elvéve. Így a SqueezeBox képes minden olyan formátumú zene anyag lejátszására, amelyre a SqueezeCentere meg van tanítva. Ha a gép rendelkezik Internet eléréssel, akkor természetesen bármi jöhet az Internetről is, akár rádió útján is vagy a Logitech-nek van online boltja is zenevásárlásra. Ha több számítógépünk van mindre telepíthetünk SqueezeCentert és a készüléken kiválaszthatjuk melyik Centerhez csatlakozzon, melyik legyen az őt kiszolgáló gép. A számítógép beállítható továbbá arra is, hogy a SqueezeBox hangkimenetét használja hang kimenetként a hangkártya helyett vagy mellett, így a filmnézéshez is előnyös. A hátránya a dolognak, hogy kell egy bekapcsolt gép hozzá valahol a lokális hálózaton. Ha azonban rendszerben gondolkozunk ez nem olyan hátrány hiszen a gépnek csak annyi követelménye van, hogy a SqueezeCentert tudja futtatni. Ezt a követelményt pedig egy intelligens rooter is eltudja látni mint amilyen pl. az Asus WL-500g amely Linuxot futtat. Fel kell rá telepíteni a SqueezeCentert és akár az Internetről akár a rooterhez kapcsolható háttér táron őrzött zenéket is letudja játszani. A másik megoldás ha média centert használunk. A tény az, hogy előbb utóbb ki kell jelölnünk valamit amin a médiáinkat tároljuk legyen az film, és zene vagy/és családi képek. Ha sok számítógépünk van akkor érdemes eleve egy szervert üzemeltetni nekik, ha nem akkor is érdemes egy háttér tárolásra használt gépet, vagy háttértár helyet kinevezni, ez lehet hordozható merevlemez pl. USB-s, vagy ezzel azonos méretű de hálózati szerver is. Ilyen mondjuk a Nasq szerverei amelyek nem csak egy wincsesztert tartalmazhatnak, hanem a beépített processzorának köszönhetően teljes szerver funkciót is elláthat, és így futtathatja a SqueezeCentert de emellett elláthatja a file, nyomtató szervert is, és még lehet rajta webszerver is adatbázissal együtt, valamint torrent kliens is. Mind ezt akkora dobozban mint az USB-s hordozható merevlemezek, zajtalan működéssel és 24 órás üzemre tervezve. Ha lehet a SqueezeCenter képes használni a gép adatbázis motorját (MySQL) a zenéink katalogizálásra is. Sőt a SqueezeBox a center segítségével hírfolyam megjelenítésre is képes ami nem csak a tőzsdei híreket szolgáltathatja hanem bármit amit szeretnénk, mondjuk az email-jeinket, az időjárást, híreket vagy a hallgatott zene cd borítójának adatait – ezért jó ha bevisszük azokat. Mivel a SqueezeCenter a gépen keresztül távolról is elérhető így távirányítása nem csak a vele adott távvezérlővel oldható meg hanem a világ bármely pontjáról is.
Összességében azt látom, hogy gyorsan meg lehet szokni a kényelmet. Sajnos a Wifi fontos és gyenge láncszem tud lenni, így sokszor be kell vetni – főleg zsúfolt Wifi-s helyen, egy-két trükköt, hogy a lejátszás akadály mentes legyen. A Wifi 13 csatornán képes adatot szórni. Ha azonban egy más mellett több Wifi pont is van akkor ezek a csatornák gyorsan telítődnek és állandóan ugrálnak a kihasználásuk függvényében. Ilyenkor érdemes a rootert egy fix kevésbé használt sávra irányítani vagy az alsó vagy a felső csatornák egyikét fixen kijelölni a forgalmazásra. Esetleg érdemes a szervert üzemeltető gépet fixen, madzaggal a rooterhez kötni, így csak egy csatornának kell szabadnak lennie a zenéléshez. Ha lehet tegyünk sok ram-ot a rooterbe. A hálózati zene lejátszó előnyős tulajdonsága a DAC szempontjából, hogy folyamatos órajelet szolgáltat és így a DAC soha nem csattogtatja a némító reléjét.
Mivel a zenékhez most már hozzá lehet jutni 24bites és 96kHz vagy még inkább 192kHz-es formában is így elavulttá kezdett válni a túl-mintavételezés nélküli DAC-om. Ezért elkellett kezdenem a fejlesztését egy olyannak ami a modern kor követelményeinek is megfelel. Képes lejátszani a 24bites zenéket is és még a 192kHz sem korlát neki, sőt ennél magasabbra is képes hiszen a stúdió cuccok akár 216kHz-en is ketyeghetnek. Valamint megoldja azt a problémát is, hogy a beérkező jelet 24bitessé alakítja függetlenül attól, hogy az amúgy csak 16 bites, mert AudióCD-ről származik éppen. Nyilván nem találja ki a hiányzó biteket, csak eltolja a megfelelő irányba azokat, de legalább ezt megteszi. És a mintavételi frekit is a maximumon tartja. Vagy is up-samplerrel is rendelkezik. Ez a DAC azonban már egy másik cikk anyaga lesz.]]> Tue, 31 May 2011 20:45:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/seamp.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/seamp.php Sun, 08 May 2011 20:45:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/seamp.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/seamp.php Mint minden tervezési feladatot ezt is célszerű hátulról kezdeni, vagy is azzal kell elsősorban tisztában lennünk, hogy mit és hogyan szeretnénk a kimeneten, vagy is a hangszorón. Ha ezt az oldalt olvassuk akkor az "A" osztály mellett, és a Single Ended kialakítás, az eldöntött út. A következő lépésben határozzuk meg a kapcsolás alapvető sajátosságait és a leginkább meghatározó alkatrész típusát. Amihez először is vizsgáljuk meg a hangszórónkat vagy hangszóró rendszerünket. Egy átlagos lehallgató szoba méretéhez és egy átlagos hagszóró rendszer érzékenységét feltételezve elegendő 10W teljesítmény az erősítő kimenetén.Lowther DX2 szélessávú nagyérzékenységű hangszóró
Ezen értéktől való eltérést az alábbiak indokolhatják. A lehallgató megkívánja jeleníteni a hangzásban a mély hangokat illetve a magas, vagy extra magas tartományokat is. Ehhez több utas hangrendszert használ aminek érzékenysége meglehetősen rossz, ami az erősítőből több energiát vár el. Elképzelhető azonban a másik irányú eltérés indokoltsága is, sőt. Az SE kapcsolást választók túlnyomó részben pont ezért választják ezt a módot, hogy az egyutas szélessávú hangszóróból kialakított hangrendszert táplálják. Ezen rendszerek legfőbb előnye a keresztváltó elmaradása hiszen egyetlen hangszóró sugározza a hangot. Ha elmarad a keresztváltó annak nincs vesztesége, így több jut a hangszoróra. Ennél nagyobb jelentőségű, hogy a hangváltó álltal okozott fázis eltérésektől is mentesülünk, ami élet hűbb térleképzésben pontos hangszer hangokban, és természetes emberi hangvisszaadásban nyilvánul meg. Ezeket a szélessávú sugárzókat azután tölcséres dobozokba építik be, ami a hangszóró érzékenységét javítja, így összességében elmondhatjuk, hogy az átlagos szoba méretnél, de tölcséres egy utas szélessávú hangrendszerrel az erősítőnek több mint elég a 10W teljesítmény sőt az 5W is kielégítő. (A szélessávú hangszórók az előbbiekből látható előnyeikért méltán népszerűek, de két márkát érdemes megemlíteni. Az egyik és kalsszikusa ennek a műfajnak a Lowther, míg a másik a Fostex márkák képviselői bár, már van magyar gyártmányú is!)
Válaszuk ki a felhasználni kívánt végerősítő elektroncsövet. Ezt több szempont alapján tehetjük. Az első és nyomós indok a hangszóróban létrehozni kívánt teljesítmény szokott lenni. Az erősítési osztály adott "A" osztály, ami maximális 25%-os hatásfokot jelent. Ez természetesen ideális eset, és ideális alkatrészek esetén áll elő. Ha tehát kiválasztott csövünk adatlapján mondjuk 22W anód disszipáció szerepel az azt jelenti, hogy ebből nekünk a hangszórón jó ha 5W megjelenik. Figyelem, ez nem azt jelenti, hogy nem jelenhet meg több, pusztán csak annyit, hogy a gyártó szerint javasolt beállításban, 22W esetén - ami többnyire a garantált élettartamot is jelenti - ennyi. Ettől eltérhetünk természetesen, ránk van bízva. Többnyire az elmondható, hogy a fülünk jobban szereti, ha a cső magasabb nyugalmi áramon jár mint a katalógusban megadottak. Ez élettartam csökkenéssel szokott együtt járni.
300B Western Electric


A kiválasztandó elektroncső kérdésénél fontos eldöntenünk a cső szerkezetét. A nagyobb teljesítmény igénye könnyedén a többrácsos csövek felé vezethet bennünket, főleg ha megnézzük a nagyobb teljesítményű triódák árait. Érdemes tudnunk, hogy a triódának kisebb a torzítása ráadásul ami van neki az "fülbarát". E mellett kisebb a belső ellenállása mint a többrácsos csöveknek. A többrácsos csövekkel nagyobb teljesítmény érhető el és jobb a teljesítmény/ár arányuk. Mindemellett ha a többrácsos csövek "többlet" rácsait az anódhoz kapcsoljuk gyakorlatilag triódához jutunk, bár ekkor teljesítmény és hatásfok csökkenéssel is kell számolnunk. Csak megjegyzem, hogy ne kövessük el azt a hibát, hogy sugártetróda segédrácsát az anódhoz kötjük, hiszen a segédrács itt speciálisan elektron sugárformálónak van kialakítva. Ha ezt az anódhoz kötjük nem tud kialakulni az elektron sugár, és a romlás nem csak a hatásfokot érinti, hanem a zene is súlyos kárt szenved, hiszen a szerkezetről visszacsapódó elektronok akadályozzák a szabályosan közlekedőket is, és azokkal össze ütközve káoszt okoznak. Tehát az "SE" megjelölésből nem következik a kizárólagos triódás megvalósítás, de ezen erősítők túlnyomó részben még is triódákkal készülnek, aminek valószínűleg az lehet az oka, hogy ha több tekintetbe nem kötünk kompromisszumot, akkor miért éppen a végcső lenne, amiben kellene. Ha már kiválasztottuk a felhasználni kívánt csövet az adatlapját ne tegyük, túlságosan messze. A könnyebb megértés miatt, jelen példámban a 300B-t választottam végcsőnek. Ennek a csőnek az adatlapja sok helyről elérhető, én most a western electric-ét használom. (nincs bennem semmi részrehajlás döntésem oka pusztán az volt, hogy a western electric adatlapja stabilan elérhető, és végül is minden másod gyártó többé - kevésbé ezeket az adatokat akarja betartani, mondhatnánk etalonnak tekinthető) A feladatunk tehát a kapcsolási rajzon szereplő alkatrészek értékének meghatározása. (A cikk keretein belől nem a részletes tervezés tárgyalása, inkább a gyakorlati bemutatás volt a cél.)
Az erősítésre felhasznált elektroncső beállítási adatait általában a cső katalóguslapja adja meg, vagy a karakterisztikából lehet megállapítani. Mielőtt belekezdenénk saját méretezésbe, érdemes körül nézni, hogy a kiválasztottal vagy hasonló csővel építettek-e már ilyen kapcsolást és ha igen milyen értékekkel és elemekkel számoltak. Ez már csak azért is érdekes lehet, hogy saját eredményeinket is majd tudjuk hová tenni, az esetlegesen kijövő nagyon vad eredmények rögtön szemet szúrjanak, és ne az alkatrészt tegyék tönkre a megépítés és első bekapcsolás után. Tehát mielőtt bekapcsolnánk saját tervezésű erősítőnk alaposan gondoljuk át, és amit lehet ellenőrizzünk le. Egy "A" osztályban dolgozó végerősítő kapcsolása igen egyszerű, mint ahogyan (remélem) ezt az ábrán is sikerült bemutatni.
Együtemű, az A osztályú beállításra jellemző végcső kapcsolások, különböző (baloldali - automatikus rácsfeszültség beállításban, jobb oldali kép - fix előfeszültség beállításban) előfeszültség beállítási módokban.
Az ábrán kétféle elrendezés látható. A bal oldali elrendezés az automatikus rácsfeszültség beállítású, míg a jobb oldali a fix rácsfeszültséget használó be állítás. Mindkettőnek vannak előnyei - hátrányai mint ahogyan az már ilyen esetekben lenni szokott. Részletezzük ezeket a különbségeket és hasonlítsuk össze az előnyöket és hátrányokat, hiszen ezek alapján dönthetjük el az általunk felhasznált kialakítást. Az egyszerűsége folytán vegyük előre a fix előfeszültségű változatot. Hátrányai közé tartozik, hogy a rács előfeszültségét egy külön tápegység állítja elő. Ez egyben előnyként is értékelhető, hiszen így az teljesen független lehet a cső anódkörétől és így az onnan jövő visszacsatolásoktól is mentesíthető, a csövön folyó áram nem befolyásolja, ezért a cső munkapontját stabilan a beállított és kívánt értéken tartja. Mivel azonban a cső vezérléséhez jelentős áramra nincs szükség a plusz tápegységgel további zajt is könnyedén vihetünk rendszerünkbe. A hang minősége szempontjából itt is kívánatos körültekintően eljárni az alkatrészek kiválasztásakor illetve az alkalmazni kívánt tápegység megválasztása kor. A kívánt zajmentességet egy félvezetős táp könnyedén biztosítja ugyan, de meg is színezi a hangot jellegzetes félvezetős színezetet adva neki. A csöves táp kivitelezése nehézkes a viszonylag alacsony feszültség miatt, a passzív szűrőket alkalmazó táp alkalmazása könnyedén helyszűke elé állíthat bennünket. Mindamellett a cső öregedésével a fixen beállított munkapont korrekcióra szorul, időnként.
A másik lehetőség az automatikus beállítású előfeszültség. Ezt a cső katód körében elhelyezett ellenálláson (Rk) eső feszültség segítségével oldhatjuk meg. Az ellenállást mint látjuk a cső katódja és az anód-tápfeszültség negatív pólusát képviselő földpont közé kötjük. Az Rk ellenálláson átfolyik a cső katód árama. A katódáram által létrehozott feszültségesés olyan irányú, hogy a cső katódja pozitívabb a földpontnál. Ha a potenciálokat a földponthoz viszonyítjuk ez azt jelenti, hogy a földpont a katódnál negatívabb. A cső rácsa az Rg ellenálláson keresztül a földpontra csatlakozik. A rácsáram rendszerint elhanyagolható ezért az Rg rácslevezető ellenálláson nem lép fel egyenfeszültség esés, így a rács földpotenciálon van azaz negatívabb mint a katód, éppen az Ik ∙ Rk feszültségesés értékével. A katód ellenállást úgy kell megválasztani, hogy a munkaponti katódáram éppen a munkaponti rácsfeszültségnek megfelelő feszültségesést hozzon létre. A katód ellenállás - mint belátható - igen érzékeny állatfajta. Ide, igen jó minőségű ellenállásokat célszerű berakni. Kialakításával a hőmérséklet változásokra érzéketlenebb és feltétlenül indukció mentes típusok jöhetnek számításba. (verhetetlen nyertesen ennek a pozíciónak a Caddock gyártmányai, indukció mentességük révén - fontos tudni való, hogy ezeket az ellenállásokat hűtőbordára kell szerelni, a kívánt hőstabilitás miatt, és mert ezek az állatfajok borda nélkül csak 1W-os ellenállásnak számítanak! -pl. MP930
Nagy precizitású, nagy terhelhetőségű indukciómentes Caddock gyártmányú ellenállás) A katódellenállással párhuzamosan nagy kapacitású kondenzátort kapcsolunk Ck. A kondenzátor feladata az, hogy a katódot váltakozó áramú szempontból földpotenciálra hozza. Általában értéke 20µF és 200µF között szokásos. Alacsony értékénél az erősítő érzékenysége csökken, kiüresednek a mély hangok. Túl magas értékénél a kimenőtrafó vasmagja telítési szakaszába érhet és torzítások léphetnek fel. Mivel a hangra jelentős befolyással bír nem elhanyagolható a kivitele, gyártója sem. (Javasolhatóak a BlackGate típusok, de sokkal jobbak lehetnek a fóliakondenzátorok ha megfelelő méretben és feszültségben találunk ilyet. pl. 100µF/250V
SCR polypropylén kondenzátor, a nagyfeszültségű katód hidegítő kondenzátor egyik jó alternatívája
SCR polypropylén) Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kondenzátorok a bekapcsolás pillanatában rövidzárként viselkednek. Ha az anódfeszültséget hirtelen kapcsoljuk a csőre a rövidzár miatt a csövön olyan nagy áram is folyhat ami azt tönkreteszi, hiszen az ellenállás szabályozó szerepét a kondenzátor nem hagyja érvényesülni. (Ezért érdemes kétlépcsős bekapcsolási késleltetőt használni mondjuk olyat mint .) A szakirodalomban ezt a kivitelezési elrendezést - saját tapasztalatom is, ez - tartják szerencsésnek, jobbnak mert hangja sokkal "zeneibb". További előnye, hogy a cső öregedésével a katód árama is változik és így az ellenálláson eső feszültség mindig igyekszik a beállított munkapontban tartani a csövet, így az öregedésből adódóan nem kell állítgatni. (persze bizonyos határokon belől) A megoldás hátránya, vagy inkább velejárója, hogy az anód tápfeszültségnek természetesen annyival magasabbnak kell lennie, mint amennyi az Rk ellenálláson eső feszültség, hogy a csőre előírt üzemi körülmények elő állhassanak, hiszen a rácselőfeszültséget az anód-tápfeszültségből ejtettük. (Én mondjuk ez előnyként értékelem, hiszen a drága, jó alkatrészeket csak egy helyen kell felhasználni és a tápegységet elég csak egyszer jól felépíteni.
A transzformátor kimenetű erősítők anódkörének váltakozóáramú helyettesítő kapcsolása: a) a transzformátor vesztesége nagy, b) a transzformátor vesztesége kicsi
A transzformátor-kimenetű erősítők anódkörének váltakozóáramú helyettesítő kapcsolása: a) a transzformátor vesztesége nagy, b) a transzformátor vesztesége kicsi"
A következő feladatunk a maximális hasznos teljesítményt biztosító optimális terhelő ellenállás értékének meghatározása, amit vagy egyrészt a cső adatlapja megad és könnyedén kiolvashatunk és ebben az esetben 3kΩ, vagy végig gondoljuk a meghatározáshoz szükséges törvényszerűségeket. Elsősorban tehát Ia=(Ua0-Ua*-µU1)/Rb másodsorban Ia=µU1/(Rb+Rt). Ezekből az U1-et kiküszöbölve és figyelembe véve Pt=(Ia2Rt')/2 -t, a végfokozat torzítatlan teljesítményére a Pt= ( ((Ua0-Ua*)2) / (2Rb) )·(α/(2+α)2) ≈ (UT2/2R2)·(α/(2+α)2); ahol α=Rt'/Rb; ebből következik, hogy α=αopt=2 esetében éri el a Pt max.≈ UT2/16Rb maximális értékét. Mint látható a transzformátor-kimenetű erősítőfokozat akkor adja le a legnagyobb torzítatlan teljesítményt, ha a transzformátor primer tekercsére átszámított terhelő ellenállás Rt' kétszer akkora, mint a cső belső ellenállása. Ehhez olyan transzformátor áttételt kell választanunk ami a következő: nopt= √(Rt/2Rb). Az optimális kivezérlés az U1= ((Ua0-Ua*)/µ)∙((α+1)/(α+2)) és α=αopt=2 esetben U1 opt= ¾∙((Ua0-Ua*)/µ). A számításokat a legnagyobb terhelő ellenállás értékre szokás elvégezni. Az α együtthatót az αopt -nál valamivel nagyobbra érdemes választani, szokásosan 2,5...4 értékűre, hogy a nem lineáris torzítások alacsony szinten maradjanak. Mint láttuk tehát az Rt ellenállás a végerősítőcső egyes üzemi feltételétől függ, de most az egyszerűség kedvéért maradjunk az adatlapi 3kΩ-nál. Alapvető feltételnek tekinthetjük, hogy a rácsáram is és a torzítás is nulla legyen. Az anód disszipáció és a minimális pillanatnyi anódáram értéke adott (a karakterisztikák kezdeti görbült szakaszainak kiiktatása érdekében), az anódfeszültség és a vezérlő feszültség értéke választható. Először is vegyük fel a csőkarakterisztikáira a maximális teljesítményhez tartozó úgynevezett teljesítményhiperbolát. A gyártó a cső maximális teljesítményét 36W-ban adta meg. A karakterisztikák koordinátarendszerében pontról pontra meg kell jelölnünk az adott Anódfeszültséghez tartozó IA áramot amely szorzata a megengedhető maximális teljesítmény (36W). Az első pont lehet a 100V-os anódfeszültség esetén a 360mA-es anódáram metszéspontja. A végső pont lehet a 700V-os UA-nál a 51mA-es pont. Miután ezzel megvagyunk kössük össze a pontokat melyek így a teljesítményhiperbolát adják. A képen ezt jelöltem szaggatott vonallal. Ezen görbének a jobb oldalára nem merészkedünk mert az (adatlap alapján) erősen káros csövünkre nézve. A következő lépesben határozzuk meg az IAmin értékét. Húzzunk egy egyenest az UA tengellyel párhuzamosan olyan magasságban, hogy a karakterisztika sereg erősen görbült részei alatta maradjanak. Ezzel kijelöltük, azt az üzemi tartományt ami alá csövünk áramát nem engedhetjük, mert a görbült szakaszok számunkra nem megengedhető torzításokat okoznának. Én ezt 40mA-nél határoztam meg (a rajzon kék szaggatott vonallal jelöltem). Ennek az egyenesnek és a teljesítményparabola metszéspontját leolvasva kapjuk a rajzon B-vel jelölt pontot. A munka egyenes másik végét (A pont) abból a megfontolásból számíthatjuk, hogy a maximális anód áramra az adatlap 100mA-t ad meg. Mivel a csövunk normál működésben ritkán éri majd ezt el (többnyire csak a színusz hullám csúcsiban) erre még rászámolhatjuk a 10%át. Ekkor anód feszültségre 320V és ehhez a maximálisanód áram 112,5mA-adódik. Az A és a B pontot összekötve megkapjuk a munka egyenest. A munka egyenest elfelezve kapjuk meg az M munkapontot. Ennek a pontnak az értékeit leolvasva a munkapont adatai; UAM 447,5V és IAM 72mA. (A rajzon kicsit elcsúszott a jelölés.) Ezután vegyük ismét elő a cső adatlapját és keressük meg a rács feszültség és anódáram karakterisztika sereget. Keressük meg az anód áram egyenesén a munkaponti áramot ami 72mA. Egy vonalzó segítségével húzzuk ezt be a koordináta rendszerbe. A felhasználni kívánt anód feszültség karakterisztikát ez az egyenes elmetszi. Ezt levetítve a rácsfeszültség egyenesre és onnan leolvasva kapnánk a munkaponti rácsfeszültség értékét. Mint azonban a mi anód feszültségünk 575V és ehhez nincs karakterisztika, ezért az utolsóval (450V-os) húzzunk egy párhuzamost ami hasonló távolságú lesz mint ez előzők távolságának kétszerese (az egyszeres távolság még csak az 500V-ost jelölné). Amikor megvan, a két egyenes metszés pontja kijelöli a rácsfeszültséget ami kb -105V. Mint látható az adatlapon javasolt értékektől jócskán eltértünk. Ez természetesen azzal a következménnyel jár együtt, hogy csövünk élettartama nem fogja elérni a gyári adatot, már csak azért is mert ha jól megfigyeljük az ábrát látható, hogy a munka egyenes sokkhelyen megközelíti - el éri, a teljesítmény hiperbolát. Ez azt jelent, hogy a cső folyamatosan a maximális disszipáció közelében van. Ezt a módszert azért mutattam be, mert láttatni akartam, hogy a munkapont és a munka egyenes mindenkor a mi döntésünk lehet, ami következményekkel jár, amit figyelembe kell vennünk. Azért a bemutatás nem volt teljesen öncélú, mert ebben a beállításban a cső jelentős áramot hajt át a kimenő trafón amit a mai Amorph és egyéb hyperszil magok igen szeretnek. Természetesen normál esetben érdemes az adatlap szerint eljárni és a munkapontot a javasolt 350V és 60mA-en tartani és persze lehet kompromisszumot is kötni a kettő közötti tetszőleges értékkel.
Ha jól gondolom az ábrából és a fenti képletek segítségével minden szükséges adatot kiszámíthatunk, leolvashatunk. A következő lépésben az Rg1 és az Rg2 valamint a Cg meghatározása szükséges. Az Rg2 ellenállás a végcső nagyfrekvenciás gerjedését van hivatva megakadályozni értéke 100Ω és 1kΩ szokott lenni (maximum 10kΩ) ami a választott végcső függvénye. Maga a 300B nem gerjedékeny cső, így akár el is hagyhatjuk. Ha számunkra ismeretlen gyártó csövét próbáljuk ki, azért érdemes az Rg2-t beépíteni majd a műszeres vizsgálat után kiszedni illetve a megfelelő értékét beállítani. (Figyelem! A nagyfrekvenciás gerjedés sok esetben olyan magas frekvencián jelentkezik, hogy hallani nem halljuk, de a mértéke a végcsövet tönkreteheti, illetve a magashangsugárzót is erősen veszélyezteti! Az elhagyása ezért veszélyes, csak műszeres mérés után hagyjuk el!) Az Rg1 rácslevezető ellenállás értéke szintén nem kritikus, 100kΩ és 1MΩ közötti érték szokott lenni. Értékét mindenképpen a gyártói ajánláshoz igazítsuk, mert ugyan a csövek normál rácsáram mentes üzemében, a rácson nem folyik áram és így a rácslevezető ellenálláson nem eshet olyan feszültség amely a munkapontot befolyásolhatná, de a csövek öregedésével a rácsáram olyan mértékűre nőhet ahol már számottevő feszültségesést okozhat. Jelen esetben a rácslevezető ellenállás értéke a 300B-nél szokásos 220kΩ-ra választható, automatikus rácselőfeszültség kapcsolásban és 47kΩ negatív előfeszültség használata esetén. A Cg értékére a katód hidegítő kondenzátoránál elmondottak irányadóak. A túl nagy értéke a kimenő-transzformátort telítésbe és így torzításba viheti, túl kicsi értékénél a zenét megfosztja a mélyhangoktól. A normál értéke 22nF és 1µF közé szokott esni a számítással nyerhető optimális érték 50nF ami, 10Hz-en -0,5dB-es esést eredményez. ( Cg=10/(2πRgfa) ) Ha utána néztünk gyári rajzoknak azt tapasztaljuk, hogy ennél jóval nagyobb értékeket használnak, mint látható indokolatlanul. A saját tapasztalataim szerint a 220nF-nál nagyobb értékűek lustává, lassúvá teszik a zenét. Egy időben divatos megoldás volt több, különböző értékű kondenzátort használni ezen a helyen. Ilyenkor rendszerint egy 1µF, 2µ2F-os papír kondenzátorral kötnek párhuzamosan kisebb értékűeket végül szilver-micával zárva sort. Én ezt nem tartom szerencsésnek, mert a kondenzátorok mint már említettem is nem tökéletes elemek nem csak kapacitásuk van hanem ellenállásuk és induktivitásuk is. Ezért a rajtuk áthaladó jel a frekvenciájának megfelelően fázis tolást is szenved. Ez egy kondenzátor esetében egyféle fázis tolást okoz, de a több kondenzátor több félét amelyek így, interferálnak és kioltják egymást vagy bizonyos részeket kiemelnek. Ez, a véleményem szerint pont olyan hatást okoz amit nem céloztunk vagy is a zene nem marad érintetlen, de ha van lehetőségünk próbáljuk ki. Ami még számítható és érdekes lehet az torzítás mértéke: T[%]=( (((IAmax.-IAmin.)/2) -IAM) / (IAmax.-IAmin.) )∙100; Esetünkben ennek mértéke T=4,5% az adatlapban is megadott érték.]]> Tue, 08 Dec 2010 20:45:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/pioneer_lx420a.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/pioneer_lx420a.php Kedves Öcsém a 70-es évek derekán költözött haza Svájcból, ahol tudományos kutatóként dolgozott. Nagy hi-fi rajongóként hozott magával egyet-smást, ami a Videotonokhoz szokott hazai szemet és fület igencsak ámulatba ejtette. Ez egy PIONEER lánc volt, ami egy félvezetős receivert, egy lemezjátszót, egy kazettás magnót és két hangfalat tartalmazott. Különösen a rádióerősítő mozgatta meg fantáziámat, ami egy 2*50 W teljesítményű, hybrid végfokokkal szerelt berendezés volt (még ma is ezek szólnak nála). Kapcsolási rajzát nézegetve sokat álmodoztam, de az építőelemek beszerezhetetlensége miatt az építés csak álom maradt. A 80-as évek vége felé érdeklődésem a csöves technika felé fordult, mivel korábban számtalan tranzisztoros, meg IC-s kütyüt építettem, de nem voltam elégedett velük. Valahogy nem úgy szóltak, ahogy szerettem volna. Nemrég eszembe jutott Öcsém PIONEER receivere és felmerült bennem a kérdés: mi volt a félvezetős rádióerősítők előtt??? Hát mi lehetett volna, mint CSÖVES! Aztán rám-mosolygott a szerencse: az egyik apróhirdetési portálon PIONEER LX-420A rádióerősítőt kínált eladásra egy ismerősöm Szegeden. Nagy-sokára más ügyben kerestem fel és még megvolt a kütyü. Megmutatta, és én rögtön beleszerettem. Ára is kedvezőnek bizonyult, nem nehéz kitalálni: megvettem! Elmondta, hogy a csövek újak benne és minden elemében kifogástalanul működik. Otthon kipróbálva ez így is volt. Gondolom, a képek magukért beszélnek. Már hazavinni is nehéz volt, 17 kg-ot nyom a kicsike, mint egy iskolába készülő soványabb gyerek. Pedig a trafók nem is túl nagyok, de a ház minden eleme 2 mm-es acéllemezből van, szépen festve vagy eloxálva. Valószínűleg Németországból, vagy Ausztriából került hozzánk, ahol egy lomtalanításkor kidobhatták. Hogy hol készült, nem tudom.
Nézzük sorjában mit tartalmaz a még ma is szép külső. Az ellenütemű végfokokban 2-2 db EL84 működik. Eredetileg a sasszira nyomott felirat szerint 7189A csövek lehettek benne, amelyek minden adatában megegyeznek az EL84-el. Érdekesség, hogy a végcsövek „A” osztályú működését biztosító katódellenállásokként az MM korrekciós előfok ECC83 csöveinek fűtőszálai szolgálnak. Így az előfokozati csövek egyenáramú fűtése is megoldott. Az EL84-eket 1-1 db ECC83 (12AX7) hajtja meg, teljesen hétköznapi kapcsolásban. Ja, és a kimenet kapcsolható 4 és 8 Ohmos hangfalakhoz. Fejhallgatót használva a kapcsoló 10 Ohmos műterhelést kapcsol a kimenő trafókra. A hangfrekis előfokozatokban is ECC83-ak vannak. Ezek oldják meg a hangszín szabályozását – magas és mély – aktív módon, valamint tartalmaznak egy magas- és mélyvágó áramkört és természetesen fiziológiai hangerő szabályozót. Ezek ízlés szerint ki-és bekapcsolhatók. Külön bemenet fogadja a keramikus (piezó) és MM lemezjátszó jelét, korrekciót 2 db ECC83 végzi, melyek egyenárammal vannak fűtve. Maradt a rádiórész, de nem utoljára. A tuner természetesen analóg, programozási lehetőség nincs, csak tekergetni lehet. Az AM rész egy 6BE6 oszcillátor+keverőcsővel indul, majd 2 db 6BA6 végzi a KF erősítést az FM-el közösen. Csak hosszú- és középhullámú vételre van lehetőség, a szortyogó, sistergő, néha elhalkuló rövidhullámú sávot helyesen hagyták ki a tervezők a készülékből. Az FM már sokkal érdekesebb. A tuner egy gondosan árnyékolt fémdobozban kapott helyet, a hangolást 4-es forgókondenzátor végzi. Ez kivételesen jó szelektivitást biztosít a készüléknek. Az antennajel erősítése egy 6HA5 szimpla triódával történik, melyet a General Electric TV készülékek bemeneti fokozatai számára fejlesztett ki a 60-as években. Határfrekvenciája 200 MHz, zaja nagyon alacsony és nagy az erősítési tényezője. Különös figyelemre tart számot a keverő és oszcillátor fokozat, melyet egy-egy 6CW4 nuvisztorral alkotott meg a tervező. Ezek a külsőleg a tranzisztorokhoz hasonlító kis fémbúrás csövek katonai célokra lettek kifejlesztve, de a tranzisztorok térhódítása folytán mindinkább kommersz célokra használták. Élettartamuk szinte végtelen, adataik kiválóak. Az FM-KF fokozat 2-2 db 6BA6 és 6AU6 csövet tartalmaz, az első két cső az AM-KF-el közös. A négyfokozatú FM-KF kivételesen jó határolási tulajdonságai a kiváló FM vételi képességekben mutatkoznak meg. A demodulálást aránydetektor végzi. Az aránydetektort követő sztereó dekóder szintén csöves (6CG7, 6BN8, 6AQ8), pedig 1970-ben már voltak jó tranzisztorok. Szerencsére ebben készülékben maradtak a csövek, bár a tervező már gondolt a jövőre és az egységet egy különálló kis fémpanelra helyezte. A korai sztereó dekóderek kapcsolástechnikáját nem ismerem, így részletekbe sem bocsátkozom. Annyit azonban elárulok, hogy a csatorna-elválasztás hihetetlenül jó! A hátlapon található egy potméter, amivel a sztereó csatorna-elválasztást lehet finomítani. Utoljára maradt a tápegység. A szép nagy hálózati trafó a mágneses és sztatikus szórás kivédésére komoly burkolatot kapott és több órás működés után is épp hogy langyos. A tápegységben találtató 2 db szilícium dióda a „félvezető” a készülékben. Az anódfeszültség kétszerező kapcsolásban áll elő és az eredeti szűrőelkók teszik hihetetlenül brumm-mentessé. Itt kell elmondanom, hogy a táprész tartalmazza a készülék egyetlen, általam vélt „konstrukciós hibáját”. Bekapcsoláskor – a félvezetős egyenirányításnak köszönhetően – rögtön igen magas anódfeszültség jelenik meg, ami a csövek felizzásával kezd csökkenni, majd beáll az üzemi értékre. Ez nem tesz jót a csöveknek, hiedelmek szerint korai emisszió-vesztést okozhat. Lehet, hogy az eredeti amerikai vagy japán csövek ezt jól bírták, de jobbnak láttam egy egyszerű késleltető áramkört beépíteni. Ez látható a fényképen, lehet hogy majd beleteszem valami kis dobozba, mert az én szememet is bántja a próbapanelra épített, szemre nem éppen odavaló szerkezet. A táprész természetesen mindenféle hálózati feszültségre és frekvenciára beállítható, esetemben 240 Voltra van állítva. Így a fűtőfeszültség éppen nem éri el a 6,3 Voltot. A készülék a hátlapon lévő kis tábla szerint 176 Wattot vesz fel a hálózatból, ami leginkább hővé alakul. Hát az EL84-ek fűtenek is rendesen, a „hővédő falak” láthatóak a fényképeken! Az eddigi megállapításokat a készülék szemrevételezése alapján tettem, mert kapcsolási rajzom, szervizkönyvem sajnos nincs. Remélem, hogy nem is lesz szükség rá (30$).
Meghallgatás:
A PIONEER-t egy CD játszóról hajtva úgy szól mint egy jó 2*10 W-os ellenütemű végfokokkal rendelkező erősítő. Mindent egyenesre állítva szép kiegyensúlyozott hangzásban gyönyörködhetünk, a mélyek kellően mélyre, a magasak kellően magasra mennek, a 3 dB-s pontokat 30 Hz-en és 19 kHz-en mértem, 10 W-nál, 8 Ohmos műterheléssel.
Meglepetést az FM vétel okozza.
Mivel mintegy 1 km-re lakom az adótól (10 KW), nem minden tuner bírja jól ezt a közelséget. A gyengébbeken minden szól mindenütt, a jobbak csak halkan sutyorognak műsorszünetekben. Antennaként minden esetben egy méteres mérőzsinór szolgált. ORION ST240-el összehasonlítva ért az első döbbenet. Az ORION sajnos csak akkor szól tisztán (sutyorgás-mentesen), ha az antenna csak 20 cm hosszú, a helyi adók esetében a térerő-jelző ekkor már végkitérésben van. A távoli adók ekkor már zajosan, vagy egyáltalán nem vehetők. A PIONEER térerő-jelzője az 1 méteres mérőzsinórral megy végkitérésbe, mind a helyi, mind a távoli adók zaj- és sutyorgás-mentesen vehetők. Az AFC-t ki- és bekapcsolva, az adók helyükön maradnak, több órás hallgatás esetén sincs elmászás. Mindkét vevőn a BARTÓK adót hallgattam, mivel – ha minden igaz – itt még nem MP3-ról megy az adás. A PIONEER egyértelműen szebben szólt, legalábbis nekem úgy tűnt. A különbség fejhallgatóval hallatszik igazán (Sennheiser HD595), bár lehet, hogy az ORION fejhallgató erősítője nem igazán jó.
Hát ennyit tudtam a PIONEER LX-420A-ról elmondani, ami valamikor a 60-as évek végén, vagy a 70-es évek elején, a csöves korszak leáldozásakor készült, valahol Amerikában, vagy Japánban, esetleg Európában. Tervezőik és megalkotóik 40 év multán is méltán lehetnek büszkék egykori termékükre.]]> Tue, 22 Nov 2010 22:15:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/stabcso.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/stabcso.php Ezek a csövek a glimmlámpák rokonai. Kissé leegyszerűsítve úgy működnek, hogy a rajtuk átfolyó áramtól függően a nagyfelületű katódlemeznek kisebb vagy nagyobb részére terjed ki a kisülés, szép magyar szóval ködfény. A pálca vagy kisebb henger alakú anód sötét marad és a kisülés fenntartásához szükséges feszültség alig függ az áramtól. A gáztöltés anyaga és kisebb részben a szerkezet méretei határozzák meg a feszültséget. A legnagyobb megengedett áram a katód felületével nagyjából arányos. A szokásos névleges feszültségek: 75, 85, 108 és 150 Volt. Az ennél lényegesen nagyobb feszültségű gáztöltésű stabilizátorok koronakisüléssel működnek.
Mivel a gáztöltésű stabilizátorok elég régóta ismertek, előkerülnek európai lábas aljzattal is. Egy szép példány a GR150 DA. Ennek érdekessége a gyújtóanód, ami egy pici elektróda közel téve a katódhengerhez. Azért volt rá szükség, mert a kisülés beindításához az égési feszültségnél jelentősen (20-30%-kal) nagyobb feszültség kellett. Ha nem volt ennyi tartalék, a gyújtóanódra nagy ellenálláson beküldött feszültséggel indították be. Ez a gyújtási/égési feszültség különbség hoz egy szabályt: nem köthetünk szűrőkondenzátort párhuzamosan a csővel, mert megfelelő alkatrész értékek esetén villogó oszcillátort kapunk.
A német nyelvterületen a negyvenes években a peremcsapos ("kosár") aljzattal készültek stabilizátorcsövek, némelyik dróthálóból szabott elektródákkal:
Az elektroncsövek fénykorában, a múlt század közepén a legtöbb stabilizátorcső oktál aljzatú volt. Még a hatvanas években is gyártották őket pótlásra. Ugyanaz a 150 Voltos típus könnyen előkerülhet szovjet, USA és magyar változatban is:
Oktál aljzattal készültek furcsább típusok is: itt egy kisebb áramú NDK, egy háló elektródás svájci és egy alumínium külső burával burkolt szovjet példány érdekességnek:
Szinte velük egy időben voltak használatban a 7 lábú miniatűr stabcsövek is. Sok országban készültek, meglepően hasonló kivitelben. A képen kelet- és nyugatnémet, magyar és USA változatban látható a 150 V, 30 mA-es "stabi":
Szintén 7 lábú miniatűr aljzattal gyártották a 85 Voltos, kisáramú stabilizátorokat. Ezek a csöves áteresztős feszültségstabilizátorok referencia feszültségét szolgáltatták. Négy gyár, három ország terméke a képen:
Megjegyzés: a jobb szélső példány kakukktojás: az RSD egy kereskedőcég volt, akik saját címkével gyárttatták a csöveket (Röhren Spezial Dienst).
Az elektroncső gyűjtők számára csemege a csövek csomagolása is, az alábbi képen miniatűr stabcsövek dobozaiból mutatok párat:
Az egyszerű "stabcsövek" (így becézték őket úgy 30 éve) tartalmaztak egy kis kiegészítést, hogy biztonságosabbá tegyék a készülékeket. Az oktál aljzatúakban volt egy drótátkötés, aminek nem volt köze az elektródokhoz. A foglalaton ide csatlakozva el lehetett intézni, hogy például még a pufferelkó se kapja meg a táplálást, ha nincs a helyén a cső. A hétlábú miniatűr típusoknál ezt nem lehetett ugyanígy beépíteni, hiszen az átkötés ugyanabba a gáztérbe került volna, mint az elektródok. Itt csak megtöbbszörözték az anód és katód kivezetést. Ha az egyik anód lábra kötötték a táplálást (előtét ellenállást) a másikra a fogyasztót, máris nem kaphatta meg a cső hiányában a stabilizálatlan nagyobb feszültséget az áramkör.
A gáztöltésű stabilizátorok érdekes családját alkotják a 280 Voltos típusok. Villamosan ezek négy darab 70 V-os egység sorbakapcsolásából állnak, emiatt összesen öt kivezetésük van. Fizikailag az öt kisülési tér egymásba helyezett kis fazekak közt jön létre egyetlen burában. Bár az (1)-ben 150 mA-es változat is szerepel, én csak a 40 és 80 milliamperes példányokat tudtam gyűjteni (ezek is meglehetősen ritkák ma már). A 40 mA-es cső sem kicsi, közel 60 mm átmérőjű és szokatlanul nehéz:
A 80 milliamperes kb. ugyanolyan hosszú, csak kövérebb:
Az a szerencsém volt, hogy hozzám került egy törött, rozsdás STV280/80, amit szívfájdalom nélkül felboncolhattam. Búra nélkül jobban látszik a szerkezet: az elektródákat 3 ágú állvány rögzíti az aljzathoz és 3 rugó támasztja ki a burához:
A boncolás eredménye mutatja, miért nehéz a cső: jó vastag kerámia tárcsában ültek a masszív kis fazekak:
A kerámia lapot még csillám lemezzel is lefedték, szerintem azért, hogy a tömítésnek használt agyagszerű valami ne hulljon ki. A kerámia tárcsa külső oldalán levő kis vájatokba voltak bújtatva a kivezetések, meg ide voltak behajlítva a belső fazekak tartó lábai is. A tömítés arra szolgálhatott, hogy rossz helyen ne indulhasson meg a kisülés.
Tipp: a csöves HIFIbe érdemes belekonstruálni az előfokozatok anódfeszültségének stabilizálására egy 150 Voltos stabit, ennek a fehéres-lilás kisülése szó szerint emeli a készülék fényét. Persze, ha nincs szerencsénk, a cső lehet narancsvörös fényű is, de a lila a gyakoribb.]]> Sun, 8 Aug 2010 22:15:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/gu50_300b.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/gu50_300b.php
(GU50 kontra 300B SE) fel sylvaniázva és be rca-zva

A két cső közötti különbséget tehát csak úgy lehet megítélni, hogy ha egy 300B helyére egy az egyben bekerülne egy GU50. Leporolgattam tehát egy régi GAD300B erősítőt, és neki fogtam az átalakításnak, vagyis bepattintottam egy 300B helyére a GU50-et. Első körben a GADF1-ből kellett készítenem egy 12,6V-os fűtésnek is megfelelőt, bár a GADF1 toroid kivitelű, így simán fel is tekercselhettem volna a 300B-nek szükséges 5V-os tekercs folytatásaként pár menetet, de én inkább újat készítettem. A trafó csere után más átalakítást nem kellett eszközölnöm, hiszen a GU50-et simán lehet ugyan olyan kondícióval hajtani, mint egy 300B-t. Sőt direkt törekedtem is arra, hogy ha csak lehet ugyanakkora áram haladjon keresztül a GU50-en is mint a 300B-n haladt, hogy az összehasonlítás még korrektebb legyen. Némi forrasztgatás és fejtörés után a UX4-et száműztem, ami annak volt a következménye, hogy nem akartam végleges változtatást, hogy vissza lehessen azért tenni a régi királyt a trónjába. A tetejére helyeztem a GU50 foglalatot, némi szép réz dekorációs szöggel segítve a helyén maradásban. Mivel a GAD300B-ben a 300B cső 1k-os katód ellenállással dolgozik együtt itt is meghagytam ezt és kíváncsian vártam mekkora előfeszültség áll be. Gondoltam a 30W-os Caddok ellenállás csak megfelelő lesz a GU50-nek is. Nem is kellett csalódnom, bár a segítségével nem teljesült az a kívánalmam, hogy az áramok azonosak legyenek. Így a GU50 témában alap műnek számító Ágoston könyv szerinti 44-45V állt be. A 300B azonban 60-67V-os előfeszültséggel (és mivel 1k-os a katód ellenállás ez mindjárt 60-67mA-es katód áramot is jelent) üzemelt. Sajnos Caddok ellenállásból nem áll mindenféle érték a rendelkezésemre, ezért más megoldást kellett keresnem. Vagyis fel kellett használnom a GADF1 trafón rendelkezésre álló negatív táp tekercseket, még szerencse, hogy pont erre van.:) csináltam gyorsan egy negatív tápot a fiókban található alkatrészekből. Azért nem használhattam gyengébb alkatrészeket, mint amiből az erősítő többi része volt, tehát tantallum ellenállások, és nichicon elkók. Mert ha nem ezeket, használom akkor megint nem a csövek hangját hallom, hanem az alkatrészekét, és akkor nem ér semmit az egész össze hasonlítgatás. Szóval a negatív táp segítségével be lehetett állítani a kívánt áramot, de a hangban figyelembe kell majd venni, hogy a katód ellenállásnak némiképpen puhább, zeneibb hangja van. Akkor végre szóljunk a különbségekről, ami a meghallgatás után jött. Első körben katód ellenállással hallgattam meg, itt a különbség is számottevő volt, főleg a GU50 kárára, de egyáltalán nem volt hallgathatatlan. Sőt a 811 ennél sokkal rosszabb. A következő meghallgatás már katód ellenállás nélkül, de még a katód ellenállás által beállított értékkel történt. A 300B-nél jellegzetesen meg lehet különböztetni a két esetet. A katód ellenállásos esetben annyira nem volt éles a különbség, sőt majd hogy nem hallatlan volt.:) Aztán kicsit játszottam az árammal és én magamnak 77mA-re állítottam, ahol kellően dinamikussá vált. Sajnos a GU50-nek a 6SN7 srpp-ben nem tud kielégítő meghajtást adni (a GAD300B-ben ez van, lásd a cikket.), így előerősítő nélkül egy CD lejátszó kimenete nem hajtja ki. A 300B-nek is jót tesz egy vonal erősítő, de ide nemhogy kötelező, hanem olyannyira muszáj, hogy a hangerőt közel a maximumon kellett tartani végig, ez tovább fokozódott az Amorf kimenő esetén. Minden változás hozta a neki megfelelő hangot, vagyis az amerikai 6SN7 (fekete anódos sylvania) igen jót tett, az egyenirányító diódák RCA-ra cseréléséért különösen hálás volt. De összességében mégis az a vélemény alakult ki bennem, hogy olcsó – olcsó a GU50, de egyrészt jobb felépítést érdemel, mint a legolcsóbb eset. Ha oda figyelünk rá igen barátságos, hangja azonban jobb lehet egy 6L6, vagy még inkább KT66 vagy KT88 esetében. Bár az előbbieknek még igen szerény a kimeneti teljesítménye, de egy KT88 már érdemben felveszi a versenyt a GU50-el, és le is győzi azt, legalább is a membrán pofozásban. És akkor itt most kellene egy fél oldalnyi szünetnek lennie, és ide jöhetne a 300B. Persze az igazi az lenne, hogy a 300B-t is próbáljuk ki egy low-end GU50 végfokban, mondjuk hálózati trafókból álló kimenőkön. Ez a kísérlet - egyenlőre várat magára. A tanulság annyi, hogy a jó alkatrészek beépítése igen is meghálálja magát. Az SE erősítőkben illik rendes tápot alkalmazni, nemcsak a 300B-ben. Az is nagy igazság, hogy ha rendesen megépítjük a GU50 erősítőt nagyon jól fog szólni, de árban csak a végcső árában lesz különbség egy 300B-hez képest, akkor meg miért is nem 300B-t rakunk bele, ha már volt pénzünk jól megépíteni a körítést.]]> Sun, 8 Aug 2010 22:15:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/bareter.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/bareter.php Az elektronika hőskorában ezeket a csöveket szabályozásra használták. Szabályozásra azon tulajdonsága teszi alkalmassá, hogy ha a kivezetéseire áramot kapcsolunk a vasdrót felmelegszik, és ellenállása megnő. Ha a rákapcsolt feszültséget növeljük a vasdrót tovább melegedvén az ellenállását is megnöveli, és ezzel igyekszik az áramot csökkenteni. A működés szempontjából nagyon fontos, hogy a vasdrót jól hűljön, ezt a célt szolgálja a hidrogén a csőben. A cső szerkezeti adottságait igyekeztek úgy megválasztani, hogy a gyakorlatban használható stabilizátor csövet kapjanak. A stabilizátor vagy barétercsőben lévő drót anyagának azért vasat választottak, mert a vasnak a legjobb a hőmérséklet koefficiense, képes 100o-os hőmérséklet növekedés hatására 50 – 60%-al megnövelni az ellenállását. A hidrogén pedig a legjobb hővezető gáz, természetesen hővezetése erősen függ a nyomásától. A baréter csövek hidrogén nyomását, 50 – 200Hg mm-re állították.
Az 1Б5-9 (1B5-9) Barétercső
Az 1Б5-9 (1B5-9) Barétercső
A gyakorlatban a baréter csöveket az elektroncsöves áramkörök fűtő áramkörében használták a fűtő áram stabilizálására. Ebből eredően két paramétere fontos az ilyen csöveknek, mégpedig a stabilizálási áram értéke, illetve az a tartomány, ahol képes a szabályozást elvégezni. A képen szereplő barétercső tulajdonságai az alábbiak: 1A és 5-9V, amely a jelöléséből jól kitalálható, mert 1B5-9. Ha egy elektroncső fűtő áramkörét egy ilyen baréter csővel stabilizálnánk, akkor a következő képen számíthatjuk ki, a szükséges fűtő feszültséget. (A baréter cső természetesen sorba kapcsolódik a cső fűtésével.) A fűteni kívánt cső fűtő feszültsége Uf = 4V, és az If =1A fűtőáramú. Akkor tehát:

U = Uf + Ubaréter = 4 + 7 = 11V

A fűtőkörnek tehát 11V-osnak kell lennie, hogy a cső számára az optimális szabályozási adottságokat biztosítsuk. A baréter cső feszültsége a cső felrajzolt karakterisztikájából állapítható meg. Ha ezt felrajzolnánk, látható lenne, hogy a cső addig nem tud szabályozni, ameddig a névleges áram nem kezd folyni a körben. Az áram az 5V-os feszültség közelében kezd majd 1A lenni. Tovább növelve a feszültséget az áram közel stabil marad egészen 9V-ig. Innentől lassan el kezd majd ismét növekedni. Itt szűnik meg a csőszabályozási képessége, ugyanis nem tud több hőt a hidrogén és a búra együttesen elvezetni. A cső tehát maximális szabályozást tud nyújtani a karakterisztika egyenese közepén, ami 7V körüli. (Ubaréter= Ubmin + ((Ubmax – Ubmin) / 2 )= 5 + ((9-5)/2) ). A cső a mai fogalmak szerint nagyon lassan szabályoz, mert a hőmérsékleti egyensúlya 1-3 perc alatt áll be. Ezért azonban alkalmas közvetlen váltakozó áramú stabilizálásra is a hálózati árammal szemben. Ilyenkor a működéséből adódóan az áram effektív értékével számolhatunk.
Sajnos a képen látható orosz típuson kívül más típussal nem is találkoztam még.]]> Mon, 29 Mar 2010 19:49:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/bgel84pp2.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/bgel84pp2.php * A javított kapcsolási rajz az alábbi fontosabb változtatásokat tartalmazza:R1 és R2 le lettek cserélve trimerre és külön nyákon lettek elhelyezve
* Az előző kapcsoláson szereplő 39pF -os C4 valamint a V2a és V3a anódján lévő 500pF-os C11 kiszerelésre került
* C8 ki lett cserélve 100nF-ra
* C16 le lett csökkentve 500 pF-ra
* A katodin munkaellenállásai 33 kΩ -ra lettek növelve, valamint a rácsellenállása 820 kΩ -ra lett cserélve
* R54 értéke le lett csökkentve 2MΩ -ra
* A végcsövek porcelán csőfoglalatot kaptak, V1 triódára pedig egy árnyékoló lemezserleg lett helyezve.
* Be lett szerelve egy EM84, kivezérlés jelzőként használva.
Az R1, R2, R3 valamint a C2, C3 alkotta korrekciós tagok segítségével be lehet állítani az adott hangfalra a legoptimálisabb hangzást. Itt akkor kaptam a legjobb eredményt, ha R1 350 kΩ, R2 75 kΩ, R3 pedig 15 kΩ volt. R1 -nek már a +-30 kΩ -os változtatása is hallható hangképváltozást okoz. Szintén a hangfalnak megfelelően lehetőség van egy jumperral választani C2 és C3 között. Ha pedig teljesen sima frekvenciamenetet szeretnénk, akkor C2-t és C3-at nem kell bekötni, helyette a J3 -al C4-et kell rövidre zárni, így ebben az esetben a hangerő-szabályozásban csak P1b vesz részt.
Az előző cikk kapcsolási rajzán szereplő 500pF-os C11 kikötésével csökkent a magas tartományokban a torzítás (lásd később). C8 megnövelése 100nF -ra pedig némileg a mélyátvitelt javította. C16 gerjedés gátló kondenzátor értéke azért lett lecsökkentve hogy ne okozzon a végfok átvitelében jelentős fázistolást a magas hangtartományba se.
A katodin megnövelt munkaellenállásai révén csökken a V2b trióda anód-katód feszültsége és némileg az árama is, ezzel az anód disszipációja is lecsökkent a korábbi 290 mW-ról kb. 210mW-ra. (6n2p esetében az anódonként megengedett maximális disszipáció 800mW.)
A kimenőtrafók:
A transzformátorok eredeti vasmagjai maradtak, de mindkét cséve teljes áttekercselésre került. A transzformátorok szétszerelésekor lehetőség volt a vasmagkeresztmetszet pontos lemérésére is, ami 10cm2. Mindkét trafó 102db E és I lemezből áll össze, lemezvastagság kb. 0.38mm. A tekercselési elrendezés az 1. ábrán látható. Trafónként összesen 4 primert és 3 szekundert tartalmaz. Mindegyik tekercs egy irányba van tekercselve, az ábrán „k” jelöli az adott tekercs kezdetét, „v” pedig a végét. Ez az elrendezés kompromisszum a minőség és az egyszerű kivitelezhetőség között. Pr1 és Pr4 tekercsek 5 rétegűek, Pr2 és Pr3 pedig 6 rétegűek. A soronkénti primer menetszám kb. 145-146.
A három szekunder tekercs sorba van kötve, „Sek1” vége „Sek2” kezdetéhez, „Sek2” vége pedig „Sek3” kezdetéhez csatlakozik. Az egyszerűbb ábra kedvéért a szekunder tekercsek sorba kötését nem tüntettem fel, valamint az ábra bal oldalára rajzoltam a Pr1 és Pr4 primer tekercsek végkivezetéseit is. (Mivel ez a két tekercs öt rétegű, ezért mindkettő kezdete bal oldalt van, de a végük a cséve jobb oldalára esik és ott van kivezetve is.) Az elrendezés fésűs rendszerű, Pr1 és Pr3 sorba kötése adja az egyik cső munkatekercsét, Pr2 és Pr4-é a másikét. A két anódköri eredő primer tekercsek ohmos ellenállásai közti eltérés kb. 10%.
A középső szekunder tekercs vastagabb huzalból lett feltekerve, hogy az ohmos ellenállás minél kisebb legyen. (Szekundernek csak 0.9mm és 1.3mm átmérőjű huzalom volt. A 0.9mm átmérőjű huzal esetében a maximális 11W eff. kimeneti teljesítményhez tartozó kimeneti áramerőségből számított effektív áramsűrűség értéke 2.3 A/mm2, ami még elfogadható.)
A cséve szélessége 36mm, de a soronkénti menetszám meghatározásában a cséveszélességnek csak kb. a 75 - 80% -ával számoljunk.

A kimenő transzformátorok adatai az alábbiak:
Tekercs jele Huzalátmérő
[mm] Menetszám Mért ohmos
ellenállás [Ω]
Pr1 0.18 735 63
Pr2 0.18 865 93
Pr3 0.18 865 114
Pr4 0.18 735 103
Sek1 0.9 33 -
Sek2 1.3 21 -
Sek3 0.9 33 -

A kimenőnek az áttétele a tekercsek menetszámai alapján 36.78, ebbe még ha belevesszük a hatásfokot, (kb. 85%) akkor ez pont 5 ohmra illeszt. Az anód – anód közti eredő primer induktivitást lemértem, ez 25H. Ezzel a -3db -es alsó határfrekvencia 26 Hz, itt a primer eredő induktivitás impedanciája 4000 V/A. (Ez az induktivitás párhuzamosan söntöli a feltranszformált hangszóró-impedancia és kimenő ellenállás párhuzamos eredőjét amely kb. 4kOhm.) A trafók elkészítéséhez kézi tekercselőgépet használtam. Az áttekercselés megérte a fáradtságot, mert az erősítő hangja jobb lett, a magas hangtartományok még jobban kitisztultak.

Az előerősítő:
Az előerősítő meghatározó az erősítő teljes zajszintjének szempontjából. Ha SH3 jelvezeték megszakításával az előerősítőt kiiktattam és V2a rácsa ellenálláson a testre volt kötve, akkor a hangfalhoz közel hajolva sem hallatszott brumm, csak egy igen minimális, éppen csak hogy észlelhető zaj.
Az előerősítő (V1 áramköre) beiktatásával ez a zaj megnövekszik, természetesen a hangfaltól egy-két méterre ez sem hallható még csendes szobában sem. Ha V1 negatív visszacsatolását az S1 kapcsolóval bekapcsolom, akkor ez a zaj valamelyest lecsökken. Továbbá cserélgettem V1-et, és tapasztalatom szerint teljesen új trióda esetén alig volt zaj, míg egy használt 6n2p-t téve V1 helyére a zaj jobban megnőtt, sőt egy kis brumm is megjelent, de csak akkor ha V1 helyén a használt cső volt. Próbáltam rájönni, hogy mitől okoz egy minimális brummot az, hogyha V1 helyén egy használt cső van és miért nincs brumm ha V1 teljesen új. Próbaképpen V1 ideiglenesen egyenfeszültségű fűtést is kapott, és C9-et is megnöveltem, de akkor is ugyanez volt a helyzet. A V1 körüli árnyékoló serleg is csak a zaj tekintetében hozott némi -alig hallható- változást, de a régebbi 6n2p esetében ez a minimális brumm továbbra is megmaradt. Végül is ezt betudtam a cső gázosodásának, így aztán a teljesen új cső került V1 helyére.
A kapcsolási rajzon látszódik, hogyha SW1-el a negatív visszacsatoló hálózatot beiktatjuk, akkor annak a visszacsatolása függ P1 állásától. Ez úgy van beállítva, hogyha közepes hangerőnél kapcsoljuk be R8-at vagy R7-et a körbe akkor az csak minimális hangerőcsökkenést okoz. Ha P1 -et felfelé tekerjük, akkor a hangerő növelésével előnyös módon a negatív visszacsatolás is növekszik. Ebben az esetben az R6 okozta soros áram-visszacsatolás mellé még egy párhuzamos feszültség-visszacsatolás is beiktatódik. Ilyenkor az előerősítő erősítésének az értéke közelítőleg az [1.] irodalom szerint számítható. Ha a soros áram-visszacsatolással beállított erősítés A0, akkor a feszültség-visszacsatolás beiktatásával (pl. SW1 4. állása) az erősítés közelítőleg az (1.) összefüggés szerinti lesz.

(1.) összefüggés

Ahol Z2 = R7

Z1: a cső rácsa által látott ellenállás, ez kis hangerőn kb. az R5 és a P1b „alsó” részének a párhuzamos eredője.

A0: az az erősítés, amit a párhuzamos visszacsatoló tag inaktív beiktatásával kapunk. (Ha R7 bal oldalát nem a rácsra, hanem még egy plussz soros Z1-en át a testre kötnénk.) Mivel ez az R7 + Z1 impedancia párhuzamosan kapcsolódik R11-el, így ez az SW1 1. állásában mérhető eredeti erősítést kismértékben megváltoztatja. Elméletileg ezt az értéket kell A0-nak tekinteni. A gyakorlatban azonban ha Z2 elég nagy, akkor az A0 megfelel az SW1 1. állásában mérhető erősítésnek.

Mivel Z1 P1 függvénye, így az erősítés is változik P1 állása szerint, ez a tapasztalatom szerint előnyős, pláne hangosabb hangerőn. (P1-et felfelé tekerve Z1 –nől, az erősítés így csökken.)
(1.) határértékét képezve (a tört számlálóját és nevezőjét is A0-al osztva) látszik, hogy ha A0 igen nagy lenne, akkor az erősítés közelítené a Z2/Z1 értéket.
Oszcillogramok:
A teljesség igénye nélkül elvégeztem a végfokon néhány mérést, szinuszos gerjesztéssel.
1. A kimenőtrafó primer induktivitása okozta fázistolás mérése a végfok bemenete (V2a rácsa) és a hangfal között, alacsony frekvencián. (f = 40Hz).
A kimenőtrafó primer induktivitása okozta fázistolás mérése
A fázistolás kb. 25 fok, a hangfalon az amplitudó 400 mV, a bemeneten 32 mV
2. Maximális kivezérelhetőség megállapítása. Az erősítő 5.5 Ω műterhelésen mérve 9 V-os amplitudóig szemmel láthatóan egyik frekvencián sem torzított. (30 – 15 kHz között mérve) Kb. 11V –os kimeneti szinten lapos levágás jelentkezett, ezáltal a kimeneti jel közelítőleg trapéz alakú lett. Ha műterhelés helyett hangfalat kötöttem rá, akkor nem volt ilyen éles határoltság tapasztalható. Az alábbi ábra szemlélteti hangfal esetében a kimeneti jelet, túlvezérlés esetén. (Uki pp 24 V, f= 1KHz)
Amennyiben az előző cikk kapcsolása szerinti, V2a (ill. V3a) anódján lévő 500 pF –os kondenzátor be volt kötve, akkor 6-7 kHz feletti frekvenciákon nem lehetett a kimenetet 9V-ig torzításmentesen kivezérelni, a jel már kb. 6V-os amplitudónál torzult. Ennek a csökkent kivezérelhetőségnek a jelensége akkor is megfigyelhető volt, ha az 500pF-ot lecsökkentettem 330pF-ra. Végül is ez a kondenzátor feleslegesnek bizonyult és elhagyásra került, ezáltal a magasabb frekvenciatartományokban a kivezérelhetőség is megnőtt.
3. A katodin kimeneteinek egyidejű mérése. Az alábbi ábra szemlélteti a két végcső rácsán látható jelalakot, f = 300Hz és 1 V-os amplitudó esetén. Ilyenkor szép szinuszos jelünk van a katodin kimenetein.

Megfigyelhető volt, hogy a bemenőjel növelésével, ha a végcsövek rácsán az amplitudó a 4V feletti értéket meghaladta, akkor a szinusz forma elkezdett a katodin mindkét kimenetén egyszerre háromszögesedni. A katodin kimeneti feszültségei amplitudóban és jelalakban azonban ilyenkor is teljesen egyformák és szimmetrikusak maradtak, csupán a szinusz forma lett nyújtottabb és inkább egyenlő szárú háromszögjelre emlékeztetett a jel. Erről sajnos nem készült fénykép.
Maximális kivezérlésnél a végcsöveket meghajtó feszültség amplitudói: UV4g1 = UV5g1 kb. 6V, ilyenkor az 5.5 ohmos műterhelésen a mérhető amplitudó 9V. Ez esetben bár a katodin kimeneti feszültségei nem szinuszosak, mégis a műterhelésen mért 9V-os amplitúdójú jel szép, szinusz alakú volt. Ez azzal magyarázható, hogy az R28 okozta negatív visszacsatolás nem csak az erősítést csökkenti, hanem a torzítást is, azaz a kimeneti jel és a bemeneti jel jelalakja közti különbség vezérli V2a-t és ezáltal a katodint is. A katodin kimenetén az amplitudó növelésével tapasztalható háromszögesedés a felerősített „hibajel”, azaz nagy amplitudó esetében ilyen meghajtó jelalakot igényelnek a végcsövek ahhoz, hogy a kimenőtrafó szekunderén szinuszos kimeneti jelünk legyen. A két végcső alkotta AB osztályú PP kapcsolás torzítása függ a kivezérléstől és a kivett teljesítménytől, ezáltal kisebb hangerőn a torzítása is kisebb, ezért ilyenkor a katodin kimeneti jeleiben nincs „hibajel”, ezért szinuszosak. (Lásd oszcilloszkóp felvételt.)

A kivezérlésjelző:
A kivezérlésjelző egy EM84-es varázsszemmel van megoldva, ami utólag lett beépítve. Az alkalmazásához az oldalon található cikk adott ötletet. Ezt csak a jobb oldali végfok vezérli. A kapcsoláson látható hogy C62 és C61 átütési feszültsége jóval nagyobb a kelleténél. Ezt azért választottam így meg, hogyha pl. a zener diódák meghibásodása esetén a 250V kijutna a fetre és azt átütné, akkor a kondik által még védve legyen az áramkör többi része. Az EM84 fűtése V1-re van párhuzamosan rákötve. L1-L3 menetszámait (ohmos ellenállásait) úgy kell beállítani, hogy ha a hálózati feszültség mérve pontosan 230 V, akkor a fűtőfeszültségek nagysága 6.3 V legyen. (L1-L3 –on kb. 0.1 V esik.) R71-el az érzékenységet állíthatjuk be, ez kb. félállásban van. R70-et úgy kell megválasztani, hogy R71-en a maximális feszültség teljes hangerőn se haladja meg a fet munkaponti source feszültségét. Ez a kapcsoláson feltüntetett elemértékekkel teljesül. Remélem e rövid kis leírás a kedves olvasónak hasznosnak bizonyul, esetleg ötleteket ad további konstrukciók kivitelezéséhez.]]> Thu, 04 Mar 2010 20:12:00 +0100 Cikkek http://www.elektroncso.hu/cikkek/meloman.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/meloman.php
Néhány évvel ezelőtt kedves szomszédom átszólt a kerítésen és átadott egy rozsdás „vasdarabot”, mert tudta, hogy az nekem tetszeni fog. A vasdarab egy csöves erősítő volt, csövekkel, trafókkal, pókhálósan porosan és igencsak rozsdától rágottan. Mondta, hogy Ő kidobná, hátha tudom valamire használni.
Az erősítő sokáig tovább porosodott a műhelypolc alatt, míg egy másik kedves barátom meglátogatott acélból, hogy megnézze mivel is töltöm nyugdíjas napjaimat. A „szentélyben” minden szépet megmutattam neki, többek között a szóbanforgó erősítőt is. Ő korábban a Gelkánál dolgozott, hátha tud nekem rajzot szerezni erről a szépségről. Abban maradtunk: majd utánanéz. Nem nagyon izgatott a téma, hiszen csak egy darab volt a szépségből, bár egy csöves szubbasszus erősítő rémálma megfordult a fejemben. Nemsokára Gelkás barátom újra jelentkezett, hogy benézne hozzám egy percre, ha nem zavar. Jött és nem zavart, hozott még kettő nem annyira rozsdás, de ugyanolyan csöves erősítőt. Elárulta, hogy a szépségek egykoron kocsmákban hangoskodó wurlitzerek tartozékai voltak, tönkrementek és kicserélték őket tranzisztorosra. Örömömben cserébe kapott egy Pioneer lemezjátszót, aminek meg Ő örült. Sajnos kapcsolási rajzot nem tudott szerezni. Ezek történtek 2-3 évvel ezelőtt. Mostmár három erősítő porosodott, néha egyiket-másikat elővettem, próbáltam a kapcsolást megfejteni, ami egy-két furcsaságtól (szimmetrikus bemenet) eltekintve sikerült is. Az alkatrészek Ducati meg Telpod, ebből valami olasz-lengyel kooperációs termékre gondoltam. Sok időt töltöttem a neten kereséssel és fáradozásomat végül is siker koronázta. Volt kapcsolási rajz, leírás, képek. Ekkor döntöttem: életre keltem a szépségeket!
Mivel eddig is csöves végfokokon hallgattam zenét, gondoltam, hogy ha ezek jobbak lesznek a jelenlegi erősítőimnél, talán egy kis átalakitás és ráncfelvarrás után, megpróbálom Kedves Feleségemnél kieszközölni, hogy bevihessen őket a nappaliba.

Az erősítő, kissé átalakítva
A kapcsolási rajzból látható, hogy a bemeneti fokozattól eltekintve, egy „kutya-közönséges” ultralineár végű kapcsolásról van szó, ECC83-akkal, meg EL34-ekkel. Sokat beszélni nem lehet róla. Valószinű a (kristály-) pick-up szimmetrikus kimenetű lehetett annak idején a zavarvédelem miatt, innen az erősítő nagyimpedanciás szimmetrikus bemenete. Ez nem kellett nekem, tehát a hangszínszabályozóval együtt megszüntettem. A bemeneti katódkövetőt meghagytam, jó lesz az a hangerő-poti kisimpedanciás meghajtására. Kicseréltem az EL34-ek katódjaiban lévő, igencsak megviselt 470 Ohmos ellenállásokat és a párhuzamos elkókat. Beépíttem viszont – Feleségem engeszteléseként – egy-egy szépen világító EM84 varázsszemet, kivezérlés jelzése céljából. Sajnos az eredeti potméterek használhatatlanra voltak kopva, ezeket kidobtam.
Hogy egyáltalán használni lehessen a szépségeket, kaptak hálózati csatlakozót, bemeneti RCA-t, meg kimeneti műszercsatlakozó banánhüvelyeket. Kaptak hálózati, meg készenléti kapcsolót is. Na meg a rozsdát kívülről le-smírgliztem róluk.
Aztán jött az első bekapcsolás nagy pillanata, persze csövek nélkül. A villámlás-menydörgés elmaradt, a hálózati trafó szépen dolgozott. A feszültségek elfogadhatók voltak. Majd bedugtam a csöveket, újabb bekapcsolás még anód nélkül. A csövek szépen felízzottak, probléma továbbra sem adódott.
Az erősítőkből hiányoztak a GZ34 egyenirányító csövek, szilicium diódák virítottak alulról a csőfoglalatokra forrasztva. Ezeket kidobtam és a fiókban levő 5Ц3С (szerintem szép) csöveket dugtam be, mivel GZ-im nincsenek. Mivel ezek majdnem dupla fűtőáramot igényelnek, a hálózati trafók melegszenek, de bírják. Mit ki kellett bírni már ezeknek! Na akkor adjunk neki műterhelést szkóppal, meg hanggenerátort, na meg anódfeszültséget. Minden jól működött, a szinusz szép volt, 100 Hz-en, 1 kHz-en, még 10 kHz-en is. 8 Ohm-on mintegy 10 Voltig lehetett feltekerni a potit a szinusz észrevehető torzulása nélkül. Fejhallgatóval meghallgatva brumm nem hallatszott.

Hallgassuk meg!
Ennyi sok mérés után – mikor Feleségem nem volt itthon – a még igencsak szakadt szépségek bejöttek a nappaliba, kaptak CD játszót, meg hangfalakat és jött a meghallgatás. Mit mondjak, nagyon szépen szóltak! Ami elsősorban meglepett, zárt hangfalaimon még soha nem hallottam így szólni nagybőgőt meg üstdobot. Lehet, hogy a hangerő poti előtt jót tesz a katódkövető? A közepek és magasak az abszolút természetesség színtjén jelentek meg, minden jóhangú CD-mbe csak belehallgattam egy kicsit, így is másfél óráig füleltem a csodát.
Egy probléma volt csak: a kapcsolási rajzon látható, hogy a kimenőtrafó 2,5 Ohmos terhelésre van illesztve. Én meg 8 Ohmos hangfalakat kötöttem rá, ami nagyon elvihette a primer impedanciát. A kimenő trafót tanulmányozva kiderült, hogy az összes szekunder tekercs párhuzamosan van kötve. Egy kis számolás után a szekunder tekercseket két részre osztottam és a két részt sorba kötöttem egymással. Így az illesztés 8K:8 Ohm-ra jött ki. (Az eredeti kapcsolás 10K:2,5 Ohm volt). Az impedancia értékeket onnan tudom, hogy a trafókon kis adattáblákon a menetszámok és huzalátmérők fel vannak tüntetve, na meg le is mértem.
A kimenőket átkötve, mostmár helyes illesztéssel meghallgatva, hát majdnem dobtam egy hátast. Csak azért nem, mert ilyen korban már nem illik! Hangfalaim, CD játszóm és lemezeim új életre keltek, persze csak a jókat hallgattam meg. A legkellemesebb meglepetést Puccini: Pillangókisasszony operafelvétele okozta, Pavarottival, a Bécsi Filharmonikusokkal, Karajan vezényletével. Ilyen énekhangot csak színházban eredetiben, hangfalból még soha nem hallottam.

Finomítások
Probléma azért még adódott: a most már több órás hallgatás alatt két szűrőelkó nagyon felforrósodott, annak ellenére, hogy próbáltam formázni ezeket az első bekapcsolás előtt. Hát igencsak átvezettek, néhány kOhm átmeneti ellenállást mutattak. Ezeket kicseréltem. A jó elkók újabb probléma forrásai lettek.
Lakóhelyemen igencsak magas a hálózati feszültség, közelíti a 240 V-ot. Ezért az anódfeszültség is magasabb, bár az 5Ц3С nagyobb belső ellenállása miatt ez nem vészes. A rendelkezésemre álló elkók miatt szerettem volna 450 V alá menni. Sokat törtem a fejem, hogyan lehetne csökkenteni. Trafót áttekerni mindenki tud, csak macerás. Ellenállás rohadtul melegszik. A megoldást az [1]-es lapon Perugini Úr jóvoltából találtam meg:
Az egyenirányító cső katódja után közvetlen egy további fojtót kell beiktatni, tehát a szűrőt „T” taggá kell alakítani. Esetemben ekkor nagyon leesett az anódfeszültség. Hogy beálljon a kívánt érték, különböző induktivitású fojtókkal lehet kísérletezni, csak az áramterhelhetőségre kell odafigyelni. Az anódfeszültséget szinte Voltra beállítani úgy lehet, hogy kis értékű (1 – 10 mikroF) elkót kell a katód és az új fojtó találkozási pontjára kötni a föld felé.
Végső megoldás az lett, hogy kivettem a plusz fojtót, meg lekötöttem az eredeti első 50 µF-os elkót és egy 5 µF-os elkót tettem a helyébe. Így szépen beállt az anódfeszültség (430-433V) és a brumm sem lett nagyobb. Érdekes módon a hálózati trafó terhelése kisebb lett, nem melegszik annyira, mint azelőtt. A fűtőfeszültségek egy-két tized Volttal emelkedtek, de ezek a csövek azt bírják. A fojtó után lévő elkók kapacitását már szabadon lehet emelni, ez az anódfeszültséget nem nagyon befolyásolja, de az esetleges brumm csökkentésére jó hatással lehetnek.
Az ECC83- és EL34-ek nem tudom hány „százezer-órát” szóltak már, eredetiek, így kaptam a szépségeket. Mondják, hogy az EL34-ek nem kimondottan audiofil csövek. Van 4 db 5881-es új csövem, csak a katódellenállásokat kellene az előfesz. beállításához megváltóztatni. Rá sem merek gondolni, hogyan szólhatnának új csövekkel! Majd egyszer kipróbálom.
Gondolkodom, hogyan lehetne szebbé tenni, egy sminket biztos megérdemelnének! Átépíteni nem szeretném Őket, mert így szépek! Persze az ember felesége válogatja.

Végszó
Mivel annak idején majdnem minden kocsmában és szórakozóhelyen ott virított egy Meloman wurlitzer, melyek mára már legnagyobbrészt eltűntek, talán fellelhetők még ezek csöves erősítői. Cikkem megírásával azoknak szeretnék segíteni, akik ezek birtokosai és hozzám hasonló okokból nem mertek, vagy nem tudtak hozzányúlni ezen értékes darabokhoz.
Végezetül így ismeretlenül is köszönettel tartozom Andrzej Żółtowski „ZoltAn” Úrnak és a [2] lapnak. Az ott felleltek nélkül talán soha nem keltek volna új életre „szépségeim”. Érdemes a lapon szétnézni, mert aki egy kicsit konyít a csöves technikához, az lengyelül is megérti, ha akarja (az idősebbek meg tanultak oroszt).]]> Cikkek Thu, 04 Mar 2010 20:12:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/av808.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/av808.php A kapcsolás és az erősítő igen letisztult, egyszerű. A készülék összes csatlakozása a külvilág felé a DC1-es jelű 12 pólusú csatlakozón keresztül történik, ezen érkezik a táp (1,7), a bemeneti jel (6,12) és a hagszóró kivezetések (4,10) is ide csatlakoznak. Ez a csatlakozás megkönnyíti a készülék ki-, beszerelését a RACK szekrénybe. A szimmetrikus jel egy bemeneti leválasztó transzformátoron keresztül érkezik az erősítőbe. Ezt talán majd érdemes lesz még megvizsgálni mert jó minőségűnek tűnik. A transzformátor egy ECC82-vel kialakított feszültség erősítőre kerül. Ez a fokozat különállónak tűnik, - mindkét cső fél fel van benne használva - amit a helyi visszacsatolása is igazol, mintha külön, később került volna a rendszerbe, eredetileg nem lett volna benne.
A jel ezután egy következő feszültség erősítő részre kerül, ami egy ECC82 egyik fél triódájából van kialakítva, ehhez kapcsolódik a negatív visszacsatolás is, ami a kimeneti transzformátorról csatol vissza. Ezért is tűnik ez a valódi első fokozatnak. Az erősítőben a meghajtó csövek csak ECC82-ök. A másik cső fél egy egyszerű fázisfordító fokozat. Ez hajtja meg a végerősítést szolgáló összesen 4db EL34-et. Az erősítő így 100W leadására képes. Az EL34-ek páronként szimmetrizálhatóak. Az S1 jelű forgótárcsás kapcsoló segítségével a végcsövek katód árama a RACK szekrényben elhelyezett műszeren ellenőrizhető (DC1 csatlakozó 9, 5-GND pontja között). A tápegység három részből áll. A negatív előfeszültséget előállító rész félvezetős, míg a feszültség erősítő fokozat számára egy EZ80 szolgáltatja az egyen feszültséget, addig a végfokozat számra két darab PV200/1000. A végcsövek anódfeszültsége +690V.
Összességében az erősítő a BEAG-tól megszokott letisztult szerkezetű, jó felépítésű képet mutatja, különösebb technikai bravúr nélkül. Az erősítő alkatrészeinek elhelyezése olyan, hogy gyorsan lehetett benne végcsövet cserélni, hogy a műsort a legkevésbé zavarja az erősítő elhalkulása, kiesése. A végcsöveket körmös, rugós szorítók tartják a helyükön, így a szinpad technikában szokásos hozom-viszem kevésbé rázza ki a csöveket a foglalatból. A kimenő-transzformátor és a végcsövek közé egy nikkelezett lemezt helyeztek, hogy a végcsövek melege ne hevítse feleslegesen a transzformátort. Erre vélhetőleg a RACK elhelyezés és az abban uralkodó szellőzési sajátságok miatt lehetett szükség. Sajnos meghallgatni, végig mérni, kipróbálni nem volt alkalmam, egy gyűjtő barátom hamarabb elvitte, bár ígérte, hogy a kapcsolási rajz hiányzó adatait majd pótoljuk de eddig erre nem volt ideje. ]]> Cikkek Fri, 12 Feb 2010 18:12:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/imptet.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/imptet.php Még boldogult ifjúkoromban vettem az első példányt, azt hittem, hogy közönséges kisadócső. Meg is próbáltam felfűteni, el is pattant a búrája, azóta csak szép, ez a gmi83 (a cirillbetűket latin kisbetűvel szoktam átírni). Később az egykori Ezermester boltban vettem ugyanennek a tipusnak egy korszerűbb változatát, ez van az 1 kép jobb szélén. A szovjet ipar ennél kisebb és nagyobb hasonló célú csövei lassan kirajzolták a "méretsort" (1, 2 és 3. képek). Sok-sok évvel később érkezett be a gmi83 tetródának az NDK és végül magyar változata, ez adta a lökést ehhez a kis íráshoz.
(1.ábra) három cső az egykori Szovjetúnióból. Balról jobbra: gmi6, gmi5 és gmi83b A gmi83 fűtőteljesítménye 50 Watt feletti, a katódhenger kb 2 cm átmérőjű és 5 cm hosszú.
Az impulzusmodulátor tetródákat arra használják, hogy a radarban a teljesítményoszcillátorra egy pillanatra rákapcsolják a táplálást. Kilovoltokról és Amperekről van szó, de csak mikroszekundumokra. A hatalmas anódfeszültség megmagyarázza, hogy triódával nem is próbálkoztak. A kiemelkedő csúcsáram diktálja, hogy oxidkatódos legyen a cső. A kifejezetten kapcsolóüzemű működés (leegyszerűsítve vagy áram van vagy feszültség, egyszerre a kettő sosem) miatt általában nem túl masszív, sugárzással hűlő anód is elegendő. Kivétel a legnagyobb típus, a 3 és 4. képeken szereplő gmi2b, ennek a radiátorát levegővel fújták.
(2.ábra) A hetvenes években készült gmi90. A búrában összesen négy tetróda van párhuzamosan kapcsolva, az anódjuk közös, ez van a felül kivezetve. A cső kb 25 cm magas. Feltűnően nagy az anódkivezetés valószínűleg a kisebb helyi elektrosztatikus térerő érdekében (koronakisülés ellen).
Azt hinné az ember, hogy ezeket a csöveket nem is lehet értelmes (HIFI) célra használni, de úgy túnik mégis: Az SRS454-ről találtam statikus adatokat (ezzel mérhetjük ki, megvan-e az emisszója). 400 V anódfeszültség és 200 V segédrács feszültség mellett 100 mA anódáram elérhető, ez 40 W anód disszipáció, belül a megengedett 60 Watton, szerény 11,5 mA/V meredekséggel. Legfeljebb az zavaró, hogy a beküldött fűtőteljesítmény 58 W, szemben mondjuk egy EL34 tíz Wattjával.
(3.ábra) ''King size'' impulzusmodulátor, a gmi2b tipus. Körben elhelyezet 10 tetródából áll, az anódjuk közös és felül a feketére lakkozott hűtőradiátorban végződik. Mellette eltörpül a Tungsram PL500.
A közfogyaszási elektronikában egykor használatos csövek közül a tévékészülék sorvégcsöve hasonlít legjobban az impulzusmodulátot tetródákra. Legfeljebb nem találjuk meg a katalógusban a nagyon rövid impulzus alatt kihúzható katód csúcsáram értékét.Kivonatos adatok a képeken szereplő tetródákról:
A gyűjtő számára ezek a tetródák csak szép, dekoratív darabok. Tanulságos lehet egymás mellé tenni a hasonló adatokkal rendelkező, más-más gyárban és országban készült példányokat, ahogy az 5. képen is látszik. Hasonló teljesítményt hasonló méretű anóddal lehet eldisszipálni, de a rögzítések, a szigetelők teljesen mások.
Ugyanaz a cső, három országból, három típusjellel. Balról jobbra: gmi83 (Szovjetúnió), OS66 (Tungsram, Magyarország) és SRS454 (RFT, NDK). Úgy tűnik csereszabatosak, de az anód kiképzése eltérő. Mindháromban két tetróda van párhuzamosan kapcsolva. Érdemes visszanézni az 1. képre, ugyanez a gmi83 az újabb kivitelben mennyire más..]]> Cikkek Mon, 26 Okt 2009 09:46:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/euch21.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/euch21.php (1.ábra) A loktál foglalat.
A cső aljazata üveg préstányér, a közepén orros fém vezetőcsappal (1. ábra). Ezt hívták kulcsos csőnek, loktálcsőnek, vagy E21-es aljazatnak is. A [2] szerint ezt a kivitelt 1938 végén mutatta be az RCA. Meglepő módon az első loktál cső egy televíziós szélessávú pentóda volt. A foglalatot úgy szokták huzalozni, hogy az a középső fémcsapot földelje. Az ECH21 és UCH21 esetében ez nem csak árnyékolási kérdés, hanem a katód kivezetés kezelése is.
(2.ábra) Philips gyártmányú ECH21 aminek jellegzetessége, hogy az alsó tróda rész látható
Az ECH21-et a [2] szerint a MULLARD 1946-ban hozta ki. Vagy ez az adat nem stimmel, vagy a TUNGSRAM megelőzte a Mullardot. A cső villamosan az ECH4-re hasonlít és szintén kilenc kivezetése van, vagyis a két csőrész, a trióda és a heptóda külön is használható. Csak a katód közös, amit emiatt váltakozófeszültség szempontjából földelni szoktak. A búrán belül a foglalat felé esik a trióda, amint ez egy PHILIPS gyártmányú példányon, a 2. ábrán látszik. A 3. ábrán áteső fényben az árnyékoló henger lyukain keresztül kivehető a heptóda anódhengere is. Sok korabeli készülékben, mint például a TERTA 325-ben is, az egyik ECH21 szolgált helyi oszcillátorként és keverőként, a másiknak a triódája hang előerősítő, a heptódája pedig középfrekvenciás erősítő volt.
(3. ábra) A Tungsram ECH21 áteső fényben.
Mivel az ECH21 gyakori és ma is még olcsónak számít, a gyűjtők nem sokra becsülik. Pedig szép példája annak, hogy egy gyár és egy típus is mennyi változatban tud megjelenni. A 4. ábrán öt TUNGSRAM feliratú ECH21 van. Legtöbbjükön megtalálható a két írásjelből álló dátum kód, amiből kiderül, mikor készültek. A kódtáblát a Tungsram cikkben Mészáros Sanyi bácsi közölte. (lap alja, baloldalt)
(4. ábra) 5db Tungsram feliratú ECH21.
A képen látható példányok kódja és gyártási ideje (balról jobbra) :ha=1950 március, i9=1963 október, I6=1960 október, m9=1963 február.
A kivitelben a fő különbség az árnyékoló henger hossza (fedi-e a triódát is), és kiképzése (kerek lyukakkal, vagy kis vágásokkal sűrűn perforált lemez).
A jobb szélső cső kakukktojás: nincs gyártási kódja, más alakú és más anyagú a fémpereme is. Ez bizony cseh vagy lengyel import, amit felülbélyegeztek. Az ilyen finomságokról a sajnos már kilenc éve halott Hrabál László gyűjtőtársunk tudott mindent. Érdekesség: a [2]-ben háromféle ECH21 képe van, az egyiknek felül van a leszívó csonkja. Szép cikk van az ECH21 tipusról a [4] honlapon is, az itt közölt képeken az árnyékolás sehol sem fedi a triódát.
(5.ábra) Ismét csoport kép, de itt már Tungsram UCH21-ek.
Az 5. képen a soros fűtésre tervezett UCH21-ek csoportja látszik. Ez a cső hamarabb terjedt el, az ún. univerzális, vagyis hálózati transzformátor nélküli készülékekben a negyvenes években már népszerű volt. A baloldali két cső alumínium gallérja lépcső nélküli, a TUNGSRAM E21-es csöveknél úgy tűnik ez a régebbi kivitel. A második cső teteje lapos, mivel lekopott a felirata, csak sejteni lehet, hogy nem TUNGSRAM. A jobb szélső példány megint import gyanús, hiába a szép sárga bélyegzés. Látható, hogy tapasztaltabb gyűjtő ebből a két csőtípusból is 7-10 változatot szedhet össze.
(6.ábra) A Tungram Rádió Tanácsadóban közölt UCH21 példakapcsolása amely az UCH4-nek is megfelelő volt.
Az UCH21 alkalmazására az [1] ad szép útmutatást, 6. ábra. Ma már szokatlan, hogy az alkatrészeket nem egyezményes jelekkel, hanem alakjukkal ábrázolták, ezzel együtt kedves emlék.
A megmaradt ECH21-ek és UCH21-ek nagy része még mindig üzemképes, nem szoktak gázosodni. Gyakori hiba a trióda erős emisszióvesztése, emiatt a rádió helyi oszcillátora esetleg be sem indul. Öreg rókák ilyenkor a készülékben kicserélik a két ECH21-et, mert a hangerősítő a nagyon gyenge triódával is muzsikál valahogy. A heptóda jobb állapotban szokott maradni, valószínűleg azért, mert benne hasonló katódáramhoz hosszabb darab katódhenger tartozik, mint a triódában.
A 21-es csöveket a novál sorozat söpörte ki az új konstrukciókból. Közben csak rövid epizód volt a rimlock csősorozat, benne az ECH42. A [2] szerint az ECH21-et kiváltó ECH81 tipus 1953-as konstrukció. Mindenesetre 1958-ban az új ORION rádiók, például az AR604 már ezzel működtek. A novál csövek nagyjából a történet végét jelentették. Utánuk újabb trióda-heptóda már csak a PCH200 volt, de ennek a heptódáját már csak tévékészülékek határolófokozatában használták, tudtommal rádióvevőbe már nem került.
Azt hiszem, ez a kis írás érzékelteti, hogy az elektroncső gyűjtők honnan indulnak, mivel bíbelődnek. A technikatörténeti gyűjtésnek ez a kis csücske nálunk csak kevesek hobbija de az USA-ban már egyesületük van [5].]]> Cikkek Mon, 26 Okt 2009 09:46:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/crt_e1t.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/crt_e1t.php Ezek a csövek két részre oszthatóak egy egyszerűbb alkatrészek a gázkisülést alkalmazó csövek, míg a másik kategória az elektron sugár csövek közé sorolható. Az első kategória képviselői a Dekatronok, míg a második kategóriába a Trochotron tartozik. Ez utóbbi kategóriának két képviselője ismeretes, az egyik az E1T, míg a másik az E80T. Ez útóbbiról azonban én csak leírásokat láttam, de a leírásokon kívül még képet sem. Egyébként a leírások szerint egy olyan cső volt amely egycsöves feszültség komparátort valósított meg szintén elektron sugárral. Mindkét kategória a TTL számlálókkal szemben nem csak a számlálást magát végzik el, hanem a számolt értéket meg is jelenítik. A dekatronok kissé nehézkesebben leolvashatóak, míg a trochotron könnyebben. Én ezt a csövet egy olyan ravasz mérnöki furmánynak tartom, amelyet már csak a technológiájáért is érdemes megcsodálni, de mindezek mellett még szép is. Amit számláló csőben tudni lehet, azt ez a cső tudja, hiszen nem csak megszámlálta az impulzusokat, hanem azok összegét meg is jelenítette, valamint a következő egység számára az átvitelt is képezte. Mind ezen tudásával 3,5 bitnyi információt tároló egységgel azonos. A sebességét 30kHz-ben adja meg a gyári adatlapja. Laboratóriumi körülmények között bizonyítottan működik 1MHz-ig is. Eredetileg olyan területre szánták ahol a frekvencia pontos leolvasása volt a cél, távközlési és a katonai alkalmazások területén, de az akkor lendületesen fejlődő számítógépekbe is szánták, illetve készült belőle sugárdózis mérő műszer is. A cső a nevét az Európában szokásos jelölésből levezethetően kapta. E mint 6,3V-os fűtésű. 1-es számú, mert a sorozatában az első. Valamint T mint Telbuis (számláló-cső).
(2. ábra) von Overbeek.
A cső ismertetője az 1953 májusi „Philips Technical Review”-ban jelent meg a „A decade counter tube for high counting rates” címmel. Az első bejegyzést a csőről von Overbeek jegyzetei között találunk 1946 február 20.-ai dátummal. Overbeek - aki Dr. Henricus Jonker asszisztense volt ebben az időben. A Philips fejlesztő laboratóriumát Jonker vezette. Egy időben egyszerre több fejlesztésen is dolgoztak, Jonkernek több asszisztense is volt. Overbeek és a labor csak a prototípus elkészüléséig dolgozott egy – egy munkán ezért Overbeek, jegyzeteit és fejlesztéseit azután a gyártáshoz kellett igazítani, amely legalább ugyan annyi munkát követelt ha nem többet a fejlesztéssel megbízottaktól, nevezetesen: Kees van der Velden és Rodenhuis-tól.
(3. ábra) Az E1T felülről. Jól látható a csillám tartó és az elektródák.
Első lépésben meg kellet szerkeszteniük egy olyan elektron ágyút, amely egy feszültségről üzemeltethető. Azután meg kellett tervezniük a rés ernyőt, aminek nagyon pontosan illeszkednie kellett az eltérítéshez, hiszen az eltérítés volt a kulcs a működésben. És a legfontosabb, meg kellett oldani a gyárthatóságot, ami szintén nagy probléma volt, ha figyelembe vesszük, hogy bizonyos alkatrészeknél a +-20µm tűrés volt megadva. Nagyban nehezítette, hogy az elektródák tartására csillámot használtak, ami viszonylag nehezen kezelhető ilyen téren. Az alsó és a felső csillám helyzete egymáshoz képest nagyon kis tűrést engedett meg. A katód konstrukciót is meg kellet oldaniuk, mert bár a Pierce elektron ágyú jól fókuszálható volt, de a tévelygő elektródokat nem tudta megfelelő képen összegyűjteni. Az összehajló katód nem csak ennek a csőnek volt problémája. Ezt végül is az egyik technikus (Wolters) oldotta meg. Ennyi probléma után már csak az ernyő bevonatát kellett megtalálni, hiszen a 300V-os anód feszültség kevés volt, hogy szekunder elektronok képződjenek. Az ernyőbevonatnak mind emellett biztosítania kellett a megfelelő fényerőt és azt is, hogy az esetenként órákig vagy napokig ott álló elektronsugár ne „égesse be” az ernyő bevonatát. Ezt Rodenhuis oldotta meg egy átlátszó és vezetőképes Indium-Ón-Oxid bevonattal. Ezt az elektroncsövet a Philips nem gyártotta más telephelyén csak a főhadiszálláson Eindhoven-ben. Bár a csövek léteznek Valvo illetve Mullard felirattal is azonban ezek soha nem készültek Hamburgban. Érdekes módon a csőnek számos másod gyártója is akadt. A képek tanúbizonysága szerint, a keleti blokkban az RFT, illetve japánban BTC1 jelzéssel a Kobe Kogyo gyártotta.
(4.ábra) Az E1T belső felépítése, elektróda rendszere
Az E1T cső működése.
A különleges négyszög alakú katód által szolgáltatott elektronsugár átjut a g1 elektródán majd a kettős fókuszáló elektróda és a gyorsító rácson átjutva az elektróda sugár téglalap alakú. A fókuszáló elektróda, a g3 és a g5 elektródák, valamint az s ernyő a katódhoz vannak kötve, a csövön belül. Az elektronsugár áthalad a D és a D’ eltérítő lemezpár között majd a g4 rés elektródához érkezik. Ha az elektron sugár például a 0-hoz tartozó réshez kerül, a teljes sugár áram az a2 anódra jut.
(5. ábra) Az E1T elektronoptikája
Amennyiben a D eltérítő lemez feszültsége nő, a sugár mind jobban közelít a 0 és az 1-es közötti részhez ami által, az anódáram csökken. Mivel az anód össze van kötve a D’-vel, így növekszik ennek az eltérítő lemeznek is a potenciálja, amivel ellene hat a D potenciál növekedésének. Ebben az állapotban tehát stabilizálja a sugár állapotát az igyekszik megtartani korábbi helyzetét a 0 résben. Ebből a stabil állapotból a sugarat egy elegendően meredek impulzus (10·106 V/µs) tudja kimozdítani, ami a D’ lemezre érkezik, legalább 15V amplitudóval. Ekkor a sugár átugrik a következő résre (1-es), ahol a fentebbiek miatt ismét stabil állapotba kerül. Az elektródák és a kapcsolási kapacitásokból eredő C kondenzátor az Ra ellenálláson feltöltődik és azt a D’ feszültség növekedése nem követheti eléggé gyorsan. Ha tehát az impulzus elegendően nagy, a sugár a következő hely közelébe kerül és a lapos felfutó impulzus már nem állíthatja vissza.
A 9. számjegy elérésekor az elektronsugár az a1 vissza állító elektródára jut, ahonnan impulzust kapunk a nullázáshoz, és a következő számláló léptetéséhez (átvitel). Az így keletkező impulzust azután formálni és erősíteni kell, amit egy monostabil multivibrátorral oldanak meg. Ha az impulzus formálóról negatív impulzus kerül a g1 rácsra, az anódáram teljesen megszűnik. A D’ eltérítő lemez potenciálja ennek hatására annyira megnő, hogy az impulzus befejezésekor a sugár teljesen jobbra a 0 számjegyhez kerül.
Az elektroncsőhöz a megfelelő áramkört az akkoriban nagyon nagy számban – a Philipsnél, gyártott E90CC kettős triódával der Velden készítette. Az E90CC egy a számítástechnika igényeire kifejlesztett kettős trióda volt, ami meglehetősen magas frekvencián is üzemképes volt. A Philips 700 ezer darabot szállított az IBM-nek belőle, abban az időben, tehát kézenfekvő volt ezt a típust használni. Ez az áramkör tulajdonképen egy monostabil billenőkör volt, ami a megfelelő formázást és erősítést tudta biztosítani az E1T cső meghajtásához. Az [1] szerinti a cső annyira jól konstruált, hogy a kísérleti darab így 40 év távlatából is képes volt 104V-os anódfeszültségen 6V-os (majdnem TTL jelszint!) impulzus amplitúdóval működni és megfelelően számolni és kijelezni azt.]]> Cikkek Wed, 15 Jul 2009 08:23:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/bgel84pp.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/bgel84pp.php A régi pacsirta rádiómat CCIR-URH –n hallgatva felfigyeltem arra, hogy az bár monó, de a hangjának tere van, azaz sokszor az volt az érzésem, mintha nem is a hangszórójából jönne a hang, hanem a rádió előtti térből, akár 1-2m távolságról is tőle. Kézenfekvő volt az ötlet, hogy mi lenne, ha a hangfalaimat csöves végfokkal hajtanám. Kiindulási alapot a „Budapest” fantázianevű régi bolgár rádió adta, amiben ellenütemű végfok volt – ebből lett az első deszkamodell. Némi kísérletezés után meglepően természetes hangzást és kiterjedt hangképet értem el – csupán az egyik hangfalat használva. Ugyanazt a zeneszámot meghallgatva a gyári félvezetős erősítővel is - szintén monóban, egy hangfalon- érezhető volt a különbség a csöves javára. Ezután elkészítettem a csöves erősítőt a deszkamodellből. Lemezjátszóként egy régi Sony CD470P típusú CD lejátszót használok.
Az erősítő bemutatása:
Jelen írásban ezt a házi készítésű ellenütemű csöves végfokot szeretném röviden bemutatni és villamosmérnöki szemmel elemezem egy-két fokozat működését is. Ezzel segíteni szeretnék mindazoknak, akik szintén építésbe fognak. Mindenki csak a saját felelőségre építsen, mivel életveszélyes feszültségekről van szó. Jelen írás szerzője semmilyen személyi vagy anyagi kárért felelőséget nem vállal.
Az erősítő oldalanként két végpentódát és három triódát tartalmaz, maximális kimenő szinuszos effektív teljesítménye 1khz-en 11 W. Végcsőként EL84 -et, triódáknak pedig az orosz 6N2P (6Н2П)–t használom. Azért ezt, mert ezt tudtam beszerezni.:) A 6N2P karakterisztikáját tekintve nagyjából az ECC83 –al egyezik, azzal helyettesíthető, csak a fűtés bekötése eltérő. ECC82 esetén viszont már módosítani kellene az alkatrészértékeket is, mert a 82-esnek a karakterisztikái jelentősen eltérnek. A kapcsolási rajz a mellékleten látható. Ez csak az egyikcsatorna rajza, a másik értelemszerűen ugyanilyen felépítésű. A rajzon bejelöltem a mért munkaponti feszültségértékeket.
A kapcsolás:
Az erősítő kapcsolástechnikailag szokványos felépítésű. Fázisfordítóként katodint alkalmaztam. Bár sokszor kritizálják ezt a fázisfordító kapcsolást, de ha ügyelünk arra hogy pontosan egyforma legyen rajta mindkét terhelés, akkor egyforma feszültségeket kapunk a kimenetein. [1.] Az azonos feszültségszint közelítő feltétele egyforma végcsövek és szimmetrikus kimenő transzformátor esetén: R17 ⊗ R20 = R18 ⊗ R22. Esetleg célszerű lehet itt egy trimmerpotméterből és egy ellenállásból mint soros eredőből R18-at kialakítani az esetleges kompenzálás céljából. Katodin fázisfordító esetén a végcsöveknek természetesen rácsárammentes üzemmódban kell működniük, azaz ha az egyik végcsövet tekintjük, akkor ennek a végcsőnek a bemenőellenállásának a vezérlő feszültség pillanatnyi értékétől függetlennek kell lennie. Ez elég jól teljesül ha a végcső rácsa mindig negatívabb a katódjánál, még maximális kivezérlésnél is. A katodin fázisfordító modellezését külön az 1. függelékben tárgyalom.
A fázisfordítót V2A illetve V3A trióda hajtja meg, ezek katódjára történik a hangszóróról a negatív visszacsatolás. A teljes kivezérléshez be kellett építeni még egy előerősítőt is. (V1A, V1B csövek). Ennek az előerősítő fokozatnak saját negatív visszacsatolása van, ami egyrészt a hidegítetlen R6-os katódellenállásból adódik, illetve az SW1 négyállású forgókapcsolóval bekapcsolható tagokból. Az SW1 révén enyhe hangszínkorrekciót is el lehet érni. A készülék hangszínszabályzóval nem rendelkezik, csak egy fiziológiai hangerőszabályzóval. A hangerőszabályzó alkatrészértékeit kísérletezéssel állapítottam meg, C2, R2 értéke a leginkább meghatározó. A végcsövek közös katódellenállásra dolgoznak, ezért annak pontosan 128 – 130Ω-nak kell lennie. Ez a közös katódellenállás 4 db párhuzamosan kötött 510Ω/1W-os ellenállásból lett kialakítva. C8 értéke 47nF – 68nF közti lehet. R17-R18 –nak, illetve R20-R22 –nek páronként azonos értékűnek kell lennie, beépítés előtt méréssel lettek párbaválogatva.
A kimenőtrafók:
A kimenőtrafók tekintetében némi szentségtörést követtem el. Ugyanis kezem ügyébe akadt két darab egyforma, egyenként 11 cm2 magkeresztmetszetű, EI magos hálózati transzformátor. Kapóra jött a két egyforma transzformátor, gondoltam szétszedem őket, lefejtem róluk a huzalt, függőlegesen kétfele osztom a csévetestet és megtekerem őket kimenőnek, ahogy a nagy könyvben meg van írva. [2.] Igaz ez rengeteg idővel járt volna, de a nagyobbik baj az volt, hogy nem volt technikailag lehetőségem a tekercselésre. Ezért alaposabban megvizsgáltam a két trafót és mint kiderült azok eredetileg valamiféle csöves elektronika hálózati tápegységének a transzformátorai voltak. Egy bakelitlapon rajtuk volt a 110/220V-os kapcsoló is, ami a két független eredeti primer tekercseket sorba vagy párhuzamosan kötötte. A szekunder oldal pedig négy különálló szekunder tekercset tartalmazott. Miután az eredeti primer tekercseket sorba kötöttem és 235V-os hálózati feszültségre kapcsoltam, megmértem a négy szekunder tekercs üresjárási feszültségeit.
A hajdan a tápfeszültséget szolgáltató két szekunder tekercs 2 ∙ 277 V-ot adott üresjárásban, anno a kétutas egyenirányítás miatt még sorba is voltak a forrszemen kötve. A másik két szekunder vastag huzalból készült 6.8V és 7.8 V-os üresjárási feszültséggekkel, ezek voltak a fűtőtekercsek. Ez a négy szekunder tekercs el van szigetelve egymástól és persze a primertől.
Nos mint kiderült, ezek a trafók így bárminemű szétbontás és áttekercselés nélkül is alkalmasak kimenőnek. Bár a menetszámok pontos értékét nem ismerem, de a két sorba kötött primer tekercs együttes menetszáma 220V-os hálózati feszültségre –figyelembe véve a hasonló méretű gyári hálózati transzformátorok gyári adatait legalább 1000-1100 menet lehet. [3.]
Az üresjárási feszültség ismeretében az egyik szekunder táptekercs menetszáma (Uhálózat=235V)
A két nagyfeszültségű szekunder tekercseket sorba kötve 554V-ot mértem. Amennyiben pedig az azonos fázisú végeiknél kötöttem őket sorba akkor 0V volt mérhető. Tehát a két szekundernek a menetszáma azonos. Természetesen úgy kellett őket sorbakötni, hogy 554V-ot mérjünk.
A két fűtőtekercset is sorba kötöttem, így az üresjárási feszültség 14.6V lett. A fűtőtekercsek huzalátmérője 0.7 és 1 mm. A sorba kötött fűtőtekercsek együttes menetszáma:
Ebből az áttétel:
A végcsövekre Raa = 8kΩ. A transzformátor hatásfokát figyelembevéve (kb 85-90%) 8000∙0.87 = 6960Ω -ra kellene a hangszóró impedanciáját illeszteni. Az impedancia transzformáció: a2 = 382 = 1444
A hangfalaim 5 ohmosak, így 5Ω∙1444 = 7220Ω. Ez elég jó érték, tehát ez a transzformátor megfelelő impedanciaillesztést végez.
Tehát így a két sorbakötött fűtőtekercs (c5, c6) lett az újdonsült kimenőtrafó szekunder tekercse. Ezek sorbakötési pontja nincsen kivezetve, tehát egy tekercsként kezelem őket.
A másik két szekundert pedig (c3, c4) -amik a hajdani tápfeszültséget szolgáltatták, szintén sorbakötve- befogtam a kimenőtrafó primer tekercseinek. A sorbakötési pont megfelel a kimenőtrafó két primer tekercsének a sorbakötési pontjának. A 2. ábrából kitűnik, hogy sorbakötéskor a két tekercs közelebbi végei lettek sorbakötve. (3v és 4k.) Ez azért fontos, mert így a c3 és c4 tekercseket elválasztó szigetelésnek nem kell nagy feszültséget elviselni. Ha fordítva lenne, azaz a 3k és 4v végeiknél kötnénk sorba a tekercseket, akkor a c3 és c4 tekercsek közti szigetelést is jelentős elektromos térerő terhelné. Ez esetben ugyanis a 3v és 4k végekre jönnének az anódok, azaz közvetlenül a c3 és c4 közti szigetelésnek kellene a több száz voltos feszültséget elviselnie.
Ennek elkerülése végett lettek a c3 és c4 tekercsek a 3v és 4k jelű végeiknél sorba kötve.
A transzformátor eredeti, két darab 110V-os primer tekercseinek (c1, c2) a végeit leszigetelve, bekötetlenül hagytam. A hangfal impedanciáját külön lemértem a frekvencia függvényében, jelgenerátor, U/I átalakító, szkóp segítségével. Két rezonancia pontja volt: 100 HZ és 1.2 kHz környékén, itt kb. 10 V/A volt az impedancia abszolút értéke. 2 kHz felett pedig teljesen ohmos jellegű, 5Ω értékkel..
* Tehát ez a transzformátor a legfontosabb szempontokból megfelel ellenütemű kimenőtrafónak, mert: a kimenő-primernek definiált tekercsek menetszáma legalább 2∙1296 menet. (Figyelembe véve a magkeresztmetszetet és a legalacsonyabb átvinni kívánt frekvencián a maximálisan megengedett indukciót amit max. 6000 Gauss-ban definiáltam –ezekből is számítással kb. ez a szükséges menetszám adódik.) Jó számítási példák találhatóak a [2.] irodalomban.
* A két kimenő-primernek definiált tekercs menetszáma pontosan azonos.
* Az áttétel megfelelő.
* A kimenő-szekundernek definiált tekercs huzalának az átmérője szintén még kielégítő.
* A kimenő-primerek ohmos ellenállása közti eltérés csak kb. 5 %.
* A mag légrést nem tartalmaz, EI lemezekből áll, vasmagkeresztmetszet a kívánt teljesítményhez megfelelő.
(Megjegyzem, hogy még deszkamodell stádiumban kipróbáltam egy kb. 6cm2 is ellenütemű kimenőt is, ami szintén EL84PP-re volt méretezve. Ennél a kisebb trafónál nagy hangerőnél a mélyhangoknál jelentős torzítást tapasztaltam. Ezért a 11-12 cm2 magkeresztmetszet mindenképpen indokolt.)
Egyedüli hátránya ennek a kimenőnek a nem szimmetrikus geometriai kialakítás. A tekercselési sorrend a magtól kifele haladva primer - primer - szekunder, ezáltal az aszimmetrikus tekercselrendezés miatt különböző az anódokat terhelő szórt kapacitás is. Mivel a primer tekercs nem osztott, emiatt nagyobb a szórt induktivitás is, bár ennek a kimérésére sajnos már nem volt lehetőségem. Valószínűleg így is 30 kHz fölött van a szórt induktivitásból számított felső határfrekvencia. A kész erősítőn végzett méréseim szerint 20kHz –en még nincs csillapítás és a meghallgatás szerint is mindkét trafó nagyon jó bevált kimenőnek, ezért nem is tekercseltem át őket. A trafók áttekercselése biztos javítana még a hangján, de már így is teljesen felülmúlja az eddigi középkategóriás erősítőimet. Tapasztalatom szerint jelentősen lehetett befolyásolni még a hangzást a fiziológiai hangszínszabályzó R és C tagjaival, illetve a negatív visszacsatoló láncokban lévő tagokkal.
Visszacsatolások, fokozaterősítések:
A készülék bemenetén egy fiziológiai hangerőszabályzó majd a V1 alkotta előerősítő található. V1 visszacsatolása és ezzel hangzás is SW1 kapcsolóval állítható. A fiziológia hangerőszabályzó szimulációval számított átviteli görbéjét a 3. ábra szemlélteti.
Mielőtt a készülék erősítését tárgyalnám, először egy földelt katódú trióda erősítését elemzem, a későbbiek megértése céljából. A munkaponti feszültségekkel nem foglalkozom, csak a kisjelű viselkedéssel. Kondenzátorral áthidalt katódellenállás esetén egy ilyen triódás fokozatnak az erősítése közelítőleg:
ahol Rb a cső belső ellenállása, Ra pedig az anódköri munkaellenállás. µ értékének meghatározásakor vegyük figyelembe annak a munkaponti anódfeszültség értékétől való függését! A fázisfordítást a negatív előjellel vehetjük figyelembe.
Ha a katódellenállást nem hidaljuk át, akkor soros negatív áram visszacsatolás jön létre azaz a kimeneti feszültség egy hányada visszajut a bemenetre, ezáltal az erősítés lecsökken A’ –re. Az elvi kapcsolást ez esetben a 4. ábra szemlélteti, a kisjelű helyettesítő képe pedig az 5. ábrán látható. A helyettesítő kép a feszültséggenerátoros kép áramgenerátoros helyettesítő változata: Ra és Rk itt is sorba van kötve, áramuk ugyanakkora mintha a feszültséggenerátoros helyettesítő képből számolnánk. (Az elektródák közti kapacitásokkal itt nem foglalkozok.)
Áthidalatlan katódellenállás esetén a lecsökkent erősítés:
A negatívan visszacsatolt erősítőkre érvényes az alábbi összefüggés:
Vegyük észre hogy áthidalatlan katódellenállás esetén a cső mint generátor Ra és Rk soros eredőjét látja. A visszacsatolás nélküli erősítés számításakor az (1.) –ben még nem szerepelt Rk, ott csak Ra volt a terhelés. Ezért (3.) alkalmazásakor nincs értelme az (1.) összefüggésben definiált „A” behelyettesítésének.
* A visszacsatolás nélküli esetet a 6. ábra szerint értelmezhetjük, miszerint: Rk kondenzátorral át van hidalva, tehát Ube = Ugk.
* Az anódköri ellenállással képzeletben kössünk sorba egy Rk értékű Ra’ ellenállást, így a cső kisjelűen Ra+Ra’ értéket lát. Kimenőfeszültségként csak az Ra –n eső feszültség van definiálva. Ilyenkor a visszacsatolás nélküli erősítés (1.) –ről a (4.)-re módosul.
Ra’ bevezetésével a (3.) egyenlet már értelmezhető. A (3.) egyenlet ugyanis az 7. ábra modelljére alapul, amely feltételezi, hogy nyitott hurok esetén a “B” tag beiktatása az “A” tag kimenetére “A” értékére semmilyen hatással nem lesz. Nyílt hurkúvá tehetjük a rendszert, ha B bal oldali kimenetét nem kötjük be vagy a testre zárjuk.
A probléma szemléltetéséhez képzeletben adjuk a 4. ábra kapcsolásában a vezérlőfeszültséget közvetlenül a rács és a katód közé, ezáltal nincs negatív visszacsatolás.
A kimeneti feszültség ilyenkor: Uki= -µ∙Ugk∙Ra/(Ra+Rk+Rb). A cső külső eredő terhelőellenállása tehát Ra+Rk és Uki-t Uki = URa –ként definiáljuk. Mivel a vezérlőjelet a rács és a föld közé szeretnénk adni, ezért Rk-t egy kondenzátorral áthidaljuk. Ezzel a visszacsatoló tagot belevettük a rendszerbe, de még nem hat vissza a bemenetre az áthidalás miatt, tehát még mindig a visszacsatolatlan esetnél vagyunk. (A 7. ábrán B kimenete rövidre van zárva, tehát továbbra is az “A” erősítést várnánk.) De sajnos a rövidre zárt kimenetű (tehát inaktív) “B” tag beiktatásával az “A”erősítés megváltozott: áthidalt katódellnállásnál Uki= -µ∙Ugk∙Ra/(Ra+Rb). Vagyis Rk áthidalásával megváltoztattuk a cső eredő munkaellenállását és ezzel az erősítést is!
Ezért kellett a visszacsatolás nélküli helyettesítő képbe Ra’ –t bevezetni. (6. ábra.) Ra’ bevezetése csak a (3.) értelmezéséhez szükséges; az „A” értékének a 7. ábra szerinti definíciószerű meghatározásához kell. Ra’ mintegy kompenzálja az áthidalt Rk-val csökkentett eredő munkaellenálást, azaz hogy az „A” erősítés a még inaktív kimenetű B tag (=áthidalt Rk) bekötése miatt, nyílt hurok esetén se változzon meg. Így a (3.) egyenlet már értelmezhető lesz.
A valóságban ha a katódellenállást áthidaljuk és Ra-t változatlanul hagyjuk az erősítés természetesen az (1.) szerint alakul.
Ezután a B visszacsatolási tényező az át nem hidalt katódellenállású triódás erősítőre számítható. (3.)-ból B-t kifejezve és a (2.) és (4.) egyenletekben definiált A’-t és A -t behelyettesítve valamint Ra’ = Rk -val számolva B értékére az alábbit kapjuk:
Ez az (5.) összefüggés tehát a 4. és 5. ábrákra érvényes. Tehát a felerősített Uki = URa feszültség B -szerese meg fog jelenni a trióda katódján is, ezáltal kivonódik a bemeneti jelből. Ez az 5. ábrából is logikusan következik: Rk és Ra árama megegyezik, tehát a rajtuk eső feszültség az értékeikkel arányos.
Ezután a kis kitérő után nézzük a készülék kisjelű viselkedését:
A fiziológiai hangerőszabályzót és az előerősítőt (V1A, V1B) a továbbiakban nem tárgyalom hanem csak a V1 anódjától a hangszóróig terjedő fokozatokat. Igy a továbbiakban csak a V1 utáni szakaszt elemzem.
A mért jelfeszültségeket V1 anódjától a hangszóróig az 1. táblázat szemlélteti.
A készülék nyílt hurkú erősítését V2A (V3A) rácsától a hangszóróig mértem. Ehhez az R15 ellenállást ideiglenesen egy 10µF-os kondenzátorral áthidaltam, hogy ne jusson vissza jel a hangsugárzóról. 1kHz-en mérve a nyílt hurkú erősítés az A = 130 - 140 –re adódott. A mért „A” értéket 135 –nek veszem.
Az 1. táblázatból látható hogy az 1 kHz –en mért zárthurkú erősítés abszolút értéke: 600mV/53mV = 11,32 –szeres.
Tehát A’ = 11,32.
Ezt az A és A’ közti arányt számítással is ellenőrizhetjük. A számítást bonyolítja, hogy két negatív visszacsatoló kör van, hiszen R15 önmagában is egy soros negatív visszacsatolást hoz létre az 5. ábra szerint.
Negatívan visszacsatolt erősítőkre érvényes az alábbi összefüggés:
A jelölések magyarázatát az erősítő kapcsolási rajza szerint a 2. táblázat szemlélteti. Az értékeket az egyszerűség kedvéért f=1kHz esetére tüntettem fel, hogy a Z tagok közel valós ellenállásként szerepeljenek. Nagyobb frekvenciákon Zvcs értéke komplex szám lenne, így B számítását is a komplex számokra érvényes szabályok szerint kellene elvégezni. [4.]
Av 3 A végfokozat feszültségerősítése V2A anód és a hangszóró között ≈ R18 és a hangszóró között, lásd 1. táblázat.
Zat és Av értékeinek a megállapításakor feltételezzük hogy V2B (a katodin fokozat) feszültségerősítése közel 1 és a bemeneti impedanciája igen magas.
A fent látható „B” értékére vonatkozó (8.) egyenletet a következőképpen értelmezhetjük:
B definiciója általában a következő: az a viszonyszám amely megadja, hogy a kimeneti jelnek hányad része jut vissza ellenkező fázisban bemenetre, tehát az a rész, ami kivonódik az eredeti bementi jelből. Ez a visszacsatolt jel R15 –ön jelentkezik, így kivonódik a V2A rácsát vezérlő feszültségből.
Az R15 –ön jelentkező visszacsatolt feszültség két összetevőből áll, amik a szuperpozíció elve szerint számíthatóak. (Az egyik feszültséggenerátor hatásának a számításakor a másik feszültséggenerátor értékét 0-nak és rövidzárnak tekinthetjük.) Az R15-re jutó jelfeszültség egyrészt áll az Rk/(Rk+Zvcs) osztó által a leosztott kimeneti (hangszóró) jelből. Ekkor V2A anód jelfeszültségét nullának vesszük. Ha precízek akarunk lenni, akkor Rk-val még párhuzamosan kapcsolódik V2A belső ellenállása, ami kb 100 kohm ezáltal elhanyagolható. Ez tehát B kifejezésének (8.) az első tagja.
Másrészt R15 jelfeszültsége áll a V2A anódárama által okozott soros áram visszacsatolásból is. Ennek számításakor a hangszórófeszültséget vesszük 0-nak, így a V2A katódkörében az eredő Rk∙Zvcs / (Rk+Zvcs) értékkel számolhatunk. (Rk_eredő)
Ezáltal az (5.) egyenlet szerint V2A katód jelfeszültsége és anód jelfeszültsége a következőképpen aránylik:
Ennek a reciprokát véve láthatjuk, hogy az R15-re (ami a V2A katód) a hangszóróról „visszajutó” (a valóságban nem a hangszórótól jut vissza, de úgy kell kezelni) jelhányad:
ami B kifejezésének (8.) a második tagja. A 2. táblázat értékeit (8.)-ba helyettesítve B értékére 0.082 kapunk.
Ezt a számolt B értéket behelyettesítve (7.)-be és a mérés szerinti A=135 –öt alapul véve A/A’ –re 12.07 –et kapunk, ez tehát a számított A/A’ érték. Ez elég jó összhangban van a (6.) szerinti mért értékkel, tehát a számítással kapott B érték jó.
A/A’ alapján a visszacsatolás okozta erősítéscsökkenés 21.5 dB–es, ami [6.] figyelembevételével már megfelelő gyakorlati érték.
A tápegység:
A készülék tápegységének a kapcsolási rajzát a melléklet szemlélteti. Főbb részei a hálózati trafó, a szűrő, illetve a tápfeszültség bekapcsolását végző áramkör. Bekapcsolás után kb. fél perccel jelenik meg a tápfeszültség a csöveken, előbb az 1-es majd a 2-es relé húz meg, kb. 1s –os időkülönbséggel. R52 a kondenzátorok áramát korlátozza a bekapcsolás pillanatában. A relék behúzása közti késleltetést azok nem tökéletesen egyforma volta, illetve a T2 kollektor körébe kötött LED okozza. A kék LED kb. fél fényerővel világít amikor a J1 relé meghúz. A LED meginduló árama kissé lassítja a T2 kollektor feszültségének a csökkenését, így kb. 1 másodperc múlva a J2 is behúz. A Standby kacsoló (SW3) zárásakor kb. 15 másodperc múlva, előbb J2 enged el, majd kb. 1 másodperc múlva J1 is. Két egyforma típusú relét használtam, de kísérletezéssel kell megállapítani hogy melyik legyen az 1-es és a 2 –es. Fontos, hogy a bekapcsoláskor az 1-es relé húzzon meg előbb! A relék tekercsei 5V névleges feszültségűek, áramuk ilyenkor 40mA.
A tápfeszültségből R56/R57 kb. 23 V-ot állít elő, erre a potenciálra vannak a triódák fűtőszálai kötve. Ez csökkenti a brummot, jelentősége az előerősítő fokozat V1 csövénél van. [5.] Szintén ezen a potenciálon „lebeg” a bekapcsolást késleltető áramkör is, ezért SW3 –at a készülékháztól szigetelten kell szerelni!
L6 folytótekercs nem túl nagy értékű. Vegyük figyelembe, hogy a tápegység kikapcsolásakor és a 2 –es relé nyitásakor az L6 árama hirtelen lecsökken és a benne tárolt ½∙L∙I2 energia a C54-C55 soros eredőjébe megy, azok feszütségéhez hozzáadódik, mintegy rezgőkört alkotva a kondenzátorokkal. A rezgést R53 korlátozza és a lecsengését segíti előtt. Ez ennél a relatíve kis L6 esetén néhány V ami rövid időre plusszba hozzáadódik a kikapcsoláskor még a kondikban lévő 290V –hoz. De egy 10H folytótekercs esetében ez már igen nagy tranziens feszültség megjelenését eredményezheti a kondenzátorokon, ami károsítaná őket. Ezért max. 1H folytótekercset célszerű itt alkalmazni. R54 –en kb. 2 óra alatt sül ki a C55/54. R52 bekapcsoláskor a kondenzátorok áramát korlázozza.
A készülék csak védőföldeléssel ellátott konektorból üzemeltethető, a készülékház így földelve van. Egyébként az erősítő testpontja is csatlakozik a készülékházhoz, ezáltal a bemeneti RCA csatlakozók testje is ohmosan össze van kötve a készülékházzal és ezzel a védőfölddel is. A jelforrás alkalmazásánál ezt vegyük figyelembe!
A hálózati transzformátor hiperszil magra készült, adatait a 3. táblázat szemlélteti. A tápegység kapcsolásánál (2. melléklet) alkalmazott tekercsjelölések vannak itt feltüntetve. A magkeresztmetszete 17 cm2. P1 és P2 együtt alkotja a primer oldalt, tehát az összes primer menetszám P1+P2 = 553.
Bár kicsit nagy ez a trafó, de nem volt kisebb vasam:). A vas négy C elemből áll, amelyek két egymás mellé helyezett ovális magot alkotnak, így a középső összeérő szárukon van a csévetest. A trafót körbe egy acéllemez árnyékolja le. A hálózati transzformátor méretezési szempontjaira itt nem térnék ki, erről bőséges szakirodalom áll rendelkezésre. D2 led az SW2 hálózati kapcsolóba van beleépítve.
Mechanikai konstrukció, összeszerelés:
A készülék egy hajdani tranzisztoros erősítő házába nyert elhelyezést. Hátul a két négyzet alakú kivágás adott volt –itt voltak hajdan a hűtőbordák. Ezért célszerű volt ide a végcsöveket elhelyezni, másrészt ez hátulról egy kis extravagáns külsőt is ad neki. Emellet új előlapot kellett még készíteni, illetve a fedőlemez végcsövek feletti hátsó részét perforációval ellátni. A festést házilagos módon végeztem: fémtisztára csiszolás, zsírtalanítás, színtelen alapozó felvitele, szárítás. Ezután szorófejes festés, matt fekete spray –el. Szárítás, majd polírozás igen finom polírpapírral. Ezután portalanítás, mosás majd mégegyszer egy vékony festés, ezáltal elég szép festett felületet lehetett kialakítani. A készüléket érintésvédelmi okokból zárt házba szereltem, így aztán a dizájn szempontjából csak az előlap kinézetét lehettet tuningolni. Ezt próbáltam egy kicsit modernre venni, pl. a kék led és a fém gombok alkalmazásával.
A készülék áramkörei a 8. ábra szerint kapcsolódnak. A házzal csak egy ponton érintkezik a készülék elektromos testpontja, a táppanel testjét kötöttem rá a házra. A többi panel testpontja felfogatáskor nem érintkezik a házzal, persze az összekötések kialakítása után ohmosan a készülék összes testpontja és a ház is egy potenciálon van. V1 nyomtatott áramköri lemezen helyezkedik el, egyik fele az „A” oldal, a másik fele a „B” oldal előerősítője. A V1-et tartalmazó nyákon így két darab GND1-ünk van (Ground1_chA és a Ground1_chB), amelyek a nyákon nincsenek összekötve.
A bemeneti RCA csatlakozók a háztól szintén szigetelve vannak szerelve, a hangfal csatlakozói éppúgy.
A hálózati trafó került középre, tőle két oldalt a két végfok, az előerősítő pedig jobb oldalt elől egy függőleges nyákon helyezkedik el. SW1 ebbe a nyákba van ültetve. A tápegység áramköre pedig a hálózati trafó és az előlap között helyezkedik el. F1, F2 biztosítékok, L4, L5 fojtótekercs valamint D2 áramköre szintén külön panelon van a hálózati kapcsoló fölött. A brumm minimalizálására a hálózati trafó egy acéllemezzel körbe van véve, illetve a kimenőtrafók hossztengelyei a hálózati trafóhoz képest 90 fokkal elforgatva helyezkednek el. Ezáltal a hangsugárzón hallható brumm igen alacsony, gyakorlatilag nem zavaró.
A hangfalakról:
Hangsugárzóként oldalanként egy Schneider háromutas hangládát és egy orosz S30 –ast használok. A két hangláda párhuzamosan van kötve, de az S30-al sorba van még egy 2 ohmos ellenállás; a Schneider csatlakozik az erősítőhöz, rá meg párhuzamosan egy soros 2 ohmon keresztül az S30. Az S30 –as hangváltóján a túlvezérlést jelző ledhez csatlakozó diódát kikötöttem, hogy semmilyen nemlineáris elem ne legyen benne. A két hangládát azonos fázisba kell párhuzamosan kapcsolni, így együtt oldalanként sokkal szebb hangjuk van mintha csak egy hangládát használna az ember. Ezáltal oldalanként a két-két hangdobozból kapunk 1-1 hangfalat. Az így kialakított két hangfalat szintén azonos fázisban kell az erősítőről meghajtani, azaz ha az egyik hangfalt rákötöttük a végfokra, akkor nem mindegy, hogy a másikat milyen polaritással kötjük be, mert ez szintén befolyásolja a hangképet.
Szubjektív tapasztalatok:
Az alábbiakban röviden összefoglalom a meghallgatási tesztek tapasztalatait.
A japán félvezetőssel szemben a csöves azt az érzést produkálta, mintha a hangfal előtti térből jönne a hang. Ez lenyűgöző érzés volt. Emellett még a magas hangok is sokkal tisztábban, részletesebben szólnak. Olyan leheletfinom, halk közép hangok, csengések is kihallhatóak, amiket korábban észre sem vettem a már jól ismert zeneszámban. A tiszta magas hangok miatt a bútorok okozta visszaverődés is sokkal érezhetőbb ami a térérzetet növeli. Ezenfelül még további előnyként tapasztaltam, hogy pl. egy női vokál hang a csövesen teljesen élethűen szól és ugyanazt a hatást a félvezetősön csak akkor értem el, ha a magas hangszínszabályzót szinte a maximumra állítottam. De ez a maximumra állított magashang-kiemelés a férfi vokálhangra nem volt jó hatással, mert elszínezte azt, illetve erős magas hangok esetén pedig a magas túlsúlyba került és sziszegést, torzítást okozott. A csöves erősítőnél erre az erős magas hang kiemelésre nincs szükség, nélküle is természetes az énekhang. Ezáltal a középhangok sem színeződnek el. Továbbá a mély hangok is sokkal erőteljesebben szólnak a csövesen. Azóta sokat gondolkodtam ezeknek az előnyöknek a fizikai okain. Szerintem a kiterjedt hangtéré a csöves erősítő nagyobb dinamikája felelős. A hangok részletezettsége pedig szerintem az A osztálynak köszönhető, hiszen ezáltal a halk, magas hangrészleteket az erős, mély hangok nem fedik el. A kapcsolási rajz szerinti SW1 bal oldali állása halkabb hangerőnél hasznos, a közepeket kiemeli. Nagyobb hangerőn SW1-el a visszacsatolást célszerű bekapcsolni. Az elektronikus zene is nagyon jól szól rajta: dinamikus mély, csengő magashangok - nem lehet halkan hallgatni. A középhangok szépen kiemelkednek, vokál esetében teljesen a jelenlétérzetet keltik. A 11W-ot nem kell keveselni, tényleg jóval hangosabb mint ugyanez félvezetővel, össze sem hasonlítható bizonyos (nem hibrid) végfok IC-s erősítők szintén 10W-nak mondott hangjával. Fontos a kb. 11 – 12 cm2 kimenőtrafó, kisebb trafó esetében nagy hangerőn torzítani fog a mély. R1, R2, C2, C3 értékeit hosszadalmas kísérletezéssel állapítottam meg, meghatározóak a hangzás szempontjából. R2 helyére érdemes egy potit berakni, úgy hogy ezáltal R2 értéke 33k – 68k között változtatható legyen. R1 –et ne növeljük meg jobban.
Kísérleteztem még R28 értékével is. Próbaképpen növeltem a negatív visszacsatolást; a 15k-t lecseréltem 10k-ra, ezáltal a visszacsatolás 21db –ről kb. 25db –re nőtt. Tapasztaltam hogy csökkent az erősítés de sajnos a dinamika is; növelve a hangerőt a hang fulladt, erőtlen lett. Tehát R28 maradt 15kΩ.
* Mindent összevetve ami leginkább meglepő számomra, hogy csak a legalapvetőbb feltételek betartásával is lehetett a gyári félvezetősnél jobb hangúbb csöveset építeni. Minimális követelmények alatt a következőket értem: megfelelő illesztést biztosító, de egyszerű kimenőtrafó nagy magkeresztmetszettel és elég nagy primer menetszámmal.
* egyszerű kapcsolástechnika, megfelelő munkaponti beállítások és alkatrészértékek
* jól terhelhető, szűrt tápegység
* földhurokmentes szerelés.
* Amivel még biztosan javítani lehetne a hangján: geometrikailag szimmetrikus, osztott tekercselésű kimenőtrafó
* nem kommersz kondenzátorok használata
* légszerelés speciális vezetékekkel
* gondosan párba válogatott végcsövek
* esetleg csöves egyenirányítás a tápegységben és másfajta erősítő kapcsolástechnika használata (másfajta fázisfordító, kevesebb csatolókondenzátor, stb..)
Mivel én csak a fönti négy alapvető szempontot teljesítettem, így a hangzás finomítására/javítására már csak úgy volt lehetőségem, hogy a visszacsatolást és a hangszínt meghatározó elemek értékeivel kísérleteztem. Ezek is nagymértékben befolyásolták a hangzást. Összességében a tapasztalatom az -ezt több fültanú is osztja-, hogy még egy ilyen „kommersz felépítésű” csöves végfok is jobban szólhat egy középkategóriás gyári félvezetős erősítőnél.]]> Cikkek Wed, 1 Jul 2009 17:19:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/kgel34ppmb.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/kgel34ppmb.php 30 éves vagyok, és már 8 évesen ott tolongtam édesapám mellett, mikor esténként sok-sok órát töltött a jó öreg Quad-405 építésével. Volt kitől fertőződjek, így hát nagy szerelem lett az erősítők, hangdobozok építése. Szépen megtanultam sok mindent ezekről az áramkörökről, de sose jutottam el odáig, hogy magam tervezzek egyet, pedig idő közben villamosmérnök is lett belőlem. Mindig is érdekeltek a csöves erősítők, ahogy szépen izzanak a csövek, „látja” az ember, hogy tényleg működik. Egy hűtőbordára csavarozott fekete kocka három fémlábbal – valljuk be magunknak szépen –, kit izgat? Odavoltam a csövekért, de mindig elhessegettem, mikor felmerült bennem az építés gondolata, mondván: nehéz, sok áramot fogyaszt, drága megépíteni, agyonvág, stb.
Így hát mindig megmaradtam a félvezetőknél. Építetem A-osztályú kapcsolást (JLH 10W), IC-s erősítőt LM3775-ből, meg mindenfélét de mindig ott volt bennem a csillapítatlan vágy, egészen pár hónappal ezelőttig.

A beszerzés
Történt ugyanis, hogy egy audiós témákkal foglalkozó fórum apróhirdetési rovatait böngészve ráakadtam a következőre: „Beag csöves erősítő monoblokk pár eladó” címmel. Egyből beindult a fantáziám, itt a lehetőség, hogy végre saját csövesem legyen, és még építeni sem kell! Ja, és olcsó is volt! A gazdája (akivel azóta jó ismeretséget kötöttem) évekkel ezelőtt nagy megelégedéssel hallgatta, de jó ideje be sem kapcsolta már. Kiderült, hogy ezek tulajdonképpen az EAG AE 057-es egykori stúdió-erősítőből kiguberált hálózati és kimenőtrafókból eszkábált szürke vasszörnyek, nem a legigényesebb módszerekkel, egyedi agyonfurkált rézdobozokba szerelve.
Megvettem őket mondván, ha csak a két kimenő és a két hálózati trafó jó belőle, már akkor is megérte.

(KGEL34PPMB) Az erősítő amikor megérkezett

Végül is a trafókon kívül még elég sok mindent tudtam felhasználni: a dobozokat, a két végfok és előfokcső foglalatait, hangerőszabályzókat, fogantyúkat, hálózati aljzatokat. Az erősítőben lévő végcsövek sokat futott, nagyon elhasználódott 6L6 sugártetródák voltak a meghajtó pedig, Tungsram ECC83. Be se kapcsoltam, nem foglalkoztam az egyszerű helyrepofozással, teljes újraépítésért kiáltottak.
Minél egyszerűbb kapcsolást akartam, ami átlátható, könnyen megérthető a működése de elegendő az erősítése közepes erősségű visszacsatolás mellett is, olcsó megcsinálni, valamint illeszkedik a meglévő kimenő és hálózati trafókhoz és az időközben potom áron beszerzett japán gyártmányú EL34/6CA7 pentódáimhoz.

(KGEL34PPMB) A japán EL34/6CA7-ek

A kapcsolás
Egy másik fórumon összeakadtam egy nagyon kedves, segítőkész kollégával, aki hihetetlenül pozitív hozzáállással és a fenti kritériumok figyelembe vételével ajánlotta nekem a következő kapcsolást:

(KGEL34PPMB) A kapcsolási rajza

Az erősítő kapcsolása egy „alapkapcsolás” a csöves erősítők között. Egy fél ECC83-at használ meghajtóként, majd egy fél ECC82-t pedig fázisfordítóként. A két kisjelű trióda egymással direkt csatolásban van, kimaradt közülük a csatolókondenzátor. Ezt csak jól megtervezett munkapontokkal ajánlom megvalósítani, különben többet ronthat a hangzáson, mint javíthat. Előnye egyébként a kondenzátoros csatolással szemben, hogy nagyobb erősítés valósítható meg vele, amire itt szükség volt, mint egy falat kenyérre, mivel nem akartam több fokozatot az erősítőbe. Ez az én dilim, amolyan minimál-design megszállott vagyok. Ennek szellemében nem is akartam két különböző kisjelű triódát beépíteni, majd mindkettőnek a felét „elpazarolni”, ezért utánanéztem alaposabban a dolgoknak és találtam a szlovák JJ gyár kínálatában nekem valót, ez az ECC832, ami tulajdonképpen egy olyan kettős trióda, aminek az egyik fele egy ECC83 a másik fele pedig, egy ECC82. No ez kell nekem, mondtam és gyorsan vettem is belőle 2 darabot.

(KGEL34PPMB) A szlovák ECC832 ami egy egybúrába épített ECc83 és egy EcC82

(KGEL34PPMB) A feszültségerősítő rész, egy darab ECC832-vel.

A bemenetre nem tettem plusz becsatoló kondenzátort, feltételezem a minőségi jelforrást korrektül csatolt kimenettel. Kapott viszont a bemenet egy 47 kilo Ohmos hangerőszabályzót, mert nem mindig csak végfoknak használom, és ilyenkor idegesítő lehet a hiánya. A visszacsatoló ellenállás a kimenőtrafó szekunder tekercséről, és nem az ún. visszacsatoló (merthogy a kimenőtrafón ilyen is van) tekercsekről érkezik. Sokan magyarázták ennek a létfontosságát, ami abban áll, hogy a visszacsatolt jel arról a tekercsről érkezik, amiről a hangdoboz is hajtva van, és nem egy elszeparált másikról, ami „nem tud róla, hogy a terhelés milyen módon rángatja a valós szekunder tekercset”. Bocsánat ezt nem tudtam szebben írni, de ez a lényeg. A visszacsatolás tehát innen érkezik az első trióda katódjára, amit kapcsolhatóra oldottam meg, hogy megtapasztalhassam a visszacsatolás gyakorlati hatását is.
Az egyetlen pont, ahol az erősítő csatolva van, az a fázisfordító és a végcsövek közti két darab 220 nF-os kondenzátor, amiből érdemes minél jobb minőségűt beépíteni. Én „csak” WIMA MKP fóliakondenzátort tettem ide, de lehet próbálkozni mással is. A végcsöveket két külön szabályozható negatív előfeszültséggel feszítettem elő. 40 mA-t állítottam be rajtuk, ehhez az én csöveimnek kb. -30 VDC feszültség kell. Azért van így kialakítva az előfeszítés, hogy csövenként lehessen áramot állítani, és így eléggé szimmetrikusra lehet beállítani a végerősítőt. A két végcső párba válogatása nem kötelező de erősen ajánlott. Az enyém nincs párban, és mégis jól szól, bár - ki tudja - lehet, hogy még ennél is jobb lehetne. A végcsövek katódja egy-egy 1 Ohmos ellenálláson keresztül csatlakozik a földre. Ez a végcsöveken átfolyó áramerősség beállítására szolgál, ugyanis Ohm törvény alapján annyi mA áram folyik át a csövön, ahány mV feszültséget mérünk az ellenálláson. Az előfeszítést megoldhatjuk katódellenállással is, kb. 330-470 Ohm / 5 Watt nagyságrenddel, de így teljesítményt vesztünk, és rengeteg hőt termelünk feleslegesen.

A kimenő transzformátor
(KGEL34PPMB) Az eredeti tekercselésű TH157 kimenőtrafó a BEAG EA-057-ből.
Eredeti tekercselésű TK157-es kimenőtrafókat használok, melyek szekunder tekercsei 15 Ohmos terheléshez vannak optimalizálva. Hallottam olyat hogy áttekerték más impedanciára, de elvesztették azt a bizonyos varázst az erősítő hangjából, ezért meg sem fordult a fejemben az áttekercselés, maradt a 15 Ohm. Ez egy sokleágazásos ultralieáris transzformátor, 25, 50 és 75%-os megcsapolásai vannak. Én a tisztán triódába és pentódába kötést igyekeztem elkerülni. Maradt tehát az ultra-lineáris bekötés, abból is az 50 % egy jó kompromisszumnak látszott. (Hiszen se nem tisztán pentódába, se nem tiszán triódába nincs kötve.) Van több lehetőség is mint már említettem, lehet más leágazásokkal is kísérletezni. A leágazások és a pentódák rácsa (g2) közt van egy-egy 100 Ohmos ellenállás, ennek gerjedés gátló szerepe van. Mint már írtam a kimenőtranszformátor visszacsatoló tekercseit én nem használom. A kimenőtranszformátor szekunder tekercsének egyik fele földre van kötve, mert csak így működik a negatív visszacsatolás.

(KGEL34PPMB) A tápegység lelke a TH257 hálózati transzformátor szintén a BEAG EA-057-ből

(KGEL34PPMB) A nagy értékű puffer elkók.

A tápegység
A tápegység lelke a szintén eredeti TH 257-es hálózati transzformátor. Ezzel nem lehet ugyan csöves egyenirányítást megvalósítani, mert szimpla anódtekercse van, de ez engem nem zavart, ugyanis eleve félvezetős egyenirányítót terveztem az egyszerűség kedvéért. A hálózati trafón van 295 V-os tekercs az anódtáphoz, egy nagyáramú 6,3 V-os tekercs a két végcső fűtéséhez, és egy másik kisáramú 6,3 V-os tekercs az előfokozat cső fűtéséhez, valamint egy 30 V-os tekercs az előfeszültség előállításához, és egy 6 V-os tekercs egy kontrollámpa (bekapcsolást jelző LED) számára.
Szépen túlméretezett kis transzformátor ez, huzamosabb kihajtás esetén is csak enyhén langyos lesz. Az anódfeszültséget egy megfelelő méretű Graetz híd állítja elő. A szűrést egy CRC kör végzi, 470 µF – 50 Ohm – 470 µF felállásban. A két végcső fűtése „ki van közepezve” két db 100 Ohmos ellenállással. A meghajtó cső fűtésének potenciálját pedig, fel kellett kicsit emelni, kb. 50 V-ra, amit a tápba épített egyszerű feszültségosztó végez. A két nagy puffer kondenzátor egyébként 420 Voltos EPCOS típusú combos darab. A csövekre jutó DC szűrt feszültség kb. 390 VDC. A negatív előfeszültséget szintén egy Graetz híd és egy CRC kör formálja. Innen két trimmer potenciométerre jut a feszültség, melyekkel beállítható a kívánt előfeszültség - ezáltal a kívánt áram - az egyes csöveknek. Itt van egy-egy 1 µF-os kondenzátor, ami a föld felé hidegít. Én ide is MKP fólia kondenzátort tettem, biztos, ami biztos alapon.

(KGEL34PPMB) Az erősítő belülnézete

Dobozolás, szerelés, huzalozás
Mivel az eredeti fém vázat szerettem volna megtartani, kénytelen voltam valami borítást kitalálni rá, azon ugyanis több volt a korábbról maradt felesleges lyuk, mint egy szép darab ementáli sajton. Teljesen szétszedtem hát a régi erősítőt, hogy csak a fém ház maradjon. Lecsiszoltam a régi kopottas festékréteget, és selyem fekete fényezést kapott. Ezután egy 5 mm-es nyírfa rétegelt lemez lett a doboz tetejére vágva és ez már csak ott lett kivágva, kifúrva, ahol az új alkatrészek valóban szükségessé tették. Így eltűntek a felesleges lyukak. Ez a lemez a megmunkálás végén le lett csiszolva és jó sok svéd-vörös vastaglazúr réteget kapott.
Az ütött-kopott kimenő és hálózati trafó szintén selyem fekete festékszórást kapott, valamint a tekercsek külsejét elláttam egy vörösesbarna színű papír díszbevonattal, ami így már az erősítő tetőlapjával is harmonizált.r>Miután minden a helyén volt, kezdődhetett a huzalozás. Az egyszerű, alacsony alkatrész számú kapcsolás miatt a forrléces szerelést választottam. Minden alkatrész teljesen kommersz, bármelyik elektronikai boltban megvásárolható típus. Az összes ellenállás 2W-os. Noha a legtöbb pozícióban nincs szükség ekkora teljesítményre, én jobban szeretek dolgozni ezekkel a nagyobb darabokkal, mint a kis muslica méretűekkel. Igyekeztem az alkatrészek eredeti lábait felhasználni, de a rövidzár elkerülése végett szilikoncső borítást kaptak az alkatrészlábak. A belső huzalozás CAT5-ös (patch) kábelekből nyert elemi szálakból készült. Óva intettek ettől, mondván, hogy „az nagyon elrontja a hangot, használj inkább merev CAT7-es fali kábel elemi szálakat”. Nos jelentem nincs baj ezen a fronton sem! Sőt a fűtést is direkt ilyen kis keresztmetszetű szálakon vezettem, ugyanis ezt a hálózati trafót még a régi 220 V-os hálózathoz tekerték, és bizony a mai 230V-os hálózati feszültséggel a fűtés feszültsége kicsit magasabb lenne a megengedettnél, de ezeknek a vezetékeknek van akkora ellenállásuk, hogy egy 20 centis darab végén pont azt a 0,4 V-os esést kaptam, ami újra tökéletes szintet adott a csövek fűtéséhez. Árnyékolt kábel sehol sincs az erősítő belsejében. A bemeneti RCA aljzat és a potméter valamint az első cső rácsa közt is csak a CAT5-ös szál fut. Brumm egyáltalán nincs. Olyannyira, hogy számos agyonszűrt félvezetős erősítő megirigyelné ezt a szintet.
Az egyetlen hely, ahová más kábelt használtam, az a kimenőtrafó és az aranyozott banán aljzat kimenete közti kábelezés, valamint a visszacsatolás és környéke. Ide kicsit nagyobb keresztmetszetű ezüstözött kábelt raktam.

(KGEL34PPMB) A 'Minimal-Art' Desing

(KGEL34PPMB) A retro kinézetű kapcsoló és a tápcsati.

A külső mind a retrós minimál-design szellemében készült. A régies skálázott potméter forgatógomb, a nagy krómfogantyúk a régi orosz hálózati aljzat, stb…
A korona, az általam kitalált „Audiosphere” felirattal került fel a végfokokra.

(KGEL34PPMB) Az erősítő

(KGEL34PPMB) Az erősítő esti fényei.

A hangja
Elöljáróban el kell mondjam, hogy mivel ez a kimenőtrafó 15 Ohmra lett tervezve, nagyon rosszul viseli, ha alacsony impedanciás terhelést akasztunk rá. Egyszerűen rossz lesz a hangja. Kerülni kell főleg a 4 Ohmos terhelést, de mégy a 8 Ohmot is. Én egy olyan háromutas zárt doboz kombinációt hajtok vele, aminek a mélyszekciója két 8 Ohmos mélyhangszóró soros kapcsolásából áll. Ez a 16 Ohm az igazi pálya ennek az erősítőnek. Könnyed, szárnyaló lesz a hangja ilyen terhelésen. A fentieken kívül vigyázni kell a hangdobozok keresztváltóival, mert a csöves erősítők általában nem veszik jó néven az „összevissza” impedancia menetű dobozokat.
Mivel én főleg hangdoboz építéssel foglalatoskodom, ezért hála istennek tudatosan, mérésekkel kontrollálva simítom az impedancia menetet, és egyszerűsítem a passzív keresztváltó hálózat elemeit. Ennek eredményeképp, mikor kész lett a két monoblokk, és végre meghallgathattam sztereóban, valami egész más hangzásvilág tárult elém, mint amiről eddig azt hittem, hogy jó. A kis LM 3875 IC-s monoblokkjaimról azt gondoltam, hogy nehéz lesz jobb hangot építeni náluk. Azóta a szekrény mélyén várják szomorú sorsukat, és ezzel gondolom, mindent elmondtam.
Meglepő hangon szólnak az új erősítőim és úgy érzem, hogy általuk ismét egyel magasabb szintre léptem, a „hifi mennyország” felé vezető úton. Megnyugtató, hogy szakavatott fülek is dicsérték a hangjukat. A két vasszörny kiemelkedő minősége szerintem elsősorban a nagyon nemes fajtából való 40 éves gyári kimenő trafókban és a Japán EL34-ekben rejlik. Ne felejtsük el, hogy egyébként teljesen közönséges alkatrészekből épült az erősítő.

(KGEL34PPMB) A rendszer

(KGEL34PPMB) A rendszer jobbról.

Továbbra is szent meggyőződésem, hogy nem csak minőségi, méregdrága alkatrészekből lehet csúcs-erősítőt készíteni. Itt a példa, hogy kommersz, filléres alkatrészekből is élvonalba tartozó hangot lehet létrehozni otthon az íróasztalon. A szkeptikusokat szeretettel várom egy beszélgetéssel egybekötött hallgatózásra, az email címemen egyeztetve.
Köszönöm hogy végigolvasták a beszámolómat, még ha kicsit hosszúra is sikeredett. Azóta egyébként hozzájutottam még két-két eredeti TH és TK hálózati és kimenő transzformátorhoz, valamint RFT gyártmányú EL34-ekhez. Nemsokára épül még két monoblokk, és megvalósul régen dédelgetett álmom, ahol 4 különálló csöves monoblokk hajtja a dobozokat. Egy-egy a mélyszekciót, másik kettő a középmagas egységet. A frekvencia-váltó pedig aktív lesz, az erősítő előtt megvalósítva, így elkerülhető a csöves elektronikák számára nem kedves, passzív keresztváltó.
Már csak az maradt hátra, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy bárki hiába épít jobbnál jobb erősítőket, ha a hangdoboza nem megfelelő impedancia vagy frekvencia menetben, akkor felesleges minden fáradozás, a kapott hang nem lesz örömteli, szóval a hangdobozzal is foglalkozni kell ám! ]]> Árlista Sat, 26 Jul 2009 22:35:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/lista.php http://www.elektroncso.hu/lista.php Cikkek Mon, 25 May 2009 10:05:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/alkatreszek.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/alkatreszek.php Úgy vélem, hogy a + tulajdonságait egy alakatrésznek az határozza meg, hogy a rajta keresztül haladó zenét tartalmazó jelet a legkevésbé változtassa meg, vagyis ne tegyen hozzá, és ne is vegyen el belőle, a jelben jelenlévő információt ne torzítsa, hanem azt hűen közvetítse. Mivel a mérce hitelességét a mérce alapját képező műszer adja, így elsősorban az Audió kultúrámról kell beszélnem, hogy a számomra "jó" hangot leírhassam. Jó hangnak tehát azt tekintem, amikor egy hallott hang az audió rendszeren keresztűl engedve össze téveszthetővé válik a hangot létrehozó eredetivel. Ezen nem csak azt értem, hogy a zongora hangja megtévesztésig hasonlítson a zongora hangjára, hanem azt is, hogy olyan információkat is közölnie kell egy rendszernek számomra, hogy hol, milyen körülmények között vették fel. Egyszerűen arról van tehát szó, hogy az az alkatrész kap + elbírálást, amelyik a legtöbb információt közvetíti, a felvételről, anélkül, hogy hozzá tenne. Fontos megjegyzés nem csak az számít, hogy ne vegyen el belőle, hanem az is, hogy ne tegyen hozzá!
Mielőtt tovább mennék meg kell említenem, a saját tapasztalatomat ezzel kapcsolatban, az audió kúltúráról. Úgy vélekedem, hogy az Audió kúltúra (mértéke) a hallgató vagyis a személy hozzá állása az információhoz. Én, annál magasabb Audió kúlturális indexet adnék, minél magasabb az információ érzékelése és tűrése az adott személynek. (Természetesen ez felveti azt a kérdést is, hogy a tesztelő is rendelkezik egyfajta "jó fűl" indexxel, mint ahogyan az alkatrészek vagy rendszerek is "jó hang" indexxel). Ebből az következik, hogy egy alkatrészről szóló véleményt nem mindegy, hogy ki és, hogy milyen rendszeren meghallgatva mond. Egyszerűsítve a dolgot, (és elnézést ha önmagam ismétlem cikkről cikkre) ne higgyjünk el semmit amit írnak, mondanak, csak a saját fülünknek higyjünk! Mielőtt azonban kijelentéseket teszünk bármiről is, vizsgáluk meg saját kijelentéseink súlyát, vagyis adjuk meg hozzá a saját Audió kultúránk mértékét! Ennek a cikknek tehát az a célja, hogy az alkatrészekről a hangjukat (is) befolyásoló információt adjon, ami alapján, - és saját tapasztalat felhasználásával - az olvasó eldöntheti, hogy az számára "jó hangú" alkatrész-e vagy sem.
Szeretném továbbá felhívni a figyelmet arra, hogy ítélet alkotásunkban vegyük figyelembe annak a relatívisztikus voltát. Például ha azt hallom valamiről, hogy kiemeli a mélyeket akkor ezen gyakran nem tudom, hogy az állító mit is értett. Mert ugye ki lehet emelni a mélyeket, úgy hogy a zenében (feltételezve a felvétel kivállóságát) a mély frekvencia sávot jobban erősítem (loudness) vagy úgy is, hogy a mélyekhez nem érek, pusztán a magasakat és a közép tartományt nyomom el, amivel szintén kiemelődnek a méllyek. De, vegyük figyelembe, hogy a kettő nem ugyan az! A mély kiemelés például jelenthet pozitív dolgot és olyan helyekre lehet ezt az alkatrészt használni ahol egy másik alkatrész a mély hangokat elnyomta, és annak kiemelésével a helyzet kompenzálható, de a másik esetben "rossz hangú"-nak kell minősíteni, mert a magasakból elvesz! Számomra tehát az információ csökkentése az abszolút - értékelésű.
Az Anyag.Az elektron viselkedése egyszerre, részecske és hullám Ahhoz, hogy az alkatrészek hangja és a tulajdonságaik között valamiféle kapcsolatot fedezhessünk fel, ismernünk kell az őket felépítő anyagot, az anyag kezelésének technológiáját, vagyis a gyártást. Mivel az anyag határozza meg a hangot, így nagyon is fontos, hogy milyen kínokat él át az alkatrész előállítása során. Felejtsük el az esetlegesen meglévő villamos mérnöki látásmódot, és helyezzük előtérbe a fizikusit. Az áramot tehát ne csak "áramnak" tekintsük, hanem elektronoknak. Így rögvest egy varázslatos világ tárul ki a szemünk előtt. Sokan még abban is kételkednek, hogy meg lehet különböztetni, különböző vezetők hangját. Nos ha nem áramnak tekintjük csak, hanem elektronoknak az információt hordozó közeget akkor könnyedén belátható, hogy nem mindegy milyen a vezetőt alkotó fém kristályszerkezete, a rácspontok elhelyezkedése, és mivel a kristályszerkezet szabályosságát erőssen befolyásolja a szennyezés, így a szennyező anyag és a szennyezés mértéke sem elhanyagolható. Ezért már érthető lesz az, hogy az egyik Audió legenda miért csak egyféle fémet használt berendezéseiben vezetékezésre, és azt az anyagot (ezüst) miért egy adott bányából szerezte be. Nyilván valóan a máshol bányászott anyag mással volt szennyezve, és esetleg más volt a feldolgozás technológiája is. Sajnos a mai napig sem publikus, hogy még mit csinált a nyersanyaggal amitől sokkal jobban szólt, mint a másik ugyanonnan származó anyag. (Mikor kérdezték azt mondta, hogy nem csinál vele mást csak 20 évet öregít rajta.) Alapvetően leszögezhető, hogy az anyagnak az a jó, ha öreg. Az öregséget itt úgy kell érteni, hogy a nyersanyagot feldolgozzák, vagyis a fémércből kinyerik a fémet, azt különböző tisztító eljárások után olyan fomrára alakítják, amivel feldolgozhatóvá válik, vagyis elnyeri - vezetőre jellemző - drót kinézetét. Miután már drót, az anyagnak állnia kell nagyon sokáig, mondjuk legalább 20 évig, hogy öregnek számítson. Ez alatt az idő alatt a gyártási technologia miatt elszenvedett kristályrács torzulás igyekszik az eredeti állapotába vissza állni. Az anyag, mint ilyen nem állandó, a környezeti hatásokra reagál, és így magyarázható, hogy miért kell egy még csak drótnak is bejáratási idő. Hiszen az elektronok áramlása közben neki-neki ütődnek a fém atomjaiknak, mint egy pofozva azokat, ez ha túl nagy energiájú az elektron olyan kölcsönhatást is eredméynezhet, ami károsítja a drót hangját és olyat is ami meggyorsítja az öregedés folyamatát, vagyis számunkra + változást okoz. Ebből tisztán következik a másik gyakorta kételkedően állított irányúltság kérdése is. Ha az elektronok útjában áll egy szennyező atom, vagy molekula, ami az elektron szóródását eredményezi, természetesen nem mindegy, hogy az a vezető elején van, vagy a végén, hiszen a zseblámpánál sem mindegy, hogy az egő fényét az égőnél közvetlenül gyűtjük-e egy lencsével össze, vagy 3m-el arréb. Bár tudom, hogy ezek már-már az ezotéria hatás körébe tartozó dolgok, azért érdemes lehet megnézni mondjuk az ezüst szerkezetének képletét.
Az ezüst (Ag) kristályrácsa egy elektronmikroszkópos felvételen. Nem csodálkoznék, ha a hangja a kristályrácsának köszönhető lenne.
Az ezüst (Ag) kristályrácsa egy elektronmikroszkópos felvételen. Nem csodálkoznék, ha a hangja a kristályrácsának köszönhető lenne.
Hogy legyen támpont leírom a saját tapasztalatomat az ezüst, kontra réz esetén. Sokáig réz párti voltam, és nem azért, mert az ezüstöt nem próbáltam ki. Az amihez hozzá jutottam ezüst olcsó ezüstnek számított, nem öreg ezüst, hanem frissen készített ezüst kábelek voltak. Émelygős édes, erőssen színezett hangot hallottam. Aztán sokkal magasabb audió kultúrával arrébb, egyszer csak egy demonstráció részese lettem. A rendszer amin a tesztet megejtettük teljesen öreg ezüst kábeleket alkalmazott, és ezt vetettük össze rézzel, valamint öregített rézzel. (Direkt nem írom le a rendszert, és az árát :) A különbség nagyon markáns és egyértelmű volt. A legszinezéstelenebb és a leginformatívabb hangot az eredeti öreg ezüst produkálta. A réznek jellegzetes "réz" hangja volt, ami abban nyilvánul meg, hogy a magas részre egy jellegzetes érdes, fényes, torz információt képez, tehát olyat, ami nem része a dolognak, és mint egy felhő lebeg a térben. (lehet, hogy nem tudom pontosan körbe írni) Ez a felhő sokkal kisebb volt az öregített réz esetében, de ha már az ember tudja mit keres, egyértelműen azonosítható. Később megejtettem egy másik tesztet is, immáron az audió kultúrám kiterjedt a réz felhő ismeretére is. Ekkor egy öreg ( a két öregített réz nem volt azonos) réz rendszeren hallgattam meg az öregített ezüst kábelt. Oda-vissza meghallgatás volt. A réz "fűlű" nem halott különbséget, az ezüst azonban hozta amit kellett, de alig észrevehetően. Amikor magamban kiértékeltem a hallotakat be kellet ismernem, hogy egy ilyen rendszerben nem kifizetődő az ezüst, hiszen a hatását csak akkor tudná kifejteni, ha minden komponense ezüst lehetne. A konkluzió számomra tehát az volt, hogy ha a láncon csak 1 láncszemet cserélek erőssebbre mint a többi szem, akkor csak azt kapom eredményül, hogy az biztosan nem szakad el. Tehát egy kisebb információt áteresztő rendszeren a réz kifejezetten jobban, érdekesebben, és azzal az illuzióval szól mintha informatívabb lenne, az öreg ezüstnél. Egy ilyen rendszerben tehát felesleges a drága öreg ezüst, illetve sokkal nagyobb befektetést igényel, mivel mindent le kell cserélni.
Vezetők hangja Az előbbiekben már láttuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a vezeték milyen anyagból van. Most azt vizsgáljuk meg, hogy a kialakítása mennyire fontos, illetve miféle képpen kötődik a hanghoz. Általánosságban azt gondoljuk, hogy a vezetőben - egyen áram - hatására az elektronok áramlanak a vezetőben. Minden vezetőnek az anyagára jellemző vezetési tulajdonságai vannak - most csak szorítkozzunk a technikai jellemzőire. Ezek a technikai paraméterei a vezeték ellenállása is. Ha közelebbről megvizsgáljuk a vezetőt, és annak ellenállását rá kell jönnünk, hogy egyrészt nem csak,ohmikus jellegű hanem komplex vagyis tartalmaz induktív és kapacitív elemeket is. De vissza térve az ellenállásra meg kell továbbá állapítanunk, hogy a vezetőn átfolyó áram mágneses erőteret létesít maga körül és ez benne önindukciós feszültséget indukál. Nagy frekvenciákon a nagy induktív jellegű feszültségesés miatt keletkező el nem hanyagolható mértékű elektromos erőtérrel is számolni kell. A keletkező mágneses erőtér miatt látszólag az ohmos ellnállás is megváltozik. Az erőtér a henger alakú vezető középvonalában indukálja a legnagyobb feszültséget. Ez a feszültség a külső feszültség ellen hat és az áram emiatt főleg a vezető felületen folyik. Ezt az effektust bőrhatásnak (a bőrén vezeti az áramot), illetve szkin-effektusnak nevezik. A szkin-effektus a fajlagos vezetéstől és a permeabilitástól függ. Ugyanakkor a vezető belsejében örvényáramok is keletkeznek, amelyek veszteséget okoznak, és így az ellenállás növekszik. Zenneck egyszerű összefüggései alapján R~=R=(1+(a4/3), ha a << 1, (a=0,65 esetén a hiba már 6%-os); R~=R=(1+(a4/3)-(a8/180)+(a12/4620)...), ha 1<1,4; R~=R=(¼+a), ha a>>1, ahol a=rπ·√(σ·μr·f·10-5) vagy a=b·r·√f és b=10-2√(σ·μr); R= az egyenáramú ellenállás, R~ váltakozó áramú ellenállás, r a huzal sugara, f a frekvencia Hz-ben, σ fajlagos vezetés méterenként és négyzetmilliméterenként, μr a mágneses permeabilitás. A váltakozó áram frekvenciájának következtében a J áramsűrűség a szkin-hatás következtében az anyag belseje felé exponenciálisan csökken. Ha a vezető külső felületétől befelé egy tetszőleges távolságot x-szel jelölünk, akkor J=J0ex/d, ahol J0 a felületi áramsűrűség; d a vezető anyagától függő tényező (amit rétegmélységnek nevezünk d=1/(2π·√(σ·μr·f·10-5) ezen olyan mélységet érthetünk, ahol az amplitudó 1/100-ad részére csökken), összefüggés alapján írható fel. Pl. réz esetén a következő érték adódik ha d-t a vezetőréteg-vastagságának tekintjük: d=6,57/√f cm. Vagyis 50Hz-nél a rétegvastagság 9,5mm, míg 106Hz-nél már csak 0,0657mm.
Egy jóhangú ezüst kábel szerkezete, figyeljük meg, hogy a két-két jelvezeték (piros, fehér) egymással csavart érpárat alkotnak, és a vezetők két nagyobb átmérőjű és két kisebb átmérőjű ezüst vezetőből állnak.
Egy "jóhangú" ezüst kábel szerkezete, figyeljük meg, hogy a két-két jelvezeték (piros, fehér) egymással csavart érpárat alkotnak, és a vezetők két nagyobb átmérőjű és két kisebb átmérőjű ezüst vezetőből állnak. Az ezüst vezetők még tartalmaznak egy erős lakk-szigetelést, ami az ezüst kémiai megóvásán túl, elektromosan is szigetel, így egy-egy kábel, 4 külön érre bontható.
A szkín hatás miatt a nagyfrekvenciás kábeleket inkább csőként gyárják, és a vezető réteg külseje felé ezüstözni is szokás, vagy mostanában az ezüstöt megvédendő még aranyozzák is. Mivel a hangfrekvenciás jel nem ilyen magas frekvenciás hihetnénk azt is, hogy nem kell csőben gondolkoznunk, amit sok gyártó téglalap keresztmetszettel próbál helyettesíteni. Az bizonyos, hogy a téglalap keresztmetszet (pár mm-es vastagságtól egészen a fóliáig) gyárthatóbb, mint a cső. Sajnos a hangfrekvenciás jelek esetében is már számolhatunk szkin effektus negatív hatásával, hiszen a hang gazdagságát és így az információt a felharmónikusok hordozzák, ami bizony könnyedén lehet akár a MHz-es tartományban is. A meghallgatások azt igazolták, hogy az egy vezetőből álló vezetékek minden esetben jobban szerepelnek, a több vezetőt tartalmazó (sok eres) vezetékekkel szemben (jel, vagy váltakozó áramú szempontból). Ennek magyarázata egyszerű, hiszen a sok vezetőn haladó áram nem csak a saját vezetőjében okoz változást hanem nyilván valóan hatással lesz a mellette haladó vezető(k)re is, ahol torzítja az elketronok útját, örvény áramokat és más nem kívánt csapdákat okozva. Ahhoz, hogy ki tudjuk használni, a sok vezető ér adta párhuzamos kapcsolásból adódó, előnyőket (lásd. ellenállás rész) a vezetőket egymástól is el kell távolítani, és mágnesesen is szigetelni kell egymástól. Természetesen a probléma ennél komplexebb, hiszen az örvény áramok, és a mágneses gócok, nem csak az ellenállást változtatják meg, hanem a vezető átlagos jelterjedési sebességére is hatással vannak (átlagos esetben réz vezetőben 200m/μs), még pedig frekvencia függően. Egyszerűbben fogalmazva, nem elég, hogy a nagyobb frekvenciás jel, az alacsonyabbhoz képest más ellenálláson halad át, hanem a jel terjedési sebességének megváltozása miatt fázisban sem lesz a korábbi, vagyis nem lesz a vezető végén egyszerre, a különböző frekvenciájú komponensek. Legyinthetnénk, hogy mit számít ez, hiszen az csak drót. De a fentebbi elektron központú nézőpontból is megvizsgálva az esetet, azt kell látnunk, hogy az elektron szempontjából a megtett út nagyon nagy része drótban történik, és csak igen kicsi, majdhogynem elhanyagolható részben halad az elektron az elektronikai szemlélet szerint alkatrészen ellenálláson, vagy kondenzátoron, vagy esetleg repül a vákuumban. Nem véletlen az, hogy (ismét nem akarom megnevezni) egyes cégek, odáig mennek, hogy az alkatrészek kivezetései helyett saját jól bevált vezetékeiket használják, megfosztva az alaktrészeket sajátjuktól.
Kondenzátorok A kondenzátor egy energia tároló elem, felépítésében két vezető között elhelyezkedő valamilyen szigetelő réteg - dielektrum, található. A vezető rétegek elektromosság hatására feltöltődnek, vagyis elektronokat halmoznak fel a - oldalon és elektron hiányt a + oldalon. A töltések kiegyenlítődését a dielektrikum réteg akadályozza meg, viszont ebben a rétegben a térerősségnek megfelelő mechanikai erő hat, amelyet eltolásnak nevezünk. Értéke az elektromos térerővel arányos. D=εE. Ha minden töltésegységnek egy erővonal felel meg, akkor Q az erővonalak számát, az eltolási Fluxust is megadja. Így az elektromos eltolás a felületegységre eső eltolási fluxus, vagyis |D|=Q/F. Ebből a kapacitás (síkkondenzátor) C=εF/d. A kapacitás (C) töltés (Q), és a feszültség (U) hányadosa: C=Q/U mérték egysége a Farad [F]. Egy kondenzátor kapacitása a fizikai adottságaiból számolható a következő képlettel: C=ε·A/d, ahol a C kapacitás Faradban, az A felület m2-ben, a d a két elektróda távolsága m-ben, és a ε a permittivás, ami két részből tevődik össze ε=εo· εr, ahol a εo a vákuum perimittivitása míg az εr dielektrum relatív permittivitása. A vákum permittivitása εo=8,85·10-12F/m.
A fentebbi táblázatban néhány ismert dielektrikum permitivitása látható. Mint ismeretes a kondenzátor egyenáramú szempontból szakadásnak tekinthető, hiszen a két vezetőt egy szigetelő réteg választja el egymástól. Váltakozó áramú szempontból a kondenzátor azonban a váltakozó áram periódusainak megfelelő ellenállással rendelkezik, ahol is a kapacitív reaktanciája XC=1/(ω·C), ahol is az XC a reaktancia Ohmban, ω a körfrekvencia rad/s (=2πf ahol f Hz-ben), és a C kapacitás Faradban. Mivel a kondenzátor energia tároló elem, a tárolt energiát W=½CU2 adja meg, ahol a tárolt energia W (Joule), a C kapacitás Faradban, és az U feszültség Voltban. A kondenzátor az energiát a dielektumban, a két lemez közötti szigetelő rétegben tárolja. A dielektrikum részecskéi (atomok, molekulák) dipólusok, amelyek rendezetlen állapotban vannak. Amikor feszültséget kapcsolunk egy kondenzátor lemezeire, a feszültség hatására kialakuló elektromos tér polarizálja a dielektrum dipólusait, amihez energiát használ fel, és amit felszabadítunk amikor a polarizáló feszültség megszűnik. Mivel nem tudunk végtelen töltést végtelenül gyorsan a kapacitásra kapcsolni, így a kondenzátor kisütése és feltöltése időigényes feladat. A kondenzátor hozzávezetései és maguk az elektródák is rendelkeznek ohmos ellenállással. A kondenzátor kisütési és feltöltési idejét tehát meghatározza a kondenzátorral sorba kapcsolódó ellenállása (kivezetések, elektródák) valamint a kapacitása. Azt az időt, amely a kisütés és a feltőltés 63,2%-ához (1-e-1) kell konstansnak tekintjük: τ=RC; ahol a τ másodpercben, az R Ohmban, míg a C Faradban. A kapacitás 5τ idő múlva tekinthető feltöltöttnek.
A valós kondenzátor helyettesítő képe A kapacitások, ugyan úgy, ahogyan az ellenállások sem, tekinthetőek tisztán kapacitásoknak a helyettesítő képéből látható, hogy a kivezetéseiknek és az elektródák rendelkeznek indukcióval (Ls), valamint soros ellenállással (Rs), illetve a dielektrikum szigetelési ellenállásával (Rp). Egy kapacitás vesztségeit az ellenállásain keletkező veszteségei határozzák meg, amit ESR adhatunk meg, amely sajnos frekvencia és hőmérséklet függő, amit a tanδ=ESR/XC-vel szokás megani. Ez alapján egy kondenzátor teljes vesztesége P=U2·ω·C·tanδ amit egyszerűsíthetünk a P=U2·ESR/XC2-re. Az ekvivalens (ESR) soros ellenállás mintájára a kapacitásnak van ekvivalens soros indukciója is, amit ESL-nek jelölnek. A mai modern kapacitások ESL-je 10 és 100nH közötti. Ezek alapján a valóságos kondenzátor impedanciája Z=√(ESR2+(XC-XL)2), ahol a Z impedancia Ohmban, mint az XC, XL az adott frekvencián. A valós kondenzátor az XC és az XL-nek megfelelően saját rezonancia frekvenciával rendelkezik, ahol is az impedanciája az ESR-el egyezik meg. Sajnos a szigetelési ellenállás értéke mivel nem 0 (RS) azt jelenti, hogy a szigetelésen áram folyik amelyet szivárgási áramnak neveznek, és amely a kondenzátor önkisülését okozza. Ez fontos tényező mondjuk egy időzítő áramkörben is. A kapacitásokat jellemzi még a kapacitás értékének stabilitása a hőmérséklet függvényében, amelyet ppm/C°-ban szokás jelölni. Az áramot amely a változás hatására létrejön az alábbi képlettel számíthatjuk: I=C·(ΔV/Δt), ahol a C kapacitás µFaradban a ΔV/Δt V/µs-ben, hogy az áramot Amperban kapjuk. Fontos jellemzőjük még a kondenzátoroknak a működési feszültségük, amely még biztonságosan használható és nem űti át a szigetelő réteget. Mivel a dielektromos veszteségek melegedést okoznak, az üzemi feszültséget növekvő frekvenciával csökkenteni kell. Eltekintve a légdielektrikumú konenzátoroktól, a csillám és a kerámia kondenzátorok vesztesége a legkisebb. A megengedhető üzemi feszültsége 100kHz-en még a csillámkondenzátoroknál is a 0,3-szeresére, 10000kHz-en pedig a 0,18-szorosára csökken, az egyenáramnál megengedettnek.
Polyészter kondenzátor Ezt a fajta fóliát egyszerű kezelni akár alufóliás, akár fémezett fóliás kialakítást választunk. Ezért olcsó, olyan helyeken használják, ahol nincsenek nagy követelmények. (a csatoló kondenzátor ilyen hely:) ha nem hallgatunk zenét
Polykarbonát kondenzátor Ez az anyag szintén könnyen kezelhető, alacsony dielektrikus konstansal rendelkezik, némileg drágább anyag, mint a polyester, bár annál nagyobb stabilitása és alacsonyabb veszteségei vannak. Olyan kritikus helyeken érdemes használni, ahol anyag stabilitás jól jön, mint például a szűrőkben és oszcillátor körökben.
Polypropilén kondenzátorAmtrans Amco104Mundorf TubeCap Polypropylén dielektrikumú nagyfeszültségű kondnezátor, mint a neve is elárulja direkt csövekhez fejlesztve Sokkal drágább és nehezebben kezelhező, mint az előző anyagok. Olyan helyeken célszerű használni, ahol a kis veszteségek, a nagy stabilitás és az alacsony dielektrikus abszorpció fontos. Impulzus áramkörökben (FKP speciális kialakítású), minta vevő és tartó (Sample/Hold) áramkörökben, valamint hangtechnikai alkalmazásokban. A gyakorlatban ezt tekinthetjük alapvetőnek egy audió célra készített eszközben. Az én véleményem szerint a fém fólia típusok a jobb hangúak szemben a fémezett fóliával. Nagyon jó terei vannak, szépek a magasai. Audió célokra gyártják a kommerciális aluminium változat mellett réz, illetve ezüst fólia változatban is. Sok már hi-fi-nek nevezett készülékben a WIMA kondenzátorait használják, ami jó választás gyártóként hiszen stabilan, olcsón jó minőség. A hazai készülékekbe és sok otthoni készülékbe, tuning célból ERO kondikat használnak (zöld színű), ami valóban jobb hangú mint az előbb említett WIMA (a WIMA is jelent meg direkt Audio kondenzátorokkal, de sajnos egyenlőre semmit nem tudni róla, hogy milyen hangú milyen felépítésű), de érdemes más gyártók kondenzátorait is kipróbálni (BOSCH, ERO stb.) soha nem tudni miből lesz a cserebogár. Jeles képviselői a Mundorf Suprem és társai.
Már legendás a rézfóliás Toichi Olcsó és jó választás az SCR csatoló kondi, valószínűleg ezt adják Angela Audió néven is
Polysztirén, stiroflex kondenzátorA legpontosabb értékű fólia kondenzátor; a styroflex Átvitel technikai berendezésekben, szűrők készítéséhez nagy számban van szükség kis veszteségű, stabil értékű, kicsi kondenzátorokra. A papír kondenzátorok pontatlanok, a csillám kondenzátorokból nem lehet kellő méretűt készíteni, ilyen célra. Ezért erre a célra polistirol fóliából alumínium fólia felhasználásával készítenek tekercselt kondenzátort. A széleit felmelegítve a műanyag fólia olvadási hőmérsékletére, az megolvad és összetapad az alumínium fóliával. Ez egy nagyon szilárd, zárt tömböt alkot, és ilyen módon igen nagy satbilitású akár ½%-os pontosságú kondenzátorok is készíthetőek. Régi konstrukció, az igen vékony fóliarétegnek köszönhető jó tulajdonsága, de pont emiatt nehézkesebb a gyártása. A vékony réteg alacsony disszipációt, nagy stabilitást ad.
Polyfenilszulfid kondenzátor Viszonylag új anyag, alacsonyak a veszteségei, jól tűri a meleget és jó a feszültség tűrése is, így vékonyabb rétegű műanyag fólia használható. Kifejezetten nagy hőmérsékletű alkalmazásokba javasolják és az ára miatt nem is látható és hallható hétköznapi berendezésekben. Árban drágább, mint a teflon, főleg mint az orosz teflon kondik.
Olaj-papír kondenzátorA legendás orosz olajpapír kondenzátorHa már olajpapír, akkor inkább Mundorf MCap SUPREME silver/gold/oil Talán a legrégebbi konstrukció amivel még lehet talkozni. A szigetelő anyaga az impregnált papír, amit transzformátor olajjal, vagy parafinnal impregnálnak (jelen esetben a névből az olaj következik). Sajnos az transzformátor-olaj gyorsan tönkre megy víz, vagy pára hatására és elveszti jó szigetelő képességét, ezért régebben bitumen tömítést, használtak, ma inkább alumínium házban, légmentesen lezárva, vagy a műanyagba sajtolva készülnek. A papír kondenzátorok kiváló impulzus tulajdonságaikat a papírban lévő viszonylag alacsony ( a műanyag fóliáknál 40 - 70%-kal kevesebb) széntartalmuknak köszönhetik. Nagyon jó az öngyógyító képességük, és a tűzállóságuk. Hétköznapi alkalmazásuk ennek megfelelően hálózati zavarszürőkben elterjedt. A kellemes nyugodt, kiemelés mentes hanjguk azonban a hangtechnikai alkalmazásokban is legendás. Bár én kissé unalmasnak és nem túl informatívnak tartom, attól még széles körben ajánlom, hiszen az orosz olaj-papír kondenzátorok árával nehéz versenyezni és alapvető audió kulturális örökségnek tartom, amit ismerni illik. Sajnos nagyon drága direkt speciálisan Audió-nak gyártott típusokkal nem volt alkalmam együtt élni, csak az audió kultúrám fejlődésének kezdetén az Ultra-SilverTone kondenzátorral, így érdemben nem tudok róla nyilatkozni. Az újabb konstrukciók a Mundorf Suprame Silver/Gold/Oil típusai, de a nagy klasszikusok a Jensen gyártmányúak.
Ezüst-csillám kondenzátorSilver Mica, ezüst csillám kondenzátorA silver mica vagy ezüst-csillám kondenzátorok meglehetősen régi konstrukciók. Előállításuk a csillám lemezek kb. 0,02mm vastagságú felhasításával kezdődik. A csillámlapokat tisztítás és méretre vágás után, vagy fém ezüst felgőzölögtetésével, vagy ezüst bevonatú rézfóliával látják el. Az előbbi ad jobb kivitelt, a második eljárást csak nagyobb áramok esetén alakítják ki. Az elkészült kondenzátort, azután vagy műanyagba sajtolják, vagy kerámia zománccal látják el. A kivezetései többnyire ezüstözött réz. Alacsony hőmérséklet koeficienssel rendelkezik, nagy az élettartam pontossága, és kicsik a veszteségei. Leginkább csak kis értékben fordul elő pF-os nagyságrendtől pár nF-ig. Felhasználásuk különböző nagyfrekvenciás áramkörökben, tipikusan rádiók hangoló körében szokásos. Hang szempontjából csak egy típus jó hangú (képen) az összes többi kifejezetten árt a hangnak.
Teflon film kondenzátor Abban az értelemben hagyományos kondenzátor, hogy egy szigetelő fólia közé tekercselik a fémfóliát, de a szigetelő fólia itt teflon. Meglehetősen új keletű kondenzátorról van szó, mert a teflon fóliás technológia igen bonyolult és eddig nem volt rá megfelelő eljárás sem megfelelő pontosságú gép. A kerámia kondenzátorokhoz hasonlatos kialakítás már régóta ismert és gyártott, de ott meglehetősen kis értékek elérhetőek csak (100pF alatt) Direkt audió felhasználásra a V-Cap ón-fóliás típust gyártják, ami meglehetősen drága, bár csupa-csupa jót írnak róla. (Mielőtt elszállnánk amerikai barátaink áraitól érdemes megnézni és meghallgatni az orosz testvéreink gyártotta K72P-6 (К72П-6) sorozatú katonai teflon kondenzátorokat is.) Az bizonyos, hogy az összes kapacitás közül a teflon rendelkezik a legalacsonyabb dielektromos abszorpcióval.
Elektrolit Kondenzátorok Az elektrolit kondenzátorokat az a szükség hívta életre, hogy például a tápegységekben szűrő és pufferelési célokra igen nagy kapacitású kondenzátorokra lenne szükség. Ha azonban ezt hagyományos kondenzátorral szerenénk elérni, akkor (a tetemes pénz mellett) jelentős méretű kondenzátorokat kellene beépíteni. Mivel a tápegységekben a kondezátorok veszteségei nem szem előtt tartott szempont, a hálózatból ugyanis kényelmesen fedezhetőek a veszteségek. Felépítése teljesen más mint a hagyományos kondenzátoroké. A szigetelő réteget egy igen vékony oxid hártya képezi az egyik elektródán, a másik fegyverzetet a szigetelő réteggel érintkező elektrolit alkotja. Az elektrolit azért szükséges, hogy a két elektróda a lehető legjobban érintkezhessen a szigetelő réteggel, mert fémes elektródákon mindig marad az elektród és a réteg között levegő, ami a kapacitást csökkentené.
Az egyik elektróda (Anód) alumínium lemez, amelynek felülete molekuláris vastagságban alumíniumoxiddal (Al2O3) van bevonva. Az oxidációs eljárást formálásnak nevezik és azt célozza, hogy az oxid réteg olyan vasatgású legyen, amely az üzemi feszültségnek megfelelő. Formáláskor az elektródának való fémet (bórsav vagy foszforsavba) elektrolitba helyezik és pozitív feszültséget kapcsolnak rá. Kezdetben a feszültség kicsiny, de nagy áramú. Az áramot korlátozva és alacsonyan tartva a feszültség lassan növelhető. A szükséges réteg 10-8 - 10-5mm vastagságú, amely a használt formáló feszültségtől és időtartamától függ. A másik elektróda (Katód) formálatlan, kisebb tisztaságú szintén alumínium, többnyire a kondenzátor házát alkotja.
A hagyományos kondenzátorokhoz képest az elektrolit kondenzátorok veszteségei igen magasak amelynek egyik oka az, hogy igen magas átvezetéssel bír, amelynek értéke 30-50μA/μF, vagy ennél még több lehet. Másik ok, hogy a tulajdonképpeni másik elektróda az elektrolit, amelynek igen jelentős a soros ellenállása. A veszteségi tényezők együttesen kb. 0,1 - 0,2 nagyságú, és ez azt is jelzi, hogy váltakozó áramú körben nem célszerű alkalmazásuk. Másrész a szigetelő oxidréteg fenntartására az elektrolit kondenzátor folyamatos egyenfeszültséget igényel. Az oxid réteg maximálisan 1,5V-os negatív feszültséget képes elviselni, és ezt sem tartóssan! Hosszabb ideig nem használt elektrolit kondenzátoroknál elvékonyodik a szigetelő alumínium-oxid réteg. Ezért csak fokozatosan szaba üzemi feszültségre kapcsolni, hogy legyen ideje az oxid rétegnek újra formálódnia. Az elektrolit kondenzátorok kapacitása, erőssen függ a hőmérséklettől és az üzemi feszültségtől. Vannak helyek ahol az elko polarizáltsága miatt nem lenne használható, ekkor bipoláris változatot kell használnunk. A bipoláris elkó tulajdonképpen két , két szembe fordított elektrolit kondenzátor, - a két katódot kell közösíteni. A kondenzátort gyártják is Non-Polarised (polarizálatlan), vagy Bipolar (Bipoláris) kondenzátornak nevezve őket. A jelenlegi elektrolit kondenzátorokat két csoportra érdemes osztani az egyik a mangán-dioxid amelyet elektrolitként alkalmaznak. Sokkal kisebb a soros ellenállása, mint a korábbi elektrolitnak. Jobban bírja a hőmérsékletet -55-től +175 °C, 30%-al nagyobb vissza irányú áramot képes elviselni és nagyobb élettartamú. A második típusba a szerves félvezetőt használnak elektrolitként. A szerves anyag egy komplex sókból álló sűrű elegy, a neve TCNQ. Sokkal jobb elektromos és 50-szer nagyobb kapacitás érhető el vele, mint a hagyományos alumínium elektrolik kondenzátorok esetében sokkal kedvezőbb ESR értékkel. Ebből következően előnyösen használható kapcsolóüzemű tápegységekben.
Mundorf MLytic HV nagyfeszültségű elektrolit kondenzátor, csöves erősítőkbe Kiemelkedően jó hangú a magyar kondi is, de a kényeztetést szereti - formázni kell beépítés előtt, kár hogy már nem gyártják Nichicon nagyfeszültségű elektrolit kondenzátorok, álló kivitelben (100u/500V) Szintén Nichicon nagyfeszültségű típusok, de axiális (fekvő) kivitelben
Tantál KondenzátorokA csepp tantál Az elektrolit kondenzátorok különösen kis veszteségű típusa a tantál kondenzátor. Ebben tantalum dioxid a szigetelő. A kondenzátor anódja tantalum por amit fujnak, vagy nyomnak porúzús henger belsejére, hogy a felületet megnöveljék. Az oxidréteg kialakításához savba mártják, majd mangánsóval töltik fel, ami a nagy hőmérséklet hatására folyékonnyá válik és így adja a folyékony elektrolitot. A másik elektródát vékony grafit, vagy régebbi konstukcióban ezüst réteggel látják el. Nagyon alacsony ESR értékű, ami a mangán oxidnak és a tantalumnak köszönhető. Digitális áramkörök kedvelt alkatrésze. Sajnos a hangja elég "rossz", ha analóg jellel kerül kapcsolatba.
Rubycon - BlackGateBubycon BlackGate KBubycon BlackGate F A Japán Rubycon gyártmányú elektrolit kondenzátorai egy Kazou Ishi nevű kutató, találmánya alpján jöt létre. A találmányt 1978-ban szabadalmaztatta. A szabadalom lényege, hogy az elektrolitot apró grafit darabok dúsítják. Az alkalmazott technológiának, és a részecske nagyságnak köszönhetően az amúgy lusta ion csere így felgyorsult, és hasonlatossá vált a száraz elemek tudásához. Mindezt úgy, hogy a saját zaja 10 - 300 szor kisebb, mint a normál elektrolit kondenzátorok esetében. A hagyományos ion csere eljárás meglehetősen hőfok függő, és a kondenzátorok hangjára éppen a magasabb hőmérséklet van jó hatással, míg élet tartamukra kevésbé. A BlackGate eljárásban a hőmérséklet is szélesebb tartományban mozoghat, mint a hagyományos elektrolit kondenzátorok esetében.
EllenállásA valós ellenállás helyettesítő képe Az ellenállás a leghétköznapibb elektronikai alkatrész. Az ellenállás értéke az ellenállásnak használt anyag ismert fajlagos ellenállásának (ρ) és az anyag hosszának (l) szorzata, és a felület (A) hányadosából adódik. R=ρ·l/A; Egy Ohmos tehát az az ellenállás, amelyen 1V feszültség hatására 1 Coulomb töltés áramlik át 1 másodperc alatt (1A). Sajnos az ellenállás, mint valós alkatrész nem ennyire egyszerű, mert a valós ellenállása függ, a rákapcsolt feszültségtől, áramtól, hőmérséklettől, fénytől stb. Mindezek mellett az ellenállások még számos nem csak rezisztív tulajdonságokkal is rendelkeznek, amelyről az ellenállás egyszerű helyettesítő képe alapján alkothatunk képet: Mint látható az ellenállással sorosan kapcsolódik a kivezetésekből következő induktivitás LS illetve magából az ellenállásként használt anyag LR(kialakítástól is erőssen függ!) induktivitása, valamint az adódó parazita kapacitások CL. Ezek a járulékos tulajdonságok sajnos további galibát okoznak, mivel az előző paraméterek mellett még frekvencia függővé is teszik ezt az alkatrészt. Például nézzük meg egy átlagos 10KΩ-os metálfilm ellenállás valójában mekkora értékű mondjuk 400MHz-en, ha CL 0,1pF a kivezetései 10mm hosszúak és 0,6mm átmérőjűek. Ebből következően egy kivezetés 8,4nH indukciójú (LS), valamint az ellenállás indukciója (LR) ha egysoros, léghűtéses kialakítású, a hordozó átmérője 2mm, és az ellenállás spirál hossza 4mm és 3 menet. A számítás eredménye 6,9nH. Ha átszámítjuk komplex értékekre ezeket az eredményeket akkor 3979Ω adódik a CL értékére, és 21Ω az LS és 17Ω az LR. A komplex impedencia tehát: Z=R·XCL·1/(√(R2+XCL2)) vagyis Z=10k·3979·1/(√(10k2+39792))= 3697Ω vagyis egy 10kΩ-os névleges metálfilm ellenállás 400MHz-en csak 3,7kΩ-os!
Ellenállások zajaEllenállás zaj méréséhez használt mérőjelAz előbbi torzítatlan jel, az ellenállás zajával terhelve. (kommerciális alkatrész, fémréteg ellenállás) Az elektronok hőmozgása miatt minden ohmos ellenálláson, rendkívűl kicsi, de mérhető feszültség ingadozás lép fel. Ez a feszültség ingadozás a zajfeszültség. A zajfeszültség spektruma a hallható frekvenciákon túl, a legrövidebb hullámhosszakig terjed, gyakorlatilag fehér zajnak tekinthető. Egy ohmos ellenálláson fellépő zajteljesítmény. Pz=4kTΔf [W], ahol k a Boltzmann-féle állandó (k=1,38·10-23Jule/K°); T az abszolút hőfok K°-ban; Δf a frekvencia sáv. Ebből az R ellenállás zajfeszültsége Uz=√(4kTΔfR) és a zajárama pedig: Iz=√((4kTΔf) /R). Ha két zajellenállást sorba kötünk és R1 abszolút hőfoka: T1, illetve R2-é: T2 akkor nyilvánvalóan olyan új zajgenerátort kapunk, amelynek ellenállása R=R1+R2, és zajfeszültsége: Uz=√(4kTΔf (R1T1+R2T2)). Ha a zajos ellenállásokat párhuzamosan kötjük, akkor az eredő zajáram: Iz=√(4kTΔf (R1/T1+R2/T2)), és az eredő zajfeszültség: Uz=Iz((R1R2)/(R1+R2))=√(4kTΔf (R1T1+R2T2)). Emiatt célszerűen az ellenállások párhuzamos kapcsolásával a zajuk is csökkenthető. Mivel az ellenállások zaja az értékükkel nő, érdemes az ellenállás értékeket az áramkörben alacsonyan tartani, tehát például a rácslevezető ellenállások szokásos 1M-ja helyett használjunk minél kisebb értéket, ami még nem terheli számottevően az előző fokoztatot.
Karbon kompozít ellenállás, kompozít ellenállás, szénréteg ellenállás, karbon film ellenállásAMRS audiófil szénréteg ellenállás A kompozít ellenállások régi konstrukciók, az ellenállás maga a szénréteg. Ebből következően kicsi az impedanciája, így jól alkalmazható hálózati szűrőkben. A melegedést jól tűri, anélkül, hogy elégne. A hátrányai, hogy viszonylag magas a belső kapacitása 0,2 - 1pF az értékétő függően, ami a szénrétegnek valamint a csatlakozásnak (hiszen szénhez nem lehet forrasztani) köszönhető. Ezért 5 - 10MHz felett nem is alkalmazzák. Nagy hő koficienssel rendelkezik (-200 - -2000ppm/K) és nagy a feszültség függése (200 - 500 ppm/V). Igen zajos és rossz hosszú távon sokat változik értéke (-12 - +6dB). A szénréteg ellenállások egyik javított formája a szén-film ellenállás. Egy kerámia csőre viszik fel a szénréteget, amit azután gyémánttal, vagy lézerrel a pontos értékűre vágnak. Sajnos a spirális kialakítás miatt induktív lesz, de a kapacitása 0,2 pF körülire mérséklődik. Többi tulajdonságait tekintve hasonlatos a szénréteg ellenálláshoz. A szénréteg ellenállások a legolcsóbb ellenállások. Azért érdemes használni őket, mert a zajuk a szokásos fehér zaj helyett inkább a rózsaszín zaj felé közelít, ami az emberi fülnek kellemesebb. Azt, hogy értékben elég nagy a szórásuk szokás csökkenteni azzal, hogy a válogatás előtt sütőben felmelegítjük, majd fagyasztóban lehűtjük. Ezt párszor megismételve kezdünk hozzá, csak a válogatásnak. Ismertebb audiófil típusok. Allen Breadly, Kiwame, Rikhen Ohm, Takman.
Vastagréteg ellenállások A fémzománc, vagy kermet ellenállásokat nevezik így. Az ellenállás réteg a fémoxid és az üveg, vagy kerámia ötvözete, egy kerámia hordozón. Nagyon jó a nagyfrekvenciás viselkedése, és alacsony a kapacitás, olyan 0,1 - 0,3pF körüli. A feszültség függése jobb, mint 30ppm/V. Az élettartama során nagyon jól tartja az értékét. Zajban a szénréteghez hasonlatosan zajos (-18dB - -10dB), de már nem fülbarát módon. Rendszerint az SMD ellenállások készülnek így.
Vékonyréteg ellenállások A vékonyréteg ellenállások a nevét is innen kapta, nagyon vékony fémréteg (többnyire nikkel-króm), kerámia vagy üveg hordozón. Az ellenállások értékét válogatással, vagy lézerrel állítják be. Nagyon jó a nagyfrekvenciás viselkedése, a hőmérséklet kofeciense alatta van az 1 ppm/K-nek. A feszültség függése alatta van a 0,05 ppm/V-nak. Az élettartam során alig változik értéke. A zaj értéke alacsony (-32 - -16dB). Nagy precizitást igénylő helyekre hasznáják. Tyco Holsworthy Holco H4, ½W-os nagy precizitású akár 0,05%-os tűrésű, Vishay Beyschlag A Beyschlag eredetileg 1931-ben alapított gyár volt, amit bekebelezett a Philips 1974-ben, majd 2002-ben a Vishay szerezte meg. Nagy hírnevet a vékonyréteg ellenállásokkal szerzett magának, legalább is a Hi-Fi-zők körében. Kiviteli formájában 1%-os tűréssel ½W, vagy 1W-os kivitelűek. Nem mágnesezhető, a kivezetései ónozott réz., Vishay Dale DN60 Kiviteli formájában 1%-os tűréssel ¼W, vagyDN-65 ½W-os kivitelűek. Nem mágnesezhető, a kivezetései ónozott réz. Az ellenállás anyaga: nikkel-króm réteg. Maximálisan 300V-ig használható. Érdemes még megemlíteni a Caddock ellenállásait. Indukció szegény kivitelben készülnek a kis és a nagy értékűek is függetlenül attól, hogy csak pár mili wattosak, vagy 30-50W-osak. A nagy teljesítményűek TO-220 tokosak, mint egy teljesítmény tranzisztor. A tok nem is véletlen, mert a nagy teljesítményt hő formájában el kell vezetni. A Caddock gyárt nagyfeszültségre is ellenállásokat, így egy GM70 erősítő sem hozza zavarba.
Vishay Beyschlag 1W-os kivitelben Dale DN60 ¼W-os kivitelben ..és egy rossz példa, nem tudni mitől de rosszul szól
Caddock MK132 normál alkalmazásba (audió) ez ajánlott Caddock MG721 nagyfeszültségű alkalmazásokhoz ajánlott (2W 4000V) Caddock MP930 a nagyteljesítményű változat, 30W TO-220 tok, hogy könnyedén lehessen felcsavarozni a szükséges hűtőfelületre.
Fémoxid, metáloxid ellenállások A fémoxid réteg leggyakrabban ón-oxid, amit spirálisan visznek fel a kerámia, vagy üveg hordozóra. A nagyfrekvenciás alkalmazását a 0,4pF-os kapacitása határozza meg. A hő kofiecense ±200ppm/K, a feszültség tűrése alatta van a 10ppm/V-nak. A zaja viszonylag alacsony értékű (-32 - -16dB). Jó alternatívának tekinthető a huzal ellenállás kiváltására nagy érték esetén.
Yageo 0,6W-os fémréteg ellenállása, olcsó, stabilan jó minőség 1%-os kivitel emiatt ezt tekintem alapnak. Yageo 1W, hasonló mint az előző Yageo Vitrohm 3W szintén hasonló az előzőekhez
Huzal ellenállások Az ellenálláshuzal anyaga rendszerint nikrothal (CrNi), kantál (CrAlFe), vagy konstatán (CuNi). Rendszerint kerámia, üveg, vagy üveggyapot hordozóra tekercselik. Az ellenállás huzalt valamilyen műanyag, szilikon, vagy egyébb lakkréteggel vonják be, hogy a hőközvetítése egyenletes legyen, valamint,hogy a hőmozgás miatt a huzalok ne mozogjanak el a hordozón zárlatot okozva ezzel. A mai huzal ellenállások rendszerint egy aluminium házba szereltek. Figyelem! Ezeket az alumínium házas ellenállásokat is hűteni kell (pl. a 25W-os típus 544cm2 alu felületet vár el hűtésnek)! A nem alumínium házú ellenállásoknál ne felejtsük el, hogy úgy szereljük, hogy nagyon magas hőmérsékletet is elérhetnek üzemszerűen, ami baleset veszélyes, de akár a forrasztásos kötést is megszünteti! (Ezek üzemi hőmérséklete 200 - 400°C) A kialakítása miatt meglehetősen rossz a nagyfrekvenciás viselkedése, mert magas az indukciója (0,1 - 10μH) és nagy a kapacitása is (0,2 - 10pF), amin az indukció szegény kialakításokkal próbálnak javítani. Ilyen esetben Ruhstrat-féle kereszt tekercseléssel (Ayrton Perry), vagy osztott vagy kétirányú, vagy biffiláris tekercseléssel, vagy lapos hordozóra tekercselik. A preciziós kivitelűek hőmérséklet koeficiense alacsony (1 - 100 ppm/K). A feszültség tűrése is igen jó 1ppm/V. A leg zajtalanabb ellenállás (-38dB), és a hosszú távú érték tartása is kiváló. Kár, hogy nagy, meleg, és drága, valamint nagy az indukciója. A régi Remix gyártmányúaknak sem kell szégyenkezniük, kár, hogy nem idukció szegények. Az audió céloknak az indukció szegény Mills gyártmányok megfelelőek, főleg mert ezüstözött kivezetéssel készülnek.
Remix gyártmányú huzal ellenállás Welwyn gyártámányú 25W-os alumínium házas huzal ellenállás Mills gyártámányú indukció szegény huzalellenállás direkt audió célokra
Tantál ellenállás Ezeket az ellenállásokat a legjobb hangúnak tartják, tulajdonképpen vékony réteg fémoxid ellenállások, de a fém Tantalum (palladium és titán) Nitrid. A zajuk ennek megfelelően -32dB körüli. Az igazi a japán Shinkoh, amit sajnos már nem gyártanak, és amihez legjobb esetben is csak NOS ként juthatunk. A Shinkoh mellett a többi is megfelelő és jó hangú, de például az AudioNote ellenállásait nem tartják olyan jónak. Ez persze következhet abból is, hogy a Sinkoh régebbi gyártású, a többiek meg újak. Kiviteli formájában 1%-os tűréssel ½W, vagy 1W-os kivitelűek. Nem mágnesezhető, a kivezetései ónozott réz, vagy az SMD kivitelűeké lehet aranyozott (legalább 20 karátos) is. AudiNote, Shinkoh, Venkel Melf, IRC PFC
Shinkoh Venkel Melf IRC tantalum SMD kivitelű ellenállása
Bulk Metal®Vishay Bulk Metal® S sorozat A Bulk Metal® film technológia lehetővé teszi, olyan ellenállások gyártását, amely a huzal ellenállásoknál is kedvezőbb, zajmentesebb hangot produkál. Ez a Vishay S-sorozata, emely egy különlegesen precíz és minden tekintetben csak legfelsőbb jelzővel illetik. Sajnos még nem hallottam, de a technikai paraméterei nagyon jók. A zajszintje -40dB a katalógus szerint. A hőfok koeficiense ±2,0ppm/°C, tűrése 0,005% az élettartam stabilitása ±0,005%.]]> Cikkek Sun, 1 Feb 2009 10:05:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/bm215a.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/bm215a.php A készülék 15 foglalat típust fogad ezek; 1 - Amerikai négycsapos UX4 (5X3, U4A), 2 - 5-ös körmös foglalat (AB2, V5A), 3 - miniatűr 7-es (6F31, B7J), 4 - novál (ECC83, B9A), 5 - Rimlock (EF41, B8A), 6 - Loktál (EF22, B8G), 7 - Oktál (EL34, K8A), 8 német (acél) csőfej (AZ11, Y8A), 9 - európa 5 (REN924, O5A), 10 - Loctál 9 (EF50, B9G), 11 - Novár (6L50, B9T), 12 - körmös 8 (AL4, P8A), 13 - európai átmeneti csőfej (ACH1, C7H), 14 - amerikai mini 7 (6A7, U7A), 15 - miniatűr (1F33, B7G)
A mérés kezdetekor állítsuk be a hálózati feszültséget. Magát a hálózat típusát a készülék oldalán található forgótárcsás kapcsolóval állítsuk a megfelelő állásba. (120V-220V-ig állítható az én készülékemen) Minden csövet és kábelt távolítsunk el a készülékből (mérő kábelek stb.), majd kapcsoljuk be a készüléket (Vacuum, Ia vagy S állásban). Mivel csöves egyenirányítást (is) használ várni kell pár percet, hogy bemelegedjen. Ezután nyomjuk meg a Mains (sít, (Ta)) feliratú gombot, és a műszeren ellenőrizzük a hálózati feszültséget (a ~ jelig kell kitérnie). A pontos mérés alapja, a pontosan beállított hálózati feszültség! Ha nem megfelelő, a Mains (sít, P3) feliratú kapcsolóval korrigálhatjuk (-12%, -8%, -4% illetve +4%, +8%, +12%). Én ezt a lépést össze szoktam vonni a konfigurálással. Először beállítom a tüskéket a kártya szerint, majd mérek egy fűtő feszültséget, a csőfoglalat lábain. Majd a kapcsolókkal addig variálok, ameddig a lehető legjobban be sikerűl állítanom a például ECC-knek megfelelő 6,3V-os fűtését, ha amúgy azt mérnék.
A készülékkel - mint már említettem, statikus cső adatokat mérhetünk, illetve ellenőrizhetjük azokat. A két alsó forgatható kapcsolóval állíthatjuk be a készülék üzemmódját. A baloldali kapcsolóval állíthatjuk be, hogy mit mérünk (P1) A kapcsoló feliratainak jelentése (OFF (VYP.) - kikapcsolva, Shortcircuits (ZKRATY) - rövidzárlat, Preheating (NAZHAV) - előfűtés, Vacuum (VAKUUM) - vákuum, Ia - Anódáram, S - meredekség). A második kapcsoló (jobb oldali, P2) a rövidzárlat mérésnél hatásos. Ha nem azt mérünk ennek a kapcsolónak alap állapotában kell állnia! Az alap állapotát a baloldali szélső állása adja (Heater, VALKNO) fűtés feliratával. Amikor a készüléket konfiguráljuk, vagy csövet cserélünk a kapcsolót fordítsuk az előfűtés állásba, hogy ne kelljen annyit várnunk a felfűtésére. Figyelem! Ebben a kapcsoló állásban sem tekinthető a készülék kikapcsoltnak! További megszívlelendők: a készülékkel meredekséget (S) diódáknál ne mérjünk, illetve vákuumot se mérjünk diódáknál, különösen gázzal töltött diódáknál ne tegyünk ilyet! Ésszerű betartani a biztonsági előírásokat, hiszen a készülék nem "butaság álló" kivitelben készült, a nagyfeszültségek mérés alatt jelen vannak a többi cső foglalat kivezetésein is, nem csak azon amit használunk. Ha a cső felső vagy oldalsó kivezetésekkel is rendelkezik, azt a készülékhez kapott banándugós vezetékkel kell a kártyán megadott pontra csatlakoztatni a felső banán hüvelyek valamelyikébe. Ilyenkor minden esetben a vezetéket a csőre csatlakoztassuk elöszőr, majd helyezzük a csövet a foglalatába, majd a banán hüvelyt a kártyán megjelölt dugaljba, és csak ezután állítsuk a kapcsolót a mérésnek szükséges állásába (az OFF, vagy az előfűtés állásról). Várjunk 3 percet, majd olvassuk le a mérés eredményét. A cső cserélye hasonlóképpen, de fordított sorrendben történjen.
A rövidzárlat méréskor a hibát az jelzi, hogy a műszer mutatója a piros pont felé mozdult el. Ha a műszer nem tér ki, a P2-n beállított elktródák nem zárlatosak. A készülék másra is használható, többek között ellenállás és kondenzátor kapacitás mérésére is. Ezekről a kártyák adnak felvilágosítást, itt most nem térek ki rájuk, de ezzel annak idején egy komplett szerviz műszert eredményezett.]]> Cikkek Sun, 1 Feb 2009 10:05:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/gmcso.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/gmcso.php GM-csőMűködése. A működés elméleti alapjait Rutherford adja, miszerint a rádioaktív részecskék ionizálják az útjukba kerülő molekulákat, atomokat és így ionpárokat keltenek.
A GM-cső működése ennek megfelelő, vagyis egy ritkított nemes gázzal töltött - többnyire argon - elektromosan vezető cső. A cső közepén egy vezetőszál húzódik, amelyet a cső külsejétől elszigetelten vezetnek. Ezt a vezetőt pozitív feszültség alá helyezik, ez lesz tehát az anód. A cső kűlseje pedig a katód. A cső egyik vége általában ablakos kialakítású, és így a kicsi áthatoló képességű α részecskék jelenléte is detektálható lesz. A működés tehát; a feszültség alá helyezett GM-csőbe érkező rádioaktív részecskék nekiütköznek a nemesgáz atomjainak és ionizálják azokat, ez az ionizáció azután több atomot is ionizációra késztet mindaddig, ameddig az ionizációs lavina el nem éri az anódot, és igy kisülés nem következik be. Az anód feszültsége akkora, hogy a nemesgáz éppen ne gyújtson be magától, mint egy gázkisüléses csőben. Amikor aztán áram indul meg a csőben az ionizáció hatására a katód és a föld pont közé helyezett munka ellenálláson feszültséggé alakul az ionizációs áram, amit számláló vagy hang keltő berendezés detektál. Tehát; az anód egy kb. 10MΩ-os nagyságrendű áram korlátozó ellenálláson kap 400...500V-os feszültséget. A katód munka ellenállása nagyságrendileg 400-500KΩ szokott lenni. Mindkét értéket a cső adatlapja rendszerint megadja. Egy-egy ilyen ionlavina után, egy bizonyos időnek kell eltelnie, hogy a cső ismét képes legyen ionizációra. Ezt holtidőnek nevezik, mi a csőre jellemző és szintén megadják az adatlapok. Azért, hogy ez az idő minél kissebb lehessen az gáztöltethez izopropil-alkoholt szokás adalékolni vagy más gázt pl. Héliumot. Az adatlapi értékeket amúgy illik betartani, mert pl. magas anódfeszültség esetén a cső érzketlenné válik "megsüketül". Ilyen, vagy hasonló gondot okozhat az is ha a vizsgált sugárforráshoz túl közel rakjuk és mintegy "telítődik" a cső, amit állandó jelzéssel/kattogással hálál meg.
Amint az a működéséből is követhető, sajnos nem alkalmas arra, hogy a bejutó részecske energiáját meghatározhassuk vele. Erre a feladatra a scintillációs detektorok alkalmasak. A scintillációs detektorok működése is igen egyszerű, a scintillációs kristályba (pl. nátrium-jodid) becsapodó részecskék a kristály atomjait gerjesztik és felvillanásra ösztönzik. Ezt a felvillanást érzékelhető nagyságúra erősítjük egy fotonsokszorozó csővel, aminek kimenete azután szintén különböző műszereket hajthat meg, ami kiértékelhetővé teszi a bejövő részecskék energia spektrumát.
Történelmi áttekintés.
Becquerel, (Antoine-)Henri (1852. dec. 15. Párizs, Franciaország – 1908. aug. 25. Le Croisic), francia fizikus; ő fedezte fel a radioaktivitást az uránnal és más anyagokkal végzett vizsgálatai során. 1903-ban Pierre és Marie Curie-vel megosztva fizikai Nobel-díjat kapott.
1896-ban hét cikket adott közre a radioaktivitásról – ahogy Marie Curie később a jelenséget elnevezte. A radioaktivitás felfedezéséért Becquerel 1903-ban Curie-ékkel megosztva fizikai Nobel-díjat kapott. Más díjakat és külföldi tudományos társaságok tagságát is elnyerte. Saját Tudományos Akadémiája elnökének és egyik állandó titkárának választotta.
1895 végén Wilhelm Röntgen felfedezte az utóbb róla elnevezett sugarakat. Becquerel felfigyelt arra, hogy egy üvegből készült vákuumcső katódsugárnyalábbal fluoresszenszé tett felülete röntgensugarakat bocsát ki. Vizsgálni kezdte, hogy van-e olyasféle összefüggés e láthatatlan sugárzás és a látható fény között, hogy gerjesztés hatására minden lumineszkáló anyag röntgensugarakat bocsát ki. Feltevésének bizonyítására foszforeszkáló kristályokat tett fényképezőlemezre, de azt előbb fényt át nem eresztő papírba burkolta, hogy csak a feltételezett röntgensugárzás hathasson az emulzióra. Néhány órára kitette a napfényre a kísérleti berendezést, hogy a szokásos módon gerjessze a kristályokat. Előhívás után a fényképezőlemezen ott volt az ásványminták árnyképe, a további kísérletekben pedig a kristály és a papírborítás közé helyezett fémpénz vagy jellegzetes alakúra vágott fémlemez árnyképe is. Becquerel a Tudományos Akadémia 1896. február 24-i ülésén számolt be erről a felfedezéséről, s megjegyezte, bizonyos uránsók különösen aktívak voltak.
Johannes (Hans) Wilhelm Geiger (1882. Szept. 30. Neustadt an der Haardt, Németország,– 1945. Szept. 24. Potsdam, Németország) 1902-ben az erlangeni egyetemen kezdi meg, matematikai és fizikai tanulmányait, 1906-ban szerez doktori címet. 1907-ben Ernest Rutherford-nál kezd dolgozni a manchesteri egyetemen. Rutherford-ot a nukleáris fizika "atyjaként" emlegetik. Rutherford vizsgálta a sugárzást, s megállapította, hogy mágneses mezőben három különböző természetű részre bomlik fel. α-sugárzás: +2e töltése van, áthatoló képessége kicsi (papírlap elnyeli), hélium atommagokból áll. A β-sugárzás: -e töltésű részecskék, áthatoló képességük közepes (néhány mm alumíniumlemez elnyeli), nagysebességű ( közel fénysebességű, 0,99 c) elektronokból áll. A γ-sugárzás: nagyon nagy áthatoló képességű (csak néhány cm vastag ólomlemez nyeli el) elektromágneses sugárzás. Az α-, β-, γ- sugárzások ún. ionizáló sugárzások (szabad szemmel nem észlelhetőek) az α- és β- részecskék töltésük révén elektromos mezőjükkel ionizálják az útjukba kerülő atomokat és molekulákat, s ezáltal ionpárokat keltenek. Ezen elv alapján fejlesztik ki a GM-csővet, később. 1911 Geiger és John Mitchell Nuttall felfedezik a Geiger-Nuttall törvényt. 1928-ban Geiger és Walther Müller nevű tanársegédével létrehozzák a Geiger-Müller számláló csövet. 1911-ben a berlini Fizikai-Technkiai birodalmi intézet vezetőjévé válik. 1925-ben professzor Kiel-ben, 1929-ben Tübingenben és 1936-tól Berlinben. Geiger pár hónappal a háború után Potsdamban hal meg.
A GM-csővekkel számos publikáció és cikk foglalkozik, szinte ha akarja az ember ha nem bele botlik, jó leírásokba, rajzokba. Ami eltántoríthatja az embert az építéstől az az, hogy a rajzok nagy része trafóval állítja elő a szükséges nagyfeszültséget a cső számára. A mai kapcsolás technikával persze inkább egy Step-Up tápegységet használnánk és én is azt fogom tenni. (Amint elkészült felteszem majd ide.) Az orosz SBM-20 csövet fogom erre a célra felhasználni, mert éppen passzol az elképzeléseimhez. Az impulzusok számlálására egy PIC-es LED-es kijelzést választottam, illetve egy analóg műszeres kijelzést. (Sikerült hozzá jutnom direkt ilyen célra skálázott műszerhez). A PIC egyébbként is adódott volna a dologhoz mert eredetileg az időjárás állomásom része lenne és a PIC rendezi és küldi be a mérési eredményeket a szobában található kiértékelő egység számára. Mivel a kültéri egység 12V-os ellátású így ennek a modulnak is azt kellett megvalósítania ezért 12V-os a táplálás. Ezt az MC33063 táp ic-vel alakítjuk 5V-á a kontroller számára. Ha eltekintünk a szám kijelzéstől és csak analóg kijelzést kívánunk megvalósítani az egész PIC-es rész elhagyható.
Az SBM-20 GM-cső adatai:
Töltő gáz: Ne - Br2 - Ar
Kezdeti feszültség: 260-320V
Működési feszültség: 350-475V
Ajánlott üzemi feszültség: 400V
Működési tartomány [µkR/s;µR/h]: 0.004 - 40; 0.014 - 144
Cső kapacitás [pF]: 4.2
Az impulzus feszültsége: 50V
Számlálási sebesség: 1400inp./sec.
Cső hossza: 108 mm
Átmérő: 10 mm
Figyeljük meg, hogy a készülékek bekapcsolás után állandóan sugárzást észlelnek akkor is, ha a sugárforrások nincsenek a közelükben. Ennek oka, hogy állandó „sugárözönben” élünk (- Öveges Prof.), csak nem vesszük észre észlelő eszköz híján. Ezt a sugárzást mint „háttérsugárzást a méréseink során mindig figyelembe kell venni. A háttérsugárzás oka többféle: a talajban, a falakban mindig található urán, rádium, thórium nyomokban, ezek sugárforrások. A talajból radon (radioaktív nemesgáz) áramlik fel, és a kozmikus térből is állandóan érkeznek részecskék. Sőt saját szervezetünk is tartalmaz radioaktív elemeket, ezek nagy része a szervezet kálium tartalmával kapcsolatos.]]> Cikkek Fri, 16 Jan 2009 21:01:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/el84se.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/el84se.php Első körben az elhelyezést kellett kitalálni. Ezt mondjuk nagyban befolyásolta, hogy fúrni nem akartam, a lapot, mert ez csak ideiglenes megoldás, így nem ez a fa lap lenne a hordozója a kész erősítőnek. Aztán gondoltam egy merészet, ha a forrléc közepébe befér a novál foglalat akkor oda teszem, mint egy önhordó kivitelben, a forrlécen lesznek az alkatrészek, és így a csövek is. Mint a képen is jól látszik oda fért, bár a rögzítésre szánt lyukak nem könnyítették meg a dolgot és nem is sikerült egyformára a két forrléc kivágása. Mivel hátlapnak egy fadobozos GAD erősítő hátlapot kapott, így a középre szimmetrikus elrendezés kézenfekvő volt, hiszen már a 300B-nél is bizonyította, hogy ez az elhelyezés megfelelő, a két oldalt jól elkülöníti egymástól és ha később külön tápot akar majd bele, azt is könnyű lesz megoldani. Az elkülönítés végül is eléggé jól sikerült csak az egyenirányítók és a táp trafó közösek. Mivel a puffernek használt elkók adottak voltak, sőt a rögzítésükhöz használható leszorító bilincs is, így azok is egymás mellé kerültek. A többi részegység helye ebből már következett. A hangszóró csatlakozókhoz közel a kimenőtranszformátorok, ahhoz közel a végcső és a végcsőhöz közel az azt meghajtó feszültség erősítő cső. Az elhelyezés annyira jól sikerült, hogy később sem kellett módosítani. A szellőskialakítással azt céloztam, hogy a tulajdonosa kellő tapsztalatot szerezzen, alkatrészek hangjával kapcsolatban a kialakítás olyan, hogy bármihez bármikor gyorsan hozzá lehessen férni, akár mérés miatt, akár csere miatt. Így került a csatoló kondi is a forrléc oldalára.
Az eredeti rajz nagyon hasonlít a megépítettre, de volt pár dolog ami nekem nem tetszett benne, ezért átalakítottam kissé. Az eredeti kapcsolásban az EL84-et egy ECC83 csőfél hajtja meg. Bár az ECC83 alkalmas erre a feladatra, én mégis inkább ECC82 vagy ECC81-et használnék meghajtásra. A cső viszont már meg volt - és így adott volt - ebből kellett építeni. A kapcsoláshoz azonban elég lett volna egy darab ECC83-is, de az össze eszkábált modelben oldalanként egy cső volt felhasználva, de azoknak csak egy oldaluk bekötve. Mivel ezt pazarlásnak véltem, már csak azért is, mert ugyan az az oldaluk volt szabadon hagyva, ami kizárta azt, hogy esetlegesen ha öregednének a másik oldalba dugva a cső másik felét lehessen használni. Viszont ha már két cső akkor azok csőfeleit párhuzamosan kötve, már az ECC83 is képes bármit meghajtani. A dupla áramhoz, de ugyan akkora erősítéshez fele akkora anód ellenállás tartozik (lásd. földelt katódú kapcsolás, ebből az is kiderülhet, hogy az ECC83-nak ez a beállítása szokásos, alap beállítása). Tehát az addigi anód ellenállás le feleződött. Az eredeti rajzban ez 100k-s volt. Ennek a felét azonban érdemes a pontosabb érték miatt is két 100k-os ellenállás párhuzamos kapcsolásával előállítani. Régebben ezt úgy csinálták, hogy a két párhuzamosan kapcsolt ellenállás egymáshoz képest fordítva voltak bekötve, mert így a bennük keletkező indukciókat csökkentik. Tovább indokolta a dolgot, hogy a két darab 100k-os ellenállást csak egy 0,4W-os és egy 0,6W-osból tudtam összerakni. Mivel azonban nem szorosan egymás mellé helyeztem el, - arra gondolván, hogy mihelyt sikerül kicserélem őket - az előbb említett indukció csökkentés elmarad, viszont a nem egyenlő hőterhelés miatti melegedésnek jobbat tesz, ha nem egymást melegítik. (Ha valaki utánna számol annyira nem vészes a dolog valószínűleg egy darab 0,4W-os is vígan megférne ezen a helyen, de akkor is!) Ennek ellenére az ECC83-at még mindig sokalom ide, mert majdnem 25-szörös a fokozat erősítése. Így az erősítő érzékenysége meglehetősen nagy már 1V-os bemenő jel is túlvezérli a feszültség erősítő fokozatot, emiatt jól használható még a CD-k 2,5V-os kimenetét megelőző korból maradt hang játékosok, mint a lassan elfeledett kazettás deck-ek és hasonló állat fajták hangosításához is. A végcső beállítása is ezen a feszültségen, adatlapi beállítás. A kimenők adottak voltak, és a bekötésüket is a rádió szabályozta, mert a segédrács ellenállása már a trafókra forrasztott volt.
A másik módosítás a tápot érintette, mert a rajz szerint nem volt fojtó a tápban. Nekem viszont adott volt a modelben alkalmazott két kisebb kimenő, amit így mindjárt fel is használtam, a tápban fojtónak. A kimenőtrafón ilyenkor értelemszerűen a primert kötjük be, és a szekundert ( a hangszóróra menő) szabadon hagyjuk. Mivel a táptrafó is adott volt és így a használható feszültségek is, sőt az egyenirányítóból is csak félvezetőset használhattam a táp alkatrészeit ennek megfelelőre kellett alakítani. A hálózati trafó adatait persze nem ismertem, így fokozatosan alkult ki a táp, mert a trafót az erősítővel terheltem ahhoz, hogy tudni lehessen mekkorát esik a feszültség, üzem közbeni árammal terhelve. Használat során a trafó így is 30 fok feletti. Érdekességként megemlítem, hogy a tekercsei közé egy bimetálos túlmelegedés gátló (hőbiztosíték) is be van szerelve, ami túlmelegedés hatására megszakítja a primer kör áramát.
Az első bekapcsoláskor arra voltam kíváncsi, hogy mekkora emittáló képességűek a végcsővek, mivel azok még a rádióból valók voltak és a tulajdonosuk semmit nem tudott felőlük. Tehát az EL84 vezérlőrácsát fixen lekötöttem a földre és bekapcs. Bemelegedés után szépen be állt a katód feszültség 7,98V-ra, illetve 7,64V-ra, amivel mindkét csővet jónak minősítettem. Az építésnél ahol csak lehetett a nálam alapnak számító 3W-os 1%-os fémréteg ellenállásokat használtam. Na nem azért, mert a csöves technika ekkora pontosságot követelne meg, hanem mert ezeknek az ellenállásoknak van egy csomó számomra és a csövek szempontjából is előnyös tulajdonságuk. Mégpedig az, hogy nagyok így a viszonylagos nagyfeszültség még erőssebb páratartalmú helységben sem űtné át őket. A 3W pont elegendő ahhoz, hogy termikusan olyan stabilak legyenek, hogy a hasznos jelhez a lehető legkevesebb termikus zajt adják. A pontosságuk éppen arra megfelelő, hogy az erősítő két csatornája közötti eltérés ne legyen jeletős és mind e mellett olcsóak is. Így aztán ebből készültek a katód ellenállásoktól kezdve az elkók kisütéséről gondoskodó ellenállások is, de a tápban a feszültség csökkentő ellenállások is ebből vannak. Hát igen az ECC83 anód ellenállásai nem, mert nem voltak ebben az értékben, de semmi (és senki) nem lehet tökéletes. Az erősítő klasszikus csillagpontos földelésű, a földelés a két oldal táp elkóit összekötő 1,5-ös tömör réz vezeték, de nevezhetjük a tudományosabb föld sínnek is. A nagyáramú csillag pont és a kisáramú csillag pontok jól elkülönülnek. A nagyáramú föld pont - a már említett elkókat összekötő föld sín, míg a kisáramú a forrlécen lett kialakítva. Minden táp vezeték 0,5-ös keresztmetszetű extra sűrű szövésű sodrott rézvezeték, hogy a kellő keresztmetszet meg legyen. A bementi RCA csatlakozókról a jel egyeres árnyékolt réz kábelen jut a feszültség erősítő ECC83 rácsára. A táp elkói adottak voltak, és mivel meg volt még a kapacitásuk, így nem is váltam meg tőlük, az öreg kondik sokszor jobban szólank mint a maiak, főleg ha azok kommersz elkók lennének. Így is fel kellet használnom két újabbat a C7 helyére, mert oda nem volt a rádióé elég. Az erősítő katód hidegítő elkókból is jókat kapott mert extra kicsi ESR-ű példányok, amik ráadásul jól bírják a meleget. Azért én óvatosan bántam velük, és a cserélhetőség miatt felülre kerültek ugyan, de a lehető legtávolabb a csövek melegétől. A csatoló kondi szintél alap, mert mint a képeken is jól látszik zöld ERO. Mivel a meghajtó fokozat így párhuzamosan kötve elegendő tartalékkal bír az EL84 rácslevezető ellenállását kellően kicsire választhattam (adatlapilag ez nyugodtan lehetne 1M-ás is), hogy a használt nagy értékű csatoló kondit (220nF) gyorsabban kisüthesse. A nagy kondinak köszönhetően a mélyek is meglegyenek, és az ellenállásnak köszönhetően ne lustuljon el a magasaknál sem. Bár a magasak valószínűleg a kimenőn elbuknak, mert ha figyelmesen megnézzük a kimenő csak egy kettő osztott kimenő nem pedig több részre bontva, bonyolítva.
A bekapcsolás után szépen muzsikált, bár én csak a teszt hangfalaimon hallottam (Orion Bolero még mindig) a mélyek igen rendben voltak és a többit meg úgy is a hangfalam adottságai korlátozták. A mérések eredménye képpen egy korrekt kis erősítő lett. Ezzel az összeállítással a mért brumja pont -60dB volt, ami igazolta a jó kialakítást. Érdekes volt megállapítani, hogy mennyit számít az, hogy a trafó magját le kell földelni. A négyszögjeles mérés is az adott körülményekhez képest korrekt. A trafó olyan 7-8kHz környékén lehanyatlik, de ettől még hallgatható. A tulajdonosa azóta egyre nagyobb megelégedettséggel hallgatja, most már eltelt egy kis idő az új 12AX7 is kezd bejáródni és a forrasztások, alkatrészek is. Még egy pár hét és kezdődhet a kondi teszt.]]> Cikkek Fri, 16 Jan 2009 21:01:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/crt2scrt.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/crt2scrt.php A klasszikus kétsugaras oszcilloszkópcső két elektronágyút és két komplett eltérítőlemez készletet tartalmaz. A két sugár két független ábrát rajzolhat az ernyőre. Közös tehát a búra és az ernyő. Mindig van egy közös elektróda: az utolsó anód, ami esetenként össze van kötve a cső grafitbevonatával meg a két rendszer közti árnyékoló lemezzel. Persze, ha utángyorsítós a cső, akkor az utángyorsító rendszer is közös.
* Ehhez képest két egyszerűsítéssel találkoztam: az 1375J típusban az egyik irányú lemezpár, vagyis az időeltérítés közös
* a [2]. irodalomban van egy furcsaság: a „hasított sugarú cső”, ebben az elektronágyú elhagyása után vágja ketté a sugarat egy lemez és a két felet térítik külön el.
A közös időeltérítés eléggé kézenfekvő ötlet volt. A kétsugaras oszcilloszkóp lényeges szolgáltatása, hogy két jelet közös időtengellyel rajzolva megnézzük például a késleltetést vagy más összefüggést köztük.
Az 1375J-ben külön korrekciós elektródával lehetett vízszintesen (az időeltérítés irányában) egymásra húzni a két sugarat. Egyéb segédelektródák tekintetében a kétsugaras csövekben nem látni meglepetést. Egy új szabadságfok azért van: a két katódot nem feltétlenül kell egyforma potenciálon tartani.
* A kétsugaras csövekből is megtalálható a szokásos négy kategória: utángyorsítás nélküli
* gyűrűs utángyorsítós
* spirál utángyorsítós
* hálós utángyorsítós
Megjegyzendő, hogy a háló és a spirál együtt is előfordult mind a DP7-176 vagy a D14-111 GH típusokban, de kétsugaras változatban ilyet még nem láttam.
Általában kétsugaras csövet csak bizonyos ernyőátmérő felett csináltak. Két kilenc centis kétsugaras csővel találkoztam, az egyik a brit DGM9-11, a másik a szovjet 9LO2i. A többi kétsugaras cső legalább 10 cm átmérőjű. A másik érdekesség: gyűjteményemben az összes kétsugaras cső síkernyős, ez arra utal, hogy eleve a drágább, minőségi termékek közé tartoztak.
A régebbi típusokban a két elektronágyú összetart, tengelyük az ernyőn találkozik. Elvileg tehát nulla eltérítőfeszültségnél a két fénypont egybeesne. A valóságban 1-2 cm szórás is van. Néhány komolyabb típusban a két ágyú tengelye párhuzamos. Ez elvileg korrektebb, mindketten merőlegesek a sík ernyőre, nem lesz trapéz torzítás.
Hasonló korú és hasonló ágyúkat tartalmazó csövek közt is van példa mindkét elrendezésre: a Tungsram DPM13-136 ágyúi összetartanak, a DGM10-111, ágyúi párhuzamosak.
Kétsugaras csővel aránylag kevés oszcilloszkópot ismerek. Az EMG készülékei közül egy régebbi katalógusban (4) látható a 1551/B, amely 10cm-es síkernyős csővel készült és 60 kg-ot (!) nyomott. Utána következett a hatvanas évek „zászlóshajója”, a 1552. Ebben a párhuzamos tengelyű, spirál utángyorsítós 1375J nevű, 13 cm ernyő átmérőjű brit cső volt. A kapcsolási rajz szerint a Tungsram DGM13-140 lett volna benne, de ezt a típust eddig csak katalóguslap alakjában láttam. Ezt a készüléket használtam is, nagyon szép képe volt, de 900 Wattot vett fel a hálózatból, a különálló tápegységet nem számolva 77 elektroncső volt benne. Az érzékeny, spirál utángyorsítós csövek kellemetlen tulajdonsága volt, hogy függőlegesen egy sugár csak az ernyő egy kb 4-6 cm-es sávját rajzolta, mert nagyobb eltérítésnél a sugár a lemezekbe ütközött. A katalógus szerint az a terület, ahová mindkét sugár rajzolni tudott, mindössze 2 cm magas volt. A harmadik valódi kétsugaras EMG oszcilloszkóp – sajnos most már mondhatjuk, hogy az utolsó is – a 1553 volt. Ebben a Telefunken E14-120 a cső, amit állítólag az EMG kérésére fejlesztettek ki. Ez a cső már hálós utángyorsítós és két teljes eltérítő lemez készlete van. Az oszcilloszkópban ezt „ki is vezették” a kettős időalapot szét lehetett kapcsolni a két sugár számára. Persze ez a gép már félvezetős, ma is fel-felbukkan használt - és nagyon jól használható - műszerként. Egyébként az 1980-as Telefunken katalógusban (5) az E14-120 az egyetlen új készülékekbe ajánlott kétsugaras cső, de régi készülékekhez még 3 kétsugaras tipus rövidített adatlapja szerepel.
Az [1] gyűjteményben csak egy külföldi kétsugaras készülék található, a PHILIPS PM3230. Ez 10 cm-es kerek ernyőjű csővel készült aránylag kis méretű gép.
Külön ínyenc kategória a tárolós kétsugaras oszcilloszkóp cső. Két szovjet típust őrzök, a 13LN9 tűnik régebbi konstrukciónak, a 13 LN11 modernebb. A tárolócsövek képet fenntartó segédágyúja (angolul Flood gun) a kétsugaras csőben könnyebben elhelyezhető: a két eltérítő szerelvény közt a cső tengelyében tud lenni, mint ahogy a 13LN9 példáján a részlet kép mutatja.
Persze készültek kettőnél több elektronágyúval is oszcilloszkóp csövek. Valószínűleg Guinness rekord a [2]. irodalomban lefényképezett 8 ágyúból és eltérítő rendszerből álló „csokor”. Magyarországra a szovjet 22LO1W típusú ötsugaras csőből került be több példány, ez se kicsi darab. Négyzetes sík ernyője van és az öt ágyú egy szűk kúp palást mentén helyezkedik el.]]> Cikkek Sun, 5 Jan 2009 15:55:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/csogyartas.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/csogyartas.php A 807 cső elektromos paramétereit tekintve hasonló elődjéhez a 6,3V-os fűtésével. Az anódja azonban a tetején kivezetett, amit a magasabb anódfeszültség használata és a kedvezőbb kapacitás indokolt. A foglalata az amerikai bölcsőnek köszönhetően UX5-ös. A gyári ajánlású hangerősítő, „A” osztályú beállításához 140 Ohmos katód ellenállás szükséges 300V-os (a kimenőtrafó optimális illesztő ellenállása 3k -5k) anódfeszültség és 250V-os segédrács feszültségek mellett. A hangszórón kb. 6W-os teljesítmény nyerhető.
A csövet a katonai alkalmazása miatt minden csőgyár gyártotta, így a Tungsram is, bár a ’70-es évekre már elavultnak számított. Az EAG erősítőkben a nagy teljesítményt képviselte, hiszen a segítségével épültek a 40W-100W-os erősítők. (A teljesítményben hasonló erősítő csak a későbbi APX-100 volt PL509-eseivel.). A tisztán hangerősítő végfok az AV601 100W-os, ennek „butított” változata az AV602 (100W) és a teljesítményben is „butított” változata az AV750-es (50W) változat, mint alap típusok. Az előbbi erősítők még ECC40-et használtak a feszültség erősítő és fázisfordító fokozataikban. Ezt váltották le a következő generációban az AV760 amelynek B, C változata is ismert volt, a kapcsolásokban ECC83-at használtak. Ez utóbbi családnak a keverő erősítős változata az AE785 típus. A típus mintegy az AV760-as erősítő ellátva egy keverő fokozattal, ahol az előerősítő-keverő rész feszültség erősítőiben EF80-as pentódával emelték fel a mikrofon 8mV-os jelét a végfok számára kívánt értékre. Az előerősítő fokozat továbbá egy hangszínszabályozó részt is tartalmazott, ami több szempontból is érdekes. A kapcsolás technikája annyira nem is, mint inkább az, hogy az előlapon a korrekció optikailag is követhető volt. (Na jó, nem egy spektrum analizátorral, de abban az időben ez is látványos lehetett. És, ami a legfontosabb kellően, tudományos :) Maga a hangszínszabályozó két frekvencián avatkozhatott a megszólaló hangba, mégpedig 50Hz és 10KHz tartományokban volt képes -20dB-es vágásra és +15dB-es kiemelésre. Ezzel, - gondolom, a mikrofonok dübörgését kívánták csökkenteni, illetve a gerjedést megakadályozni. (Nem is tudom, a mai fiatalok hogy vannak meg a jó kis úttörő vagy dandár „disco” nélkül? Ahol a hangosítás soha nem állt a helyzet magaslatán, bár mint látjuk nem az erősítőn, múlhatott)
A fényképezésre megkapott két erősítő, még a párt magasabb személyiségeinek fenntartott egyik moziból származnak. Bár időben van közöttük eltérés, kapcsolás technikailag szinte ugyanolyanok. Sajnos mindkét erősítőbe, már belenyúltak. A –gondolom- egyre nehezebben beszerezhető AZ4-es egyenirányító csöveket, hidalták át félvezető diódákkal. Az AE785 erősítő, - egyébként, számomra igen tetszetős – mályva, vagy sötétebb rózsaszín és szürke kalapács lakkal festett. Míg a 785/A változat az akkori kornak jobban megfelelő barna kompozícióval rendelkezik. Én sokkal inkább a barna színt tartom BEAG-osnak, ezekről a rózsaszín design-el ellátott erősítőkről eddig nem is tudtam, lévén minden eddigi fénykép vagy rajz fekete-fehérben mutatta őket. Sajnos az idő mind a kettőt megviselte. A kimeneteik 100V-osak, így az otthoni használatra, annyira nem érdemes őket átalakítani. A 807 cső ma már nem olyan olcsó és én magam is inkább SE-t építenék vele. Bár a kínaiak most is gyártják ( FU-7J néven) így a rendbehozásuknak nincs különösebb akadálya. Ebben az erősítőben nem hagytak lehetőséget a csövek szimmetriájának állítására, sőt a nyugalmi áramukat sem egyszerű beállítani. Ezt a lehetőséget egyébként az R39 segítségével (6,8k/6W-os huzal ellenállás, a tetején egy bakelit szigetelővel) lehet megoldani. Az előfeszültséget -40V-ra kell állítani, így csak párba válogatott 807-eket használhatunk ez erősítőbe. A későbbi AE785/A változatban a P9 jelű (1k5, 6W huzal poti) huzal potenciométer szolgája ezt a célt, amit -35V-ra kell állítani. Szintén nem ad lehetőséget a szimmetrizálásra, így ide is csak párba válogatott csövek rakhatóak. Itt azonban a kapcsoláson is felvarrtak néhány ráncot, a hangszínszabályozó immáron szabályos „lepke” típusú (60Hz +-12dB, 10kHz +-12dB). A mikrofon bemenet jelét a modernebb EF86 látja el. A kisebb brumm és zaj elérésére a két EF86 külön fűtést kapott, fűtés közepeléssel. Mikrofonról így is csak -46dB érhető el, míg vonal szintről ez -58dB.
Összességében, nagyon szépen szóló erősítők lehettek a maguk idejében. Sajnos a kölcsön kapott erősítők egyike sem állt olyan állapotban, hogy kipróbálhattam volna, így a hangját én nem hallhattam. Akik viszont 807-el SE-t építettek mind nagyon elégedettek a hangjával, és magam is azt gondolom, hogy nagyon jó cső a 807 még ha az üdvözüléséhez több is van benne egy ráccsal. :) Az erősítők az EAG vagy későbbi nevén BEAG termékeinek megfelelően nagyon szépen szereltek, huzalozottak. Az AE785/A modernebb felépítésből adódóan már nyomtatott áramkört is tartalmaz, nekem azonban mégis a régebbi tetszik, már csak erős retró színe miatt is. (Tényleg lehet ma rózsaszín kalapácslakkot kapni? Ezt a színösszeállítást használta annak idején az X11 grafikus szerver is, lehet hogy ez a valódi tudományos szín :) ]]> Cikkek Mon, 10 Nov 2008 11:37:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/csogyartas.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/csogyartas.php Cikkek Sun, 7 Sep 2008 14:56:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/el34pp40w.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/el34pp40w.php Első elképzeléseim az ECL82-es, esetleg PCL82-es elektroncsövek köré fonódtak, mivel ezek a csövek tucat számban porosodnak egy eldugott dobozban szüleim padlásterén, gondolván jobb sorsra érdemeltek, mint hogy ott pihenjenek az idők végezetéig. (Végül is, még ma is ott pihennek). Na, de inkább térjek a lényegre.
A későbbiekben nem bizonyult számomra jó elképzelésnek e csőtípus alkalmazása. Így kisebb-nagyobb kritériumok kiszabása és betartása mellett, más csőtípus után néztem - ide tartozott pl. a nagy hanghűség, amit egy 300B trióda biztosíthatott volna, esetleg valamely sugár tetróda, valamint a lehető legkevesebb alkatrész igény stb. Horribilis áraikat megtekintve álmaim szertefoszlottak, míg eszembe nem jutott a közkedvelt EL34-es pentóda, ami pénztárcámat sem terhelte annyira. Viszont a 300B-hez viszonyítva jócskán lemarad a nagyobb belső ellenállásának köszönhetően, és harmadfokú harmónikusokat is termel. Ezen javítani lehet, ha a csövet triódának kötjük be. Ezt könnyedén elérhetjük, pl. ha a csövet ultralineár kimenő- transzformátorral látjuk el. Végül is, ez szabta meg a határvonalat. Tehát nem maradt más hátra, mint hogy, kiválasszam a megfelelő kapcsolást, ami nem volt nehéz. Szinte kivétel nélkül mind egyforma kisebb-nagyobb változásokkal. Alapul egy nagyon egyszerű kapcsolást választottam, a feljebb említettek miatt. A későbbiekben erre a kapcsolásra építettem, így fontosnak találom, hogy pár szó erejéig megismertessem előnyeit-hátrányait esetleg az annyira nem hozzáértők számára is.

Alapkapcsolás
Az alapkapcsolás tápja


* Nos, nézzük az előnyöket, amik főleg egy kezdő amatőr részére szolgálhatnak fontos információkkal. Minimális alkatrész igény
* Nem szükséges stabilizált erőforrás a végcsövek vezérlőrácsainak beállításához, mivel az automatikus rácsfeszültség beállítású (nem kell szimmetriát állítani sem!)
* Kisebb teljesítmény leadásánál, „A” osztályúhoz közeli üzemmód
* Ultralineár illesztés, ami magas szintre emeli az erősítő linearitását
* Nincs globális visszacsatolás
* Hátrány, ami nem is annyira minősíthető annak: Előerősítő hiányának köszönhetően, kisebb érzékenység - nagyobb vezérlőjellel kiküszöbölhetőLejjebb természetesen beszámolok az említett előnyökről, és az erősítő áramkörei is részletesebb leírást kapnak.

Ahogy azt az ábra is szemlélteti igazából akkora változásokat nem eszközöltem a végleges kialakítás során, hiszen egy teljesen megszokott kapcsolás tárul elénk, csak az ultralineár fokozat maradt az eredeti. Lecserélésre került viszont a fázisfordító, plusz kapott egy előfokot (feszültségerősítő) meg egy hangolás jelzőt (varászszemet), amit én nem szereltem be. De, mire is lett ez jó? Ahogy az általában illik, én is az elejétől kezdeném.
Az előerősítő csövének típusát a szokásoktól eltérően az ECC83-as cső helyett, egy kevésbé ismert típus az ECC802S lett, mert jobban "nyúzható", meg hát ez volt kéznél. Ez még egy eredeti TESLA gyártmányú elektroncső, - kérem ne tessék keverni, a mai Szlovák JJ típussal, ami szintén kiharcolta világszerte elismert hírnevét - itt is igaz a mondás, nem minden arany ami fénylik, de erről inkább később. Tehát a V1 előcső rácsát a C1 csatlókondenzátoron keresztül érkező jel vezérli.
A katódellenállás a cső munkapontját állítja be, valamint C3 az előfok erősítését segíti. R2 és C2 egy soros RC szűrőt képez a magas frekvenciák csillapítására az anódkörben. Hogy a fázistolás a lehető legkisebb mértékben érvényesülhessen, az előfok anódja közvetlenül csatlakozik a V2 szimmetrikus fázisfordító fokozatra, ezzel segítve a torzítatlan szimmetrikus jel kialakulását V2 anódjain. Tri1-el a fázisfordító szimmetriájának beállítására szolgál. Szimmetrikus V2 cső esetén ki is hagyható a fokozatból, ez esetben R5-R6 értéke 100K-ra cserélendő. A fokozat aktív eleme egy ECC83-as cső, minek belső ellenállása elég magas (a JJ adatlapja szerint 62,5KOhm/250Ua) , így ronthatja esetleg a fokozat sávszélességét, viszont én nem tapasztaltam ehhez hasonlókat, (pl. ECC81 esetén Ri csak 11K/250Ua, ECC82 esetén Ri még kevesebb, csak 7,7Kohm/250Ua ) próbálkozni természetesen lehet az említett típusokkal is. Az V3-V4 EL34-es végcsövek munkaponti beállításait figyelve észrevehető, hogy egy hagyományos „A” osztályú kapcsolás kelti a fokozatot életre. A munkapont beállítását és egyben a soros visszacsatolást R10-R11 ellenállások biztosítják. Én ezt 2 darab 5 wattos 680 ohmos ellenállás párhuzamos bekötésével értem el. A fokozat vitathatatlan előnye az automatikus rácsfeszültség beállítás, amit Rg1-Rg2 biztosít. Ez a bizonyos előny csőcsere esetén teszi meg a magáét azzal, hogy nincs szükség a végfok újrahangolására, hiszen biztosítva van a fix előfeszültség, egyben gátolja a cső esetleges túlvezérlését (ilyenkor a cső "bepárásodik, elgázosodik, rácsemisszió léphet fel", és a hatalmas anódáram hatására az anód gyönyörű kékes-lilás fényben pompázik, fogjuk rá igen csak gyönyörű látvány, de a csőnek bizonyos értelemben annyi. Ilyenkor a katód túlhevül és párologni kezd róla a katódbevonat, ami rárakódik a vezérlőrácsra, így megbénítva a cső vezérlését. Segíteni esetleg azzal lehet, hogy a cső rácsára 0-tól 100V-ig szabályozható pozitív feszültséget csatlakoztatunk. A katód természetesen negatív potenciálon van, viszont az anód bekötetlen marad. A rácson a feszültséget addig növeljük, míg a cső zöldes fényt produkál. Most egészen addig növeljük a rácsfeszültséget, míg a zöldes fény meg nem szűnik. Ha sikerrel jártunk, akkor a csőnek normálisan kell dolgoznia a továbbiakban). Nos ha márt itt tartok, C4-C5 csatolókondenzátorokra is nagy figyelmet kell fordítani. Ügyelve arra, hogy izolációs ellenállása sértetlen legyen (ne üssön át), mivel hogy ez is megbosszulhatja magát azzal, hogy a végcső rácsán lévő negatív feszültséget teljesen lefolyathatja, így a rácson pozitív feszültség jelenik meg, ez viszont szintén nagyon magas anódáram kialakulásához vezethet. Végül az alacsony frekvenciás teljesítmény V3-V4 párba válogatott végcsövek anódjaira illesztett ultralineár kimenőtranszformátor szekunder tekercsére csatlakoztatott 8-ohmos terhelésén jelenik meg. V3-V4 EL34-es J&J gyártmányú végcsövek nyugalmi anódárama eléggé magas, hiszen a maximálisan megengedettől (az J&J adatlapja szerint 100mA) nem nagyon marad el a maga 68-72mA-vel csövekként. E magas anódáram mellékhatásai esetleg a villanyszámlánk kézbesítésekor mutatkozhatnak meg, de hát valamit valamiért. Viszont a magas nyugalmi áramok pozitívumai is említésre méltatnak. Ha csak az erősítő tápegységének lustaságát vesszük figyelembe, akkor ez esetben ez is elhanyagolható, mivel a csövek egyenletesen terhelik azt, állandóan nyitott állapotukból kifolyóan. Másrészt a kimenőtranszformátor is kímélésben részesül, nem változnak rajta az oly mértékben ráható anódáramok, mint például egy „B” osztályú kapcsolásban. Nem lép fel a cső ki-be kapcsolása okozta torzítás sem (a cső ki-be kapcsolása közt időnek kell eltelnie, ez torzításhoz vezet). Ráadásul bizonyos teljesítményig élvezhetjük az „A” osztály előnyeit. Pontosan ezt a határt nem tudom megválaszolni, de kb. 10W-os teljesítménynél az anódáram egy milliampert sem változott. (Ugyan egy kissé rizikós a dolog, de bátorkodtam egy rövid időre egy végcsővel üzemeltetni csatornánként a végfokot, megdöbbenésemre a tiszta hangzás megmaradt, az már csak természetes, hogy mind ezt kisebb teljesítmény mellett).

A kimenőtranszformátor
Hogy végső soron nem egy gyári kimenőtranszformátor került beépítésre, annak számos oka lehet, mint pl. az anyagi háttér. Én azonban azon szerencsések közé tartoztam, akik bírtak annak lehetőségével, hogy magát az erősítő ”lelkét” saját maguk alkossák meg, hiszen meg volt hozzá mindenem. Meg ugye a saját gyártmány az mégis csak saját, kismértékben mérve egyedinek is mondható, esetleg némi büszkeségre is adhat okot.
Nos magukat a kimenőtranszformátorokat egy Tesla Music 70-es Csehszlovák gyártmányú kombinált hangerősítőkből halmoztam fel még a 80-as évek végét követően. A baj csak az, hogy az ezekből származó cca. 20cm2-es vasmag keresztmetszetű transzformátorok 100V-os elosztásúak, némelyiküknél ráadásul nem alkalmaztak csévetestet, tehát sajnos mindenképpen szétbontásra hivatottak. Érdekesnek tartom megemlíteni azt a tényt, hogy a tekercselés kivitelezése nagyon precíz módon történt, minden sor szigetelést kapott, a primer és a szekunder tekercsek szétosztottak voltak, meneteik szépen egymás mellett (volt alkalmam egy mai modern, szlovák koronáról átszámolva kb. 7-8 ezer forintos kimenő belsejébe is betekintést nyernem, hát bizony messze elmarad a feljebb említettől).
Eredetileg 1-2mm-es bakkelit lapból terveztem volna a csévetestet, sajnos nem jutottam hozzá, így maradt a képen látható műagyag figyelmeztető tábla a keményebbik fajtából, minek elemeit pillanatragasztó illesztett össze. Láthatóan a csévetest 2 részre tagolódik „A” és „B” elnevezésben.

A transzformátorok méretezése nem okozott különösebb fejtörést még annak ellenére sem, hogy az internetes oldalakon számos számban található megoldások egyike sem nyújtja a pontos eredményt, mindegyiküknél eltérő eredmények születnek. Hogy esetleg a primer tekercse 50-60 menettel több vagy kevesebb, az nem oszt nem szoroz. Amúgy is EL34-es csöveknél 40-50W-os teljesítmény körül a primer menetek száma kb. 950-1200 menet körül mozog csövekként 17-20cm2 vasmag keresztmetszet esetén PP kivitelben. Én a méretezéshez egy 1954-es évekből származó nagyon egyszerű leírást alkalmaztam.
A vaskeresztmetszet 17cm2, vasalása kétoldalas, tehát légrés nélküli. Az EI vasak méretei 10x11,5cm, vastagsága 0,35mm – kicsit vastag, de megfelelő. Huzalátmérők 0,9 és 0,35 -ös, zománcozott. Az ábra szerint a csévetest teljes felületére, amit ez esetben a „C” szektor jelöl, az óramutató járásával egyezően N1 szekunder első negyede kerül feltekerésre, majd ennek transzformátor papírral történő szigetelése. Ezt követi N5 primer tekercs első harmada az „A” szektorra. Itt esetleg soronkénti szigetelés is használatos. A csévetestet most a tekercselő tengelyéhez képest 180 fokos szögben elfordítunk, vagyis azt megfordítjuk (Ezt azért, hogy ne keljen az óramutató járásának ellentétes irányát követve tekercselni. Akinek ez nem okoz gondot, annak ez a művelet elhagyható). N5 primer tekercs első harmada viszont már a „B” szektorra kerül, majd ismét jöhet a szigetelés. A csévetestet visszafordítva, s annak teljes felületét lekövetve jön N2 második negyede, majd ismét szigetelés, és így tovább az ábra szerint. A csévélés során ügyelni kell, hogy a menetek szorosan egymást kövessék, ami nem mindig sikerül, de ez nem okoz hátrányt. A tekercsek végződéseit a csévélést befejezően gondosan összeforrasztottam, majd a vasalást is befejezve, a következő egyszerű tesztnek vetettem alá. Szekunder tekercsének 8 ohmos kimenetelére kb. 6-9V-os váltakozó feszültséget kapcsolva, a primer tekercseken egyforma értékű feszültségnek kell megjelenniük. Ha ez nem így van, annak számos oka lehet, mint pl. a tekercsek nem jó sorrendbeli összeforrasztásra, stb. Utolsó lépésem abból állt, hogy a már kész transzformátort 12 órás nagyon híg lakk fürdőnek vetettem alá, ami javítja az esetleges hibákat (lazábbra sikeredett menetek, lazább pléhezés, stb.) Ez az eljárás azonban hátrányokat von maga után, a későbbiekben szinte lehetetlenné téve a transzformátor esetleges szétbontását. Aki mégis elszánná magát erre a műveletre, annak ajánlom, hogy ezt megelőzően a kimenőt építse be az erősítőbe a tesztelés alávetésének érdekében. Ha az elvárásainknak megfelelő, jöhet az említett megoldás.
A megépítés és az élesztés.
Ami igaz az igaz, az erősítő dobozát nézegetve nem tárul elénk valami csodálatos látvány. Nos nem is tagadom, nekem sem tetszik. Had legyen mentségemre, hogy minden egyes darabját panellakásom erkélyén barkácsoltam össze az utolsó csavarig. Az első panel feliratozása, és a potméterek bizony hiányoznak.
Az erősítő passzív elemei egyenesen a csövek foglalataira kerültek felforrasztásra, egyszerűségükből kifolyóan lehetővé téve az esetleges változtatásokat, amik szinte mindig elkerülhetetlenek. Így ugyan, egy pókhálóhoz hasonlítható a dolog, de ezen mindig lehet szépíteni (csak próba változat). Nálam csupán a tápegység került nyomtatott áramkörre.
Az erősítő áramköreinek építését én mindig hátulról kezdem előre haladva, tehát először a végfokot kötöm össze a táppal, majd egy kis teszt. Itt a teszt az anódáramok és a anódfeszültségek helyes értékeinek méréseiben nyilvánulnak meg. Rendszerint a mért értékek mindig a megfelelő és a megengedett tartományba esnek, köszönhetően ez a fix rácselőfeszültségnek, ez esetben Ia-68mA, Ig2-8,5mA csövekként (természetesen a kimenő szekundere terhelés alatt van!). A végcsövek fűtését a hálózati transzformátor különálló tekercse biztosítja. A fázisfordító sem igényel különösebb figyelmet, esetleges szimmetrikus feszültség különbség fellépését Tri1 trimer elforgatása javítja. Végül következhet a feszültségerősítő csatlakoztatása, ami egyszerűségéből fakadóan nem szorul beállításokra.
A tápegység hagyományos, talán csak annyit róla, hogy beiktatásra került egy stand-by kapcsoló a csövek élettartamának meghosszabbítására.
A teszteknél egy Tesla gyártmányú 80W-os Hi-Fi kategóriába sorolható hangfal szolgáltatta a terhelést, a jel forrását pedig egy öregebb fajta Sony CD lejátszó. Az erősítő első alkalommal történő üzembe helyezésekor jött is aminek jönnie kell, az elmaradhatatlan erős alapzaj (brumm), ennek számos oka lehet. Nálam az jelentette a gondot, hogy az erősítő fémdoboza több helyen is jelföldelést kapott (potméterek felfogatása, a bemeneti - kimeneti konnektorok, stb.). Ezt a kellemetlen jelenséget úgy oldottam meg, hogy a 4 és 8 ohmos kimenet konnektorait gondosan elszigeteltem a váztól, így nem érintkezett közvetlenül a fémvázzal, ami a jelen esetben e probléma okozója volt. Persze megoldás az van több, de ahány konstrukció, annyi variáció. Aki már épített csöves dolgot, az tudja nagyon jól, hogy olykor nem adják be a derekukat oly könnyen, mintha ki kellene azt érdemelni. Tehát a hiba elhárítása után minden gond megoldódott. Frekvenciamenete legalább is hallásra kifogástalan, főleg a mély hangok, lágyak és kiemeltek, a magasakkal egybevéve szép és kellemes hangzást biztosítva a hallgatónak. Sokféle zenei stílus került próbára, és a hangzásával teljes mértékben elégedett vagyok. Komolyabb mérések a hozzávaló műszerek hiányossága miatt elmaradtak. Az alapméréseket csupán egy oszcillográf biztosította. Ami negatívumnak mondható, akkor az zaj (brumm) ami bár nagyon alacsony mértékű, és csak akkor hallható, ha fülünket hozzá tapasztjuk a hangdobozhoz, de mégis csak van. Teljesen kész állapotát, képen, sajnos még nem tudom bemutatni, mivel már készülőben van az erősítő új doboza, aminek megépítését ez alkalommal a profikra bíztam (a képen az előfok csövei, 6CC42 nagy frekvenciás trióda - nekem ezekkel a csövekkel sokkal jobban tetszik a hangzás, főleg a mélyek).
A JJ csöveiről még esetleg pár mondat erejéig említést tennék. Az ember nem is hinné, hogy az elektroncsövek gyártása mennyi bonyodalmat is von maga után. Itt nem csak csupán a technológiára és az automatizációra gondolok, hanem főleg azokra az alkalmazottakra, akik a csövek bizonyos alkotóelemeinek összerakását manuálisan végzik, s egyben kizárólag a női nem képviselői. Annak ellenére, hogy mindez steril körülmények közt zajlik, az alkalmazottak egészségi állapotukra is nagy hangsúlyt fordítanak. Hogy ez mennyire nem mindegy, azt pl. az is bizonyítja, hogy „azokon a napokon” az érintettek egészen más munkabeosztásban részesülnek (pl. a túláradott emberi izzadság, pszichikai állapot, állóképesség, stb.). Akár mennyire is nevetségesnek tűnik a dolog, de ez kérem maga a valóság. Hiba itt is becsúszhat, mint ahogy az másutt is, és kész is a kevésbé sikeredett széria. Erről a témáról bizony oldalakat is lehetne írni, ez a pár mondat is egy cseh nyelven íródott könyv részének fordítása, ahol a könyv szerzője mélyebb betekintést kapott az említett cég működésébe meglátogatása során. Nos páran azt állítják, hogy a kevésbé jól sikeredett „széria” az anyaországban (Szlovákián) marad és kerül értékesítésre. Hogy ebből mi az igaz, meg mi nem, azt én nem tudom, de nekem is volt szerencsém ilyen peches szériából vásárolni. A cső nem is bírta soká, kb. az első ezer munkaóra után be is adta az unalmast. Viszont vannak olyan JJ EL34-es csöveim is, amik márt a harmadik évüket húzzák kifogástalanul, pedig nap mint nap használatban vannak. High-End alkalmazásra szánt csöveik nagyon megbízhatóak, hosszú élettartamúak. Ilyen problémák minden gyártónál adódhatnak, tehát amit itt írtam, az nem lehet mérvadónak minősíteni.
Hát dióhéjban talán ennyit az egészről, s kívánok kellemes és örömteli barkácsolást minden kedves érdeklődőnek.]]> Cikkek Sat, 23 Aug 2008 15:25:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/mcriaa.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/mcriaa.php Az elektroncsöves erősítők aranykorában (50-60-as években) már kialakultak azok a meghatározó phono kapcsolástechnikai irányzatok, amelyek alapján nagy számban építették a korrektorokat.
Phono típusok

* Az aktív, globális NFB ágat felhasználó korrektorok.
A legtöbb készülékben megtalálható, az egyszerű kiviteltől egészen a többfokozatú elbonyolított megoldásokig. Igen könnyű torzítás és zajszegény működést elérni, mert a visszacsatoló hálózatban elhelyezett RIAA korrekció nemcsak a lejátszási korrekciót valósítja meg, hanem egyidejűleg a megjelenő zajokat, sercegéseket, is nagymértékben csökkenti. Hátránya az, hogy a nagy értékű NFB használata miatt sokan kifogásolják a hangzásvilágukat - túl "kemény hangúnak, zeneietlennek" titulálják az ilyen kivitelű phono-kat.
* A passzív korrekciót alkalmazó korrektorok.
Ennél a phono típusnál a RIAA lejátszási korrekciót az első és a második erősítő fokozat közé teszik és nem alkalmaznak globális NFB-t. Van olyan verzió is, amikor két lépcsőben alakítják ki a korrekciós hálózatot: Először a mélyemelést érik el, majd a második fokozatban a magas vágást végzik el. Ennek a kapcsolási megoldásoknak is vannak hátrányai, ami a kicsit zajosabb működésben és a "puhább, magas hiányos" jelzőkben csúcsosodik ki.
* Az aktív mély és passzív magas korrekciós phono.
A köztes megoldásoknak is szerep jutott a RIAA korrektorok történetében, mert voltak olyan konstrukciók, amelyek ötvözni szerették volna a két kapcsolás előnyeit - hátrányaik nélkül. Az elképzelés alapja az volt, hogy a mélytartomány korrigálására nagyon jól megfelel az első fokozat visszacsatolásába kötött időállandó, míg a hangzás lényegét adó közép és magas tartományban a második fokozatot követő passzív kivitel a nyerő lépés. Valami oknál fogva ez a "hibrid" megoldású phono nem terjedt el széles körben....
Sokéves meghallgatási tapasztalatok alapján úgy döntöttem, hogy a passzív rendszerű korrektorok mellett teszem le a voksomat és amennyiben lehetséges, azt fejlesztem tovább. Az első fokozat zajának csökkentését és a passzív hálózat "hitelesebb, valóságosabb" hangzását tűztem ki tervezési célomnak.
Tervezés

Az első lépés az volt, hogy megfelelő elektroncsövet találjak a bemenetre, amit az ECC86 (6GM8) cső típusban meg is leltem. Ez kisfeszültségű (6-12-24 volt anódfeszültségű típus) és igen kis jelszintek erősítésére volt kifejlesztve, pl. mérőműszerek bemenetére alkalmazták. A kis tápfeszültség a zajok csökkentésének egyik lehetséges eszköze, mert az alacsonyfeszültségű anódra nem nagy sebességgel érkeznek az elektronok és ez a zajspektrum egy részén a zajok csökkenését jelenti.
A zajok csökkentésének a másik útja az eszközök párhuzamos kapcsolása (egymás zaját oltják ki az aktív eszközök), vagy a bemeneti fokozat erősítésének a növelése. Az azonos zajszámhoz tartozó erősítésnövelés azért szimpatikusabb a párhuzamosan kapcsoltakéhoz képest, mert csak két cső és foglalat kell hozzá, míg a párhuzamosnál sokkal több. A megnövekedett fűtésáram igényről - ami több amper is lehet a tápegységben - nem is beszélve!
Bemeneti fokozat

A kiválasztott bemeneti kaszkódkapcsolás is gondokkal járt, mert meg kell oldani a stabil egyenfeszültségű munkapontot és a "felső" cső korrekt rácsköri potenciálját is biztosítani kell. A kezdeti lépéseknél (1. ábra, 1994.) már arra jutottam, hogy a megfelelő, stabil DC munkapontot csak valamilyen "servo" áramkörrel lehet megoldani. Ráadásul a bemeneti csőnél nem akartam katódellenállást + kondenzátort alkalmazni, ez ugyanis egyértelmű hangminőség romlással járt volna. Az igaz viszont, hogy akkor gyorsabban is haladhattam volna a tervezéssel. A bemeneti cső katódja így a földre van kötve, az igen kis értékű rácslevezető ellenálláson ( 10-100 ohm - ami egyúttal az MC pick-up lezáró ellenállása is) pedig nem keletkezik számottevő rácsfeszültség. A "felső" csőnek a szükséges rácspotenciált a második fokozat hidegített, osztott katód komplexumáról biztosítottam, ami a DC stabilitást szabályozza (első servo kör). Az első verzióban a második fokozat egyszerű földelt katódos kimenet, ami a növekvő igények miatt később áttervezésre került.
RIAA Korrekció

A passzív phono korrekciós hálózatokról számtalan verzió kering az érdeklődők körében és valóban nehéz választani közülük, mert mindegyik a saját kapcsolásában működik jól. Én a KONDO féle koncepciót tartottam helyesnek, mert a hálózatban szereplő kondenzátor értékek szabványosak és kerek értékűek voltak (10nF és 1nF). Ilyen értékű kondenzátort gyakorlatilag minden cég gyárt, csak a megfelelő minőségűt kell kiválasztani közülük. Ez a korrekció egy lépésben oldja meg a hanglemezről érkező jel korrigálását, a két fokozatban kivitelezett megoldás, (először mélyemelés, utána magas vágás) szerintem, elbonyolította volna a kapcsolást, ami egyáltalán nem volt a célom. A korrekciós pontosságot megváltoztató második fokozat dinamikus bemenő kapacitás-változásaira és a szerelési kapacitások hatására (ami a korrekciós hálózatot befolyásolja) ebben a korai időszakban még nem volt megoldásom.
Második erősítő fokozat

Az első kivitelben még csak egy földelt katódos kimenet volt betervezve, de a kimenet terhelhetősége és az esetleges hangerőszabályzás elégtelensége miatt ezt el kellett hagyni. A későbbi változatban (2. ábra, 2000.) a második fokozat is kaszkód kivitelű lett, a felső cső rácspotenciálját hasonló módon oldottam meg, mint a bemenő fokozatban. Az új kimeneti katódkövető már jobban kiszolgálta a hosszabb interconnect kábelt is, és itt volt először lehetőségem egy régóta érlelődő ötlet kivitelezésére is.
Kapacitás kompenzáció

A passzív phono-k ősproblémája a korrekciós hálózatot terhelő mindenféle kapacitás, aminek több összetevője is van, a szerelési, vezetékezési kapacitásoktól kezdve a hálózatot követő elektroncső dinamikus (a bemenőjel függvényében) bemeneti kapacitás változásáig bezárólag. A jelen phono esetében a magas frekvenciás RC tag 1nF-os kondenzátor értékét közvetlenül befolyásolja a második fokozat bemenete is. Több kísérleti elgondolás után arra jutottam, hogy valamiképp ezt az ártalmas dinamikusan változó kapacitást kompenzálni kellene, de egyszerű módon és hatásosan. A félvezetős technikában teret nyert FEED FORWARD megoldás jutott az eszembe, csak itt nem volt szükség még egy igen gyors műveleti erősítőre, viszont volt összegzési pont! A bemeneti fokozat "felső" csövének a rácskörébe visszajuttatva a megfelelő szintű kompenzációs jelet - működhet az ötlet....A kísérletezés beindult és a felső cső rácsát levezető ellenállással ellátva kialakult az az összegzési pont, ahol a bemenő jel és a kimenetről visszajuttatott kompenzációs jel találkozhat! Ez a fokozat így már kettős funkciót láthat el, a V1 cső a bemeneti jelet fogadja, a V2 cső pedig a beavatkozó szerepét tölti be - a már működő "DC SERVO" mellett . A kialakult konstrukcióban a kompenzációs kondenzátor értéke 33pF (C4) lett, ez a szerelési, vezetékezési és a második fokozat bemeneti kapacitás változásaiból jön össze. A működés nagyon egyszerűen ellenőrizhető, mert miután az 1nf-os kondenzátort ideiglenesen kiforrasztjuk, és 1mV-os, 10 kHz négyszög jellel megvezérelve az erősítőt - a kimeneten korrekt négyszög jelet állíthatunk be a kompenzációs kondenzátorral (C4 33pF). Ez azt jelenti, hogy az összes parazita - működést befolyásoló - kapacitást kompenzáltuk.
A kimeneti katódkövetőt később felváltotta egy SRPP kivitelű kimenet, amely elegendően kis kimeneti impedancia mellett a kellő erősítéssel is rendelkezett (3. ábra, 2003.) A második fokozat nagyerősítésű kaszkód fokozatára nem volt tovább szükség.
Tápegység integráció

Az MCRIAA harmadik verziójában megvalósításra került a tápegység egybe integrációja a phono-val. Ennek a működése a következő:
A korábbi tápegységek a hagyományos C-R-C kivitelűek voltak és felmerült a minőségi továbblépés lehetősége C-L-C kivitelben (4. ábra, 2003). Két lépésben alakult ki az új koncepció, először a különálló tápegységbe terveztem egy 20 Henry-s fojtót, ami kihangolva 100 Hz-re igen hatásosan csökkentette a pufferen lévő búgófeszültséget. A második lépés egy áteresztő cső betervezése volt a phono áramkörébe, mert ez már ténylegesen többfunkciós feladatot láthatott el. Első feladata a tápegység brummjának további csökkentése, a kimenetéről kétfelé ágazó táplálás biztosítása. A második fokozaton kívül az első fokozat felé egy RC tagon keresztül jut el a táplálás, amely, így további szűrést kap. A harmadik szolgáltatása ennek a soros tápegységnek az, hogy ha megváltozik az első fokozat áramfelvétele, akkor azt kompenzálja a saját munkapont beállító ellenállása segítségével. Ez a DC szabályzás - egyfajta DC SRPP -ként működik - a második "servo kör" és innen származik a TWIN SERVO elnevezés is. Erre a szabályzásra azért van mindenképpen szükség, mert az első csőnek nincs munkapont stabilizáló katódellenállása és csak így biztosítható az időtálló működés.
Konkluzió

A tervezés menetén így végighaladva, jól látható, hogy a kitűzött cél - az áramkör egyszerűsége - végig tartható volt, és nem volt szükség további segédáramkörök, alkatrészek beépítésére. Az elektroncsöves erősítőkben rejlő újabb potenciális lehetőségeket - ebben az esetben a rejtett DC szabályzást - igen jól sikerült kiaknázni.
Pár gyakorlati útmutatás az esetleges uránépítéshez.

Az ECC86-os cső a kis anódfeszültség igénye miatt és az ezzel járó kis zaj miatt került a bemenetre. A második fokozatban nagyon sok csövet kipróbáltam. A sort az ECC88-al kezdtem (lásd a régebbi verzió kimenetét). De ide, egy a 100-150 Voltos tartományban kellően jó hangú, nem mikrofóniás csőre volt szükség. Kipróbáltam a teljes meghajtó cső palettát: E182CC PHILIPS, MULLARD, 7044 GE, 5687 TUNG-SOL, GE, RAYTHEON, SYLVANIA, 6900 BENDIX, MU - ezek mind azonos lábkiosztásúak. Mindegyik más karakterű és az közös bennük, hogy egy kategóriával lejjebb vannak mint a 6900-as.
Végül a paraméterek és a hangzás miatt a 6900-as volt a legjobb választás, sajnos ez a legdrágább is! Az 5687-ekből a zenei a SYLVANIA, a dinamikus a TUNG-SOL, a kellemes a RAYTHEON volt.
Az MK-II áramkörben a BENDIX 6900 csövei vannak betervezve. Ennek a típusnak a katód - fűtés közötti feszültségtűrése 500 Volt(!), ezt más csőtípussal kiváltva - 5687, E182CC, 7044, ECC99, 6N6R (6Н6Р) - külön fűtőtekercset kell használni! Ezeknek a csöveknek ugyanis csak 100-150 Volt a megengedett katód - fűtés feszültségtűrésük, ezért egy közös (földpotenciálon levő) fűtőtekercsről nem lehet őket használni - a magas katódpotenciál (+290 Volt) miatt.
A V4 és V5 cső anódjára menő vezetékeken egy-egy ferritgyűrű van a nagyfrekvenciás gerjedés elkerülése érdekében (Ft1, Ft2). A mica/ezüst kondenzátorok nagyon jó nagyfrekvenciás tulajdonságokkal bírnak, ezért alkalmazzák, pl. igényesebb rádiók FM-KF áramköreiben. A jó tulajdonságait kihasználva kapott helyet a kompenzációs áramkörben (C4 33pF). Elég jól sikerült az alkatrészek beszerzése és megfülelése, így a C4 is ki lett "tesztelve". Az amerikai ezüst/mica kondik maradtak végül a porondon (CDE, SANGAMO).
A korrekciós hálózatban található kondik kiválasztása is bonyolult folyamat, jelenleg a JENSEN COPPER FOIL, OIL/PAPER típusát használom. A kiválasztási folyamat azonban itt még nem fejeződik be, most próbáltam ki a CD játszómban a JENSEN POLYSTYREN típusát és nagyon jó hangot produkált. A felhasznált ellenállások típusa sem mindegy eddig a tantalum bizonyult a legjobbnak, innen aztán haladhatsz lefelé - de minek? A többi gyártó ellenállását is meg kell rendelni, postát fizetni és nem lesz sokkal olcsóbb, viszont garantáltan rosszabb hangú! A tantalum hangja egységes, sima, torzításmentes, a kompozitoké kicsit rizsás, durvább, de jó a balansza. A fémréteg ellenállások gépiesen, érzelemmentesen dolgoznak.
A fűtéstáp diódahídja és puffer kondija a kapcsolás lelke. A MOTOROLA 3045 és 3060PT SCHOTTKY típusa volt a legjobb hangú, míg az elkók frontján elképesztő sokat megfüleltem, szinte lehetetlen felsorolni! SPRAGUE, MALLORY, PHILIPS, RIFA, JENSEN AUDIO, ELNA, RUBYCON - végül a NIPPON CHEMICON típusait. Először a "GW" típust tudtam letesztelni, végül sikerült nagy nehézség árán szerezni az utód "KW"-ből. Ezt ipari felhasználásra gyártják.
Az egyenirányitó cső sem véletlenül a 6080-as kettőstrióda. Az elmúlt 15 év alatt szinte mindent ki próbáltam: EZ80, EZ81, AZ1, AZ4, U50, 5Y3, 5Z4, 5T4, 5V4, 5Ц4С, 5Ц3С, GZ34, 6AS7, 5998, 6080, 6528, 6336A. Végül az derült ki - mint látható -, hogy nincs olyan minőségű egyenirányító-cső ami megfelelne az igényeknek, ezért kezdtem a kettőstriódákat tesztelni. Ezek közül pedig az tetszett a legjobban amelyiknek nagyobb volt a rács meneteinek a távolsága (kisebb a meredeksége) és a sűrű rácsú (nagy meredekségű) nem volt nyerő (ezért maradt a 6080 végül). Ennek végül is a fizikai magyarázata érthető - kevesebb akadály van az elektronok útjában. Az olajkondik (és minden ami nem elektrolit) egy külön műfaj a tápegységeken belül. Elvileg elfogadható az a vélemény, hogy az elkók élettartama korlátozott és használat közben folyamatosan romlanak a tulajdonságaik. Ezekkel a problémákkal a papir/olaj vagy műanyag dielektummal készült kondik nem küzdenek. DE!
A meghallgatási tesztek alkalmával az a véleményem alakult ki, hogy mégis az audió elkók nyújtanak nagyobb dinamikát, szebb teret és több élményt a zenehallgatás közben. Viszont a nem elkó kivitelű tápegységek tisztábban - valószínűleg kisebb torzítással -, analitikusabban zenéltek.
A fojtó is számit, megfüleltünk egy TAMURA és egy HAMMOND fojtót is, és végül a HAMMOND maradt. A különbség jól hallható volt, a TAMURA nagyon tiszta, szinte már steril hangú volt, míg a HAMMOND testes, dinamikus. Én a HAMMOND-ot választottam. A fojtóval párhuzamosan kötött kondi hangja nagyon hallatszik, egyedi behangolást igényel. (lásd: Itt) Ide is érdemes tehát jó hangú kondit építeni.
A tápegység belső ellenállását mindenképpen alacsony szinten érdemes tartani, ezért a lehető legkisebb induktivitású fojtó került felhasználásra. A fojtó kihangolása 100 Hz-en szerintem sokkal többet hozott a brumm elleni küzdelemben, mint amit egy nagyobb fojtó hozhatna. Ráadásul így sokkal jobb a tápegység dinamikus működése és ez a hangképben is megjelenik.]]> Cikkek Sun, 20 Jul 2008 15:25:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/hamp.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/hamp.php * Nagyon egyszerű, pusztán két csővel megépített fejhallgató erősítő
* képes meghajtani az alacsony impedanciájú fejhallgatókat is
* A feszültség erősítő rész direktcsatolt, így nincs benne csatolókondenzátor
* a kapcsolásban nem használunk teljes negatív visszacsatolást
* egyszerű és jól szoló SE kialakítású kapcsolás

Ezen jellemzők ismeretében ki birná megállni, hogy ne építsen egy ilyet? A kapcsolás olyan egyszerű, hogy csak nagy lépésekben ismertetem. A csőválasztás egyértelmű volt, hiszen a végcső adottságaihoz egy olyan feszültség erősítő csövet kellett keresni, ami nagy erősítés mellett szívesen elmegy viszonylag alacsony anódfeszültségről is, hiszen a végcső 150V-ról járatott. Ennek nagyon jól megfelelt az ECC88, ami nem is szereti a nagy anódfeszültségeket, mert csúnya lesz tőle a hangja és az erősítése is elegendő, hogy a kis meredekségű végcsövet megfelelőképpen képes legyen hajtani.
Az feszültség erősítő rész amúgy egyszerű földelt katódos erősítőkapcsolásban üzemel. Az eredeti felállásban a katód kondenzátort is elhagyták, amit érdemes lehet kipróbálni mondjuk egy 47µF-os elkóval, hogy milyen akkor, ha a hiánya miatt kialakuló helyi negatív visszacsatolást csökkentjük. Nem is akarom megemlíteni, mi van akkor, ha a katód ellenállást is lehagyjuk és helyére egy elemet vagy tölthető áramforrást teszünk ...
Mint már említettem a következő fokozat DC vagy direkt csatolású. Ehhez meg kellett "emelni" a végcsövet, hogy az előző fokozatról jövő jel éppen olyan nagyságú legyen, hogy a nyugalmi áram kialakulhasson a csövön. Még jobb ha ezt mindjárt kihasználva a végerősítő cső katódkövetőként van beállítva. Így a legkisebb a torzítása (sajnos az erősítése is, lásd. katódkövető erősítő leírás itt). A katódkövető katód ellenállását nagyteljesítményű ellenállásból célszerű választani. Ezen a helyen is, a már jól bevált Caddock indukció mentes ellenállatját használtam, fel. A kimenetet egy elektrolit kondenzátoral csatoljuk ki, aminek a minősége nem mindegy, ide illik valami jobb félét tenni. Én egyenlőre "csak" ELNA-t tudtam szerezni. Az eredeti leírásban 100 és 200µF-ot elegendőnek írják, de a jó mélyhang átvitel megkövetelheti a nagyobbat. A korrekt összehasonlítás persze úgy történhetne, hogy azonos gyártótól beszerzünk minden értékben és fülelünk, de az még ELNA kondik esetében is drága mulatság lenne. A viszonylag nagy értékű elkót tehát áthidaltam egy fürgébb polipropilénnel, így a magasak sem vesznek oda. Persze az igazi az lenne, ha ilyen polipropilénből lenne összerakva az egész kicsatoló kapacitás. Ekkorra azonban egy kimenőtrafó áránál járnánk, és így elvetettem.
A tápegységet sem akartam agyon bonyolítani, így a csöves egyenirányítást mellőzve passzív félvezetős tápot kapott. Vagyis az egyenirányítók a nálam alapnak számító gyors MUR diódák, és egy szokványos LC szűrés. A fűtés azonban maradt AC, váltóáramú, mert így jobbak a terei ez a tapasztalatom, még közvetett fűtésű csöveknél is. Így is megfelelően zajtalan, tehát nem indokoltak a különböző trükkök bevetése. Esetleg ha nagyon nem bírunk magunkkal egy-egy VR150-el stabilizálhatjuk a feszültséget, de igazából csak a látványért, mert a hangnak csak árt. (A hálózati trafó a tőlem már megszokott módon azért ad lehetőséget a kísérletezésre. Mivel a 6AS7 viszonylag olcsó, érdemes lehet kipróbálni, úgy hogy a végcsővet megduplázzuk. Ekkor az R6 értékét felezni kell, a többi alaktrész értéke változatlan. Ha a meghajtó cső elbírja akkor dupla teljesítményünk lesz. Csak gyakorlott, szaktudással rendelkezők próbáljáki én nem próbáltam, mindenki saját felelőségére kísérletezzen! A hálózati trafón ezért van két 6,3V/2,5A-es tekercs)
Az erősítő felépítése egyszerű. A kész szerelőlapra előszőr a csövek foglalatát erősítsük fel. Vigyázzunk a csavarok meghúzásával, mert a 3mm vastag lemezben a csavar csak 1,5, jó esetben 2mm-re hatolhat be, mert ha ennél több a túloldalon könnyedén feldudorodást okoz. Ennek elkerülésére szolgálank a kontra anyák. Csavarjuk be a csavarokat, úgy hogy még éppen ne feszüljenek, majd a kontra anyákkal állítsuk be a szükséges szorító erőt. A foglalatok beszerelése után szereljük fel a caddock ellenállásokat, itt elegendően vastag maga az ellenállás a csavarok alá csak alátét kell, hogy a kellő vastagságú legyen. A következő lépésben csavarozzuk fel a GAD20Ha fojtókat a helyükre, ami nem egyszerű feladat, de kellő türelemmel gyorsan elvégezhető. Én a csavarokat mindenhol körömlakkal rögzítettem. A hálózati trafónál helyezzünk valamit a tönk és trafó közé, én parafát helyeztem, hogy a trafó rezgése csak csillapítva jusson át a sasszira. Ezután kössük be a csövek fűtését. A képeken látható elhelyezéskor a csövek feliratos fele néz a menetirányba, de ezt esetlegesen érdemes a felhasznált csöveknek megfelelően beállítani a foglalatokat. Mielőtt beszerelnén a forrlécet, készítsük el a foglalatokról a kivezetéseket, mert ha a forrléc a helyén van erre nem sok helyünk lesz. Első lépésben érdemes a dióda hidat megépíteni, és a fűtéssel együtt kipróbálni. Ha minden rendben, építsük rá a C5 kondikat és bekapcsolás után olyan 176V-ot kell mérnünk a kondik + lábain. Én, kondinak jó minőségű Rubycon vaku elkókat használtam, C5-nek.
Kössük be a fojtókat, és helyezzük fel a C2 elkókat a fojtó mellé, ragasztással. Ide Nippon Chemicon kapcsoló üzemű tápokhoz tervezett magas hőmérsékletű kondikat használtam, ami a rajztól eltérően 470µF-os. Ez sokkal nagyobb brumm elnyomást eredményez, mint a rajzon jelölt értékű. A következő lépésben kössük be a végcső környékét, és végül ragasszuk fel a kicsatoló kondit tartó bakkokat is. Elhelyezhetjük a képen láthatóan is, vagy tetszésünk szerint a forrlécre merőlegesen is. Ne feledjük, hogy a kicsatoló elkót (C4-et) a C3 kondi áthidalja, azzal párhuzamosan van kötve, amit célszerű az elkó lábán megejteni, viszont helyet kell neki hagyni. A kicsatoló elkót ne feledjük a pozitív kivezetésével a végcső katódjához kapcsolni, mert az ott megjelenő 95V elegendően nagy, hogy a kondi esetleg felrobbanjon a fordított polaritású bekötés miatt. Ezután ültessük be az R5-öt és az R3-at, ragasszuk a helyére a C1-et. Az R5 nálam egy 3W-os fémréteg ellenállás. Kössük be a V1-et és a készülék elvileg üzemkész.
Csatlakoztassunk a kimenetre fejhallgatót vagy műterhelést. Mivel az erősítő 170mW-ra képes 600Ω-os fejhallgatón érdemes két-két darab 1k2-os 3W-os ellenállásból (párhuzamosan vagy 1k és 1k5-ból) műterhelést csinálni neki. És az első bekacsolást ezzel megejteni, mert ha egy nevesebb füllessel rendelkeznék, én biza sajnálnám azon próbálni. Mérjük meg a csövek megadott pontjaiba a feszültségeket, és ha mindent rendben találunk kapcsoljuk ki. Cseréljük meg a kimeneten a műterhelésünket a fülesre, adjunk jelforrást a bementre és bekapcsolás, illetve a felmelegedés után már hallhatjuk is, amit kell :) A mérési eredményt a szkópról készült fényképen láthajtuk. A felső négyszögjel a frekvencia generátor kimenete, amin láthatóak a nagy túllövések, tehát azok nem az erősítőben keletkeznek, hanem a gyenge generátor sajátjai. ( 1kHz, A benet 1V/DIV) Az alsó négyszögjel a 600 Ohmos műterhelésen mérve a fejhallgató erősítő kimenete. (5V/DIV) Ezek így nagyon tisztességes jelek. A túllövések csillapodása egyrészt az erősítésből adódó vágás (táp fesz. korlát) másrészt a létező véges felső határ frekvenciának köszönhető, ami messze nem esik hallható tartományba. A szkópos fénykép alapján igen jó eredmények várhatók a meghallgatástól. Az olcsó de jó minőségű alkatrészektől valamint a gondos nagyon sűrű tiszta réz kábeltől, az ezüstöt tartalmazó forraszanyagtól.
A hang: Sajnos nekem még nem sikerült meghallgatni, mert nem rendelkezem fejhallgatóval. A meghallgatásról, így majd a tulajdonosa vélekedik, amint eljut odáig, hogy a szerelő lapot dobozba rakja és meghallgatja.]]> Cikkek Sun, 20 Jul 2008 15:25:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/csoalapk.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/csoalapk.php A katóderősítő széles körben elterjed kapcsolása az elektroncsöveknek, bár nem olyan gyakran használt mint a földeltkatódú kapcsolás. A kapcsolást szokásos még katódkövetőnek, földelt anódúnak, katódcsatolásúnak valamint az angol elnevezésből szabadon magyarítva katódfollowernek is nevezni. A kapcsolás főbb tulajdonságai, röviden összefoglalva:
- Kimenőfeszültsége azonos fázisú a bemenővel
- Az erősítése ≤1.
- Az erősítése igen stabil, független a tápfesz. és a cső jellemzők időbeli változásaitól.
- Bemenőellenállása nagy, bemeneti kapacitása kicsi.
- Kimeneti ellenállása kicsi.
- Jó frekvencia és fázisátviteli karakterisztika
- Munkaellenállása az egyik végén földelhető

Mint látható, ezen tulajdonságai igen kedvezőek és emiatt a kapcsolás igen népszerű meghajtó fokozatok vég-, illetve bemeneteként. A működése igen egyszerű; a bemeneti (rács és a föld pont közé kapcsolt feszültség hatására) feszültség növekedésekor a csövön folyó áram is növekszik, ami az Rt ellenálláson eső feszültséget is növeli. A katóderősítő bemenő és kimenő feszültsége azonos fázisú, ellentétben a földeltkatódú kapcsolással. A katóderősítő fokozat kimenetén a feszültség nagysága és fázisa mintegy megismétli, követi a bemenőfeszültség változásait, ezért is szokás katódkövetőnek nevezni az erősítő kapcsolást. A katódkövető tulajdonságainak magyarázatához ismernünk kell, az ellencsatolt erősítő működését.
Ha egy erősítő fokozat bemenetére visszacsatoljuk annak kimenetét az jelentőssen megváltoztatja az erősítő kapcsolás tulajdonságait. (A visszacsatolt erősítő meglehetősen nagy és szerte ágazó irodalommal és problematika körrel rendelkezik, most ennek tárgyalását mellőzőm, csak a katóderősítő szempontjaiból szükségesekere szorítkozom.) Ha a visszacsatolás azonos fázisban történik akkor pozitív visszacsatolásról beszélhetünk és a bemenő jelhez mintegy hozzáadódik a kimenetről visszacsatolt jel. Ha a visszacsatolás ellenkező fázisban történik a bemenő jelből kivonódik a visszacsatolt jel, annak amplitudóját csökkenti, az egész erősítő fokozat erősítését csökkentve ezzel. Az ellenkező fázisban történő visszacsatolást negatív visszacsatolásnak nevezzük. A pozitív visszacsatolás gerjedékennyé teszi az erősítőt, de pont ezt kihasználva szokásos felhasználása ennek a megoldásnak a különböző oszcillátor kapcsolásokban történik. A negatív visszacsatolás ezzel szemben stabilabbá teszi az erősítőt, növekszik frekvencia átvitele és még számos paramétere javul.
A katóderősítőben az Uki kimenőfeszültséget teljes egészébben visszavezetjük az elektroncső rácsára, tehát a visszacsatolás mértéke 100%-os. Az UGK feszültség, amely az anód áramot vezérli, nem az Ube bemenőfeszültséggel, hanem ennek és az Uki kimenőfeszültségnek a különbségével egyenlő. UGK=Ube-Uki. A munkaellenálláson keletkező feszültségesés tehát Uki=UGK·µ·(Rt/(Rb+Rt)), ahol µ az elektoncső erősítési tényezője; Rb belső ellenállása. (A Ct kondenzátor terészetesen söntölő hatással rendelkezik amit most elhanyagolunk.) Az előbbi képletbe behelyettesítve; UGK= Ube-UGK·µ·(Rt/(Rb+Rt)), amiből UGK= Ube/(1+(µ·Rt/(Rb+Rt))). A fokozat erősítése, A= Uki/Ube= (Ube-UGK)/Ube. A behelyettesítéseket és egyszerűsítéseket elvégezve A= (µ/(1+µ)·Rt)/(Rt+(Rb/(1+µ))). Ha µ/(1+µ)-t µ'-vel jelöljük és Rb/(1+µ)-t Rb'-vel a katóderősítő erősítése A=µ'·Rt/(Rb+Rb'). Az Rb' képletéből látható, hogy a katóderősítőként dolgozó elektroncső egyenértékű belső ellneállása kicsiny. Ha µ≫1, az elektroncső egyenértékű belső ellenállása: Rb'=Rb/µ. Az elektroncső főbb jellemzői közötti összefüggést a Barkhausen-egyenlet adja meg: Rb/µ= 1/S. Ebből tehát Rb'=1/S. Hogy a feszültség esés a lehető legkisebb legyen, katóderősítőként, nagy meredkségű csövet jó használni. Ha a jelleggörbe S meredeksége A/V-ban van kifejezve, akkor az egyenértékű belső ellenállást (Rb'=1/S) Ω-ban kapjuk. Például: az EF80 nagyfrekvenciás pentóda meredeksége S=7mA/V, katóderősítőként az egyenértékű belső ellenállása; Rb'= 1/S= 1/0,007= 143Ω, földelt katódú kapcsolásban pedig a belső ellenállása kb. 0,5MΩ.
Az elektroncső belső ellenállásának csökkenése a katód erősítő legjellemzőbb tulajdonsága. Az oka az, hogy a terhelésen keletkező feszültségingadozások az anódáramot nem csak az anódfeszültség változása következtében változtatja meg, hanem leginkább a rácsfeszültség változtatásával. Ezért ugyanakkora feszültségváltozás a katóderősítő terhelő ellenállásán sokkal nagyobb anódáramváltozást okoz, mint földelt katódú erősítő esetében, mert az egyenértékű belső ellenállása sokkal kisebb. Míg a földelt katódú erősítőben az Rb belső ellenállás söntölő hatása nem, vagy csak alig észlelhető, mivel értéke nagy. A katóderősítőben azonban Rb' a terhelést erősen söntöli, a katóderősítő kimenőellenállása tehát: Rki= Rb'⊗Rt, legtöbbszőr néhányszor 10Ω-os nagyságrendű. Mivel Rb'=1/S, az Rki=Rt/(1+SRt) alakban is felírható amiből levonható az a következtetés, hogy a katóderősítő kimenőellenállása alig függ a munkaellenállástól ha az megfelelően nagy.
A katóderősítő belső ellenállása, ha elhanyagoljuk a cső rács-anód kapacitásán átfolyó áramot valamint a rácsáramot, (mivel ezek értéke meglehetősen kicsiny, így megtehető) akkor a katóderősítő bemeneti ellenállását az elektroncső rács-katód kapacitása és a rácslevezető ellenállás értéke határozza meg. A katóderősítő elektroncsövének CGK rács-katód kapacitásán átfolyó Ibe áram sokkal kisebb, mint a földelt katódú erősítőben. Ennek az az oka, hogy a CGK kapacitásra nem jut az egész Ube bemenőfeszültség, mint a földelt katódú erősítő esetében, hanem annak az Uki-vel csökkentett része. Ezt az áramerősség csökkenést úgy is lehet tekinteni, mintha a bemenő ellenállás megnőtt volna, illetve a CGK kapacitás lecsökkent volna, mivel a kapacitív ellenállás annál nagyobb, minél kisebb a kapacitás. A kapacitív ellenállás és az Rg rácslevezető ellenállás csökkenésének értéke 1/(1-A) értékű. Ha tehát a fokozat erősítése A=0,9 akkor az Rg értékének növekedése közel 10-szeres. Ezt az igen jó bemeneti impedancia és kimeneti impedancia tulajdonságait ennek a kapcsolásnak gyakorta használják impedancia átalakítónak, vagy impedancia-transzformátornak is.
A katóderősítőben használhatunk triódákat, tetródákat és pentódákat is. A pentódát vagy tetródát használunk az üzemmódot az elektroncső gyorsítórácsát áthidaló Cg2 kondenzátor bekötése határozza meg. Ha a kondenzátort a gyorsítórács és a katód közé kötjük, az elektroncső normál pentódaként működik (az a) ábra részlet), míg ha a gyorsítórács és a közös nullavezeték közé kötjük, a váltakozó áram szempontjából az anód és a gyorsítórács rövidre van zárva, és az elektroncső mint trióda dolgozik (a b) ábra részlet).
(Az elektroncsövek alapkapcsolásai) a katóderősítő munkapontjának beállítása a.) (Az elektroncsövek alapkapcsolásai) a katóderősítő munkapontjának beállítása b.) (Az elektroncsövek alapkapcsolásai) a katóderősítő munkapontjának beállítása d.)
A katóderősítő munkapontjának beállítását hasonlóképpen oldhatjuk meg, mint a földelt katódú kapcsolásnál. Az IA0 munkaponti áram által a terhelő ellenálláson előidézett feszültség esés általában nem egyenlő a szükséges előfeszültséggel. Ezért a terhelő ellenállást egyidejűleg katódellenállásként, mint önműködő rácselőfeszültség előállítására, csak néha lehet használni. Ha az Rt munkaellenálláson eső feszültség az előírt rácselőfeszültséget meghaladja, más kapcsolást kell használni. Az ábra b. részletén látható R1-R2 feszültség osztó ellenállást úgy kell választani, hogy az R2 ellenálláson keletkező feszültség esés az Rt ellenálláson keletkezett feszültségesésnél az előírt rácselőfeszültség értékével legyen kisebb: Ue=IA0·Rt-IA·R2. A jelforrást terhelő rácslevezető-ellenállás egyenlő a párhuzamosan kötött R1 és R2 ellenállás eredő ellenállásával. Ezt vegyük figyelembe, mert a bemeneti kör RgCg határozza meg a fokozat alsó határfrekvenciáját. Az R1 és R2 ellenállás gyakorlati értékben a MΩ-os nagyságrendbe szokott esni, R2 pár MΩ, míg R1 10-20MΩ. Ennek a kapcsolásnak egy másik megvalósítása látható a c. ábra részleten. Az Rg rácslevezető ellenállás az R1 ellenállás és a párhuzamosan kapcsolt R2 és R3 ellenállás összege. (Rg=R1+R2⊗R3). Ha az anódfeszültség szűrése nem megfelelő szokásos az R2 ellenállást egy C kondenzátorral áthidalni.
(Az elektroncsövek alapkapcsolásai) a katóderősítő munkapontjának beállítása e.) (Az elektroncsövek alapkapcsolásai) a katóderősítő munkapontjának beállítása f.) (Az elektroncsövek alapkapcsolásai) a katóderősítő munkapontjának beállítása g.) (Az elektroncsövek alapkapcsolásai) a katóderősítő munkapontjának beállítása h.)
Igen elterjedt az d. ábra részleten látható megoldás, amiben az Rt terhelő ellenállás két részre van osztva R1 és R2-re. Az R1 értékét úgy válasszuk meg, hogy a rajta keletkező feszültség esés az előírt rácselőfeszültségű legyen. A rácselőfeszültség előállítható leválasztó szűrő segítségével is. (az ábra e. részlete) Ekkor a C értékét úgy kell megválasztani, hogy a kapacitív ellenállása 8-10ed része legyen alacsony frekvenciákon mint az R3 ellenállás értéke. Ehhez hassonló a h. ábra részlet megoldása is. Ha a terhelő ellenállás eléggé nagy értékű lehet, a katóderősítő fokozat és az előző fokozat között a csatolást a Cg csatolókondenzátor elhagyásával illetve az Rg rácslevető ellenállás nélkül is megoldhatjuk (DC. csatolás). Ez a megoldás az f. ábra részleten látható. Az Rt terhelőellenálláson keletkező feszültségesésnek az V1 elektroncső anódegyenfeszültségénél az üzemi rácselőfeszültséggel kell nagyobbnak lennie. Ha Rt kis értékű, és a terhelésen keletkezett feszültségesés nem elegendő a szükséges rácselőfeszültség létesítéséhez, a terheléssel sorbakapcsoljuk az R1 előtétellenállást, és ezt a Ck kondenzátorral áthidaljuk. (a g. ábra részleten látható) Az i ábra részleten látható katóderősítőben a munkaellenállás nincsen az automatikus rácselőfeszültség körében, az Rt terhelés tehát nem befolyásolja a munkapont helyzetét. Az automatikus rácselőfeszültség R1 ellenállását a Ck áthidaló kondenzátor az anód-váltakozó áram számára rövidre zárja. A Ck értékét itt is úgy kell megválasztani, hogy a legkisebb üzemi frekvencián a söntellenállás értékénél 8-10szer legyen kisebb. Ezt a kapcsolást célszerű használni olyan esetekben (mérő erősítőkben) ahol a bemneti kör időállandóját magas értéken kell tartani, hogy az igen frekvenciák is átvihetőek legyenek.
A d és a h rajz részleten ábrázolt kapcsolások közös tulajdonsága, hogy a bemenő- és a kimenő ellenállásuk értéke a jelforrás Ro belső ellenállásának függvénye; növelésével nő a fokozat kimenő ellenállása, és csökken a bemenő ellenállása, mert a jelforrás belső ellenállásának hatására megváltozik az ellencsatolás mértéke is. A d. ábra szerinti kapcsolás kimenő ellenállása: Rki= 1/( S(1-(Ro/(Ro+Rg)·Rs/(R1+R2)))+1/Rb+1/(R1+R2) ). A h részlet kimenő ellenállását egyszerűbb képlettel számíthatjuk; Rki= 1/(S(Ro/(Ro)+Rg)+1/Rb+1/Rt).]]> Cikkek Sun, 20 Jul 2008 15:25:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/radio1.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/radio1.php Az egyik ilyen felfedező utamon találtam rá a „Kis Rádiókészülékek építése, működése” című könyvre a sorozat még néhány tagjával együtt. Maga a könyv formája is rabul ejtett, hiszen terjedelme csak 10cm x 14cm, mint egy zsebkönyv. Nem tagadhatom hasonlóan mély benyomást tett rám a sorozat másik tagja is, amelynek címe a „Kis Gőzgépek Házi Készítés”. Még a mai napig is vadászom az ott javasolt töltényhüvelyt, mely a henger lenne. (37mm hosszú és 8mm belső átmérővel rendelkezik) Sajnos a vadásztöltényeket már az én koromban is, és most is műanyagból készítik. Azóta szert tettem még két tagjára a sorozatnak. Ezekbe szintén sikerült beleszeretnem. Csak a teljesség végett sorolom fel őket, bár ezek már újabb kiadásúak (1958 és ’59), és a kiadójuk is más (Táncsics), de a sorozat is, és a méretük is azonos. Makai István: Kis hangerősítők; Rátkay György: Tegyük korszerűbbé rádiókészülékünket.
A felfedező útjaim alkalmával megtaláltam apám detektoros rádióját és nagy nehezen rávettem, hogy a padláson összetekerve tárolt 35m hosszú antennadrótot húzzuk ki és helyezzük üzembe. Az egyik vasárnap szántunk időt erre, és kipróbálva a detektoros vevőt megismerhettem a külső áramforrás nélküli rádióvétellel. Mondjuk Szentesen, az Adó pár kilométeres körzetében, ez nem volt nagy művészet. Az antenna igazi hatása azonban a nagy rádión mutatkozott meg (Mozart), amely így felszerelve úgy harapta az adókat, mint hajó a hullámokat. Az említett Mozart rádiónak többet is köszönhetek, mint a hullámvadászat élményét. A kerek formájú, lóhere alakú varázsszeme sokkal hamarabb elbűvölt, mint, hogy a csövek szerelmesének mondhattam volna magam. Az erősítők világába tett kirándulásaim alkalmával sokáig tudattalanul is etalonnak számított az A osztályban működő EL84-es végerősítő és hangszóró rendszere. Ráadásul az sem volt utolsó látvány, amikor a hátlap résein belesve, láthattam a számtalan csövet fűtve, működés közben. Nem kizárt, hogy ezek az élmények okozzák a mai napig is tartó elkötelezettségem a csövek mellett.
A megépített rádió

A rádió vázaSokat lapozgattam és olvasgattam ezt a könyvet, míg szép lassan beleszerettem a 85. oldalon lévő ábrába. Maga a hullámvadászat nem tett rabjává, de az építés meg az, hogy saját csöves telepes rádióm lehet, nos ez a gondolat és az ábra alapján elképzelt kinézet megfogott. És az akkor még csak álomnak számító 1S4T, vagy a DLL101 cső is egy véletlen folytán elérhetővé vált, így végre megvalósíthattam a gyermekkorban elképzelt és megálmodott rádiót. Bár biztosan sokkal szebb lenne egy rézből készített vázra építve, de nekem az ilyen rádiókban a fa elengedhetetlen a vázhoz. (A legszebb rádióknak én a klasszikus kialakítású úgynevezett kenyérvágódeszkára épített rádiókat tartom, mint például 1921-’29 közötti időkből Atwater Kent rádióit.) Tehát a fa oldallapok és a réz tető megoldást választottam így hasonló váz készülhetett, mint a könyvben látott. A réz lap helyett azonban üvegszál erősítésű nyáklapot használtam. A készülék legkritikusabb alkatrésze a tekercsnek bizonyult, sok háztartási „hulladékot” megvizsgáltam mire a kívánt méretű tekercstestet megtaláltam, egy folpak fólia, tartó hengerében.
A megépített rádió
A tekercsek rajzaA tekercset én leitze huzalból készítettem el. A tekercstest végül is ráfért a megadott 7cm hosszúságúra, de a tekercsek közötti hézag nem fél centis, hanem csak 3mm-es lett. A tekercseket a kezdetnél és a végnél celluxal rögzítettem, amit némi átlátszó körömlakk erősít meg, hogy a tekercs ne szaladhasson le, ha a cellux még sem fogná meg, vagy felválna. A litze huzal nem egyszerű eset, sok praktikát lehet találni a végeinek megpucolásához, a régi Rádió című újságban vagy ezermesterekben. Ott többnyire borszesz égő lángját javasolják amiben izzásig hevítve a húzalt gyorsan mártsuk denaturált szeszbe, és már forrasztható is. Mivel nekem nincs borszesz égőm - és gondolom még sokaknak, én az öngyújtó lángját próbáltam használni. Gyorsan kell dolgozni, mert az öngyújtó lángja magasabb hőmérsékletű lehet, olyan gyorsan felizzítja a drejótot, hogy nem győztem kapkodni. A kész tekercset azután az alaplaphoz két számítógépek alaplapjait tartó műanyag távtartó tartja a helyén. A rajzon van némi sajtó hiba, a tekercsek számozása a következő: L1 tekercs 30 menet balról az első, L3 tekercs 95 menet (nekem 105 lett, mert pár menet egymásra sikerült) középen, és végül az L2 tekercs 30 menet a jobb szélen.
A rádió kapcsolási rajzaBár a 85. oldal ábrájához tartozó kapcsolás sem bonyolult, én még annak idején a 102. oldalon található kapcsolással terveztem a megépítését (43. ábra). Itt a cső egy DLL101. A leírás szerint keret antennával is megépíthető, de én az említett tekerccsel építettem meg, hiszen ez adja a lelkét az elrendezésnek, ettől szép. Ennek ellenére majd kipróbálom keret antennával is, mert a könyv szerint sokkal jobb vételt eredményez, és nem kell neki külső antenna, ami nagy előny, mert már sajnos nem vagyok lakója a gyerekkori háznak, és emiatt nem adott a 35 méteres antenna sem.
A rádió kapcsolási rajza, keretantennávalA kapcsoláshoz egy másik tekerccset javasol a könyv, de azt írja megépíthető ezzel is. Ezért nem passzolnak a tekercs számozásai, a kapcsolási rajz számozásaival. A képen látható tekercs számozásában az L1-es tekercs fogadja az antenna jelét, ami a rajzon L3 jelölésű. A középen elhelyezkedő 95 menetes L3 jelzésű tekercs az oszcilátor tekercse, ami a kapcsolási rajzon L2-nek van jelölve. Ebből kifolyólag a kapcsolási rajz L1 tekercse a tekercs jelölése szerinti L2 visszacsatoló tekercs. Próbáltam színekkel elkülöníteni, hogy melyik a tekercs rajza szerinti jelölés, és melyik a kapcsolási rajz szerinti jelölés. A kapcsolási rajzról nem derül ki, de a visszacsatoló tekercs és a rezgőköri tekercs bekötése nem mindegy. Ahhoz, hogy a visszacsatoló tekerccsel a szelektivitást tudjuk fokozni ellenkező fázisú jellel kell visszacsatolnunk. A két tekercs bekötése tehát fordított kell legyen. Vagyis ha az L3 tekercs vége kerül a közös pontra akkor az L2 tekercs kezdő pontja kerüljön a 250pF-os (szelektivitást növelő) forgó kondenzátorra. Az antenna és a föld bekötése közönbös (L1). A szelektivitást állító forgókondit még nem sikerült kitermelnem, régi rádióból így oda egyenlőre fix értkű kondit tettem. Ennek a kondinak amúgy az lenne a szerepe, hogy a sok egymás melleti adóból segítsen elkülöníteni az éppen hallgatottat. A kezelését, -majd ha lesz, meg kell tanulni, mert túlzott állításával fütyűlni fog, alul állításával meg éppenséggel nem lehet majd kivenni az adót amit hallgatnék. Így a fix érték nem túl szerencsés, lehet, hogy jobb ha be sincs kötve.
A megépített rádió

A kis telepes rádió áram ellátásáról természetesen telepek gondoskodnak. A fűtésről egy tölthető ceruza elem, míg az anód feszültségről és a segédrács feszültségéről 3db sorba kapcsolt 9V-os elem. Az anód, az így adódó 27V-ról táplálódik, míg a segédrács a két elem megcsapolásánál adódó 18V-ról. A fűtő elem egy elemtartóban kapott helyet - mert van ilyen, de a 9V-os elemekhez nincs elemtartó, így az elemekre tépőzár egyik felét ragasztottam, míg a tépőzár másik felét az alaplapot adó nyáklemezhez. Így az elemek egyszerűen kivehetők és cserélhetőek, ugyanakkor a doboz aljában elférnek, nem kell külön vezetékkel a készülékhez kapcsolni, mint az ábrán jelölt. Bár ha tudnék szerezni olyan régi selyem szigetelésű vezetéket biza adnék neki valami funkciót. (A modern vasalózsinor bár úgy néz ki, de már régen műanyagból van és nem olyan a drejót esése mint akkoriban, így nem építhetem be.) Én ugyan 3,5"-os Jack dugot építettem be a fejhalgató számára, de ez ne tévesszen meg senkit. A rádió és a végcsöve az az egyetlen DLL101 nem igazán rajong az alacsony ellenállású fejhallgatókért, vagy fülhallgatókért, hanem a legalább 600 ohmos típusokat kedveli, még ha az telefon hallgató is. Tehát nem vezet nagy eredményre a számítógépből, vagy iPod-ról átdugott füles, ha csak nem valami jobbat használtunk magasabb impedanciával.
A doboz nem véletlenül lett nagyobb mint kellet volna, még erőssen gondolkozom, hogy kiegészítem egy hangszórós vételt lehetővé tevő erősítőn. Ez a doboz ma még üres helyére kerülne, de ez még a jövő zenéje.]]> Árlista Mon, 14 Jul 2008 14:32:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/lista.php http://www.elektroncso.hu/lista.php Cikkek Mon, 14 Jul 2008 14:25:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/amptitok.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/amptitok.php Takács Jenő

„Az anód, a katód, és a kimenő-transzformátor nevében, térjetek meg … „ [HFM 18/58.old]

A Hi-Fi Magazinban olvashattuk ezt a már szállóigévé vált kijelentést, amelynek jelentéstartalma több mint felhívás. Kicsit a vallásos tanokban – a HFM cikk szerint -, az egyetlen igaz hitben hivők tábora lehetett ennyire meggyőződve a helyes útról, mint az audiofilek egy része a csöves erősítők természethű hangzásáról. Az eltelt évtizedek alatt sem lehetett ezt a fanatikus, a hangzás tökéletességét kereső réteget hitében megingatni. Miért nem? A realitás az, hogy a technikai fejlődés nem támogatja az elektroncsöves készülékek fennmaradását, a miniatürizálás és a digitalizálás a kitűzött cél minden magára valamit is adó cég terveiben. De realitás az is, hogy ezek a cégek nem a természethű hangzás elismert prófétái, inkább tömegcikkek előállítói. Ezek a gépek tiszavirág életű pályájuk befutása után a polcok mélyén végzik …
Érdekes, hogy nem ilyen nagy reklámmal, de sokkal kiérleltebben nem is kevés gyártó az elektroncsöveket és az ezekből épülő készülékeket részesíti előnyben. Az igazi ellentmondás egyértelműen az, hogy a mai modern világban mi tartja életben az elektroncsövek gyártását és felhasználását, mikor technológiai, műszaki okok ezt nem indokolják. Maga az elektroncső mint eszköz, vagy a létrejött kapcsolástechnika, ennek szellemisége adja meg a választ? Itt indul a kérdéskör áttekintése, a csöves áramkörök elméletének minden apró részletének elemzése, de ebben nem a tankönyvek bevált sémái adnak útmutatást (ezek a könyvtárakban bármikor hozzáférhetőek), hanem a témában felhalmozódott tapasztalatok és olyan titkok, amelyek eddig nem voltak publikálva…
Csöves erősítők felépítése

A kialakult kapcsolás technika alapján a csöves erősítők a tápegységből, bemeneti feszültségerősítőből, meghajtó és teljesítmény fokozatból állnak. A főbb egységek számtalan változatban léteznek, az együteműektől egészen a párhuzamos ellenüteműekig. Fontossági sorrendet az egységek tárgyalása közben nem állítok fel, mert nem ez határozza meg a kapott hangzást.
Tápegységek

A csöves erősítők táplálása során két fontos részt különíthetünk el, a fűtéskört és a különböző tápfeszültségeket. Mivel általában a hálózati táplálás a jellemző (230V-ról), így a táptranszformátor az alapja mindkét energia ellátási vonalnak. A csövek fűtésére egyértelműen az egyszerű váltóáram a legjobb, minden további eszköz, anyag ami a fűtőkörbe kerül (dióda, elkó, ellenállás, tranzisztor, IC) a hangminőség romlását okozza. Kivétel persze van, csöves MC phono esetén egy graetz + elkó engedélyezett (nem szívesen – de extra minőségben!). Az elektroncsövek hangminőségére jó hatással van, ha egyedi fűtésük van, valamint ha fűtőszálaik nem sorosan kapcsolódnak a fűtőkörre. Ajánlott, hogy bekapcsoláskor a trafó fűtőköre „puhán” induljon, mert nem megnyugtató látvány a fűtőszál felvillanása. A direktfűtésű csövek bonyolultabb fűtőkört igényelnek, sokszor minden csőnek saját fűtőtrafója van, mert a jó hangminőségért fizetni kell! Ha a végsőkig elmegyünk a technológiai szint elérésében, akkor megtehetjük, hogy a fűtőkörben ugyan olyan jó minőségű alkatrészeket használjunk fel, mint a hangfrekvenciás fokozatokban.
Végül arról, hogy a fűtések milyen potenciálon legyenek, mert számtalan esetben kénytelenek vagyunk ezzel is foglalkozni. A megfigyelésem az, hogy a fűtés egyik pontja testen legyen, mert ha felemeljük valamilyen feszültségre, akkor a felhasznált anyagok miatt romlik a hangminőség. Természetesen azokban az esetekben (pl. tápegységben) ahol a katód – fűtőszál feszültség különbsége magasabb a megengedettnél, ott össze kell kötnünk a katódot és a fűtőszálat és külön tekercsről fűtjük a csövet.
A tápfeszültség ellátás következő része az erősítő működéshez szükséges anód illetve segédfeszültségek előállító kör. A hálózati trafó szekunderével indul, - és kiváló minőség esetén - az egyenirányító csővel folytatódik. A két eszköz kapcsolata igen fontos, mert a trafó belső ellenállását a kijelölt típusra méretezik. Az egyenirányító csöveknek két fő típusa van, direktfűtésű és a közvetlen fűtésű. Sok meghallgatás után egyértelműen a direktfűtésű csöveket favorizálom, aminek szerintem az egyszerűbb kivitel és a gyártásnál alkalmazott jobb anyagok használata az oka. A félvezető diódák elterjedése nem hozta meg a várt hangminőség javulást, ami mögött az lehet, hogy a gyártásnál anyagszennyezéssel állítják elő ezeket az eszközöket. Beleszól még a hangzásba az is, hogy a gyors, kis belső ellenállású diódák hirtelen impulzusokat produkálnak, amit sajnos jól hallani. Kizárólag több amperes áramfogyasztásnál használjuk ezeket a diódákat, mert kis feszültségre sajnos nincs ilyen nagyáramú egyenirányító cső.
A „soros” egység a szűrőkör, amelynek feladata az egyenirányításkor keletkező feszültség hullámosságának megszüntetése. A legolcsóbb kivitel az R-C típusú szűrés, amit sok gyártó tud is, ezért előszeretettel alkalmazzák. (1. ábra) (Az elektroncsöves erősítők titka) Az R-C típusú szűrőlánc, teljesítmény ellenállással.Nagyáramú felhasználása korlátozott, mert jelentős teljesítményveszteség alakulhat ki, a hő fejlődést is tudomásul kell venni, a jó szellőzés ezért elsőrangú kérdés. Kisáramú feszültségerősítő fokozatoknál alkalmazzák gyakran, mindig több tagból állnak, hogy minél kisebb legyen a búgófeszültség. Hátrányos tulajdonsága, hogy a szűrőtagok számának növekedésével egyre messzebb kerülünk a táplálás kis belső ellenállásától és marad a szűrőelkó minősége… ( a jó elkó méregdrága és ritka mint a fehér holló) Mágnesezhető anyagból készült ellenállásokat ne használjunk, mert a kapott hang grízes és torz lesz.
Jobb hangzást érhetünk el az L-C típusú szűrőkkel, melyek az ellenállások helyett induktivitásokat (fojtókat) használnak. (2. ábra) (Az elektroncsöves erősítők titka) Az L-C típusú szűrőkör.Terheléstől függő kivitelben, lemezelt, tekercselt, légréssel ellátott konstrukciókkal találkozhatunk. Kétségkívüli előnyük, hogy megtartják a táplálás kis belső ellenállását, általában jó vezetőképességű huzalokból készülnek és nagyáramú felhasználásuk is lehetséges. Problémák adódhatnak az elhelyezésüknél, mert mágneses szórt terük búgófeszültséget indukál az erősítő bármely alkatrészében. Több fojtó használata esetén (oldalanként, fokozatonként) az erősítő megemelése lehet gond, míg igényesebb kivitelben a feltekercselt ezüsthuzal ára terheli meg a pénztárcánkat! Megmaradt viszont továbbra is a szűrőelkó hangja, ami a használat során folyamatosan romlik (meleg belsőtérben az élettartama ugyanis csak néhány év).
Az eddigi megoldások közös problémája a felhasznált elektrolit kondenzátorok nagy száma (a hagyományos csöves erősítőkben hemzsegnek), ami extra minőségű erősítőknél már nem elfogadható! Mi lehet a megoldás?
A lehető legkevesebb elkó alkalmazása – csak a pufferelkó marad -, az egyetlen járható út, amely a HIGH-END világába vezet. Ezeknek a feltételeknek felel meg a műszertechnikából, katonai eszközökből ismert csöves áteresztő soros stabilizátor. (3. ábra) (Az elektroncsöves erősítők titka) Soros, áteresztő stabilizátor A garantált kis belső ellenállás, ami ráadásul széles frekvencia tartományban rendelkezésre áll, valamint a stabil tápfeszültség – jó hatással van a végső hangminőségre. Az idők folyamán nagyon sok kapcsolás alakult ki, külön áteresztő csőtípusok kerültek kifejlesztésre, így az elkó hangminősége helyett – időtállóban – már a csövek hangját élvezhettük. Nagyon szigorú megítélés esetén felmerül egy észrevétel: a stabilizátorokban felhasznált csövek típusa általában nem azonos az erősítőbe beépített csövekével, ami igényes zenei anyagok hallgatásánál jól észlelhető (pl. kicserélve az áteresztő csöveket észrevehetően minden megváltozik, van ami előnyére, van ami hátrányára). A kérdés kötelező: hogyan lehet „tökéletese semleges hangú” csöves tápot építeni, amely a hangképet többé már nem befolyásolja?
A válaszadás már átvezet a második generációs elektroncsöves erősítők elméletébe, nagyon egyszerűen hangzik: építsük a stabil tápegységet és az erősítőt azonos típusú csövekből, és a táp képezzen egységet, magával az erősítővel! Mivel a táp és az erősítő így integrálódott, nem beszélhetünk többé két különálló fogalomról, innen kezdve az egységes és harmonikus működés lehet az igazi cél.
(Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő bemenete az integrált tápegységgel. (Részlet, MK-I verzió)Az új szemléletmód alapján kifejlesztett szimmetrikus bemenő fokozat és vezérelt soros stabilizátor – mint új fogalom – a 4. ábrán látható. Különlegessége a kettős (nem invertáló és invertáló oldali) táp, mivel az integrációból és a szimmetrikus elvből következően a táplálásnak is szimmetrikusnak kellett lennie! További felhasználási lehetőség az egyenfeszültségű erősítés (oldalanként több mint 40dB), amely a szimmetrikus technika távlati fejlesztését nagyban kiterjeszti. A kapcsolás dinamikus működését maga a felerősített hangfrekvenciás jel is végzi! Járulékos előny még, hogy nincs rácslevezető ellenállás a földön (ground), így az eddigi elvekhez képest ez valóban „ szimmetrikus, földfüggetlen bemenetű elektroncsöves erősítő”.
Bementi fokozat

(Az elektroncsöves erősítők titka) MC erősítő bemeneti elrendezése.Elsődleges céljuk a beérkező hangfrekvenciás jelek felerősítése alacsony torzítás és kis zajszint mellett.(Az elektroncsöves erősítők titka) Az elektroncső mint munkaellenállás - SRPP verzió A legegyszerűbb alapkapcsolás az MC előerősítőkben található. (5. ábra) Mondanom sem kell, hogy a legegyszerűbb kiképzésű a legjobb hangú is egyben, már csak azt az apróságot kell megoldani, hogy kitűnő alkatrészeket tartalmazzon és csöves stabil tápegysége legyen (lásd. tápegységek). Ugyanis a hangminőség növelésének már csak a tápegység felé van további lehetősége! Használatosak még a Single End erősítőkből jól ismert aktív munkaellenállással (6. ábra) működő (újabb cső + alkatrészek!), vagy a nagyfrekvenciás technikából átvett kaszkód fokozatok (7. ábra). Alkalmazásuk nem a hangminőség javítása érdekében történik, hanem másodlagos célokat szolgál. Alacsonyabb kimeneti impedanciát, vagy nagyobb erősítést a szükséges negatív visszacsatolás biztosításáért. Itt hívom fel arra az egyszerű tényre az érdeklődők figyelmét, hogy minden kimenő-transzformátort tartalmazó csöves erősítőt – általában a nagy vezérlőfeszültség szükséglet miatt – kaszkád, vagy több fokozatot tartalmazó kivitelben építenek meg.(Az elektroncsöves erősítők titka) Kaszkód kapcsolás (D.C. soros)(Az elektroncsöves erősítők titka) Differenciál bemenetű erősítőfokozat. Például a három fokozatot tartalmazó erősítők be és kimenőjeleik ellenkező fázisúak (ami a negatív visszacsatolás szempontjából viszont megfelelő), de az ősi japán hifi mondásnak ezért már nem felelnek meg: „a jó erősítők két fokozatból állnak” (a bemenő és a kimenő jelek fázisban vannak egymással). Megemlíthetem még a differenciál bemenetű – mérőműszerekben használt – kapcsolásokat (8. ábra), de az igényesebb hifi készülékekben nem terjedtek el különösebben, mert az erősítésük csak a fele az alapkapcsolásénak és még negatív tápot is igényelnek. Fázisfordítónak („hosszúkatódos”) átalakítva viszont sok készülékben megtalálható (9. ábra).(Az elektroncsöves erősítők titka) Katódcsatolt ('hosszúkatódos') fázisfordító kapcsolás. Az egyszerű bemeneti erősítőfokozat jó hangzását kell tehát alapul venni, amihez társulhat a szimmetrikus bemenet előnye (külső zavarok elleni védettség, nincs földelés) és a stabil tápegység minőségjavító hatása is. Ha kimenő-transzformátor nélküli O.T.L. kapcsolású erősítőt tervezünk, ez az egyszerű alapkapcsolás akkor is jól megfelel, mivel a kimenőcsövek direkt hajtják a terhelést, nincs szükség nagy erősítésre. Tehát lehet az erősítőnk kétfokozatú, már csak a fázisfordítót kell integrálnunk az egyszerű, szimmetrikus bemeneti egységbe és az ősi japán hifi közmondás lehetetlen feltételét is teljesítettük … (lásd 4. ábra)
Fázisfordítók és meghajtók

(Az elektroncsöves erősítők titka) Katodin fázisfordítóEllenütemű erősítők fontos, ha nem a legfontosabb része a fázisfordító, amely az aszimmetrikus bemenőjelből előállítja az egymáshoz képest fázisban, 180 fokban eltolt szimmetrikus vezérlőjelet a két végcsőnek.(Az elektroncsöves erősítők titka) Önbeállító fázisfordító A valóságban persze nem egyformák a fázisfordító csövei, a felerősített jelek, ezek fázisai és végül a kimenő impedanciájuk. Ezért itt van csak egyértelmű előnyűk a Single End erősítőknek – nekik nincs szükségük fázisfordítóra! Az elmúlt évtizedek alatt számtalan fázisfordító került kidolgozásra, az igénytelen katódin (10. ábra), a katódcsatolt (9. ábra), az önbeálló (11. ábra) és még számtalan, több csővel működő elbonyolított kapcsolás. Legnagyobb problémájuk, hogy a kimenőjelek eltérését nem, vagy csak korlátozottan tudják érzékelni (csőöregedés, anódellenállások megváltozása, stb.), sajnos sok kapcsolás már eleve aszimmetrikus is. Így nem lehet egyszerűmódon áttérni aszimmetrikus üzemről szimmetrikusra. Ha a kapcsolások beállító potit is tartalmaznak, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a kapcsolás hosszúidejű, megbízható működése több mint kétséges (12. ábra).
(Az elektroncsöves erősítők titka) Katódcsatolt ('aszimmetrikus') fázisfordítóItt is segíthet az a cél, hogy a kitűzött feladatokat a lehető legkevesebb alkatrésszel érjük el. Szimmetrikus kiképzés, az ebből adódó egyforma alkatrészek, valamint a csövek öregedése se legyen probléma – a kimenőjel figyelését már nem is említem. A csöves világ mivel „egyoldalú” (csak egyféle elektroncső létezik, nincs PNP – NPN mint a félvezetőknél), ezért itt a hídkapcsolás nyújt megfelelő minőséget – természetesen beépítve a bemeneti fokozatba – a lehető legegyszerűbb működés mellett. Itt sikerült először biztosítani az aszimmetrikus és szimmetrikus meghajtás integrálását is, nincs újabb alkatrész a kapcsolásban, hogy aszimmetrikus vezérlésről átválthassunk szimmetrikusra! (lásd. 4. ábra)
(Az elektroncsöves erősítők titka) Együtemű erősítő (SE), amelynek végcsöve trafós meghajtásúA nagyobb teljesítményű erősítőknél találkozhatunk külön meghajtó fokozattal. Szerepük alapvetően a rácsáramos végcső meghajtását ellátni – egy újabb fokozat, amit igen jól ki kell dolgozni. Működésük több mint kritikus, mert a nagyjelű linearitásuknak jónak kell lennie és a kis belső ellenállás is alapvető követelmény. A kezdeti időkben az együtemű végfokokat transzformátoros meghajtással látták el (13. ábra), csak később kerültek a katódkövetővel kiegészített meghajtók előtérbe (14. ábra). A trafós meghajtás nem egy tökéletes megoldás, mert a kimenővel is problémák vannak, ezért még egy trafó a jel útjában további minőségromlást okoz.(Az elektroncsöves erősítők titka) Együtemű erősítő (SE), katódkövetős meghajtással. A katódkövetővel kivitelezett kapcsolások előnye, hogy a végcsövekből – rácsáramos üzemben – nagyobb teljesítményt csikarnak ki, sajnos a hangminőség itt ismét másodlagos szerepet játszik, ha lehetséges, ne használjunk az elektroncsöveknél rácsáramos munkapontot (növekvő torzítás, a feszített üzemelés miatt csökkenő élettartam). Ritkán találhatunk olyan átgondolt kapcsolást, ahol már lépéseket tettek a teljes meghajtás és a végcsövek összehangolt működésére. (15. ábra)
(Az elektroncsöves erősítők titka) McIntosh MI-200 erősítő kimenete (elvirajz, részlet)Abban az esetben, ha tovább akarjuk növelni a meghajtók által szolgáltatott jelek linearitását és a kimenőcsövek jelalakjait is javítani akarjuk, akkor nem tehetünk mást mint, hogy a két egységet is integráljuk. A 15. ábrán már láthatjuk az első próbálkozásokat, amelyek követők nélkül maradtak, de átsiklani felettük nem szabad és az O.T.L. technikában új távlatokat nyitnak. Az én elképzelésem alapján a meghajtó fokozat – mint egységnyi erősítésű driver – a végcsövekkel szoros kapcsolásban áll, gyakorlatilag egymást kiegészítik, a hibákat javítják (16. ábra). Így ez a kimenőfokozata az általam kifejlesztett második generációs erősítőnek. Nem elhanyagolható előnye a kapcsolásnak a szimmetrikus kivitel, valamint az az elképzelés, hogy – a meghajtók segítségével – az egyik végcső hibáit a másik végcső vezérlésével is csökkenti. Új, még nem alkalmazott – a kapcsolásból nem kivehető – megoldás a nagy jelű üzemelésnél jelentkező lineáris meghajtás is, amit két végtrióda segítségével oldunk meg. Komplex terhelés esetén csökken a kimenőfeszültség, amit a driverek növekvő vezérlőfeszültséggel kompenzálnak, ha a végcsövek ezen része nagy meredekségű, akkor a hibajavítás lényegesen hatásosabb és alacsonyabb torzítással is jár (17. ábra). Ezek a megoldások már átvezetnek a következő fejezetbe, ami szintén egy érdekes része a hangtechnikának.
(Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő kimenőfokozata, az elvi működés vázlata. (részlet, MK-II verzió) (Az elektroncsöves erősítők titka) Twin Servo® OTL erősítő 'Lineáris meghajtás', elvi vázlata. (részlet, MK-II verzió)
Végfokozat

(Az elektroncsöves erősítők titka) Loftin-White erősítő a 'Hőskorból'Végletekig leegyszerűsítve az erősítőket két fokozatról beszélhetünk (a japán hifi mondás alapján is), a feszültség erősítő és a kimenő teljesítményt produkáló végfokozatról. Igazából a két eltérő egységet teljesen külön kell kezelnünk, csak a negatív visszacsatolást tartalmazó erősítőknél kell a bemeneti és a kimeneti fokozatokat összefüggéseiben látni.(Az elektroncsöves erősítők titka) Egyszerű, ellenütemű erősítő kimeneti fokozata. Az elektroncsöves erősítők hőskorában (1907-től) nem volt bonyolult kiképzésű a kimenet (18. ábra). A könnyedén utánépíthető, nem sok alkatrészt tartalmazó kapcsolás számos mai konstruktőrt is megkörnyékez, ami végül is érthető, mert az a kevés dolog amivel foglalkozni kell – jó esetben – eredményt hozhat. A Single End kapcsolásokhoz csak két fontos momentum tartozik, a kis kimenő teljesítmény és az ehhez kapcsolódó állandó hangfalproblémák. Ha negatív visszacsatolást nem alkalmazunk, akkor a végcső + kimenőtrafó + tápelkó ördögi körébe kerülünk, mert a hangfal korrekt megszólalásáért érdemben más nem befolyásolja! Tudták ezt már annak idején is (1920-as évektől), hogy a tovább lépni csak más megoldásokkal lehet és az ellenütemű erősítők kora következett (19. ábra). Vonzó volt a nagyobb kimenő teljesítmény, ha sikerült megoldani a szimmetrikus működést, akkor alacsonyabb torzítást is kaptak.
A fejlődés folyamatos volt és töretlen, csak a hangminőség számított – nem úgy, mint manapság -, sorra születtek a jól kidolgozott kapcsolások. Meg kell ismét említenünk a sokak által ismert Quad és McIntosh cég neveket, ők is sokat tettek a természethű hangzásért. Visszatekintve elismerhetjük a végfokozatok nagyon finom kidolgozását, viszont a bemenő fokozatok sajnálatos módon lényegesen alacsonyabb elméleti színvonalat képviseltek.
A kései csöves kapcsolások (1960-as évektől) már olyan megoldások csíráit mutatták, hogy a tranzisztoros erősítők először ezeket másolták le. (Eleinte soros ellenütemű kvázi komplementer, míg később tiszta komplementer, soros ellenütemű végfokokat terveztek. Igazán érthetetlen, hogy itt aztán meg is rekedt az analóg tranzisztoros erősítés technika…)
(Az elektroncsöves erősítők titka) Ultralineár erősítő kimeneti fokozata.(Az elektroncsöves erősítők titka) Párhuzamos, ellenütemű erősítő elve (PPP)Két jól elkülönült úton haladtak a csöves erősítők fejlesztői. Az egyik út a kimenőtrafó és a végcsövek kapcsolatára helyezte a hangsúlyt: ultralineár kapcsolás (20. ábra), Paralell Push-Pull (21. ábra) kimenetű erősítő. A jól kimunkált kapcsolások hihetetlen bonyolult kimenőtrafókat igényeltek – természetesen gondosan titkolt technológia alapján -, az elért hangminőség csak az eredeti készülék sajátja volt. A különleges kapcsolások védettsége és a további fejlődés érdekében a kimenőtrafó átkerült a katódkörbe, ez a híres, párhuzamos ellenütemű erősítő. Az első generációs erősítők hattyúdala volt ez, itt bukkant fel először a teljesen szimmetrikus erősítő és tápegység gondolata, és ehhez társult még, hogy a katódcsatolt kimenő miatt fantasztikus adatai voltak.
(Az elektroncsöves erősítők titka) Futterman OTL erősítő kimeneti részelete (SPP)A másik fejlesztési irányvonal érthető módon – minőségi megfontolásból – teljesen feleslegesnek tartotta a kimenőtrafót és O.T.L. (kimenő-transzformátor nélküli) kapcsolásokat terveztek. A legismertebb úttörője ennek a vonalnak az amerikai Julius Futterman volt, soros ellenütemű csöves végfokozata (22. ábra) alapkapcsolás lett. A hatalmas ívű fejlődést áttekintve elgondolkozhatunk, hogy milyen szintre fejlődhetett volna az elektroncsöves technika, ha a tranzisztor nem veszi át a szerepét és a tömeggyártás révén kiszorítja napjaink általános zenereprodukáló eszközei közül.
Talán kitörési pont lehet az egyetlen továbbfejleszthető, elvekben már magasabb szintet megcélzó, modern, az analóg félvezetős technológiát is meghaladó, szimmetrikus, párhuzamos ellenütemű, csöves végfokozat (16. ábra). Így az első generációs csöves erősítőkben rejlő, kezdetleges fokon már látható lépéseket felismerve, még is lehetséges ezt a technikát újra tartalommal megtölteni. Az elképzelések alapja tehát nem a régi sémák alkalmazása (pl. globális negatív visszacsatolás), hanem a csöves kapcsolástechnika átértelmezése, átalakítása, az erősítő összhangjának megteremtése. O.T.L. elven működő csöves kapcsolások ezt a lehetőséget biztosítják, míg a kimenő-transzformátorral tervezett hagyományos erősítők – az elvi korlátok miatt – ezzel nem tudnak élni.
Remélem, hogy a 100 évet átfogó körutazás segített a témában tájékozódni kívánó – némi műszaki képzettséggel bíró – audiófileknek és elgondolkodásra is készteti az örök bizonytalankodókat. Minden – a reklámok által is befolyásolt – zenebarátnak azt javaslom, hogy csak a fülére hallgasson, így érthetővé válik a bevezetőben említett – a természethű hangzást kereső – audiofilek ragaszkodása az elektroncsövekhez. Ámen.]]> Cikkek Sat, 28 Jun 2008 20:22:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/ampvez.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/ampvez.php Mindezen technikai megfontolásoknak eleget téve és szem előtt tartva belefogtam, hogy kifejlesszek egy saját izlésemnek megfelelő erősítő vezérlő elektronikát. Mint említettem, szerintem 2008-ban igenis hozzá tartozik az erősítőhőz és az igényességhez a távszabályozós kivitel, számomra elengedhetetlennek számít a megjelenésben a Vákuum Floureszensz kijelzők használata és a logikus, nem a "buta ember" barát kezelés. (Nem, nem vagyok amerika ellenes, de ha helyettem gondolkodik egy gép ez eleinte csak mulatságos, aztán kényelmetlen, majd fárasztó lesz és megszabadulni igyekszem tőle, nem pedig hallgatni akarom).

Végerősítő vezérlések
A végerősítőket manapság, célszerűen elkülönítve, önálló egységként illik megépíteni, és hát valjuk be ha tisztességesen van megépítve, nem is nagyon fér el benne egy aktív előerősítő. Ha viszont a végerősítő kiszorul az előerősítő dobozából kényszerűen távol kerül a vezérlés lehetőségeitől is. Még akkor is ha csak a "ki" illetve a "be" kapcsolásáról lenne is szó. A "ki" és a "be" jelzőket azért illettem idézőjellel, mert az a viszonylag egyszerű funkció is rejt némi aggodalomra okot, ha tüzetesebben megvizsgáljuk a kérdést. Egyrészt kényelmi okból is, mert ha már távráncigáljuk a hangerőt meg a bemeneti választást, akkor csak futhatná a végerősítő bekapcsolására is. Igaz, futja. Tüzetesebben megnézve azonban további kérdések is felmerülnek. Ha a kérdéses erősítő csöves (miért, léteznek nem csöves erősítők is? :), joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha van kétlépcsős bekapcsolási rendszerem, nem lehetne ezt is távráncigálni? De, lehet, miért ne. Egy csöves készülék első körben szereti, sőt meglehetősen kíméli a csővet és így a pénztárcánkat is, ha mindenféle elektron röptetés előtt rendesen felfűtött katóddal állhat a starthoz. (Mint ismeretes a még hideg katód nem azonnal és nem teljes felületén kezd emittálni, emiatt a kezdeti áram azon a kicsi katód felületen igyekszik kialakulni, ami már elég meleg az elektronok emissziójához. Ez azt szokta eredményezni, hogy az adott pontban túlterhelődik és "megsüketül" a katód emittáló rétege, csökkentve ezzel a hatásos felületet.) Ahhoz, hogy a csövek fűtése előbb érkezzen meg, mint az anód feszültségük, régóta bekapcsolási késleltetést, illetve külön kapcsolót használnak. Ha jól tudom elöszőr a hangszer erősítőkben terjed ez el, mert gyakori, hogy a próbák során hosszabb szünetek iktatódnak be, és jobb egy meleg erősítővel újrakezdeni próbálni, mint megvárni a teljes felfűtést, ugyan akkor a "pihi" alatti holtidőben ne ketyegjen a cső élettartama. Ezért külön kapcsolóval kapcsolhatóvá tették a csövek fűtését és külön kapcsolóval az anód tápfeszülzségét. (Ne tévesszen meg bennünket a fűtés és a felmelegedés két külön dolog. A fűtésre a csövek emissziójához van szükség, ehhez normális esetben egy perc szükséges. Szélsőséges esetben, amikor is a fűtések sorbakapcsoltak, ennél jóval több is lehet, de ekkor sem szokott több lenni, mint pár perc. A bemelegedésen azt érthetjük, amikor is a cső már felfűtve, be áll a termikus és az elektromos egyensúlyába, vagy is a hangja már nem változik (kevéssé változik), kikapcsolásáig ezt a hang minőséget produkálja. Ez általában 15-20 perc is lehet, csőtípusonként változó.)

A Hibryd 2 vezérlés
A HYB2 erősítő bekapcsolási vezérlésAz első megközelítésben ezeket az alapvető feladatokat szerettem volna ellátni egy vezérléssel. Nevezetesen két lépcsőben kapcsolja be az erősítőt, elöszőr a fűtést, majd a megfelelő idő elteltével az anód feszültséget. Közben pár alapvető dolog kialakult bennem. Ha az áram útjába valami félvezetőt teszek mindjár meghallható a hangja tehát kerülni kell. A végerősítőim toroid transzformátorokat használnak a mágneses sugárzások és zavarok alacsony szinten tartása miatt. Sajnos a toroid transzformátoroknak vannak igen kellemetlen tulajdonságaik is, nevezetesen bekapcsoláskor meglehetősen nagy lökéssel indulnak, ami gyakori biztosíték kicsapásához vezetnek, főleg ha nagyobb telejsítményű típusokról van szó. Meg kellett tehát oldani, hogy a toroidok és így az erősítő "lágyan" induljon, figyelve a hálózati feszültséget, és annak megfelelő pillanatában kapcsolódjon rá. Ehhez azonban félvezetőket kellett használni, mert a relés megoldások egyrészt nem bírják kontaktussal, másrészt lassúak a precíz időzítéshez. Mivel félvezetőt kellet használni azt így, mindenképpen a trafók primer oldalára száműztem - gondolván, hogy a táp szűrés szűrje a félvezető(k) zaját is, és azért trafók mert a primer oldalról már csak külön - külön lehet vezérelni az anód és a fűtés transzformátorát. Mivel a szekunder oldalon már nem avatkozhat félvezető az elektronok áramlásába, így azt a célomat, hogy maga az anód feszültség is lassan alakuljon ki, csak egy közbeiktatott kapcsolási lépcsővel és az azt megvalósító relés furfanggal oldottam meg. Ez azt jelenti, hogy az egyenirányítót alig terhelve feltöltünk egy kisebb kapacitású kondenzátort majd ezt kapcsoljuk a további szűrő fokozatokra, úgy hogy a névleges anód feszültség csak lassan alakuljon ki. Amikor kialakult viszont semmi olyan dolog nem maradhat a jel útjában, ami szűkítené a keresztmetszetet, ezért az egész furfangot egy relé zárja rövidre, így iktatva ki az elektronok útjából. Persze olyan finomságok is közre játszottak a fejlesztésnél, mint hogy a relék stabilan, csak a nem vezérelt állapotukban használhatóak jel vezetésre mert ekkor a viszonylag stabil rugó határozza meg az érintkezési pogácsák erejét és nem a digitális zajjal -a vezérlés zajával- terhelt vezérlő áram.
Ezeket a feladatokat oldottam meg a HYBRID-nek nevezett elektronikával. Később ezt tovább fejelsztettem és ebből született meg a HYB2 ami immáron képes infra távvezérlő jelét is fogadni, ugyanakkor megmaradt az egy gombos előlapi vezérlés is.

• A HYB2 tulajdonságai: 3 lépcsős bekapcsolási vézérlés
• külön fűtés vezérlés (ki-, bekapcsolás a fűtő transzformátor primer körénben)
• külön anód vezérlés (ki-, bekapcsolás az anód táptranszformátor primer körénben)
• az anódvezérlésen túlemnően, az anód feszültség késleltetett és lassú felfutású bekapcsolása, ami a megfelelő feszültség elérésekor söntölődik
• a transzformátorok megfelelő fázisszögben történő bekapcsolása
• egy gombos ki- és bekapcsolás
• két gombos távezerelt ki- és bekapcsolás (külön gomb az anód és külön gomb a fűtés vezérléséhez)
• az anód bekapcsolása előtt megfelelő idejű késleltetés
• az anód kikapcsolása után a fűtés kikapcsolásának késleltetése, hogy a tápegységben az elektronok ne "szoruljanak" be
• két további tetszőlegesen felhasználható, távezérelhető kapcsoló (pl. motoros potméter vezérlésére, a visszacsatolás, ki- és bekapcsolására stb.)
• minden funkcióról kétszínű LED ad visszajelzést (3 színben).
• KIT-enként, többféle konfigurációban megvásárolható. (lásd. a lap alján)

A HYB2 használati útmutatója. Letöltés.
A Hibryd 3 vezérlés
Minekután a HYB2 beváltotta a reményeimet tovább kellett lépni. A harmadik lépcsős relés megoldást ki akartam váltani egy sokkal elegánsabb megoldással. Ez abban áll, hogy az anód feszültséget fázis hasításos módszerrel szépen lassan "lopom" fel a megfelelő szintre, úgy hogy nem előre beállított módon, hanem az áramkör sajátosságait automatikusan vegye figyelembe, vagyis ha a szűrő kondenzátor értékeit megváltoztatom is a megadott időre álljon talpra a rendszer ne "siessen", vagy "késsen". Ez sajnos nagyobb tudást igényelt, mint amit a régi mikrokontroller ki tudott volna szolgálni, ezért egy mikrokontroller vér firissítés is bekerült az újabb elektronikába. Ez a vezérlés tehát mindenben ugyanazt tudja, mint a HYB2 csak éppen ezzel a fázis hasításos módszerrel többet. (Még fejlesztés alatt)

Előerősítő vezérlések
A vezérlések szempontjából a valamire való feladat az előerősítő kiszolgálása. Hagyományosan az előerősítő feladata a több műsor forrásból érkező jeleket a végegerősítő felé tovább irányítani (bemenet választó), valamint a hangerőt szabályozni. Ezen feladatok köre bővíthető hiszen ha a műsor források között van egy a rögzítésre is alkalmas készülék rögtön szükségessé válhat egy monitor funkció is, amivel a rögzített műsor kerülhet a hangszóróra mintegy ellenőrzésként. Ha az előerősítő tartalmaz lemezjátszó fogadására is alkalamas előerősítő részt (hát tulajdonképpen ez a lényeg) nem árt, átkapcsolhatóvá tenni az MC, és az MM hangszedők között. Természetesen a hangerő szabályozást a megfelelő képpen relés kialakítással végezze, de valamivel nagyobb lépésben mint a forgótárcsás kapcsolóknál megszokott 12, vagy 24 lépés, ami általában kevés.
Az első előerősítő vezérléssel működő GADP02 előfok, még karakteres VFD kijelzővel, hagyományos potenciométeres hangerő szabályozóvalAz én esztétikai szempontjaimból fontos volt továbbá, hogy a működésről adott tájékoztatót Vákuum Floureszensz kijelzőkkel valósítsam meg, mert nonszensznek érzem, hogy a sok százezerbe kerülő készülék egy csúnyácska, igénytelennek tetsző, lusta LCD-n jelenítse meg mondanivalóját. Már a kezdetektől fogva ebben gondolkoztam. Fontos volt továbbá, hogy bár a műszaki életben igen elterjedtek a külföldi szak szavak használata, én azonban szerettem volna ezeket kiváltani a nekik megfelelő magyarral. Gondolok itt olyanra, hogy azt írja már ki, hogy Lemezjátszó ha egyszer azt hallgatom és ne azt, hogy phono stb. Ezt a kezdeti karakteres megoldásokban alkalmaztam is, de mára (tudjuk már 2008-van:) inkább a rajzos, ikonokkal kommunikáló megoldásokat részesítem előnyben. Ami sokkal beszédesebb és látványban is kellemesebb. (lásd. grafikus VFD cikk.)A hangerő szabályozás egy meglehetősen fogas kérdés és én nem is akarok ebben új dolgokat mondani. A hangerő szabályozás rendszerint egy potencióméter segítségével valósul meg. Ebben az esetben a bejövő jel egy a potenciométer ellenállásán keresztűl jut el a jelföldjére, mint egy megteremtve ezzel a jelforrás lezárását. Erről, a potencióméter csúszkájáról azután tovább halad a jel a végerősítő (vagy a következő erősítő fokozat) bemenetére. A potenciométer csúszkájának állása szerint az söntöli (párhuzamosan kapcsolódik) a végerősítő bemeneti impedanciájával, ami visszahat a jelforrás kimenetére is, hiszen annak lezárása ezzel a párhuzamos kapcsolással is változik. Laikusan azt gondolhatnánk, hogy a 100kΩ-os petencióméter tehát 100kΩ-os lezárást biztosít. Ez mint az előbbiekből is láthattuk nem teljesen igaz. Ennek a hibának a csökkentésére szokásos egy a bemenő jelforrással sorosan kapcsolni egy további ellenállást, ezt söntmodú hangerőszabályozónak nevezik. (Természetesen vannak akik ennek a hangját, és van akik a hagyományosnak a hangját kedvelik jobban, de ez még mindig független magától a potencióméter hangjátol, ami lehet rossz is) A körtárcsás kapcsolókkal megvalósított hangerőszabályozók tipikusan sorbakapcsolt ellenállásokból állnak. Ezzel utánozzák a potenciométeres megoldásokat, illetve annak hibáit javítják ki oly módon, hogy a kapcsolók kontaktusa sokkal jobb, mint a csúszó érintkező a potencióméterekben, és mivel a felhasznált ellenállások anyaga bármilyen lehet választásunk szerint, így a minőséget és a hangját magunk választhajuk meg. A két csatorna pontossága és együtt futása összemérhetetlenül jobb bármely potencióméternél. Hátrányaként jelentkezik, hogy ahány ellenálláson át megy a jel annál több zajt visz be, de a bemeneti impedancia állandó. A másik megoldás a már említett sönt megoldás, itt jel csak két ellenálláson halad át így a lehető legkevesebb a zaj, de a bemenet felől az impedanciája változó. A harmadik használt eljárás a "létra". Ekkor szintén csak két ellenálláson halad át a jel, de minden lépcsőhöz külön ellenállás párok kellenek. Ebben az esetben állandó a bemeneti impedancia, de iszonyú mennyiségű, pontos alaktrészre van szükségünk hozzá. A relés megoldásokban rendszerint a D/A átalakítókból átvett bineáris lépcsősor megoldásokat szokás használni. Ennek is megvan a maga hátrányos tulajdonsága. Az előerősítő hangerőállító megoldásában igyekeztem ügyes kompromisszumot kötni, minden irányban. Ezért a hangerőszabályozó megoldás egy létra és egy soros megoldás kombinációjaként épűl fel. 36 lépésben 2dB-es lépésközökkel -70dB csillapítás érhető el. Ez többnyire, több mint elég, ugyanakkor nem változtatja alkatrésztemetővé a készüléket (18db relé).

• A PAFE3 tulajdonságai: 7 bemenet kezelése (trükkel 9)
• 6 előlapi gomb kezelése (Hálózati ki- és bekapcsoló, hangerő+, hangerő-, csatorna+, csatorna-, némítás, vagy PowerOn/OFF, Volume+, Volume-, Chanel+, Chanel-, Mute)
• 36 állású soros és létra típusú hangerő szabályozás (2dB-es lépésekben -70dB-ig)
• Monitor kapcsoló
• MM/MC átkapcsolási lehetőség
• a panelen lehetőség van 2db LL1678 típusú MC trafó beültetésére
• bemeneti késleltetés (felhangosítás)
• némítás (a hangerőt lépésenként veszi vissza a hallgatott szintre)
• erősítés nélküli, áteresztő üzemmód (Pass through)
• az utoljára hallgatott csatornát és hangerőt kikapcsoláskor megjegyzi és bekapcsoláskor ezzel indul
• a némítás hangereje beállítható
• a csatornák neve ikonként jelenik meg (jelenleg több mint 19 ikonból választható)
• minden csatornához rendelhetünk alap hangerőt ami a csatornára kapcsoláskor automatikusan beállítódik
• ikonokon alapuló, logikus, de nem "hülyegyerek" logikás menürendszerű kezelés
• nagyméretű, 140x32 pontos grafikus megjelenítésű VF kijelző
• a kijelző színe 6 színből választható (zöld, kék, piros, narancs, zöldes-kék, lila)
• a kijelző fényereje 8 lépésben állítható
• külön távirányító (nem kell tanítgatni, saját távvezérlő)
• a távirányítóval a végerősítő is vezérelhető
  • két gombos távvezérelt ki- és bekapcsolás (külön gomb az anód és külön gomb a fűtés vezérléséhez)
• két további tetszőlegesen felhasználható, távezérelhető kapcsoló. (igazából 4db)
• kettő darab hálózati forrás kapcsolása (Az egyik lehet saját előerősítőjének tápja, a másik szabadon kivezethető)
• a vezérelt hálózati kapcsolók megfelelő fázishelyzetű kapcsolása(fixen előre beállított)
• minden funkcióról kétszínű LED ad visszajelzést (3 színben).
• smd kivitel a kis helyfoglalásért és a rövid jelutakért, a panel elfér az előerősítő hátlapja mögött így csak pár centire van az RCA csatlakozóktól
• KIT-ként, többféle konfigurációban megvásárolható. (lásd. a lap alján)

Jelenleg három féle távszabályozó rendelhető hozzá:
SAFE3 távránciga: alap verzió - csak az előerősítő funkcióinak SAFE3 távránciga: normál változat - a végerősítő ki- bekapcsolásához SAFE3 távránciga: full extra változat - a két további extragombbal SAFE3 távránciga: a gombok funkciói

Vezérlés az akkumulátoros előfokozathoz
Az akkumulátoros előerősítő a PAFE3-al - bekapcsoláskori logoAz előbbiekben felvázolt PAFE3 vezérlő rendszer adaptálása akkumulátoros előerősítő számára. A többlet igényeket az akkumulátoros üzem kívánta meg. A panel úgy lett kialakítva, hogy ezt is és a következőket is egy alappanel kiszolgálja pusztán a mikrokontrollerbe sütött program más. Az akkumulátorok töltését és az erősítő vezérlését, tápfeszültségét ellátó áramköri részletek egy további panelen kaptak helyet, így teljesen elválasztott a hang résztől.

• Az akkumulátoros előerősítő PAFE3 többlet tulajdonságai: 2db akkumulátor kezelése
• konstans áramú és konstans feszültségű töltés
• töltés közben a feszültség ellenőrzése
• üzem közben az akkumulátorok feszültségének ellenőrzése
• felcserélhető akkumulátor konfigurációk az egyenletes terhelés elosztása miatt (A akkumulátor -fűtés vagy B akkumulátor - fűtés)
• tápfeszültség ellátás az akkumulátoros DAC részére (a buffer tápja)
• figyelmeztető ablak, az akkumulátorok kimerülésének esetére

Az akkumulátoros előerősítő (PAFE3) használati útmutatója. Letöltés.

Vezérlés a hálózati előfokozathoz
A PAFE3 rendszer adaptálása hálózati -normál- üzemű előerősítők számára. Tulajdonképpen semmi extra tudással nem kellett felvértezni, hiszen az alap konfigurációban mindent tudott amire szükség lehetett. Kiegészült egy óra funkcióval is, így a hálózati részt (két csatorna) időzítetten lehet vele kapcsolni. (még fejlesztés alatt)

Integrált erősítő vezérlése
A PAFE3-al felépített integrált erősítő a GAD001Az integrált erősítő változatában tulajdonképpen csak a végerősítő doboza határozza meg a képességeit. Én a 6C33C-B erősítő mellé szántam eredendően, így a hangszedő erősítő kimarad a repertoárból (az ikonja beállítható), helyette egy USB-s DAC kapott teret. Nem is titkolt szándékkal, hiszen a végerősítő ideállis a jelenkor felhasználóinak, ahol a digitális hangforrások egyre kevésbé megkerülhetőek. A vezérlés ennek megfelelően kiegészült a végcsövek áramának ellenőrzési lehetőségével, a végcsövek üzemidejének mérésével. A végcsövek áramának figyelése lehetővé teszi, hogy figyelmeztető ablakot jelenítsen meg ha a beállított értéket meghaladja a végcső árama, így annak elállítodására figyelmeztet. Az óra funkciót az előző előerősítőből hozta magával. Beállítható a fűtési idő vagyis az ennek megfelelő késleltetés. (még fejlesztés alatt)]]> Cikkek Sun, 15 Jun 2008 20:52:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/csoalap.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/csoalap.php Az ábrán ( a.) részlet) látható kapcsolást méltán nevezhetjük az erősítő technika alap kapcsolásának elterjedtsége folytán. Mivel a bemeneti rész két pólusából az egyik a földdel van összekötve. Az erősítő elem katódja is földelt, és a kimeneti rész egyik pólusa is, ezért ezt a kapcsolást közös katódú kapcsolásnak nevezik. A közös katódú kapcsolás, vagy földelt katódú kapcsolás, feszültség erősítésre használatos. Ennek a beállítási módnak a legnagyobb az erősítése, kevés torzítás mellett. Mint működéséből látható ez a kapcsolás fázist fordít. (Az ábrán nincs feltüntetve a rácselőfeszültséget beállító áramköri részlet, lásd. később, a munkapont beállítása című részben.)
Az ábra szerinti (b.) részlet) kapcsolása az úgynevezett földelt anódú kapcsolás, mert a cső anódja váltakozó áramú szempontból földelt, vagy a tápegység kicsi belső ellenállásán, vagy az elegendően nagy kapacitású kondenzátor miatt. Ezt a kapcsolást szokásos még, katóderősítőnek, katódkövetőnek, katódcsatolású erősítőnek, illetve katódfollower kapcsolásnak is nevezni. Ezen kacsolás erősítése általában kisebb, vagy egyenlő mint 1, ezért feszültség erősítésre nem használatos, viszont a bemenete és a kimenete közötti impedancia igen kedvezően alakul, ezért impedancia illesztésre használatos.
Az ábra szerinti ( c.) részlet) kapcsolás a földelt rácsú kapcsolás. Ennek a kapcsolásnak a jellemzője, hogy a cső rácsa földelt. Mivel a bemeneti pontjai a katód és a föld közöttiek, a kapcsolás bemeneti ellenállása viszonylag kicsi, kimeneti ellenállása ezzel szemben nagy. A bemenő és a kimenő kapcsai között a kapacitások kicsik. Ezen tulajdonságai folytán a deciméteres hullámtartományban, működő kapcsolásokban, illetve műszerkapcsolásokban használatos.
A földelt katódú kapcsolás
A trióda rácsára két feszültségforrás kapcsolódik, az egyik az egyenáramú munkapontot beállító Ugk0 feszültség, a másik az arra szuperponált erősítendő feszültség, vagy nevezhetjük vezérlő feszültségnek is. Az anód az Ut tápfeszültség forrásból, az Rt terhelő ellenálláson át kap táplálást. Vezérlőjel nélkül tehát az Ugk0 által beállított munkaponti feszültség hatására, az anódáram a munkaponti egyenáramnak megfelelő szintű, és ebből következően, az anód feszültség a munkaponti egyenfeszültségnek megfelelő szintű. Ha a kapcsolás negatív vezérlő feszültséget kap, a trióda anódárama csökken, így az Uki feszültség az ellenálláson eső feszültség esés miatt (ami szintén csökken) közelít a tápfeszültség értékéhez. Ha a vezérlő feszültség változása pozitív irányú, a folyamat a másik irányba mozdul el, vagy is a trióda anódárama nő, ez nagyobb feszültség esést okoz az Rt ellenálláson, ami kisebb feszültséget jelent a kimeneten. Mint látható a kapcsolás a bemenetére adott vezérlőjel változásnak pont az ellenkező irányú változást adja a kimenetén, felerősítve. A kapcsolás tehát 180o-os fázist fordít.
A trióda egy lehetséges elektromos állapotát, munkapontját két változó az UAK és UGK megadásával rögzíthetjük, a harmadik változó (például az anódáram) értékét a használt cső paraméterei meghatározzák. A lehetséges állapotok tehát kétszeres végtelen sokaságot képeznek. Ha ábrázolni akarnánk egy (IA-UGK-UAK) koordináta rendszerben, háromdimenziós koordináta rendszert kellene használnunk, amelyben a lehetséges munkapontokat kétdimenziós alakzat, úgynevezett karakterisztika felület hordozná. Amikor a triódát földelt katódú kapcsolásban alkalmazzuk, és rögzítésre kerül az Ut és az Rt értéke, nagyban egyszerűsödik a helyzet, mert fenn áll az Ut= UAK+ IARt. összefüggés. Az elektromos állapotot már csak egyetlen független változó az UGK befolyásolja. A lehetséges munkapontok száma most csak egyszeresen végtelenül sok. A rácsfeszültség egyértelműen meghatározza az anódfeszültséget és az anódáramot. Ezt a kapcsolatot, ami rögzített Ut és Rt estén az anódáram, anódfeszültség és a rácsfeszültség között fennáll, dinamikus karakterisztikának nevezzük. Ebben a kapcsolatban egyetlen független változó van; az IA, UAK, UGK hármas bármelyikét rögzítve, a másik kettő kiadódik. A dinamikus IA-UAK görbét az előzőekben már egyszer felírt összefüggés adja: Ut= UAK+ IARt vagyis: IA= (Ut-UAK) /Rt.
Nézzük meg ezt egy gyakorlati példán keresztül. A példában az E83CC kettőstrióda egyik felét használjuk. A munka egyenes megrajzolásakor csak az Ohm törvényre van szükségünk, mivel az Rt sorosan kapcsolódik a triódával. Tehát rögzítsük az Ut tápfeszültségét 300V-ban majd az Rt értékét 100k-ohmban. (Mindkettő érték, ennél a csőnél szokásos értékek.) Ekkor a munka egyenes A pontja az IA=0mA és az UA=300V-nál lesz. A B pontja az Ohm törvénynek megfelelően (U/R=I) 300V/100k=3mA-nél lesz. Bárhogyan is változik a rács feszültsége, az egyenáramú munkapont a munka egyenesen csúszik végig, nem tudja azt elhagyni (A és B pont között csúszkál). Egy adott rácsfeszültségértéknél a munkapontot a munka egyenes és a megfelelő UGK-hoz tartozó karakterisztika metszéspontja adja.
Jelen példában a munkapont a munka egyenes és a -1,5V-os karakterisztika vonal metszéspontjába adódik. Az is leolvasható az ábráról, hogy a rácsra adott 1V-os feszültség hatására (UGK=-1,5V±0,5V vagy is -2-(-1)=1 )az Rt-ne létrejövő feszültség változás éppen 60V-os lesz (220V-160V), míg az IA változása 0,6mA (1,4mA-08mA).
Sajnos a trióda nem teljesen lineáris eszköz, így a vele megvalósított erősítő sem tud lineáris lenni. Emiatt az erősített jel nem csak amplitúdójában tér el az eredetitől, hanem felharmonikusok keletkeznek, megváltozik a feszültség idő függvény, torzítás jön létre. A trióda felhasználásának többségében az erősítendő jelek annyira kicsik, hogy a keletkező torzítás nem számottevő. Ha vezérlőjel olyan kicsi, hogy a munkapont még a szélső helyzetekben is a karakterisztika egyenesnek tekinthető szakaszán marad, kisjelű működésről beszélhetünk, különösebb torzítás nem keletkezik. A kisjelű erősítő dinamikus karakterisztikáját egyenesnek tekintjük, és a valóságos görbe munkaponton áthúzott érintőjével közelítjük. (Más szavakkal: a karakterisztikát a munkapontban Taylor-sorba fejtjük, s a lineárisnál magasabb rendű tagokat elhanyagoljuk: UAK≈ UAK0+((dUAK/dUGK)∆UGK). ) A dinamikus paramétereket, mint a dinamikus karakterisztikák differenciálhányadosait definiáljuk, így az erősítés A= dUAK/dUGK |Rt,Ut a dinamikus meredekség, Sd= dIA/dUGK |Rt,Ut valamint a dUAK/dIA=-Rt. A kapott A, Sd, Rt dinamikus paraméter hármas, hasonló a statikus paraméterek hármasához. A dinamikus paraméterek nem függetlenek egymástól; kapcsolatuk formális hasonlóságot mutat a Barkhausen-összefüggéssel: A= dUAK/dUGK= (d/dUGK)(Ut-IARt) = -Rt(dIA/dUGK), tehát A=-SdRt. Tehát megfogalmazva az erősítés az anódfeszültség és a rácsfeszültség megváltozásának hányadosa. Nevének megfelelően megadja, hogy hányszor nagyobb a kimeneti feszültség (Uki) a bemenetinél (Ube). A dinamikus meredekség az anód váltakozó áramnak a rács váltakozó feszültségtől való függését írja le. Ahogyan a dinamikus karakterisztika is megszerkeszthető a statikusból, úgy az egy munkapontra vonatkozó dinamikus paraméterek is meghatározhatók az illető munkapont statikus csőtényezőiből. (Elvégezve a deriválást és a szükséges egyszerűsítéseket) A=-S·Rb⊗Rt. vagy A=-µ·(Rt/Rb+Rt). Ezekből az összefüggésekből levonható az a következtetés miszerint az erősítés növekvő terhelő ellenállással nő, de mindig alatta marad a µ erősítési tényezőnek. Növekvő Rt-vel azonban nem csak IA, hanem S is csökken, és Rt=∞-nél lesz zérus. A negatív előjel a rács és az anód váltakozó feszültség ellentétes fázisára utal.
A fenti példához visszatérve az erősítése A= Uki/Ube alapján számolható, tehát A=-60V/1V azaz A=-60. (A mínusz itt is az ellenkező fázisra utal.) Az erősítés dB-ben kifejezve tehát A[dB]=20·log(Uki/Ube) = 20·log(|-60|) = 35,56dB.
A torzítások.
A torzítások mértékét gyakran egyetlen számértékkel, a felharmonikusok effektív értékével és az alapharmonikus effektív értékének hányadosával adják meg. Ez a torzítási tényező, népszerűbb nevén Klirrfaktor. k=√(U22+U32+….Un2)/U1. A Klirfaktor azonban nem jellemzi teljesen a torzítást, bár használata kényelmes, mert egy számban jól megadja azt. Ugyanis különböző torzításokhoz azonos Klirfaktor tartozhat.
Vizsgáljuk most meg a torzítás szempontjaiból a kapcsolást. A vezérlő feszültséget szinusz generátor szolgáltatja Ube=2Vcs-cs. A munkapont a munka egyenes és az Ug=-1V-os karakterisztika metszés pontjában. A vezérlő szinusz hullám felső vagy pozitív sapkájában a vezérlő feszültség tehát csúszván a munka egyenesen az Ug=0V-os karakterisztika metszés pontjába jut. Az erősítés itt (170-94)/1=76 lesz. Mint látható nem teljesen azonos a korábban kiszámolt értékkel, nagyobb annál. A szinusz hullám alsó sapkájában is elvégezve az előbbieket (220-170)/1=50-et kapunk. Mint látható a trióda és jelen esetben az E83CC (Az E83CC az ECC83-tól abban különbőzik, hogy javítottak a paraméterein és hosszabb élettartamú) erősítése látványosan nem lineáris. A kimeneti szinusz hullám kissé húzott lesz, felül, és nyomott lesz alul. Ez a fajta torzítás természetes, az emberi fül számára kellemes, második harmonikus torzítást okoz, ezt nevezi a köznyelv „csöves” hangnak, vagyis kellemes „meleg” illetve „telt” hangzásnak. Mind ez számokkal kifejezve K2%=(76-50)/(2· (76+50)) ·100 = 10,31%. Ha a torzítás vizsgálatot átszámítjuk a kisebb bemeneti feszültségre, láthatjuk, hogy a torzítás is kisebb lett. Ha a vezérlő feszültséget tovább növeljük, és elérkezünk a pozitív rácsfeszültségű tartományba, a torzítások hirtelen nagyon megnőnek. Ekkor a rács pozitív töltése nem tartja távol az elektronokat magától a rácstól, és bele ütköznek, ami áramot indít a katód és a rács között, is. Ekkor a rács és katód viszonyát diódaként kezelhetjük. Ha a triódát meghajtó generátor ellenállása nagy (1-2MΩ), a pozitív bemenő feszültség nem tudja, a diódaként vezető, néhány kΩ ellenállású vezető, rács-katód kapcsok potenciálját jelentősen megnövelni. Ha a bemenetre szinuszos jelet vezettünk a kimeneti szinuszos jel úgy torzul, hogy az alsó sapkák csúcsait levágja ahogyan a képen is látható.
Ha a munkapontot eltoljuk most a másik irányba, és a bemenő jel továbbra is szinuszos, a bemeneti szinusz hullám negatív, vagy alsó sapkájának csúcsa a kimeneti jelben levágásra kerül, hiszen az elektroncső elérte a határadatait. Ez a fajta torzítás páratlan (tehát a kimenőjel pozitív, vagy felső szinusz sapkája torzult) felharmonikusokat termel 3. és 5.-et, valamint természetesen magasabb rendűeket is, bár azok nincsenek figyelemre érdemes amplitúdóval jelen. Ez a fajta torzítás a gyakorlatban a gitár erősítők kedvelt effektje, mert fémes érdes hangzást ad (heavy metal számára fuzz, vagy bite néven ismert) a páratlan felharmonikusoknak köszönhetően.
Ha ismét középre helyezzük a munkapontot (Ug=-1,5V) és addig növeljük a szinuszos feszültséget a bemeneten, hogy a kimeneti szinusz feszültség mindkét sapkája csonkolódjon, egyszerre hozhatunk létre páros és páratlan harmonikus torzítást is. Ezt a túlvezérlési torzítást a gitárerősítőkben overdrive effektusként használatos.
A trióda mint teljesítmény erősítő.
Az eddigi példákban a trióda illetve a földelt katódú kapcsolás, mint kisjelű erősítő jelent meg. A gyakorlatban azonban a kisjelű működés mellett egy erősítő kimenetére nagyobb teljesítmény igényű fogyasztó csatlakozik. Az erősítő utolsó fokozatának teljesítmény erősítő feladata szokott lenni. Az eddig tárgyaltakban a Rt munka ellenállás kettős szerepet kapott, egyrészt beállított a trióda egyenáramú munkapontját; másrészt felhasználta a felerősített váltakozó áramú energiát. A teljesítmény erősítő kapcsolásban a munka ellenállás eddigi két szerepét különválasztják. Általában a terhelő ellenállást a triódás erősítőhöz transzformátorral illesztik a trióda anódköréhez.
A lineáris generátoroknál az ismert módon maximális teljesítményhez tartozó terhelő ellenállás Ropt=Rb és a maximálisan kivehető teljesítmény U02/4Ropt, a generátor forrásfeszültségével bármekkorára beállítható. A triódánál ez a feltétel nem igaz.
A trióda lineáris működése korlátozott. A felhasznált tápfeszültség és az UAK0 és az IA0 munkaponti feszültség és áram által meghatározott PD=UAK0IA0 disszipációs teljesítmény a cső anódján hővé alakul. A cső konstrukciós kialakítása miatt csak korlátozott hőmennyiséget képes a környezet felé elsugározni. Ez a PDmax, ami kötött. A katód kialakítása és tulajdonságai meghatározzák az IAmax maximális anódáramot, az anód katód átütés veszélye az UAKmax korlátot jelenti. Ha a terhelési határt ábrázoljuk az IA-UAK koordináta rendszerbe (pontvonal Na=1,2W jelöléssel) , akkor megkapjuk a cső teljesítmény hiperboláját, vagy disszipációs hiperboláját. Alapvető feltétel szokott lenni, hogy nem engedünk meg rácsáramot, tehát a pillanatnyi munkapont legfeljebb az UGK=0 görbéig mozoghat az IA-UAK síkban. Ezt a közelítő egyenest az IA=UAK/Rb egyenlettel fejezhetjük ki.
Ha tehát IAmax=2IA, és Imin=0, akkor Umin=2IA0Rb. Ebből a kiadott teljesítmény: P=IA0(UAK0-Umin)/2, illetve 2P=IA0UAK0-2IA02Rb. A dP/dIA=0 feltételből eredően UA0=4IA0Rb, tehát Rtopt=2Rb. A legnagyobb kivehető teljesítmény Pmax=UAK2/16Rb, vagy Pmax=PDmax/4 tehát az egyenáramú – váltakozó áramú átalakítás hatásfoka, η=0,25 vagy is 25%-os. (Ez az „A”- osztályú erősítő maximális hatásfoka)
A munkapont beállítása.
Az előbbiekben láttuk és megtárgyaltuk a munkapont jelentését és szerepét, de nem láttuk, azt hogy hogyan állítható elő. A rácselőfeszültséget meglehetősen változatos formában állíthatjuk elő, illetve juttathatjuk el a rácsra.
Fix rácselőfeszültség. (Fixed Bias)
A legkézenfekvőbb megoldás az, ha a munkaponti feszültséget szolgáltató telep egy illesztő ellenálláson keresztül kapcsolódik közvetlenül a rácsra. Ezt a fix rácsfeszültség beállítást ritkán alkalmazzák néhány kényelmetlen tulajdonsága miatt. A telep feszültség változásával a munkapont vándorol, ha elemről van szó, a lemerült elem 0V-os (Ug=0V) munkapontot állít be, ami tartósan a teljesítmény csöveknél éppen tönkremenetelt is okozhat. Mégis pont a teljesítmény csöveknél elterjedt a megoldás, csak éppen külön tápegységről és nem elemről. Itt is érdemes odafigyelni a beállítására használt potenciométer minőségére, mert ha kontakthibás az alkatrész, könnyedén nem kívánt torzítást, zajt visz be a felerősített jelbe. További hátránya, hogy a bemenetet le kell választani, hiszen a meghajtó generátort az előfeszültség telep söntöli, belső ellenállásával terheli. Ezért ilyen megoldásoknál a vezérlő feszültséget transzformátoron keresztül kapcsolják a bemenetre.
A katód rácsfeszültség. (Cathode bias)
Ebben a megoldásban a rácselőfeszültséget beállító telep a katódkörbe kerül. Ez azzal az előnnyel jár, hogy a bemeneti kör nem terhelt a teleppel, illetve azzal a hátránnyal jár, hogy a katód áram átfolyik az előfeszültséget beállító telepen. HiFi erősítőkben, ahol a tápegységek zavaró hatásait igyekeznek ezzel a megoldással távol tartani, kicsi L-ion akkumulátort használnak ilyen célra, ahol a katód áram tölti is a cellát. Nagy áramú csöveknél természetesen ez a megoldás járhatatlan, ott az ezt megelőző megoldást, a fix rácselőfeszültséget használják.
Az automatikus rácselőfeszültség. (Self bias, automatic bias)
Az automatikus rácselőfeszültséget a cső katód körébe iktatják. Az előző megoldáshoz hasonlóan. A katód ellenálláson átfolyó katód áram hatására eső feszültség pozitívabbá teszi a cső katódját, mintegy megemeli azt, és így ha a rácsra eljut a földpont potenciálja, ott kialakulhat a katódhoz képest a negatívabb feszültség. Ezt a rácslevezető ellenállással oldhatjuk meg. A katód ellenálláson eső feszültséget célszerűen pont akkorára választjuk amekkora a munkapont beállításához szükséges rácselőfeszültség értéke. RK=UGK0/IK0. Ha az előző példában vizsgált kapcsolást szeretnénk ilyennel ellátni, akkor az RK= 1,5V/1,2mA= 1250-al. Ez a kapcsolás technika azonban számos problémát is fel vet. Mert ha váltakozó jelet kapcsolunk a bemenetre észrevehető, hogy a katód ellenálláson eső feszültség annak arányában nő, ahogy a vezérlés hatására megindul az anódáram, illetve a katód árama. Vagyis a változásnak igyekszik ellenállni. Ez mintegy negatív visszacsatolásnak tekinthető, és mint ilyen csökkenti az erősítés mértékét. Ezt elkerülendő a katódot illik váltakozó áramú szempontból a földre húzni egy katód kondenzátorral (Ck), ami a váltakozó áram számára rövidzárként viselkedik. Meg kell említeni, hogy a katód ellenállás hatására a tárgyalt UAK és az IA koordináták eltolódnak, hiszen az RK-n eső feszültség csökkenti a maximális anód feszültséget és korlátozza a maximális anódáramot. Igaz ezek normál körülmények között nem jelentősek az általában több száz voltos anód feszültséghez képest.
Minden megoldás esetében, ha a meghajtó, tehát a vezérlést adó generátor kimenete egyenfeszültségre szuperponált váltakozó feszültséget szolgáltat (tipikusan ilyen az előző erősítő fokozat) meg kell akadályozni, hogy az egyenfeszültség a cső rácsára kerüljön, hiszen elállítja a cső munkapontját. Erre szolgál a Cg csatoló kondenzátor. Ezt a kondenzátort azonban a rács áram, még ha kicsi is, feltöltené és az így keletkezett egyenáram, szintén eltolná a munkapontot, így azt egy rácslevezető ellenállással akadályozzuk meg.
A rácslevezető ellenállásnak olyan értékűnek kell lennie, hogy a munkapontot jelentősen ne tolja el, és a meghajtó generátort ne terhelje. Értékét a várható rácsáram határozza meg E83CC esetében ez katalógusa szerint 330KΩ lehet. Valójában kisjelű triódáknál 0,5-1MΩ nagyságrendű szokott lenni. Teljesítmény csöveknél azonban ennél sokkal fontosabb az értéke, mert jelentősen befolyásolja a cső öregedésekor fellépő, esetleg jelentős rácsáram.
A diódás katód rácselőfeszültség beállítása
Ez a módszer mostanában elterjedt megoldású. A lényege abban áll, hogy az Rk katód ellenállás helyett egy diódát kapcsolnak sorba a katóddal. Általában sima jeldiódát (mint az 1N4148) vagy LED-et szokás, illetve zener diódát, de lehetséges más vákuum csöves diódát is. A félvezető diódák drop feszültsége közel konstans értékű a P és N átmenettől fűggő érték. Kismértékben a hőmérséklet hatására növekszik. Ez kb. 0,6V szoba hőmérsékleten, illetve 1,6V-4,5V-ig terjedhet LED esetében. A dióda viselkedés szempontjából váltakozó áramúlag rövidzárként viselkedik, így nincs szükség hidegítő kondenzátorra. A másik fontos tulajdonsága, hogy a hidegítő kondenzátor elmaradása miatt nincs fázis módosító hatás, ami rontaná a visszacsatolás hatásosságát. A félvezető diódás megoldások esetén a diódát egy hidegitő kondenzátorral söntölni kell, hogy a ki-be kapcsolási zaját a diódának elnyomjuk. Ez lehet egy 100nF-os kerámia kondenzátor. Ez a zaj azonban hideg, félvezetős hangot eredményez. Ha a félvezető diódát lecseréljük vákuumdiódára mentesülünk ettől a félvezetős hangtól, a diódás előfeszültség beállítás előnyeit megtartva. Természetesen ilyenkor nincs szükség a 100nF-os hidegítő kondenzátorra sem.
Az erősítő váltakozó áramú helyettesítő képe
Ahhoz, hogy a számításokat egyszerűsítsük és modellezzük az elektroncsöves erősítőt célszerű lineáris áramköri elemekből felépíteni. (ellenállás, generátor stb.) Az erősítő helyettesítő képét egy olyan áramkör adja, ami az erősítőt egy leegyszerűsített, jelen esetben csak váltakozó áramú működés szempontjából helyettesíti és alkatrészeiben csak lineáris elemeket tartalmaz. (pl. a trióda nem lineáris elem) Az így kapott áramkör azután a villamosságtan lineáris hálózat analízis módszerével vizsgálható. Az áramkört rajzoljuk át ennek megfelelően, csak váltakozó áramú szempontból. Nyugodtan elhagyhatjuk a munkapontot beállító alkatrészeket, és az sem baj ha a kapott kapcsolás az egyenáramú működést nem tükrözi. A lineáris hálózattal történő helyettesítés természetesen csak addig használható ameddig a működés a karakterisztika lineárisnak tekinthető részén belől marad.
A trióda helyettesítő képét tehát kezdjük a rácskörrel. Mivel a trióda feszültséggel vezérelhető elem addig ameddig a rács feszültsége negatív tartományban van, a rács áram közelítően nulla, a bemenet szakadásnak fogható fel. Ha a kimenetről leválasztjuk az Rt-t egy egyszerű generátor ellenállás hálózattá redukálható a kapcsolás. A generátor viszonyai az RbSUgk= µUgk egyenletből számolható. Nagyobb frekvenciákon a kapcsolást ki kell egészítenünk az elektródákon fellépő kapacitásokkal.
A helyettesítő kép alapján az erősítés tehát A=µRa/(Ra+ra), ha az Rk kondenzátorral hidegített, és A=µRa /Ra+ra+Rk(µ+1), ha nem a kondenzátor hiánya okozta negatív visszacsatolás miatt.
A bemeneti impedancia
Az erősítőt a helyettesítő képnek megfelelően most már egyszerű módszerekkel vizsgálhatjuk. Mint ismeretes a cső rácsáram mentes vezérlésekor nincs szükség vezérlő teljesítményre, ez csak részben igaz. Ez az impedancia rendszerint igen nagy, és azért a vezérlésére még is teljesítményre van szükség még, ha az csak pár µW-is. Ezt a bemenő impedanciát a rácslevezető ellenállás értéke, a katód és a rács közötti kapacitás, amely rendszerint 1-2pF alacsony frekvenciákon elhanyagolható de magasabb frekvenciákon XC=1/ωC szerint érvényesül. A bemenő impedancia másik kapacitív komponensét az elektroncső rács-anód kapacitása következtében létrejövő úgynevezett Miller-effektus idézi elő. Egyfokozatú erősítőben a rács és az anód között a rács-anód kapacitás Zbe=(1/jωCga) / (1-A) = 1/jωCga(1-A) bemenő impedanciát idéz elő. Abban az esetben ha az erősítő bemenő és kimenő jele pontosan ellenfázisban van (tisztán ohmos anód munkaellenállás) és így az A negatív szám és a bemenő impedancia kapacitív. Ezt a kapacitást Miller-kapacitásnak nevezzük. A Miller-kapacitás hatására a cső rács és a katódja között látszólag a rács-anódkapacitás 10-200 szorosa jelenik meg az erősítés nagyságától függően. (A pentódák esetében a rács-anód kapacitás igen kicsiny így a Miller-kapacitás jelentősége elhanyagolható.)
Ebből látható, hogy a bemeneti impedancia valós részét adja a rácslevezető ellenállás így irható, hogy Rbe=Rg, illetve Cbe=Cgk+(Cga·A);
A kimenő impedancia
A bemenő impedancia mintájára a kimenő impedancia Zki=Ra⊗ra, ha a katód ellenállás kondenzátorral hidegített, és Zki=Ra⊗(ra+Rk(µ+1)), ha nem.
Az erősítő frekvencia átvitele – sávszélessége.
A legmagasabb erősítést az ω0=1/(LC) rezonancia frekvencián kapjuk, értéke Au0=SR (valós mennyiség) Az R2√(ωC-1/ωL)2=1 egyenlet által meghatározott frekvenciákon az Au erősítés a maximális érték √2-ed részére csökken (3dB-es csökkenés) A két frekvencia közé eső frekvencia sávot az erősítő sávszélességének nevezzük. Átrendezve és egyszerűsítve tehát ω1-ω2= 1/RC, vagy is ∆f=f1-f2=½πRC. Az alsó határfrekvenciát az alábbi egyenletből határozhatjuk meg falsó=√(1+( (Rk(µ+1)) / 2+(Ra+ra)+½Rk(µ+1)) )/2πRkCk. Ha Ra+ra > Rk(µ+1)-nél akkor az összefüggés egyszerűsödik: ½πRkCk-re. Az egyenletet átrendezve, kiszámíthatjuk a szükséges Ck kapacitás nagyságát. Ha az alsó határfrekvenciát mondjuk jóval a hallható frekvencia alsó határa (20Hz) alá választjuk, legyen 5Hz, az alábbiak szerint számolhatunk: Ck=½πRkCk = ½·π·1,5k·5Hz = 21µF. Az itt megtárgyalt képletek csak közelítő jellegűek és alacsonyabb frekvenciákon teszik számolhatóvá az erősítő kapcsolást. Nagyobb frekvenciákon figyelembe kellene venni, továbbá az elektróda kivezetések induktivitását, amelyek közül a legfigyelemre méltóbb a katódkivezetés induktivitása, amelyen az átfolyó katódáram feszültség esést okoz. Ez vektorosan levonódik az Ube feszültségből, ami így a meghajtó generátort terheli. (pl. 25mm hosszú és 2,5mm átmérőjű huzal induktivitása 0,015µH. Ez 500MHz frekvencián már 47Ω impedanciát jelent. (Ezen megfontolásból alakították ki például a GU50 adó pentóda katód lábát vastagabbra, mint a többi kivezetést és ez más adócsöveknél is megfigyelhető)

A frekvencia további növelésével figyelembe kellene még vennünk az elektronok repülési idejével összefüggő hatásokat, amitől ebben a cikkben eltekintek.]]> Cikkek Sun, 15 Jun 2008 20:52:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/pcl86se.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/pcl86se.php A PCL86 egy direkt hangerősítők céljára kifejelsztett cső. A rádió és a tv vevők hangfokozatát kívánták vele megoldani, és így egy csővel sikerült is. Konstrukciójában tulajdonképpen az ECC83 egyik triódája, és egy EL84 kapott benne helyet. A végerősítő pentóda rész a szűkös hely miatt persze némiképpen csökkentett teljesítményű, mint ahonnan származtatható, így a vele elérhető teljesítmény is szerényebb, de ezt leszámítva azonos paraméterekkel vehető figyelembe. A csőnek a 86-os jelölésű volt, a legkésőbbi darabja ismerhető még mint PCL82, vagy korábbról ECL80-ként is. Az első betű az európai csöveknek megfelelően a fűtésre utal csak. Az E-s változat (ECL80, ECL82, ECL86) a 6,3V-os "párhuzamos" fűtésű változat, és mint ilyen inkább rádiókabn volt használatos, míg a P-s változatok (PCL82, PCL86) a soros fűtésű változata a csőnek. Természetesen jelen kapcsolásban akár az ECL86 (fűtése 6,3V), akár a PCL86 (fűtése 14,5V) is felhasználható, ha a megfelelő fűtésről gondoskodunk.
Maga a kapcsolás igen egyszerű, szimpla földelt katódos beállításban üzemelnek a csövek. Ezt a kapcsolást megtalálhatjuk számos vevő hangfrekvenciás részében, azt hiszem különösebb kommentárt nem kell hozzá fűzni. Ha gyengébb minőségű potenciométert használunk a bemeneten (aminek silány a kontaktusa) és esetleg gyakran elveszti a kontaktustát a pályával, érdemes egy 1MΩ-os ellenállással a trióda rácsát a testhez kötni, hogy a szükséges előfeszültsége minden esetben meglegyen, és ne okozzon zajt a hangszóróban, a poti gyengesége. Mivel a kitermelt kimeneti-transzformátorok álltalában nem rendelkeznek ultralineár megcsapolással és kivezetéssel a rajzon sem tüntettem fel ezt a megoldást, bár a képeken megépített erősítőben a belső kapcsolóval az ultralineár, illetve normál üzem között lehet váltani. Az ultralineár beállításban jó esetben 4W-ra számíthatunk, míg nélküle 1,5-2W-ra. Ha vesszük a fáradságot és kimenőt tekercselünk hozzá, részesítsük előnyben a nagyobb keresztmetszetű vasakat a jobb mélyek miatt.
A tápegysége is igen egyszerű, akár a rádióból, vagy a tv-ből kitermelt hálózati egység is felhasználható, az is biztosan megfelelő teljesítményt nyújt, legfelejebb nem választja el ennyire jól a két csatornát. Akkor se ilyedjünk meg, ha az eredeti hálózati rész csöves egyenirányítású, használjuk bátran, hangban meghálálja magát. Mint ahogyan a rajzon is jól látható, jelen esetben félvezetős egyenirányítás mellett passzív LC szűrősen lett a táp kialakítva. Ha van bőven helyünk, a fojtó tekercs lehet kisebb értékű is, hiszen a 20H-s érték szokatlanul magas ilyen kis erősítők esetében, bár a brumm és a hálózati zavarok szempontjából ez előnyös. Tehát ha van bőven helyünk és olcsón akarjuk megúszni a fojtót használhatunk normál fénycső fojtókat is ezek kb. 5H-sek lehetnek. Az egyenirányító akármilyen hálózati Greaz-híd lehet, esetleg számítógép tápegységből átmentett darab is. Ha azt szeretnénk, hogy valamivel jobb hangú legyen, érdemes ide valami gyors diódából, magunknak megépíteni a hidat.
Első meghallgatáskor kellemes meglepetés ért, nagyon kellemes nyugodt, kiegyensúlyozott hangot nyújtott. Azt hittem, hogy elfogult vagyok, de barátaim véleménye is hasonló, bár jobb kimenőkkel biztos többet nyújtana. Következő erősítőm egy GU50-es lesz, amit barátom kérésére építek, már félkész állapotban van. (Köszönöm Ervin barátom segítségét, tanácsait!)]]> Cikkek Sun, 15 Jun 2008 20:52:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/gu50i.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/gu50i.php Már 12 éves korom óta rajongok az üvegbúráért, és a csövek szépségéért. Apukám nagy természetjáró, sokszor kiment a horgásztóhoz, és hazafele jövet látott egy csöves TV-t, és kikapkodta belőle az összes csövet. Ekkor indult meg a lavina, a csőgyűjtés kezdete. Aztán a gyűjteményem egyre csak nagyobb lett, már régi rádiókból is sikerült csövet termelni. A régi iskolámban is rengeteg műszer volt, ami tiszta kincsesbánya, a maga nemében. Ezután egy pakolás alkalmával a csövecskéimről el is feledkeztem. Talán 30-40 csövem lehetett akkor. Az elektroncso.hu-n találtam egy jó kis cikket a varázsszemről és elhatároztam, hogy megépítem az oldalon közölt kivezérlésmérőt. Ekkor a csőgyűjtemény ismét előkerült, és ekkor indult meg a lavina. Most már eltelt azóta négy év, és 30 csőről 560-ra duzzadt a gyűjteményem, azóta egy csöves rádiót is szereztem, ami a mai napig működik. Az erősítő építési mánia nállam már-már elveszett. 3 db csöves erősítőt készítettem eddig: egy PCL86-os monó csövest (prototípus), egy PCL86-os sztereó csövest, és ezt alakítottam át GU-50-re. Az előzményekről ennyit, lássunk hozzá az érdemi munkához!
A GU50 (ГУ-50) adatai:
fűtőfeszültség: 12,6V
fűtőáram: 0,6-0,85A
Anódfeszültség (max.): 1kV
Anóddisszipáció (max.): 55W
Üzemi frekvencia: 66MHz
Az előző PCL86-os sztereó erősítőmmel nagyon sokáig meg voltam elégedve. Csak valahogy a tavasz táján kezdtem tőle elidegenedni. Nagyon keveseltem a mélyhangokat, mintha eltűnt volna, hiába cserélgettem ki a csöveket.
Ekkor kattant be, hogy kellene egy új erősítőt készíteni, illetve a régit átalakítani.
* De a csöveknek négy dologban kellett megfelelniük: Szép legyen,
* Óriás legyen,
* Olcsó és
* Könnyen beszerezhető legyen
Sokáig kerestem a megfelelő csövet, először próbálkoztam EL36-tal, de az nem volt jó. Utána jött a próba EBL21-gyel, na erre mondhattam azt, hogy jó hangja van, legalábbis nagyon tetszett, de a harmadik kritériumnak sajnos nem felelt meg.
Mindezek után folyt a hajsza a megfelelő cső után. Ekkor kaptam két darab új GU50-es csövet. Elsőre nagyon megtetszett a mérete, és a szépsége, különösen az az alumínium sapka a tetején. Aztán jött a próba ideje. ECC85 lett a meghajtó cső, mert abból elég sok található nállam, jelenleg. Ekkor még nem volt foglalatom hozzá, műanyag sorkapcsokat rögzítettem a kicsikére, és azokba befogtam egy-egy rézvezetéket. Mikor bekapcsoltam, a rendes hangfalaimmal, tátva maradt a szám. Úgy gondolom, elérkeztem a tökéletes hanghoz. Gyönyörű hang, tele szép mélyekkel. Végre egy cső, ami nekem megfelel. Hozzáteszem, hogy a csövet rádióamatőr találkozókon akár 500Ft-ért is megkaphatjuk újonnan. Elég nagy gond volt a foglalat beszerzése. Mivel rendelni nem akartam (drága lett volna), ezért érdeklődtem itt helyben foglalat iránt. Végül egy rádióamatőr bácsitól sikerült vennem foglalatokat, a spiáter házzal együtt, amit végül leszereltem.
Látható, hogy az SE-nek megfelelően nagyon egyszerű a kapcsolás, alig néhány alkatrészből épül fel. A kimenőtrafót sem kell túldimenzionálni, csak keresni kell egy jó hálózati trafót, ami minimum 220V-os primerrel, és egy 12-20V-os szekunderrel, valamint minimum 10 cm2 vaskeresztmetszettel rendelkezik. A trafót át kell lemezelni LÉGRÉSESRE. (Az EI elemeket egy oldalról lemezelni) Feszültség erősítőnek használjunk kettőstriódát, mert így egy ECC kiszolgál két csatornát.
Működés: A kapcsolás A-osztályban működik, tehát jelentős nyugalmi árammal üzemel, és ezt felveszi állandóan. Tehát a cső ugyanakkora áramot vesz föl, ha teljesen ki van vezérelve, mintha egyáltalán nem lenne bemenő vezérlőjel (ezért kell a nagyteljesítményű hálózatitrafó!). A beérkező HF jelet a 470nF-os kondi becsatolja, az 1MΩ-os rácslevezető ellenállás a rácsot egyenáramúlag földpotenciálra húzza; ez azért szükséges, hogy negatív feszültég kerüljön a rácsra a katódhoz képest. Az ECC85-ös felerősíti a jelet, amit a pentóda vézőrlőrácsára viszünk. A kimenő feladata kettős: galvanikusan leválasztja a hangszórót a tápfeszültség nagyfeszéről, és impedanciát is illeszt. A pentóda által keltett áramváltozások hatására a kimenő szekunderén, feszültség indukálódik, amelyet hangszóróra vezetünk, és hang formájában élvezhetünk. Fontos, hogy az anódfeszültség jól szűrt legyen! Javaslom a legalább 470µF-os pufferkondit (az enyémbe 700µF van, és egy deka brumm sincs benne!).
Ha nem lennénk megelégedve a hálózati trafóból alakított kimenővel. Jó támpont lehet a GU50 erősítőkben alapműnek számító Ágoston könyv, amelyben szerepelt a kimenő leírása, de egyébként is érdemes lapozgatni. A trafó leírása és a rajza a GU50 második felvonásban című cikkben is megtalálható. Itt
Tápegység Ez az egy, ami nehéz dió jelen erősítőnél, mert rengeteg energiát emészt fel mind fűtés, mind anódfesz tekintetében. Először a régi PCL erősítő trafójával működött, ami 120 VA-es volt, de iszonyatosan melegedett szegényke, nem bírta már el a két GU-t. Ekkor beraktam egy magyar sugárzásmérőből kibányászott trafót, a csöves feszültségek meg voltak rajta, és 300 VA a teljesítménye. Igaz ez is elég rendesen melegszik, de bírja.
Nekem csak aszimmetrikus szekunderem volt a trafón, ezért lett Graetz-hidas az egyenirányítás. Az EY-nak csak két dolga van: késlelteti az anódfeszt a csöveknek, és díszeleg a többi szépség mellett.
Az EY88-nak van egy 300 mA soros fűtésű társa a PY88-as buszterdióda. Azért ezek a csövek lettek felhasználva, mert egyrészt szépek, másrészt, nagy áramot bírnak. Ne feledjük, a PY88 30 V fűtést igényel! A két cső csak fűtésben tér el. Anódsapkát lehet bontani TV-ből, a DY86 anódsapka pont jó ide.
Remélem, megnyerő az új erősítőm. Aki megépíti, hasonló elégedettséggel használja majd, mint én a sajátomat!
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Szőcs Márton bácsinak, hogy sokat segített az új sasszi elkészítésében, és Köbzolinak, hogy szerzett nekem két GU-50-est!
Még annyit a kivitelezéshez, hogy nagyon feldobja az erősítő összképét egy varázsszem. Az építési leírása Itt megtalálható. Úgy gondolom, hogy varázsszem helyett akár egy parázsfény hangolásjelző is helyet kaphat, mert most sokkal jobban tetszik és az egyébb látványeffektekhez jobban is illenék.]]> Cikkek Fri, 6 Jun 2008 16:52:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/kor.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/kor.php Úgy döntöttem kipróbálom Single Ended (együtemű) kapcsolásban teljesítmény végfokozatként mire képes.
Az akkoriban megismert SRPP előerősítő kapcsolástechnika beindította fantáziámat, és már semmi nem tántoríthatott el attól, hogy ez hajtsa meg a 6AS7G-ket.
A választásom egyszerű; legyen oktál foglalatos, és minél látványosabb, hasonló paraméterekkel rendelkezzen, mint egy ECC82, vagy 83.. hát persze , hogy ismét 6H8C (6H8S/6Н8С/6SN7GT)!
A 6AS7G kettőstrióda párhuzamba kapcsolása, és a visszacsatolás kihagyása szándékos volt. Úgy voltam vele, hogy ha nem gerjed, és nem torzít, akkor szabadon hagyom.
A rém egyszerű kapcsolástechnika, és az alacson alkatrészigény nem csak gyorsan összeszerelhetővé és olcsóvá tette az erősítőt, de a hangjába sem avatkozik be feleslegesen. A 150V-os anódfeszültségnél közel -50V-os rácselőfeszültség szükséges a végtriódák közös 70mA-es nyugalmi áram beállításához. A kényszerűség, és a potméter kontakthiba kiküszöbölése vitt rá arra, hogy a tápegységben különleges megoldáshoz nyúljak; A fűtésből, egy 9 tagú kaszkád feszültségsokszorozóval állítom elő a -60V-ot.
Jól sült el a dolog, mert így lépésekben bár, nem olyan finoman, de stabilan lehet beállítani a munkapontot.
Az anódkésleltetés ismét áteresztő csöves, mert aszimmetrikus tekercsből Graetz híddal egyenirányítva kapom a működési feszültséget, ezzel viszont megúsztam két nehéz és csúnya fojtótrafó használatát.
Működése egyszerű; Az SRPP kapcsolásnak köszönhetően a két teljesen egyforma csőfél és az azonos katódellenállásoknak köszönhetően a kimenet féltápra áll be, ez esetünkben kb. 100V. E közös pontról kicsatolva, és egyben egyenfeszültség szempontjából leválasztva jutunk el a már negatív rácselőfeszültséggel beállított munkapontú végtriódához. Ennek a kettőstriódának az anódkörében helyezkedik el a kimenőtrafó, mely az "A" osztályú üzem miatt légréses kivitelű illesztőtranszformátort igényel. A kimenőtrafó kb. 500 ohmos impedanciát illeszt a 8 ohmos terheléshez. Ez ideális, a próbák szerint - legjobban a párhuzamosan kötött csőhöz.
Ehhez 8:1-hez arányú tekercselést kellett készíteni a 13cm2-es vasra, 10 menet/volt voltonkénti menetszámmal.
A kimenőt 10W-ra méreteztem, viszont az erősítő nem nagyon akarta kihasználni, mert 10% torzítással csak 7W-ot tudott 8 ohmon, 1% torzítással pedig csak 5W-ot.
Persze nem keseredtem el, mert a hangja kárpótolt, a mélyhang átvitele káprázatos (köszönhető a vaskeresztmetszetnek) a magasak pedig az osztott tekercselés segítségével maradéktalanul jelen vannak a hangképben.
Ebből kifolyólag tudom mindenkinek ajánlani , ha ilyen cső kerül a kezébe, ne pazarolja el fejhallgató erősítőnek, hanem építsen belőle Párhuzamosan kapcsolt SE-t, vagy akár a két csőfelet egymás ellen fordítva akár ellenüteműt is.
A Single Ended 6AS7G kimenője 13 cm2-es EI 66-os vasra készült. Primer menetszáma 640 menet, 0,4mm-es rézhuzalból. A szekunder menetszám 88 menet 0,9 mm-es rézhuzalból. Tekercselése egyszerű, 3-3 rétegben került fel a csévére a primerrel kezdve, felváltva, soronként szigetelve, egyoldalról lemezelve. A légrés pont két réteg 80 grammos nyomtatópapírnyi vastagság. Ekkorával volt a legjobb a frekvencia-átvitel, és a legkisebb a torzítás.

Meghallgatás, teszt:

A 6AS7G SE meglepett, de nem akkor amikor először bekapcsoltam, mert akkor valahogy erőtlennek tűnt, de ez csak annak volt köszönhető, hogy a teljes sávban abszolút lineáris, és egyforma az erősítése. Más hanganyaggal, teszt CD-vel nagyon megindult, még a mélyhang átvitele is kielégítő lett. (A tesztekben a két korábban épített erősítőmmel mérkőzőtt: lásd. Itt) A PP-k hez képest, a kis teljesítményéhez hozzá kellett szokni, azért 30-40W-al szinte fel sem veheti a versenyt, de 5 wattig ő vitte a pálmát.
Levonva a következtetéseket a szívemhez - ha kis hangerő is elég - az SE állt a legközelebb, ha hangerő kellett, akkor a 6L6GC, mert ő volt a legterhelhetőbb.
A meghallgatáshoz megforgatott előadók,: Diana Krall, Magna Cum Laude, Republic, és ENYA. Majd Soltész Rezső teszt CD-je. Ami a fényből hangot csinált; THOMSON LAD 300, és ami a fülünkbe duruzsolt; KODA AV706F]]> Cikkek Fri, 6 Jun 2008 16:52:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/6p3se.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/6p3se.php Az első csöves erősítőm egy ECL86-al épített SE volt, sztereóban, rádióból bontott alkatrészekből, nagyon szerettem a hangját, de a fadobozba épített kóchalom nem sokáig elégítette ki az igényeimet, a félvezetős egyszerű és olcsó erősítők mellett, még ha dinamikusabb is volt a hangja..
De eljött a 95-ös esztendő, és megjelent az RT évkönyvben az EL84-el felépített ellenütemű 10w-os erősítő kapcsolása, amit azon nyomban meg is építettem. Itt indult el a lavina.
Azóta, ha hoznak egy rosszat, vagy felkérnek, hogy építsek egyet, nem ijedek meg a feladattól, és a néhány száz voltos feszültségektől (az Asszony sem csap meg ha nem nyúlok rossz helyre :) hát még a csöves!
A következőkben 3db igen jól sikerült, és vélemények szerint esztétikus erősítőm megépítésének leírását adom közre. (A 3. itt olvasható)
Egyik barátom szeretett volna megszabadulni ezen "csoda" orosz csöveitől, melyek nem a sima 6P3S-ek, amelyek nem tudnak többet egy 6L6GT-nél, hanem a katonai kivitelű hosszú élettartammal megáldott típusok. Már külsőre is vaskosabb, ducibb a felépítményük, és a burájuk. Ha csak ránéz az ember, erősítőt akar építeni..
Meghajtani őket, ugyancsak klasszikus kettőstriódát választottam, a 6N8S-t (6Н8С).
2 éve, amikor ezt az erősítőt építettem, sok névtelen márka jelent meg a boltokban, és ontotta a rövid élettartamú elektronikai cikkeit, köztük egy DVD-lejátszót. Mivel már bontásra volt ítélve, újrahasznosításra került a doboza. A neve is idevágott VÖRÖS CSILLAG!
A cím melletti (5 nap) jelentése csak annyi, hogy 5 nap alatt készült el, forrléces felépítményre, a csőfoglalatok a fém fedlapra erősítve, félvezető csakis a dióda.
A tápegysége
A kimenő transzformátorokon a primer osztásoknál volt 50%-os leágazás, és amikor megláttam az ultralineár visszacsatolás elvét, ki akartam próbálni, hát oda kötöttem a segédrácsokat. Megérte, mert egy nagyon visszafogott hangú 30W-os erősítő lett belőle.
Az egyenirányítás a gazdaságosság jegyében, és az egyszerűbb tekercskivitelért aszimmetrikus lett Graetz híddal, áteresztőcsöves anódkésleltetéssel, ami egyben szűrőtagként is funkcionál.
6L6GC USA
Előzőleg megismert barátom hozta el a 4db 6L6GC - jét is, megmutatni, és kipróbálni hozzám. Összehasonlítottuk a sima 6L6-al, a 6P3S-el , az EL34-el, és meghallgattuk ultralineárban is.
Az orosz 6P3S-E-t nem főzte le, de nagy különbség sem volt köztük. A burája esztétikusabb, mert nincs benyomva a búbja, és ez nekem meg is tetszett! Hát jó gyorsan elboltoltam vele mind a négyet.
Ez a négy cső adta az alapját a következő erősítőmnek.
Az ultralineár kapcsolást már ismertem, hát itt valami mást kellett prezentálni.
A meghajtás az összhang miatt ismét a 6N8S lett, és mert oktál foglalatos, egy nekifutásra az összes furat elkészíthető egyszerre.
A már jól bevált kapcsolás csak kicsiben tér el az előzőtől, a segédrácsok kötésében, és a negatív rácselőfeszültség szimmetrizálásában.
És a tápegysége, amibe sajnos már nem fért bele az anódkésleltetés:
Az egyszerűbb tápegység helytakarékosabb is, így az erősítő is kisebb helyet foglal. A terhelhetőbb energiaforrásnak köszönhetően ez az erősítő már 40W-teljesítmény leadására is képes lett.
Az erősítő működéséről, csak röviden:
A legnagyobb erősítést a 6N8S első csőfele (triódája) végzi földelt katódos alapkapcsolásban a katódkörbe visszavezetett visszacsatolással, ami egyből a kimenőtrafó szekunder tekercséről csatol vissza (negatív visszacsatolás). Ennek a tagnak soros ellenállásával /5,6k/ változtathatunk a visszacsatolás mértékén és így az erősítésen is. A második triódára (jobb oldali csőfél) így fázisfordított jel érkezik, amit természetesen a katodin fázisfordítónak kötött trióda visszafordít. A kiegyenlített és szimmetrikus ellentétes fázisú kimenőjelek a katódról, és az anódról vehetők le, amit tovább is csatolunk kondenzátorok segítségével leválasztva az egyenáramú komponenseit, a két végerősítő sugártetródára. Ezek nyugalmi áramát, és egyben munkapontját a negatív rácselőfeszültség beszabályzásával állíthatjuk be. Én ellenütemű erűsítő esetén a max anódáram 1/5-ére szoktam megválasztani. Régebbi használt csöveknél a szimmetrizálást összeválogatás után oszcilloszkóp segítségével az átváltási "B" osztályú torzítást figyelve lehet elvégezni.
A kimenőtrafóról. Mind a 4 kimenőtrafó egyforma. Osztott tekercseléssel készült. Eredetileg EL34-hez, bár szerencsémre a 6P3S-E-t és a 6L6GC-t is szerette. Primer tekercsei 4 rétegben 4x900 menet 0,35-ös huzalból, szekunderei, soronként kettéosztva, majd párhuzamba kötve 5 rétegben 0,65-ös huzalból tekerve helyezkednek el. Tehát a primer 2x1800 menet, a szekunder 200 menet. A vas M102 típusú, 15 cm2 keresztmetszettel. Összeállítási rajza a dokumentációban megtalálható: Itt
Meghallgatás és teszt ...
Az ultralineár kapcsolásban mindkét tetróda ki lett próbálva, az amcsi, és az orosz is. A 6P3SZ-nek jobb volt, testesebb mélyhangjai voltak, viszont mintha visszafogottabbak lettek volna a magasai, mint a 6L6GC-nek.
A sima PP-ben csak a 6L6GC próbálkozott, és szerintem, így plusz visszacsatolás nélkül (ultralineár nélkül) valahogy kellemesebb hangja volt, mint az előző erősítőnek ultralineárral.
Inkább ezt ajánlom utánépítésre, és még a plussz kivezetésekkel sem kell vesződni a kimenőn. Csak megjegyzés képpen; a két cső, a 6L6GC, illetve a 6P3S-E ebben a kapcsolásban teljesen felcserélhető egymással. Sőt a megépített erősítőbe az EL34 is beépíthető, de ne feledkezzünk meg ekkor az árnyékoló rácsot (g3) a katódhoz kötni egy rövidke huzaldarabbal, a foglalaton!
A meghallgatáshoz megforgatott előadók,: Diana Krall, Magna Cum Laude, Republic, és ENYA. Majd Soltész Rezső teszt CD-je. Ami a fényből hangot csinált; THOMSON LAD 300, és ami a fülünkbe duruzsolt; KODA AV706F]]> Cikkek Sat, 24 May 2008 21:17:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/okcso.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/okcso.php Ignitron
A PL5552A típusú ignitron belső felépítéseA katódja folyékony higany, az anódja vas vagy grafit az előbb megtárgyaltak szerint. A kisteljesítményű ignitronokat üvegballonba, a nagy teljesítményűeket kettősfalú vasedénybe építik be, hogy a keletkező hőmennyiség elvezethető legyen. A higany potenciálja a fémbúrával azonos. A higanykatódba 2-5mm mélyen egy segédelektróda - a gyújtóelektróda - nyúlik be. A félvezető szilicium-karbid gyújtóelektródát a higany nem nedvesíti. Ha a katódhoz képest a gyújtóelektródára 60-150V nagyságú pozitív feszültséget adnak, a gyújtóelektróda és a higany érintkezési felületén olyan nagy térerősség jön létre, hogy hidegemisszió lép fel. A hideg emisszió hatására ívkisülés jön létre a gyújtóelektróda és a katód között, és ha az ignitron anódja pozitív a katódhoz képest, akkor az anód és a katód között is megindul az ívkisülés. A gyújtóelektróda üzemi adatainál a legfontosabb a gyújtáshoz szükséges legnagyobb feszültség és áramértéke. Fontos még a legnagyobb pozitív és nagatív feszültség érték is, ami a gyújtóelektródára adható. A negatív feszültség rendszerint csak néhány volt lehet, így fordított ívkisülés nem jöhet létre a gyújtóelektróda és a katód között. A fordított ívkisülés katódfoltot hozna létre a gyújtóelektródán és a katód igen rövid időn belül tönkremenne. A hűtőviz megadott mennyisége és hőmérséklete befolyásolja a csőben uralkodó higanygőz nyomását is, ami a kioltás és a visszagyújtás szempontjából betartandó, nem csak a veszteségi hőmennyiség elvezetése miatt fontos. Kis hőmérséklethez tartozó kis higanygőznyomás az ionképzés szempontjából káros, míg a túl nagy higanygőznyomás visszagyújtást okoz.
Szenditron
A szenditron csöveket olyan helyeken alkalmazzák, ahol az igen rövid ismétlődő áramterhelés a követelmény. Az áramközépérték figyelembe vételével a csúcsértékhez képest több nagyságrenddel kisebb, így a nagy áramok kis csövekkel is kapcsolhatóak. Egy H alakú csőnek a két lenti szára az anód és a katód. Mindkét elektróda folyékony higany. A gyújtóelektróda egy üvegcsőbe van forrasztva így nyúlik bele a katód higanytócsájába. Az üvegcső miatt kapacitív gyújtót képez. A hideg emisszióhoz a gyújtóelektródára nagyfeszültséget adnak. A segédanódra adott nagyfeszültségű impulzus hatására a katódból kilépő elektronok felgyorsulva ionizálják a higanygőzatomokat, és ha a fő anód és a katód között a pillanatnyi feszültség pozitív megindul a főkisülés. A szimetrikus felépítésű szenditron csöveknél teljesen közönbös, hogy melyik oldalát nevezzük katódnak, vagy anódnak. A választott katód oldalán kivűlről az üvegcsőre egy fémgyűrűt helyeznek, amely a higanykatóddal kapacitív gyújtót képez. A gyújtóelektróda és a katód közé adott nagyfeszültség hatására létrejöhet a hidegemisszió. A kilépő elektronokat csak az anódra adott pozitív feszültség tudja az ionizációhoz elegendő mértékűre felgyorsítnai, így az előző megoldáshoz kissé nagyobb anódfeszültségre van szükség a főkisülés beindításához. Az eddig tárgyalt mindkét megoldás hátránya, hogy az anódpárolgás hatására ionvándorlás jön létre a kisülési csőben, aminek következtében a higany átvándorol a katód oldalára, ami később gyújtászavarokat idézhet elő. Ezért a szenditronokat olyan mechanikus megoldással szokás beépíteni, hogy a cső megbillentésével a kellő mennyiségű higany vissza tudjon folyni az anód oldalra. Ezen a későbbi szenditroncső konstrukcióknál a különlegesen kiképzett anódoldali ballon szűkítése segített, és így a felesleges higany visszacsorog az anódra. A szenditron csövekkel számos pontheggesztőt vezéreltek, de a későbbi tirátronos megoldások elterjedtebbek voltak.]]> Cikkek Sat, 24 May 2008 21:17:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/ikgcso.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/ikgcso.php Gazotron
Az izzókatódos gáztoltésű egyenirányító diódát nevezik gazotronnak. Közvetett vagy közvetlen fűtésűek lehetnek és egy vagy több anódot tartalmaznak. A töltésük higany és kisnyomású nemesgáz (hélium, argon, xenon). A csövön áram csak akkor folyhat ha a katódhoz képest az anód pozitív. Kis anódfeszültség hatására a csőben csekély áram folyik, mivel az anód felé haladó elektronok sebessége nem elegendő, hogy ütközéskor ionizációt hozzanak létre (10V < UA < 12V). Ha az anódfeszültség eléri az Ugy gyújtófeszültség értékét, hirtelen több nagyságrendel nagyobb áram folyik, aminek értékét a külső korlátozó ellenállás szabja meg. A gyújtófeszültség elérésekor az izzókatódból kilépő elektronok az anód felé haladva már elég nagy sebességre tesznek szert ahhoz, hogy ionizálják a higanygőzt. A cső katódja és anódja között a kisülési térben plazma keletkezik. Stacionárus állapotban a plazmában az elektronok száma állandó, a katódból annyi elektron távozik a plazmába, mint amennyi a plazmából az anódra. A fölösleges elektronok pedig a katód körül elektronfelhőt létesítenek. Ez az elektronfelhő visszatartja a katódból kilépő kissebességű elektronokat, másrészt a plazmával határos részekről a plazma pozitív ionjait magához vonza, ugyanakkor a plazma elektronjait eltaszítja az anód felé, így a plazmának az elektronfelhő felöli részén pozitív ionfelhő jön létre. Az így létrejött feszültségkülönbség a katódesés. Ha növeljük a gáztöltésű dióda anódáramát, a plazmába átmenő elektronok csökkentik az elektronfelhőt, az ionfelhő mindaddig közeledik a katódhoz, amíg az anódáram egyenlő nem lesz a katód emissziós áramával. Ekkor a pozitív ionok a negatív elektronok álltal okozott tértöltést semlegesítik. Az anódáramot most már csak úgy lehet növelni, ha növeljük a katód emisszióját, az elektródák közötti feszültségkülönbség növelésével. A higany kis ionizációs feszültsége miatt a katód fűtőfeszültsége általában 5V alatt van. Nagyobb fűtőfeszültség esetén ívkisülés jöhet létre a katód két vége között. A katód aktiválásakor 50%-kal megemelik a fűtés feszültségét. ( Uf max= 10,39/(1,5·√2)≈5V. ) Mivel a katódfelfűtése a kis feszültség miatt csak nagy árammal lehetséges ezért a közvetlen katódokat kisellenállású, bifilláris spirálissá csavart huzalból vagy szallagból készítik. A katód negatív elektronfelhőjét a pozitív ionok által okozott tértöltés túl is kompenzálja, így a nagyteljesítményű, közvetlen fűtésű gazotronok oxidkatódjai gazdaságosan készíthetők. A nagy térerősség a katód üreges részeiből is képes kiszivattyúzni az elektronokat és így a katódok hőveszteség szempontjából nagyon előnyös alakúra képezhető ki. A nagy teljesítményű gazotronok katódját hengerelakú árnyékoló dobozzal veszik körül, amely csökkenti a hősugárzási veszteséget, gyengíti a katód ionbombázását, a katódból kilépő elektronok nem tudnak a ballon falára kerülni és így a ballon átütésének a veszélye elkerülhető. A fűtőfeszültség ingadozása károsan befolyásolja az üzemi karakterisztikát. Kisebb fűtőfeszültség a katód emissziósképességét csökkenti, ami növeli a cső üzemi feszültségét. A fűtőfeszültség ingadozása +10%és -5% közötti lehet. Záró irányú feszültség keletkezésekor a negativ félperiódusba való átmenetnél az ív kialszik, azonban az elektronok és az ionok nem tünnek el rögtön a kisülési térből. Egy részük semlegesítődik, másik részük pedig az elektródák felé halad. Ha a záróirányú, negatív anódfeszültség gyorsan nő, fel tudja annyira gyorsítnai a pozitív ionokat, hogy azok az anódból elektronokat bombázzanak ki. A keletkező elektronok ionizációt idéznek elő és a cső visszagyújt, vagy is elveszti egyenirányító tulajdonságát. A visszagyújtás nagymértékben függ a záróirányú feszültség nagyságától, a deionizációs időtől, a csőben levő gázsűrűségétől az anód anyagától és tisztaságától. A katódtérben levő higany nagy hőmérséklete növeli a gázsűrűséget, mert nagyobb számú ion bombázza záróperiódusban az anódot és így növeli a visszagyújtást. A gazotron előéleténél nagyon fontos szempont, hogy ha a cső huzamosabb ideig használaton kívűl volt vagy szállításakor erős rázkódásnak volt kitéve, a folyékony higany rákerül az anódra és visszagyújtást idéz elő. Ezért az első üzembehelyezéskor a csövet a névleges fűtőfeszültségen, de anódfeszültség nélkül járatják mindaddig, amig a higany lekondenzál a cső alső, hideg részébe.
Tirátron
Az olyan izzókatodos gáztöltésű csövet, amely az anódon és a katódon kívűl más elektródát, rácsokat is tartalmaz, tirátroncsőnek nevezünk. Amig a katódból kilépő elektronok sebessége nem elegendő az ionizáció létrehozásához, a tirátron rácsfeszültsége ugyanúgy hat az elektronok mozgására, mint a vevőcsöveknél. Nagy negatív rácsfeszültség mellett az elektronok még nagy anódfeszültség esetén sem tudnak behatolni a rács és az anód közötti térbe, ahol fel tudnának gyorsulni, így nem jöhet létre ionizáció. A rácsfeszültség csökkenésével elérhető, hogy az anód által létrehozott erőtér a rács nyílásain keresztűl hat a katód előtti térben lévő elektronokra, azokat képes átvinni a rács nyílásain keresztül, amelyek most már a rács-anód közötti térben fel tudnak gyorsulni az ionizáció létrehozásához szükséges energiaszintre. Ekkor a tirátron anódárama hirtelen több nagyságrendel felugrik arra az értékre, amelyet gyakorlatilag az anódfeszültség és az anódellenállás értéke szab meg. Ezután a rács vezérlő hatása megszűnik, mivel a negatív feszültségű rács a plazmából pozitív ionokat vonz magához, és ebben az ionfelhőben elvész a rács és a plazma közötti potenciálkülönbség. Az a rácsfeszültség, amelynél a tirátron begyújt, a kezdeti anódfeszültségtől függ. Az alacsonyabb anódfeszültséghez kisebb rácsfeszültség tartozik, amelynél bekövetkezik a gyújtás. A PL105 tirátron belső felépítéseA PL255 tirátron belső felépítéseA gyújtás bekövetkeztével a plazmából a rácsfelé haladó ionok nagy rácsáramot hoznak létre, ezért a rácskörbe a gyakorlati felhasználás során 1k...100kΩ nagyságrendű védőellenállást iktatnak be. A nagy rácsáram miatt a tirátron vezérléséhez lényegesen nagyobb vezérlőteljesítmény szükséges, mint az elektroncső vezérléséhez. A sűrűrácsú tiratron begyújtásához pozitív rácsfeszültség kell. Mivel ez jeletős teljesítményt is igényel a rácsot meghajtó fokozattól, ezért a ritkábbrácsú tirátronok terjedtek el. A pozitív félperiódus végén, amikor a kisülés megszűnik, a rács a vezérlőhatását akkor nyeri vissza, amikor a deionizáció megtörtént. A rács vezérlőhatását különböző okok zavarhatják: a deionizációs idő (higanytöltés esetén 100...300µs közötti) a hőmérséklettől erőssen függ. Ezért az ilyen tirátronokat 1kHz fölött nem lehet hesználni. Nemesgáz töltés mellett a deionizációs idő rövidebb és nem annyira hőmérséklet függő. A rács vezérlő hatását nagyon zavarhatja, ha az anód és a rács között önfenntartó kisülés jön létre. Az anód a váltakozó feszültség pozitív félperiódusában, amikor még a rács vezérlőhatása a katód felé érvényesül, vagyis lezárva tartja a csövet, a rács átveheti a katód szerepét. A kisülés megindulását elősegíti a rács termikus emissziója és a rács nagy gáz-, ill. gőznyomása. A kisülés megindulásakor keletkező pozitív ionok a rácsra repülnek és az ionfelhővel borított rács elveszti vezérlő hatását. Ha a rácsellenállás nem elég nagy, a ködfénykisülés ívkisülésbe mehet át. Ez az oka, hogy a megengedhető anódfeszültség értékét nem csak a negatív anódfeszültségnél bekövetkező visszagyújtás miatt korlátozzák, hanem az anód-rács között esetleg bekövetkező gyújtás miatt is. Ezen árnyékolt rácsú kialakítással igyekeznek segíteni. Az árnyékolórács előfeszítésével a gyújtási karakterisztika balra tolódik. A higanygőztöltésű tirátronok maximális anódfeszültsége 3...5kV, a nemesgáz töltésűeké 500V. A tirátronok fűtésére és egyéb üzemi adataikat tekintve a gazotronnál elmondottak érvényesek.]]> Cikkek Sun, 11 May 2008 10:45:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/mikrocso.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/mikrocso.php Számomra a mikrohullámú technika mindig is egy misztikus és varázslatos területe az elektronikának. Viccesen, a szakembereit szokták még "cső" szerelőknek is titulálni, utalva a hasonlóságra, ami a vízvezeték szerelőkkel van, mert bizony itt komoly tudás szükséges a vezetékezésre, a szerelésre, mert a tápvonalak többnyire már üregesek, a magas frekvenciák miatt. Azaz, a cső hajlítás itt komoly tudomány és egyáltalán nem mindegy, hogy mit hová és mi mellett vezetünk. Könnyedén előfordulhat, hogy a számunkra hiányzó (rajzszerinti) kapacitás két alkatrész között úgy valósul meg, hogy az egyik ellenállás lábának hajlítása és a mellette menő vezeték adja a szükséges kapacitást. De a modern technologiák alkalmazása is komoly tudománnyal bír mint pl. a panelekből kialakított antennák és egyébb bravúrok.
Az internetet túrkálva azután láthatóak megannyi sokszor porlasztónak kinéző, de amúgy komoly teljesítményű rövidhullámú végfokazatok. Ha lenne helyem bizonyára már komoly gyűjtője lennék ezeknek a tárgyaknak, de így - a család nő tagja örömére, egyenlőre nem gyűjthetem.
Az EC56 belső kialakításaTértöltésvezérlésű csövek
A hagyományos elektroncsöveknél a katód és az anód áramát a megszokott módokon a rács feszültségével vezérelhetjük. Kis frekvenciákon (10MHz-ig) nincs is komoly baj ezzel, ezért működésük, látszólagosan statikusnak tekinthető, vagyis az elektron repülési ideje alatt a vezérlőfeszültség megváltozása elhanyagolható. 100MHz fölötti frekvenciákon az elektron futás ideje összemérhető lesz az erősítendő jel periódus idejével, a cső méretei pedig a hullámhosszal. Ilyen esetben a cső meredeksége (erősítése) lecsökken, és a vezérléshez immáron teljesítmény szükséges. Különleges kapcsolásokkal és kis elektróda távolságú, sík elrendezésű elektroncsövekkel a frekvenciahatár kitolható 1...6GHz-ig. Ezek a csövek a tárcsatriódák, ceruzatriódák (pencil tube), világítótorony csövek. A kialakításuk szinte kizárólag koaxiális és üveg-fém illetve kerámia-fém anyagúak.
Klisztronok
A mikrohullámú csövek éppen az elektronok futásidejét és más, a klasszikus elektroncsöveknél nem vizsgált jelenségeket használnak ki működésük közben. Például, hogy a mikrohullámú elektromágneses tér elektromos komponense és az elektronok között energetikai kölcsönhatás játszódik le. A gyakorlatban egy üregrezonátor résében vagy a folytonos hullámvezető mentén meg végbe.
Az üregrezonátor olyan rezgőkör, amelynek méretei összemérhetőek a hullámhosszal és a rezonancia-frekvenciájának megfelelő elektromos rezgések elektromágneses állóhullámokat keltenek bennük. Általában az üreg résében a maximális a nagyfrekvenciás feszültség és az elektromos tér, ez a rés a rezgőkör kondenzátorához hasonló.
A különboző hullámvezetők az üregrezonátorral szemben széles sávúak, méreteik a hullámhosszal összemérhetők, az elektromágneses hullám, azzal együtt a feszültség- és térerőmaximumok is haladnak rajtuk. Ha egy vákuumban lévő kondenzátor fegyverzetei között töltések mozognak (konvekciós áram folyik), a külső áramkörben influált áram keletkezik. Az influentált áram arányos a töltött részecskék sebességével, megfelelő töltés mozgásakor ez az áram elég nagy lehet.
A mikrohullámú csövekben az elektronágyúból egyforma sebességgel kilépő elektronokat a mikrohullámú tér és az elektronnyaláb közti csatolás következtében, a nagyfrekvenciás tér periódikusan felgyorsítja vagy lefékezi. A gyorsuló elektronok energiája a nagyfrekvenciás tér energiáját csökkentve nő, míg a lassuló elektronok kinetikus energiájából leadott energia a nagyfrekvenciás teret erősíti. Ha sikerül elérni, hogy jóval több elektron - hoszabb ideig - tartózkodjon a lassuló térrészben, mint amennyi a gyorsuló térben, vagyis több elektron adjon le energiát a nagyfrekvenciás térnek, akkor a mikrohullámú jel erősödni fog.
A kétüreges klisztron elvi felépítéseKétüreges klisztron
A legegyszerűbb klisztron a kétüreges klisztron. Az elektronágyú fókuszált és felgyorsított elektronnyalábot szolgáltat. Ez a nyaláb az első rezonátor résén áthaladva a futási térbe lép. A futási teret elhagyva a második rezonátor résén halad át a nyaláb, majd a kollektor veszi fel az elektronokat. A két üreg rezonátor és a futási tér átlagpotenciálja megegyezik az elektronágyú utolsó gyorsítóelektródájának a feszültségével, így a nyalábfeszültséggel is. A kollektor feszültsége egyanekkora, vagy ennél kisebb szokott lenni.
Az első (bemenő)rezonátorba becsatolt mikrohullámú jel a rezonátor résében mikrohullámú villamos erőteret hoz létre. Miután ez a feszültség hozzátartozik a nyaláb átlagpotenciáljához, félperiódusonként váltakozva gyorsítani vagy lassítani fogja a résen áthaladó elektronokat. (v=√(2q/m)∙√U : U: a potenciál pillanatnyi értéke.) A rés mikrohullámú feszültségének amplitudója sokkal kisebb, mint az átlagpotenciál. A résből kilépő elektronok sebessége az idő függvényében a bemeneti feszültségének megfelelően változó lesz. Ez a jelenség a sebesség moduláció. A futási térben az első rezonátor résében kapott sebességgel fognak haladni az elektronok. Ennek következtében a futási tér végén az időfüggvényében ingadozó számú elektron fog haladni. Ez azt jelenti, hogy a futási téren történő áthaladás révén a kezdeti sebességmoduláció sűrűségmodulációt hoz létre. Az eredetileg egyenáramot képviselő elektronnyalábnak a sűrűségmoduláció folytán váltakozó áramú összetevője lesz. Ez a konvekciós áram a rezonátor résein áthaladva az üregben influált áramot hoz létre, ezáltal az üregrezonátorban mikrohullámú elektromágneses tér keletkezik, amelynek energiáját kicsatolhatjuk a tápvonalra.
Az üregrezonátor hasonlóan viselkedik rezonancia-frekvenciájának környezetében, mint a párhuzamos rezgőkör. Így a rezonátort a konvekciós áramnak az alapharmonikusa gerjeszti, amelyre rá van hangolva. Ha a be- és a kimenő rezonátor frekvenciái megegyeznek, a klisztront erősítésre használhatjuk. Amennyiben a kimenőrezonátor frekvenciája többszöröse a bemenő üregének, úgy a klisztron frekvencia sokszorozásra használható. Ha egy erősítő klisztron kimenőjelének egy részét visszacsatoljuk a bemenő üregbe, oszcillátort kaphatunk. Az ilyen oszcillátor a nagyobb szelektívitás miatt kisebb zajú lehet, mint a reflex-klisztron. A kétüreges klisztont előerősítő fokozatokban nagy zaja miatt nem alkalmazzák és kis hatás foka miatt végerősítőként sem szokás alkalmazni.
Többüreges klisztron
Ezek rendszerint nagyteljesítményű végerősítő adócsövek. Az előbb említett hátrányok kiküszöbölésével váltak erre a feladatra alkalmassá. Az egy csőben elhelyezett üregrezonátorok száma 3-tól 6-ig terjedhet, de általában 4 szokott lenni. Az első és az utolsó üreg szerepe megegyezik a kétüreges klisztron be- és kimenő üregének szerepével. A közbenső segédüregek nem csatlakoznak külső áramkörhöz, de mindig keletkezik bennük alapfrekvenciájú mikrohullámú tér, ezáltal fokozzák a nyaláb sebesség- (és sürűség-) modulációjának alapfrekvenciás összetevőjét. Ilyen végcsöveket használnak a IV-V. sávbeli tv-adókhoz. Kimeneti teljesítményük néhányszor 10kW folyamatos üzemben. Gyorsító feszültségük 50kV-ig, nyalábáramuk 10A-ig terjedhet, hatásfokuk 35...45%. Az ilyen nagy klisztonban a nyaláb áramsürűsége olyan nagy, hogy összetertásáról fókuszló mágneses térrel kell gondoskodni.
A többüreges klisztronban a nagy áramsűrűség miatt üzem közben gázok szabadulnak fel. A gyártáskor nem lehet tökéletesen gáztalanítani. A gáz képződése különösen nagy mérvű a fókuszálás beállítása és az első néhány üzemóra alatt. Ezt a nagymérvű gáz mennyiséget a szokásos getterekkel megkötni nem lehet, ezért a katód közelében iongetter-szivattyút építenek be, ezt úgy méretezik, hogy a cső egész élettartama alatt keletkező gázokat megkösse.
Az iongetter-szivattyú a Penning-manométer elvén működik. Ez lényegében egy erős tengelyirányú mágneses térbe helyezett hidegkatódos dióda, ahol az anód nagy pozitív feszültségen van. Mindkét elektróda anyaga titánlemez. A nagy térerő hatására csekély téremisszíós áram folyik, de az elektronok hosszú csavart pályán érik el az anódot a mágneses tér hatására. Így megnő a gázmolekulákkal való ütközés valószínűsége. Ütközés esetén a keletkezett pozitív töltésű gázionok a katódra repülnek és a titánt katódporlasztják és szekunder elektronokat keltenek. A felszabaduló titán gőz elnyeli a maradék gázokat. A nagy gyorsítófeszültség, és a nagy nyalábáramok miatt a csőben kemény és nagy intenzitású röntgensugárzás keletkezik. A klisztronok zaját a katód határozza meg, mert abból különböző sebességgel lépnek ki az elektronok, ami a kezdeti sebesség és egyben a sűrűség modulációt nagy mértékben befolyásolja a keletkező zajfeszültséget. Ebből az következik, hogy a többüreges klisztonnak nem lehet nagyobb zaja mint a kétüregesnek.
Frekvencia-sokszorozó klisztron
A frekvencia-sokszorozó klisztronoknál a kimenőjel frekvenciája 10-15 -szöröse a bemenőjel rezgészámának, azonban a cső kimeneti teljesítménye és hatásfoka kicsi. Ezen klisztronfajtát nagy satabilitású, mikrohullámú jel előállításánál alkalmazzák oly módon, hogy egy kvarcoszcillátor jelét előbb hagyományos módon, majd a mikrohullámú tartományban frekvencia-sokszorozó klisztonnal sokszorozzák. Ez a sokszorozási elv 10GHz-ig alkalmazható. A frekvencia-sokszorozó klisztron könnyen felismerhető arról, hogy a katód felőli ürege nagyobb, mint a kollektor felöli kimenő ürege.
A reflex-klisztron elvi felépítéseA reflex-klisztron belső felépítéseReflex-klisztron
A reflex-klisztronok a félvezető technika mellett is alkalmazás képesek a mikrohullámú technikában, elsősorban oszcillátorként. Az elektronágyúból kilépő, felgyorsított elektronnyalább áthalad az üregrezonátor résén. Feltételezve, hogy a cső már rezeg, a nyaláb sebesség-modulációt szenved, ugyanúgy, ahogyan azt a kétüreges klisztronnál már láttuk. A résen áthaladva azonban a nyaláb fékező térbe kerül. Az elektronok még a negatív feszültségű repeller előtt visszafordulnak. A repeller előtti térben az elektronra állandó erő hat, ezért út-idő görbélyük parabola alakú, a kapott járulékos sebességtől függően kisebb vagy nagyobb ívű. A résen a ta időpontban áthaladó elektron körül sűrűsödés alakul ki. Mivel a gyorsulás minden elektronra nézve egyforma, az egyes parabolák ugyanazon parabolának különböző nagyságú darabjai. A ta közelében kilépő elektronok kezdősebességüknek megfelelően különboző mélységig hatolnak be a repeller előtti térbe. A korábban nagyobb sebességgel kilépő elektron, több utat tesz meg, repülési ideje hosszabb lesz, így a résbe visszatérve találkozhat a ta pillanatban kilépett elektronnal. A később kisebb sebességgel kilépett elektron rövidebb repülési ideje miatt ugyanakkor ér vissza a résbe, mint az előbb kilépett elektron. A tb időpontban kilépő elektron körül - az előzőekből kiindulva - csak ritkulás jöhet létre. A repeller feszültséggel a fékező tér, s ezzel a gyorsulás nagyságát úgy kell megválasztani, hogy a sűrűsödő elektronok olyan ta' időpillanatban térjenek vissza a résbe, amikor a mikrohullámú tér maximálisan fékezi az elektronokat. Ekkor ezek az elektronok maximális energiát adnak át a térnek. A legkevesebb elektron akkor halad át a résen, amikor azok a térből a legnagyobb energiát vehetik föl. Így átlagosan az elektronok adnak át energiát a mikrohullámú térnek, és ha ez elegendő a rezonátor veszteségeinek és a terhelésre kicsatolt energia fedezésére a cső rezegni fog. Különboző repeller-feszültségen is rezonancia képes a cső. A repeller-feszültség kis mértékű változtatásával a frekvencia is szűktartományban szabályozható.
A reflex-klisztronok kimeneti teljesítménye csekély, néhányszor 100mW nagyságrendű szokott lenni. A gyorsító feszültségük is alacsony (pár 100V), és kicsi az elektronnyaláb árama is. Ezért a rést két rács határolja, végül ezek vagy a rezonátor tömör részei veszik fel az elektronokat. A reflex-klisztronokat műszeroszcillátorokként és helyi rezgéskeltőként használják.]]> Cikkek Sun, 11 May 2008 10:45:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/haladohcso.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/haladohcso.php A haladóhullámúcső elektronágyúja felgyorsított intenzív elektronnyalábot bocsát ki. A lassítóvonal - hélix - feladata a fénysebességgel terjedő elektromágneses hullám lelassítása körülbelül az elektronok sebességére. A nagyfrekvenciás teljesítményt mikrohullámú csatolóval adják be, illetve veszik ki a lassító vonal végén. Az elektronsugárnyaláb a lassító vonalon való áthaladás után a kollektorba csapodik be. A cső működése szemléletesen látszik spirális (hélix) lassítóvonal esetén. Az elektromágneses hullám a hélix menetei mentén fénysebességgel halad végig,így a tengelyirányú sebessége a spirálhossz és a feltekercselt huzalhossz arányában csökken. A szokásos lassítási arány 1/25 ... 1/10. Az elektronokat így c/25 ... c/10 sebességre kell felgyorsítani, ami viszonylag alacsony (400...2500V) feszültséggel elérhető. A hélix az utolsó gyorsító elektróda potenciálján van, a kollektor feszültsége azonos vagy kisebb a hélix feszültségénél. A cső működése az elektronnyaláb és a haladó hullám közti energetikai kölcsönhatáson alapszik. Az elektronok csak a hullám villamos terével kerülnek kölcsönhatásba, amelynek a hélix tengelyében csak tengelyirányú összetevője van. A hélix terébe belépő elektronnyaláb közel tiszta egyenáramot képvisel, vagyis az elektronok sebességeloszlása csak a kilépési energi-szórás arányában tér el az átlagtól (zaj). A teljesítmény kicserélődését az teszi lehetővé, hogy a nyaláb elektronjainak zömét olyan helyre tereli össze, ahol azok fékező térben haladnak. Ezt a hatást a nagyfrekvenciás tér fázisfókuszáló hatásának szokás nevezni.
Elméleti számítással kimutatható, hogy a hélixen négyféle elektromágneses hullámösszetevő terjed, három a bemenettől a kimenet felé, egy pedig fordított írányban. A három előre haladó hullám közül az egyik csillapodva, a másik erősődve, a harmadik pedig változatlan amplitudóval. A kimenet felé haladva túlsúlyba kerül az erősődő hullám, ez szállítja a hasznos kimeneti teljesítményt. A negyedik hullám változatlan amplitudóval halad a kimenettől a bemenet felé. A be- és a kimeneti csatolásokat csak bizonyos reflexióval lehet megvalósítani. A kimenetről az erősített jel egy része reflektálódik és csillapítatlanul halad a bemenet felé. Az itt visszaverődő hányad ismét erősítésre kerül. Ha az erősítés nagyobb, mint a két reflexió együttes csillapítása a cső begerjed. Ezért a hélixbe egy veszteséges részt építnek be, hogy a kétszeresen reflektált jel bármilyen frekvencián kisebb legyen a bemenő jelnél és így a gerjedés mentes működést biztosítsa. A csillapítást leggyakrabban úgy oldják meg, hogy a hélixet tartó szigetelőket aqadaggal vonják be. Az előre haladó hullám nem csillapodik jelentősen, mert ezen a szakaszon a konvekciós áram gyakorlatilag változatlanul halad át és azt követően ismét gerjeszti a teret. Ezt a csillapítást a hélix hosszának 1/3-ad részénél szokták elhelyezni. Így biztosítják a cső elején a konvekciós áram létrejöttét, ugyanakkor nem kell túl nagy mikrohullámú teljesítményt elnyelnie a csillapítónak.
Mint a fentebb láttuk a cső működéséhez elengedhetetlen az elektronsugarat fókuszáló, összetartó mágneses tér, amelyet a cső köré épített mágnes szerelvény szolgáltat. A szükséges homogén mágneses teret legtöbbször Alnico V anyagú permanens mágnessel hozzák létre. A mágneses tér radiális összetevője nem lehet több, mint a főmező 0,5%-a. A nyalábolás szempontjából a mágneses térnek csak az iránya lényeges. Ha az ellentétes mágneses terek közti átmenet rövid, akkor a fordítás zavaró hatása elhanyagolható. Ha a mágneses teret sűrűn fordítjuk meg, gyakorlatilag egy sorba rakott mágnes lencse rendszert kapunk, amit PPM nyalábolásnak nevezünk. Ilyenkor tengelyirányban mágnesezett lyukas, tárcsa alakú mágneseket használunk egymás után szembefordítva. A mágnesek közé lágyvas pólussarukat helyeznek, ami miatt lecsökken a szórt tér és a hasznos mágneses energia a tengely közelében koncentrálódik. Erre a célra viszonylag kisebb tömegű, de nagy koercitiv erejű stabil mágneses anyag használható, pl.: az Y, La, Ce, Pr, Nd, Sm ritka-fölfém elemeket tartalmazó kobaltötvözetek, amelyek RECOMA néven gyártanak, vagy az egyszerűbb összetételű szamárium-kobalt (SmCo) mágnest, de kisebb követelmények esetén megfelelő lehet a stoncium-ferritmágnes is. A kiszajú haladóhullámú erősítő csövek nyalábolásához 1-1,2T indukciójú tér szükséges, 120-160mm hosszban olyan pontossággal, hogy a radiális összetevő 0,1%-nál kisebb legyen. A nyalábolás lehetséges elektrosztatikus úton is. A kiszajú csöveknél a kedvezőbb homogén rendszert alkalmazzák.
A haladóhullámú csövekben a katód igénybevétele 100-300mA∙cm-2, amit sima felületű oxidkatód- vagy készletkatód megolással lehet elérni. A megkövetelt hosszú élettartam és alacsony zajszint a katód kialakítását döntően befolyásoló tényező. Leggyakrabban a gömbdiódából származtatható Pierce-féle elektronágyút alkalmazzák. Alapelve, hogy a gömbdiódából elhatárolva egy részt, a nyalábon kívüli térből hiányzó töltés hatását megfelelően kialakított és meghatározott feszültségre kapcsolt elektródák potenciálterével pótoljuk. Az elektronpályák így a gömb középpontjába tartozó egyenesek maradnak, csak a gyorsító elektródán való áthaladás után csökken az összetartás szöge.]]> Cikkek Sun, 11 May 2008 10:45:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/magnetron.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/magnetron.php A magnetron belső (szerkezeti) felépítéseA soküregű magnetron egyszerű felépítésű, tulajdonképpen egy hengeres dióda. Anódtömbjét több, páros számú üregrezonátor tagolja. A csővet, kivűlről, erős mágneses mező veszi körül. A kimeneti koaxiális tápvonal az egyik üregrezonátorba kicsatoló hurokkal csatlakozik. Az anód és a katód között az úgynevezett kölcsönhatási térben játszódik le a működés során szükséges kölcsönhatások, ide az üregrezonátorok réseikkel csatlakoznak. Az elektronok a katód és az anód között ciklois pályán fognak mozogni. Erős mágneses térrel elérhető, hogy az elektronok éppen az anód előtt foruljanak vissza. A rezgő magnetronban a jelenlévő nagyfrekvenciás tér szelektálja az elektronokat, így a kedvezőtlen időpillanatban kilépő elektront visszatéríti a katódra. Ez a katód bombázás a működés során olyan intenzív is lehet, hogy csökkenteni kell a katód fűtését. A megfelelő fázisban kilépő elektront a nagyfrekvenciás tér sokáig bent tartja a kölcsönhatási térben, így az anódra jutásukig sok energiát tudnak átadni. A kölcsönhatási térben maradt elektronokat a nagyfrekvenciás tér a fékező fázisú helyekre tereli. A statikus és a nagyfrekvenciás tér vektoriális eredőjének hatására oly módon változik az elektronok sebessége, hogy az egész hullámhosznyi távolságban fellépő fékező fázisú helyeken elektroncsomók keletkeznek. Az anód mentén elhelyezkedő állóhullám, illetve elektroncsomók számát a magentron módus száma jellemzi. Az n módus szám nem lehet nagyobb az üregek számának felénél. Ha n=N/2, a két szomszédos anódszegmens között a fázis különbség 180°, ezért ezt Π-módusnak szokás nevezni. Ez a módus adja a legszabályosabb tér eloszlást, ekkor legnagyobb a hatásfok. A magnetron rezgéséhez az szükséges, hogy az elektroncsomók a cső tengelye körül ω=ω0/n körfrekvencián forogjanak. A rezgőcsőben állóhullámok alakulnak ki. A mozgó tértöltéscsomók úgynevezett tértöltésküllőket alkotnak. Ezekben az egyes elektronok igen bonyolult pályán mozognak, de maga a küllő szinkron forog a nagyfrekvenciás térrel. A pontos kép érdekében meg kell említeni, hogy a biztosan megtett első ciklois fordulat miatt a katódot tértöltésgyűrű veszi körül. Az impulzus üzemben dolgozó magnetronoknál a katódcsúcsárama a 10A-t is elérheti, amit a szokásos oxidkatódokkal nem lehet megvalósítani, így L katódokat alkalmaznak. A kisebb igénybevételű állandó üzemű magnetronokban elterjedten alkalmazzák a Th-W háló katódokat.
Turbátor A turbátor mikrohullámú rezgéskeltésre, elsősorban vezeték nélküli hangtovábbításra használatos elektroncső. Szokás még interdigitális magnetronnak is nevezni, mert egyrészt lényegileg magnetron (működéséhez az elektromos tér mellett mágneses térre is szüksége van), másrészt anódja olyan koaxiális hengerüreg, amelynek belső hengerét olyan fogrendszer helyettesíti, amely egymásbanyúló ujjakhoz hasonlít. A cső lényegileg hengeres katódú és az anódtesttel koaxiális elhelyezkedésű.
A turbátorban az elektronok az anód-katód közé tett egyenfeszültség, illetve az álltaluk keltett erőtér és a cső forgástengelye irányában rátett mágnestér hatására mozognak, miközben kinetikus energiájukból az anódtestben csillapítatlan rezgéseket keltenek. Az említett interdigitális magnetron-alaptípus kívűl a hangolhatóság érdekében számos más típust is kidolgoztak. Így megemlíthető például az a turbátor típus, amelynél a fogakra galvanikusan csatlakozó és a csövön kívül állíthatóan rövidrezárható vezetékpárt építettek a csőbe, vagy a donutronnak nevezett elrendezést, amelynél a fogrendszer két részének egymástól való távolságát lehet kívülről változtatni.]]> Cikkek Sun, 11 May 2008 10:45:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/pentoda.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/pentoda.php A pentóda katód árama tehát valamennyi elektródafeszültség lineáris kombinációjától függ:
IK = f(Ug1+(Ug2/µ12)+(Ug3/µ13)+(UA)/µ1a).
Az összefüggés elvileg hasonló alakot nyer, mint amit a triódánál már megismertünk:
IK = K(Ug1+(Ug2/µ12)+(Ug3/µ13)+(UA)/µ1a)2/3.
A katódáramot lényegileg tehát az Ug1 és az Ug2 befolyásolja. A triódának megfelelő analógiában az alábbi egyenlet alkalmazható:
IK = (p/(p+1))∙K∙(Ug1+(Ug2/µ12))2/3.
A kis anódfeszültségek tartományától eltekintve, az árameloszlás igen csekély mértékben változik, és a p árameloszlási tényező p=IA/Ig2, durva közelítésben akár állandónak is tekinthető. (p értéke csőtípustól függően 4...10 közötti szokott lenni.)
Ebből meghatározhatjuk a pentóda SA anódmeredekségének és SK katódmeredekségének kapcsolatát:
SA= δIA / δUg1 = (p/(p+1))∙(δIK / δUg1) = (p/(p+1))∙SK
A fentebbi két meredekség fogalma a triódánál azonos volt, mivel az anód- és a katódáram megegyezett. Több pozitív elektródás elektroncsőveknél több elektróda áramról lehet szó, így a továbbiakban nem beszélhetünk általában meredekségről, rögzíteni kell, hogy melyik elektródafeszültségnek és melyik elektródaáramnak a kapcsolatát vizsgáljuk. Az előbbi egyenletekből:
Rb= δUA / δIA |Ug1; Ug2.
Belső ellenállás végtelen nagynak adódik, amennyiben az árameloszlási tényezőt az anódfeszültségtől függetlennek tekintjük. Mivel a Barkhausen-féle összefüggés általános érvényű, pentódákra is felírható. Rb=∞ alapján µ=∞ adódik, ami természetesen öszhangban van azzal, hogy az anódáramot kifejező képletben elhanyagoltuk az anódfeszültség befolyását.
A pentóda karakterisztikái
A pentóda tényleges karakterisztikáit figyelembe véve szembe ötlik, hogy 0 potenciálú anódra nem jut el anódáram, mert a 3. rács hatásos potenciálja közelítően zérus. Az elektronok tehát nem jutnak el az anódhoz, hanem vissza fordulnak a segédrács felé. Lassan növelve az anódfeszültséget, emelkedik az Ug3 hat. is. A segédrács által csak kis mértékben eltérített elektronok most már túlhaladnak a fékezőrácson, eljutnak az anódhoz. A G3 síkján áthaladó, illetve ott visszaforduló elektronok aránya igen nagy mértékben függ az Ug3 hat.-tól tehát az anód feszültségtől is. Ez magyarázza a karakterisztika kezdeti meredeken emelkedő szakaszát. Az így kialakult, a harmadik rács fékező terében bekövetkező árameloszlás Below-típusúnak nevezzük. A pentóda karakterisztika ennek megfelelő szakasza a zérustól néhányszor 10V-os anódfeszültségig terjedő Below-tartomány. Ha tovább növeljük az anódfeszültséget, nem lesz többé visszafordult elektron, és megszűnik az árameloszlás a G3 fékező terében. A katódáram anód és segédrács közti megoszlás már G2 síkjában eldől. A segédrács síkjában bekövetkező árameloszlást Tank-típusúnak nevezzük, a pentódakarakterisztika ennek megfelelő, igen lankásan emelkedő szakasza a Tank-tartomány. A kettő közötti átmenet jól meghatározható vagyis azt az anódfeszültséget, amely a kettőt elválasztja áramátvételi pontnak is nevezik, értéke a segédrácsfeszültség töredéke; kisebb (feszültségerősítő) pentódáknál UA≈0,3Ug2, nagyobb (végerősítő) pentódáknál UA≈0,1Ug2 körüli a szokásos értéke.
A pentóda belső ellenállása a Blow-tartományban igen kicsi érték 1000Ω nagyságrendű. A Tank-tartományban a belső ellenállás már több nagyságrenddel nagyobb értékű: 100kΩ ... 1MΩ. A Tank-tartománybeli belső ellenállás tehát: Rb= b(UA/IA) ahol b a belső ellenállás-együttható, egy 10 nagyságrendjéhez közel eső állandó. A pentóda gyakorlati felhasználásaiban rendszerint a Tank-tartományon belül marad.
18042 cső belső felépítéseA különböző alkalmazási céloknak megfelelően a pentóda fajták jobban specializálódtak, mint például a triódák. Osztályozásuk a feldolgozott jel nagyságától függ, vagy működési frekvenciától.
A kis jelű erősítő pentódák megengedhető anódterhelése 1..2W; a kivehető katódáram 10mA nagyságrendű szokott lenni. A kisfrekvenciás pentódák rendszerint előerősítőkben kerülnek felhasználásra, ezért konstrukciójuknál különös gondot kell fordítani a mikrofóniára és a búgásmentességre, mivel erősítésük igen nagy egy triódás fokozathoz képest.
A kis jelű nagyfrekvenciás pentódák nagyobb része az úgynevezett szabályozó cső. Ezek az eszközök kettős feladatúak. Erősítenek, és emellett erősítésük mértéke elektronikusan szabályozható. A cső meredekségét változtatjuk meg a vezérlőrács feszültségével. Ezt rendszerint geometriai megoldásokkal érik el.
A végerősítő pentódák igen fontos fajtája a pentódáknak. Jellegzetességük, hogy a lehetőleg nagy áramú és nagy feszültségű munkapontban dolgozik, ezért lehetőleg nagy hőteljesítmény lesugárzására alkalmas anóddal és nagy áram kivételére alkalmas katóddal rendelkezik. A nagy áramkivezérlés megvalósítására a munkaponti segédrácsfeszültség rendszerint nagy, vagy alig különbözik a teljes rendelkezésre álló tápfeszültségtől. Hogy a cső működés közben még nagy váltakozó feszültségek esetében is Tank-tartományban maradjon, a konstrukciót úgy alakítják ki, hogy az áramátvételi pont lehetőleg kis anódfeszültségnél lépjen fel. A végerősítő pentódák céljait konstrukciós egyszerűsítéssel is el lehet érni, és így a pentóda 3. rácsa elhagyható, de ekkor már sugártetródáról beszélhetünk. (lásd. a tetróda cikket)
A Philips pentóda szabadalma szolgáltatta a kereskedelmi lehetőségét annak, hogy pentódák jelenhessenek meg világszerte. A pentóda szabadalom még 1927 körül jelent meg. Ebből és az első Phillips pentódából (B443) nőttek ki a ma is használt népszerű típusok. Mind a HiFi, illetve minőségi zenehallgatás, mind a hangszer erősítőkben alkalmazzák még ma is. A kisjelű, illetve nagy frekvenciás pentódák is népszerűek, de azok bemutatása meghaladná a lehetőségeimet és így csak az ismert végpentódák bemutatására szorítkozom. Az egyszerűbb, illetve kisebb teljesítményű rádió végfokokban, illetve magnó, televízió készülékek végfokaiban legnagyobb darab számban eladott végpentódák alighanem az ECF/PCF82, PCF86 sorozatból kerülhettek ki. Általában "A" osztályú beállításban használták őket, a cső burájába össze van építve egy általában a feszültség erősítő feladatot ellátó triódával is, így a készülék építők két csövet nyertek egy búrában. A cső "A" osztályú beállításban kb. 1,5W teljesítmény leadására volt képes, ellenütemű kapcsolásban ennek a duplájára. Ne tévesszen meg senkit, az E/PCL82, illetve E/PCL86-ban a végpentóda később sugártetróda kialakítást nyert, illetve bizonyos gyártók csak azzal gyártották.
EL84 cső belső felépítéseA másik igen népszerű végerősítő pentóda szintén a készülékek hangferekvenciás végfokjaként alkalmazott EL84. Az EL84-et eredetileg szintén a Philips-hez tartozó Mullard fejlesztette ki, de szinte minden akkori gyártó gyármányába vonta az egész világon. A cső amúgy kiváló tulajdonságokkal bír, személyes véleményem szerint az egyetlen felsőbb igényeket is kielégítő végpentóda. Kortársa és igen sok kapcsolásban népszerűek egyűtt az EF86-al, mint elöerősítő pentódával alkalmazzák együtt. A leginkább ismert lehet ezen páros a Mullard 5-10 erősítője, ami 5 csöves (EZ80, EF86, ECC83, 2xEL84) és 10W-os PP erősítő volt. A frekvencia menete 40Hz - 20kHzig terjedt, 0,2%-os torzítással és 78dB-es zajjal. Ezek az értékek a mai erősítők között is versenyképessé tenné. Az EL84 leggyakoribb alkalmazása mint említettem rádiók, magnók és egyébb készülékek hangfrekvenciás végfokjaként. Szintén az "A" osztályú beállítás volt a legnépszerűbb amikor 3W körüli teljesítményt tudott a hangszóróra leadni. Az EL84 számtalan változatban és jelzéssel került forgalomba, ezek: EL84, XL84, YL84, E84L, N709, 6BQ5, 6L40, 6P14P (6П14П), 6P14P-E (6П14П-E/EV/K/stb.), 6P15, 8BQ5, 7189 valamint a 7320. Annak idején a cső korszak végén nagy mennyiségű jelöletlen EL84-eket lehetett kapni a boltokban, amiről azután kiderült, hogy Ei gyártámnyúak. De jó esetben hozzá lehet még jutni Telefunkenekhez, illetve most gyártott orosz (Sovtek) csövekhez is.
A végerősítő pentódák legismertebbje a direkt hangferekvenciás célra kifejlesztett EL34. (Orosz változatban: 6p27s / 6п27с ) Az igazsághoz hozzáratozik, hogy annak ellenére, hogy direkt hangfrekvenciás céllal fejlesztették, a karakterisztikái hagynak kivetni valót maguk után. Ez azonban sok neves gyártó kedvét és legfőképpen a felhasználók kedvét nem szegte és használják mind a mai napig. A Philips több pentóda típust is kifejlesztett, azonban az EL34 közvetlen elődjének az 1940-es években megjelentetett EL61 vagy a későbbi EL60 tartható. Ezek a csövek paramétereikben nagyon hasonlatosak a későbbi EL34-hez bár látványos különbség a loktál szerű foglalat (B9G), ami ebben az esetben 9 kivezetéses. Az EL34 típus 1954-ben jelent meg. Erősítő szempontból a Dynaco Stereo 70 használta, teremtette meg népszerűségét. Zenész körökben egyébbként ennek tulajdonítják az "angol" hangot és a "Marshall" hangot szemben a 6L6 alapú "Fender" vagy "amerikai" hanggal. Az EL34 típus tipikusan europai típus volt, népszerűségre alighanem a Mullard gyártmányaként tett szert, ezért a Mullard EL34-et manapság is etalonnak tekintik, ami a még fellelhető példányok árát az egekig felveri. Az amerikai változat 6CA7 névvel ismeretes, a nevén kívűl más külömbségről nem tudni, illetve az Ei gyártott ilyen típus jelzéssel EL34-de, de sugártetróda kialakítással, sajnos a jelenlegi termék palettán nem tüntetik fel, így ezt valószínűleg nem gyártják. Amerikában mindazonáltal két féle EL34 ismeretes, a vékony és a kövér. A vékony többnyire RCA gyártmányúnak jelölt igazából europai Mullard. Megtalálható a Mullard gyártási idő kódja is a ballonon XF2, de a későbbi XF3, XF4 kódúak is forgalomba kerültek, de több amerikai gyártó márkajelzése alatt. A későbbi csöveknél előfordultak japán gyártmányúak is, de Brit származást feltüntetve, előfordultak a későbbi RCA-k között Kelet-Német gyártmányúak is. A kövér típusok a valódi amerikai gyártású csövek. Több gyártó is jegyzi őket, mint pl. a Zenit, RCA, GE, Sylvania, Philips, Philco és mások, de valójában GE vagy Sylvania gyártmányúak. Az angolok GENALEX néven (Marconi-Osram Valve Co.) gyártott szintén EL34 szimiláris típust KT-77 jelzéssel. Ezeknek a Genalex gyártmányú csöveknek, amelyek a "Gold-Lion" sorozatot képviselték igen jó hangúnak mondottak és igen keresettek, még elit vájtfülű körökben is. Az első sorozatok arany színű Gold-Lion felíratúak voltak barna bakelit csőfejjel, hasonlóan a Mullard EL34-eihez. A '70-es évek végén és a '80-as évek elején kijött aztán egy fekete bakelit csőfejű sorozat, amelyen a felirat immáron sárga betűkkel volt írva, de szintén "Gold-Lion". Ezt a szakma vén rókái "sárga"-oroszlánnak hívták a sárga festékről és ami fontos, nem angol gyártámnyú volt, hanem orosz. Értelem szerűen messze nem ér annyit mint az eredeti, sem árban sem hangban.
Az EL34 jelenleg is gyártott típus több gyártó is készíti, sőt a nagyobb hangszer erősítő készítők saját név alatt is forgalomba hoznak csöveket, pl. Marshall, GroveTube, stb. Jó esetben ilyenkor drágább csöveket kapunk, de az árban a különleges válogatást kell megfizetni, ami cégenként változik, illetve nem régen fedeztem fel, hogy az egyik cég fagyasztja is a csöveket, mert a fagyasztás után állítólag szebb hangú. A jelenleg is gyártók: CES - ez a cég oroszországban gyártat, a gyár a Reflector gyár Szaratovban, több nevet is megvásárolt, illetve tulajdonosa a Sovtek, Svetlana, Elektro-Harmonix, Tung-Sol, Genalex névnek is. Több meghallgatás is igazolta, hogy a nevek használata nem önkényes mindegyik névhez más gyártástechnológia, illetve minőségi szintek felelnek meg. A Sovetek csövek, így a régi orosz típusokkal közel egyenértékű, a Svetlana kicsit más, és pontosabb a tűrés. A Tung-Sol kinézetre is, és technológiában is az eredeti tung-solt követi (végcsövekbe összehasonlítani még nem tudtam, mert nem volt eredeti amerikai belőle), de hangra biztosan jobb, mint az előzőek. A Genalex pedig messze felülmúlja a szintén istáló tag Elektro-Harmonixet, mint alap márkát. De ezen kívűl természetesen létezik még kínai, és Európában a JJ, illetve a már említett Ei mint gyártó.
Ha HiFi szempontok szerint vizsgáljuk meg a végpentóda kérdést, érdemes lenne még több csövet is megemlíteni. Szerintem kiváló erősítő építhető E130L-el, ami egy nagyon jó konstrukciójú ipari cső, kórházi gépekben, illetve a gépekhez eltett tartalék készletekből még hozzá jutható. (Ha minden jól megy rövidesen lesz egy E130L erősítő leírás az oldalon, már készül!) Régebbi Rádió Technkiákban még OTL erősítők leírásai is felfedezhetőek vele, éppen úgy, mint a következő csővel. Az igazán kiváló pentódák között fel kellene még sorolni az E235L-et is ami bár kevesebb erősítésű, mint az EL34 és inkább alacsony feszültségű üzemre termett, de a hangjáról csak jókat hallottam. És előerősítőkben a stabilizált tápegység áteresztő elemeként is jó szolgálatot tehet, hiszen szintén ipari cső hosszú élettartammal. Amit még feltétlenül meg kell említenem az a csodás OS51 (6083), ami a Tungsram gyártmánya és igen jó hangúnak mondott pentóda misztikusan nagy teljesítményű erősítő építhető belőle, a hírnevét Dénes Péter erősítőiben alapozta meg.]]> Cikkek Sun, 11 May 2008 10:45:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/crtmem.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/crtmem.php * fékezőrácsos rendszerek;
* felületi töltéseloszlással működő rendszerek;
* regenáráló sugárral működő szelektron típusú egységek.
A fékezőrácsos katódsugárcsöves memória rendszer. Fékezőráccsal ellátott katódsugárcsőEz a rendszer az elektonágyúból a vékony dielektrikum-réteggel bevont anód lemezből, az eltérítő lemezekből, a fékezőrácsból és a kimenő érintkezővel ellátott kollektorból áll. A beírás során a villamos impulzusokat érintkező útján az anódlemezre viszik. A működés során a beeső elektronok hatására az ernyőn, ahová a sugárnyaláb esik szekunder elektronok lépnek ki. Az ernyő és a rács közötti feszültségkülönbségnek megfelelően kisebb vagy nagyobb számú szekunder elektron visszatér az ernyőbe vagy a rácson áthaladva a koszorú alakú kollektoron válik ki. Ha az anódra a rácshoz képest pozitív feszültséget kapcsolunk, a szekunder elektronok többsége visszatér az ernyőbe, és az ernyő adott helye negatív töltést kap. Ha az anód a rácshoz képest negatív volt a szekunder elektronok többsége a kollektorra vándorol és így az ernyő ezen helyén pozitív töltés keletkezik. Az ernyő dielektrikumból készült az ernyő különböző helyein létrejött töltések lassan oszlanak szét, így azok hosszú ideig tárolhatók. Az eltérítés hatására az ernyőn több bináris számjegy tárolható. Az ernyőn a pozitív töltések az 1 beírásának, a negatív töltések pedig a 0 beírásának felelnek meg. Az adatok kiolvasásakor az elektronsugarat a kiolvasandó adat helyére írányítjuk, - ahová azt korábban beírtuk. Az ernyő adott helyén felgyülemlett töltéstől függően az anódlemez és a kollektor között ilyen vagy más polaritású kimenőjel keletkezik, amit megfelelő erősítés és formázás után használnak fel a számítógép további egységeiben. Az ernyő adott helyén beírt számjegy kiolvasáskor törlődik. Ezért annak újbóli beírásárol külön gondoskodni kell, illetve mivel a beírt töltések idővel eloszlanak a huzamosabb tárolás miatt azokat "frissíteni" kell. Ez a frissítési szükséglet számomra nagyban hasonlít a későbbi félvezetős DRAM-áramköröknél szükséges frissítésre. A felületi töltés eloszlással működő memóriaegység. A felületi töltés eloszlással működő katódsugárcsöves memóriaegység. Ennél a rendszernél is - hasonlóan az előzőhöz - a dielektrikum-ernyő felületén lejátszódó szekunder elektronemisszió jelenségét használja fel. A beeső primer elektronok sebességének növelésével nagyobb lesz az általuk kiléptetett szekunder elektronok száma, és az ernyőre eső elektronnyaláb sebességének bizonyos értékénél az adott helyen pozitív töltés keletkezik. A számjegyek beírására az ernyő felületén az elektronsugárnak két képet, illetve két különböző töltés eloszlást kell létrehoznia. A kiolvasó jel jól kiértékelhetősége érdekében a két képnek lényegesen eltérőeknek kell lenniük. A különböző képtípusok közül a legkedvezőbb tulajdonságúnak a pont - gyűrű képek adódtak. Az ernyő adott helyén a pont alakú pozitív töltés az 1 beírásának (kevesebb töltés), míg a gyűrű alakú pozitív töltés pedig a 0 beírásának felel meg (több töltés). A kioltó áramkör segítségével az elektronsugarat a megfelelő pozicióba mozgatás idejére kioltják. A köreltérítő generátor a 0 beírásakor, illetve a nulla vagy az egység kiolvasásakor az elektronsugarat a töltésképnek megfelelő módon téríti el az elektronsugarat. Kiolvasáskor a sugár a gyűrű olyan helyére irányul, ahol eddig gyűrű volt beírva, a keletkező kimenő jel alacsony lesz. Ha a gyűrű helyén előtte pont volt, az ernyő mögött elhelyezett kimenő elektródán áramimpulzus jelenik meg, amit megfelelő formázás után használtak fel. Ennél a rendszernél is szükséges a "frissítés". A szelektron típusú memória. Ezt a típusú tárolási módot Jan Rajchman-nak köszönheti a világ aki az RCA Laboratóriumában fejlesztette ki 1946-ban. A kifejlesztése Naumann János IAS gépe számára történt, de később például az IBM-is felhasználta 701 gépében. Az elektronnyalábbal bombázott dielektrikum-ernyő két rögzített potenciál értéket vehet fel, vagy a katód (ez elektronokat kibocsájtó) vagy az anód (a gyorsító elektróda) potenciálját. A szelektronban a katód és az ernyő között gyorsító kollektorrács helyezkedik el. A dielektrikum-ernyő a katód és a kolletor között elhelyezett párhuzamos rudacskák két, egymásra merőleges csoportjával négyzetes elemkre van felosztva. Ezekkel a rudacskákkal lehet meg "címezni" a kívánt rekeszt. A rudacskák közötti távolság olyan, hogy a katódról kiinduló elektronok csak azon a rácsszemen juthat át az ernyőre, amelyet négy pozitív potenciálú rudacska alkot. A rudacskák kivezetései mátrix elrendezésűek biztosítva ezzel, a legkevesebb kivezetést. A szelektronban valamennyi rácsszem nyitott, és a szórt elektronnyaláb az egész ernyőt egyenletesen sugározza be, ami az ernyőre beírt adatokat tetszőlegesen hosszú ideig tartja fenn. Beíráskor az adott rekesz kiválasztása után a többi rudacska kivezetéseit negatív feszültségre kapcsolják és ezzel lezárják. Az ernyő mögött elhelyezett anód lemezre pozitív (vagy negatív) impulzust kapcsolnak. Az impulzus után valamennyi rekesz potenciálja az eredti értékre tér vissza, kivéve a kiválasztott rekesz, amelyben töltés növekedés vagy csökkenés játszódott le. Ezt a töltésváltozást az eltolási áram egyenlíti ki. Az adatok kiolvasása szintén a megfelelő címzés utján az anódlemezre határozott potenciát adva, az anódlemez és a kollektor között keletkező eltolási áram mérése útján lehetséges.]]> Cikkek Sat, 19 Apr 2008 10:25:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/fisher_fm80.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/fisher_fm80.php Árlista Mon, 14 Apr 2008 20:04:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/lista.php http://www.elektroncso.hu/lista.php Cikkek Mon, 14 Apr 2008 20:04:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/ea057mod1.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/ea057mod1.php Árlista Mon, 31 Mar 2008 14:08:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/lista.php http://www.elektroncso.hu/lista.php Árlista Wed, 27 Feb 2008 13:48:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/lista.php http://www.elektroncso.hu/lista.php Cikkek Fri, 15 Feb 2008 10:45:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/difflamp.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/difflamp.php Cikkek Fri, 15 Feb 2008 10:45:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/xray.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/xray.php Árlista Wed, 6 Feb 2008 19:00:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/lista.php http://www.elektroncso.hu/lista.php Cikkek Wed, 6 Feb 2008 19:00:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/vray.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/vray.php Violetray készülékről, amely nálunk ma már Iontoforézis készülék néven ismerhető.
Ha valaki látta a Sörgyári capriccio című Jirí Menzel filmet valószínűleg emlékszik még arra részre, amikor Francin a szeretett Mariskájának hazavisz egy ilyen készüléket, mint valami csodálatos játékszert, leoltott lámpák mellet ki is próbálják. Amikor én a filmet láttam nem gondoltam volna, hogy egy ilyen készülék birtokomba kerülhet valaha is, és láss csodát lett nekem egy ilyen készülék, sőt egy pont olyan készülék, mint ami a filmben is szerepelt.
A készülék kissé modernizálva ma is használatos a kozmetikai iparban, mint iontoforézis készülék. A filmben amúgy kissé szexuális felhangú a játék vagyis arra enged következtetni. Az net-et túrkálva rá is akadtam egy cégre amerikában akik jelenleg is gyártanak ilyen jellegű és beállítottságú készülékeket, az internetes oldalukon sok kép is van, igen - érdemes megnézni a szexuális lehetőségeiről is. :) (Angol nyelvterületen a készüléket violet ray készüléknek hívják.)
Hogy egy kissé jobban megérthessük az akkori mentalitást és, hogy a felhasználását jobban el tudjuk képzelni, idézek egy rövidet az [1] forrásból:
Kezdjük ott, hogy a szex áll a középpontjában a pszichiátria egyik legcsúnyább titkának is: 1900-ig az érzelmi rendellenességeknek két főbb gyógymódja volt, az animális magnetizmus (hipnózis) és az elektroterápia, amely rutinszerűen alkalmazta a nemi szervek elektromos stimulálását - a panasz jellegétől függetlenül.iontoforézis készülék
És ez nem holmi titkos, kuruzslói gyógymód volt! Ez volt az általánosan elfogadott orvosi eljárás. Freud idegmagnetizálóként és vagina villanyozóként kezdte a pályafutását, ahogyan dr. Szász írja igen jelentős művében, A pszichoterápia mítoszában. De nem is olyan régi história ez: még 1948-ban megjelent, A férfi nemi rendellenességei című könyvükben is különleges villamosszéket ajánl dr. Walker és dr. Strauss a herék stimulálására.
Freud később azt állította, hogy az elektroterápia szándékosan hamis "placebo" kezelés volt, az "én hamis kezelési módom", elhitetés, olyan "mágikus" gyógymód, amelynek segítségével "kapcsolatot tarthatott" a betegeivel. Bár a beszédterápia javára lemondott az elektroterápiáról, Freud mindvégig azt tartotta, hogy minden neurózis okát kivétel nélkül a szexuális funkciók rendellenességében kell keresni. [1]
A készüléket a Felma Gmbh. gyártotta München-ben valamikor a múlt század talán 20-as éveiben. Mint a képen is látható igen egyszerű, a kornak megfelelő hortáskába építve. A táska amúgy az ilyenkor szokásos varnis vászon borítású fa keretes hord táska, melynek tető lapja és az alja is kartonból van. Az akkori bevált kötöanyagot használva, vagyis enyvet. Mint a képen is jól látható az enyémnek a teteje van elválva, de amúgy szinte kifogástalan állapotú. A csőkészlete kissé hiányos és pár darabból már a gáztöltet is elszivárgott. Sajnos a kábelét valaki már modernre cserélte. A készülék egyébbként működőképes. Működése igen egyszerű, egy csengő elvű szaggató állítja elő a szükséges "nagyfrekvenciát". Ez a nagyfrekvencia azért 10kHz alatti. Az így előállított szagatott áramot azután egy autóranszformátor transzformálja fel pár KV-os nagyságrendű feszültséggé. Az autótranszformátor helyezkedik el a markolat egységben, ebbe kell csatlakoztatni a geisler-csövet, amelynek másik végét azután, a kívánt bőrfelülethez érintjük. A kezelő szervekkel a frekvenciát, illetve az autótranszformátorra jutó feszültséget lehet állítani, bizonyos határok között.iontoforézis készülék A képen jól látható a szaggató készülék vasmagját képező, kalapok merevítésére használt drótok. Ez az apám által készített táska keret vasmagú transzformátorra emlékeztet, amit mellesleg egy 5 literes szílva befőt konzerves dobozába épített. Ilyenek mint érintés védelem, meg ISO felejtsük is el.
A készüléket egyébbként orvosi célra ajánlja a hozzá kapott könyvecske, számos alkalmazással amelyeket képekkel is illusztrál, kár, hogy nem tudok németül. Ha jól tudom az orvosi praxisból mára már kiszorult és már csak a kozmetikusok használnak ilyen készüléket bőrfiatalítás céljára. Amit én láttam abban a geisler cső csak neonnal volt töltve és emiatt naracs színű volt. Ennél a készüléknél csak egy cső van neonnal töltve. A csövek többsége argonnal lehet töltve, mert szép lilás fénnyben pompáznak. Sajnos már a kozmetikákból is kiszorulóban van kellemetlen csípős érzete miatt, helyét az ultrahangot használó készülékek veszik át. A modernebb típusok annyiban térnek el, hogy a csengő elvű megszakító helyett félvezetőt használnak és az igényesebbjei a szaggatás hatására keletkezett felharmonikusok visszajutást a hálózatra különböző szűrökkel csökkentik.
Történelmi áttekintésJ.H.W Geissler
Johann Heinrich Wilhelm Geissler (szül. 1814. máj. 26. Igelshieb, Németo. - megh. 1879. jan. 24. ) Eredetileg egy utazó műszergyártó volt, majd 1852-ben Bonnban letelepedett és műhelyt nyitott, mert a fiatal egyetemi város jó megélhetést biztosított laboratóriumi edények gyártására. Geissler nevéhez kötődik a róla elnevezett cső, amelyben ritkított levegő és általában valamilyen nemesgáz töltet van. A cső két végén elektródák találhatóak, amelyekre feszültséget kapcsolva a gáz gerjesztett állapotba kerül és fényt sugároz. Ez a fény a gáz töltettől fűggő színű, bár jeletős mennyiségben sugároz a nem látható tartományban is. Ezek a Geissler-féle csövek képezik a gázkisülési csövek alapjait, úgy mint a ma világításra használt "neon" csöveknek - bár ezek nem neontöltetűek, a glimlámpák, a gázkisülési diódákat, parázsfény stabilizátorokat, de idetartoznak a nixie csövek is. Geisler másik nagy találmánya a higanylégszivattyú feltalálása, amellyel az akkorinál magasabb vákuum előállítása volt lehetséges.]]> Árlista Thu, 31 Jan 2008 08:36:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/lista.php http://www.elektroncso.hu/lista.php Cikkek Thu, 31 Jan 2008 08:36:00 +0100 http://www.elektroncso.hu/cikkek/csohibak.php http://www.elektroncso.hu/cikkek/csohibak.php Mechanikus hibák:
A hozzávezetésekben létrejött zárlatok és a rossz érintkezés miatt csökken az erősítés és zajok zörejek keletkeznek. Egyre gyakoribbak az olyan jellegű hibák, amikor a gyári forrasztások öregednek el és a mechanikai hibákat a cső kivezetésének rossz forrasztása okozza. A forrasztásos hibákra természetesen olyan helyeken lehet gyanakodni, ahol a csőfej külön kerül a csőre. Mint például az oktál, szeptár, az európa, az emerikai (UX4 ... UXn) foglalatokat használó csövek esetében. Előfordult már új, most gyártott csöveknél is! Sajnos ilyen esetben legyünk óvatosak, mert a házi forrasztás, gyakran a garancia elvesztését vonja maga után!
Emittálóképesség csökkenés:
Használat közben az elektroncső emittáló képessége folyamatosan csökken, ezt nevezhetjük természetes elhasználódásnak is. Az emittáló képesség csökkenését felgyorsíthatja ha a használatban a katódot alúl, vagy túl fűtik. Az élettartamot kétféleképpen definiálják, a régebbi meghatározás szerint a az élettartam az az idő, ami alatt megszakítás nélküli, rendeltetésszerű használatban a közepes anódáram a kezdeti érték 50%-ára csökken. Újabban a meredekség 30%-os csökkenését tekintik az élettartamnak.
Rossz vákuum:
A nem megfelelő vákuum zavaró zajt és begerjedési hajlamot eredményez. A zaj a katódtól az anódfelé repülő elektronok mozgásában bekövetkező rendellenességek következménye. A vákuum romlását a keletkező gázok okozzák. A csőbe épített getter feladata lenne ezek megkötése, és a jó vákuum fenntartása a cső teljes élettartama alatt. A zajt a gázmolekulákba ütköző elektronok okozzák, mert ez a gázmolekula ionizációját okozza, és így pozitív gázion és negatív elektronok keletkeznek. A gázionok a negatív potencálú rácsra jutnak és ott leadják töltésüket. Ekkor negatív rácsáram folyik, aminek mértéke a csőben lévő gázmolekulák számától függ. Minél nagyobb a rácsáram a teljes anódáramhoz képest, annál nagyobb azoknak az elektronoknak a százalékos aránya, amelyek gázmolekulákkal ütköznek. A rácsáram és emissziós áram viszonyát vákuumteényezőnek nevezik. Értéke: vk=Ig/Ia. A vákkum tényezőt ismert mérési eljárások felhasználj�