KIT-ek / Készülékek

vissza a lap tetejére

811 SE KIT99200-tól

A 811-es adócső talán a magas anódfeszültsége miatt népszerűtlen az építgetők körében, pedig a vele elérhető közel 10W-os teljesítmény igen jó, és a 300B-s árához viszonyítva árban is verhetetlen. A jelen kit egy érdekes kapcsolási megoldáson alapszik. A 811-es anódfeszültségét 400V alatt tarjuk, ami miatt pozitív feszültségű, és teljesítmény meghajtást igényel, amit a 6L6GC szolgáltat. Leírása itt. Az alap KIT az EF86 előerősítő, a 6L6GC meghajtó csöveket és a 811-es csöveket foglalataikat, a kimenőtrafókat és a hálózatitrafót, valamint a hordozó alaplapot tartalmazza. Az alaplap két fajtában rendelehető a kimenőtrafónak megfelelően, annak kivágásával (9100.-), illetve annélkül (7100.-). (A hordozó alaplap nem azonos a komplettre szerelt készülék - képen - dobozával!)
(A kép, rákattintással kinagyítható!) Mivel számos variáció lehetséges, megrendeléskor kérjen árajánlatot, megjelölve a kért kialakítást! A képen látható, komplett, összeszerelt, dobozolt, élesztett, távezérlővel, ára: 287000.-(a képen látható formában!)

DAC 19700-tól

Az ismert High-End gyártó cég DAC-jának utánépítése. A DAC egyszeres mintavételezésű DA az AD1865-ös integrált áramkörrel megvalósított, a digitális jel kezelése a CS8414 feladata. A DA áramkimenete a felhasznált kimenet. A panelen helyet kaptak a tápegység alkatrészei is, minden áramkör külön szűrve kapja a tápfeszültségét és természetesen a digitális és analóg rész teljesen különválasztott! A DAC tápfeszültség igénye 12V DC, a digitális résznek, és 18-24V DC az analóg résznek. Az akkumulátoros táplálás megoldható.
A képre kattintva az kinagyítható! Részletesen: itt!

Gadget GADP02 előerősítő 113000

Az előerősítő felépítése egyszerű. A phono- vagy vonalbemeneteket aranyozott ezüstérintkezők kapcsolják a szelektor kimenetére, melyről két irányba megy tovább. Az egyik irány a magnó bemenete. Míg a másik irány egy ALPS gyártmányú potenciométeres hangerőszabályzóból, és egy vonalmeghajtó egységből áll. A vonalmeghajtó biztosítja a végfok teljes kivezérelhetőségét. A bemeneti választást mikrokontrolleres egység segíti, és döntésünkről egy kétsoros vákuumfluorescens kijelzőn tájékozódhatunk. Arról, hogy a kijelző fényereje ne üssön el más készülékünk fényerejétől, vagy ne legyen zavaró, egy ötfokozatú fényerőszabályzó gondoskodik. A vezérlés odafigyel arra is, hogy készülékünkön magnó-monitor üzemmódban ne választhassuk a magnót, mint műsorforrást. Hiszen az ekkor felvett jelet szolgáltatja kimenetén, és mi éppen ezt hallhatjuk. Természetesen a készülék a GADGET erősítőkből jól ismert kétlépcsős anódfeszültség-kapcsolóval van ellátva, így meghosszabítja a csövek élettartamát.
Az erősítő a phono bemeneten MM hangszedők jelét várja. MC hangszedők jelét csak ún. MC trafón keresztül képes feldologozni. Lehetőség van arra, hogy a megvásárolt előerősítőjének bemeneti szelektora az Ön által használt készülékek neveit írja ki. Alapesetben a készülékek a következők: Lemezjátszó, CD-lejátszó, rádió, magnó. így például ha Ön nem használ Rádiót de DVD-t igen, akkor a Rádió helyett a készülék DVD-lejátszót is írhat. A távirányító kifejlesztés alatt, a jelenlegi ár nem tartalmazza!

6C33C-B SE KIT 96511.-től

A tőlünk nyugatabra slágernek számító 6C33C-B típusú triódával épített SE erősítő nagy erénye a viszonylag olcsó ára és 15W teljesítménye. Megdöbbentően varázslatos dinamikájával és az érzéketlenebb hangfalak kezesbárányá szelidítésével vívta ki magának a hírnevet. Igaz, ezzel a csővel OTL-t szoktak építeni, amire kis belső ellenállásával szinte kínálja magát. A viszonylag drága és már-már beszerezhetetlen kondenzátor helyett mi a kimeőtrafó mellett döntöttünk, és nem bántuk meg.
Az KIT alapárban a csőveket, foglalataikat, a trafókat tartlamazza (fojtóval). A képen is látható alaplemez ára, - a trafó takaró dobozokkal, 16000.-

Gadget GAD001 integrált erősítő - Érkezik! - 178000-tól

A tőlünk nyugatabra slágernek számító 6C33C-B típusú triódával épített SE erősítő nagy erénye a viszonylag olcsó ára és 15W teljesítménye. Megdöbbentően varázslatos dinamikájával és az érzéketlenebb hangfalak kezesbárányá szelidítésével vívta ki magának a hírnevet. Igaz, ezzel a csővel OTL-t szoktak építeni, amire kis belső ellenállásával szinte kínálja magát. A viszonylag drága és már-már beszerezhetetlen kondenzátor helyett mi a kimeőtrafó mellett döntöttünk, és nem bántuk meg. Az integrált kivitelnek köszönhetően több csatorna fogadására is képes, akár USB-porton keresztűl is. A hengerő szabájzója ezüst kontaktussal ellátott relés 38 állású, ami minden igényt kielégít. Teljes kiépítésben a szolgáltatások kényelmes igénybevételéhez természetesen a távszabályozó is hozzá tartozik és minden funkcióról nagyméretű grafikus VFD kijelzőn informálodhatunk.

Gadget GAD300 DualMonoblokk (300B) 380000

A jól ismert GAD300 300B-vel megépített példánya. Caddock, és tantallum alkatrészek, klasszikusan stabil minőségű elkókkal felépített, és Mundorf Supreme Silver/Gold csatoló kondenzátorokat alkalmazó, klasszikus kapcsolás duplájára méretezett táppal, ami megfelelő hátteret biztosít a dinamikus nagy energiákat megmozgató zenékhez is, mégsem lusta. Ez a táp kialakítás lehetővé teszi a -89dB-es brummszintet, ami nagyérzékenységű tölcséres hangszorókban sem okoz zavaró zajt. Mivel belselyében a GAD300 KIT található, ezért minimális alakítással (pár forrasztás) bármely 300B vagy 2A3 végcsővel használható, bár tapasztalataink szerint leginkább a 300BS-C, vagy 300BS-B cső adja kínálatunkból a legjobb hangot. A kialakítása duál monoblokk, ami azt jelenti, hogy egy dobozban két teljesen különálló monoblokk, amelyek csak a hálózati csatlakozó pontjainál találkoznak. A készülék 300B-vel szerelt változatáról teszt olvasható a Sztereó magazin 38. számában.
A feltüntett ár tájékoztató jellegű, és HANG kimenő transzformátoros, és 300BS-B csővel, valamint 83-as higanygőz egyenirányítóval szerelt változatra vonatkozik! (A kép is ezt ábrázolja, rákattintással kinagyíthatóan) Mivel számos variáció lehetséges, megrendeléskor kérjen árajánlatot, megjelölve a kért kialakítást!

GU-50 SE KIT72000-tól

Mióta megjelent az "Audiofil erősítők építése" című könyv Ágoston Lajos tollából érdeklődés kíséri a GU50-es csövet. Ezért jelent meg ez a KIT összeállítás. Az alap KIT a 6SN7 meghajtó csöveket a GU50-es csöveket foglalataikat, a kimenőtrafókat és a hálózati trafót, valamint a hordozó alaplapot tartalmazza. A hordozó alaplap 400x350x3mm-es Al. Két fajtában rendelehető a kimenőtrafónak megfelelően, annak kivágásával (20000.-), illetve anélkül (17000.-). A képeken szín oldala, illetve a hátsó oldala megnézhető, valamint beszerelvényezve a fonákoldalról. A KIT tartalmazza a leírást a GU50-II ről, valamint egy variációt 6SL7 meghajtócsővel. Mind az alaplap mind a trafók, illetve a leírás tartalmazza a szükséges részeket, ha a félvezetős táp helyett elektroncsöves tápot szeretnénk alkalmazni.
(A kép, rákattintással kinagyítható!) Mivel számos variáció lehetséges, megrendeléskor kérjen árajánlatot, megjelölve a kért kialakítást!

NHC Brenner's Tradition AccTS 300B Monoblokk 250000

WE91 base: A világban mindenki úgy beszél a WE erősítőkről, mintha egy teljesen más csillagrendszerben élne mint mi. A kíváncsiság volt az igazi hajtóerő: Miért-,minél-,mivel tudtak többet, vagy ez az egész csak egy blöff? Sajnos nem! Egyszerű de mégis rafinált kapcsolás technika illetve a top kategóriás alkatrészek, és a kimenő trafó anyaga..
A felhasznált TAF, CADDOCK ellenállások, Black gate WKZ, Mundorf kondik, hozták a "formájukat" de itt is teljes áttörést az amorf kimenőtrafó anyag adta meg. A meghallgatás is ugyanezt igazolta vissza. A képre kattintva az kinagyítható.

NHC Brenner's Tradition GM70 Monoblokk 500000

A GM-70 legendáját megteremtő erősítő legutolsó verziója. A kezdeti, még 300B-s meghajtást tartalmazó változat leírása és a GM-70 diadalútját és dicsőségét megalapozó cikk a GlassAudio 2000/6 számában olvasható. Rövidesen erről a legutobbi változatról olvashatunk a cikkek között, de addig is a lényeges változások: A 300B-t egy tango típusú illesztőtrafó váltotta fel. A sokkal drágább, ám nem oly kiváló Ultra Tone Silver kondenzátorokat felváltották a Mundorf Supreme Silver/Gold kondenzátorai. Amik az előbb nevezetett, de a VitaminQ kondenzátorokat is képes volt felülmúlni. A kimenő trafó is az új NHC II-es lett, a 300B-s végfoknál részletezett okokból. Bár az Izraeli mag a maga 0,05-ös lemezével igen - igen jó, az új amorf mag mégis teljesen más dimenzió. Többi részlet nem változott jelentősen a Caddock ellenállások és a Tantallumok is maradtak a helyükön.
A képre kattintva az kinagyítható. A képen réz anódos GM70 szerepel, a feltüntetett ár azonban a grafit anódosra vonatkozik!
Nixie Óra KIT 17800-tól

A képre kattintva, a komplettre szerelt dobozolt KIT-et láthatjuk.

Nixie óra KIT-ek:
- A KIT alapcsomag I. 17800.- (Kép
Alap Nixie Óra KIT - Z573 vagy ZM1000-el
); a Panelt, a meghajtókat, a csöveket (Z560M), valamint a felprogramozott PIC V2.1 mikrokontrollert tartalmazza.
- A KIT alapcsomag II. 19600.-; a Panelt, a meghajtókat, a csöveket (Z573M/ZM1000), valamint a felprogramozott PICV2.1 mikrokontrollert tartalmazza
Alap KIT 19700.- (Kép
Alap KIT, nixi-k nélkül és alap alkatrész csomaggal
), nixi-k nélkül és alap alkatrész csomaggal
- Az alap KIT és az alap alkatrészcsomag (Z560M) 23300.- Kép
- Az alap KIT és az alap alkatrészcsomag (Z560M)

A teljes KIT IN18 csővel 69900.- (Kép
- Az IN18-as KIT és a teljes alkatrészcsomag
)
A KIT teljes; készre szerelve, tükörlemez házban 36600.-(Z560M vagy Z573M-el vagy ZM1000-el)
- A KIT teljes; készre szerelve, tükörlemez házban (IN18-al) 84000.-

Megjelent, a V3.0-ás óra! A cikk és az árak itt.
Figyelem, a KIT-ek egyike sem tartalmazza a zenei részt és a dugsztápot, azt külön kell rendelni, hozzá!

Nixie óra alakatrészek:
- Alap panel 5700.-,
- a Z560M vagy ZM1000 kijelző panel 2500.-,
- az IN-18 kijelzőpanel 5400.-,
- programozott PIC V2.1 3500.-,
- HV5630 nagyfeszültségű meghajtó áramkör 2500.-/db
- Alkatrész csomag alap (ellenállások, kondik stb.) 3000.-
- A teljes alkatrész csomag (Az ébresztő résszel együtt) 7000.-
- IN18 Kijelző KIT (6db IN18 és 1db IN18 panel) 52800.-Kép


A Z560M vagy ZM1000 kijelző panel már, alap (Z560M-et vagy a ZM1000) tartalmazó KIT vásárlása esetén is ingyenes!
1 Kijelzős Nixie KIT 4000-től

Érdekes filozófiai színfoltja lehet otthonának, irodájának az 1db nixie csövet használó óra. Minden képpen elgondolkoztatja az embert az időről, hiszen a leolvasása időt és türelmet igényel, arra figyelmeztetve, hogy ne hagyjuk érdemtelenül elmúlni az időt!
Az alap KIT csak panelt és programozott PIC mikrokontrollert tartalmaz! ára: 4000.-
A teljes alaktrész mennyiséget tartalmazó KIT ára: 7490.-
A teljes összeszerelt, élesztett KIT ára: 8490.-
Minden esetben rendeléskor jelezni kell, a program változatot, egyébként a normál szünetet tartó változat kerül leszállításra.
A KIT leírása ITT megtekinthető.
Budapesten megtekinthető, megvásárolható a ComputerMode-nál is.

HDD Indikátor KIT (VFD) 8990.-

A KIT teljes csomag. Tartalmazza a BG189Z kijelzőt a két meghajtó ic-t (HA12019), a panelt, valamint az alkatrészeket. A kép az összeállított verziót mutatja. Ebben a megvalósításban a kijelző mint HDD vagy LAN aktívitás indikátor illetve vonalszinti kivezérlés mérő használatos. Mindkét funkcióra felhasználható akár egy időben is, a funkciók választásáról Jumper gondoskodik. A számítógép előlapján lévő HDD led meghajtása illetve LAN led meghajtása is megoldott.
A KIT leírása ITT.
Budapesten megtekinthető, megvásárolható a ComputerMode-nál is.

HDD Indikátor KIT (IN13) 1500-től

Ebben a megvalósításban a kijelző mint HDD indikátor illetve vonalszinti kivezérlés mérő használatos. Mindkét funkcióra felhasználható akár egy időben is, a funkciók választásáról Jumper gondoskodik. A számítógép előlapján lévő HDD led meghajtása led meghajtása is megoldott. A KIT háromféle kiépítésben rendelhető. Alap KIT: csak panelt tartalmaz ára 1500.- Közepes KIT: Panelt és az alaktrészeket is tartalmazza; ára 4500.- Teljes KIT:A KIT összeszerelve élesztve, ára: 5850.-. A KIT-ek árában nincsennek benne a parázsfény kijelzők, ezt a szükséges mennyiségben megrendeléskor kell jelezni, ára az árlista szerinti ár. A kép az összeállított teljes verziót is mutatja.
A KIT leírása ITT.
Budapesten megtekinthető, megvásárolható a ComputerMode-nál is.

Hybrid-II Erősítő bekapcsolás kontroller (OEM)már 5990.-től

Erősítő végfokok bekacsolását elvégző áramkör tovább fejlesztett immáron 3 lépcsős, távvezérlővel ellátott változata. Leírása innen letőlthető. Az egység komplett összeszerelt, élesztett változat! Az árba beletartozik a vevő panel és az infra adó is valamint 2db SHARP S202S01 típusú szilárdtest relé is, de az R1,R2 illetve az F1,F2 biztosítékok nem!
Többféle kiépítésben, összeállításban rendelhető, érdeklődjön! Részletesebben; itt.

MC PrePre KIT 11900-től

Ez a KIT talán a legjobb alternatívája az alacsony kimeneti feszültségű MC hangszedők illesztésének a fonófokozathoz. Nem kell tehát már lemondani az alacsony kimenetű MC-k hangjáról, a drága illesztőtrafó miatt! Alapvetően akkumulátoros tápellátásra készült. Az alap KIT ára csövek nélkül és alap alkatrészekkel értendő! (Sztereó változat, SCR csatoló kondikkal, és Silver Mica kondikkal! - a Silver Mica kondik nem pontos értékben!)
A KIT leírása ITT. Mivel számos variáció lehetséges, kérjen ajánlatot!

USB2SPDIF 3890-től

Csatlakoztassa számítógépét egyszerűen hangrendszeréhez. Az USB2SPDIF segítségével számítógépének USB csatlakozója segítségével egyszerűen a jó minőségű DAC-on hallgathatja a számítógépen tárolt zenéit.
Az USB2SPDIF két verzióban rendelhető. Az alap KIT csak a penelt, és az alkatrészeket tartalmazza (IC nélkül!) ára 3890.- (kép), míg a teljes kiépítésben az áramkör összeszerelve élesztve rendelhető 10090.- (kép)
A DAC-hoz kapcsolása itt olvasható.

DAC FRONTEND 3500-től

Ez a készülék azoknak készült, akik akkumulátoros tápról szeretnék üzemeltetni DAC-jukat, vagy előerősítőjüket. A KIT leírása innen letőlthető. Az alap KIT-ben csak a programozott mikrokontroller van. Az áramkör még nem nyerte el végleges formáját, bármilyen kiépítés elképzelhető. A lehetséges kiépítésről és konfigurációról e-mailban érdeklődjön.

VFDLCD - KIT 2250-tól

A VFDLCD KIT egy extra szolgáltatásokkal ellátott ébresztős és hálózati időzítő funkcióval is ellátott óra. Az óra rész egy kristály pontosságú óra, dátum és a hét napjának kijelzésével. Egy beépített 2000. jan.-tól működő öröknaptár segítségével a hét napjának meghatározása automatikusan történik. A kijelző élettartama (ami ennélkül is igen hosszú kb.10év) a szintén beépített fényerő szabályzó révén kiterjeszthető a gyárilag megadott sokszorosára. Az ébresző és időzítő funkció a hét minden napjára külön egymástól függetlenül beállítható. A felhasznált kapcsoló elemnek köszönhetően a hálózati kapcsoló 8A terhelehetőségű amit az esetleges kapcsolandó lámpa élettartamának meghosszabítása miatt null-átmenet kacsoló lát el.
A rendelhető KIT-ek. (A KIT-ek a szükséges kijelzőt nem tartalmazzák, az a forgalmazótól közvetlenül, vagy napi áron tőlünk beszerezhető.); csak panel: 2250.-; Alap KIT (PIC nélkül): 3500.-; Alap KIT (+ programozott PIC): 7000.-; Ébresztős KIT (+ programozott PIC): 12000.-
A KIT leírása itt olvasható.

PAFE3 Előerősítő frontend, mikrokontroller és panel 34990-től

A csomag tartalma az alap panel és a kijelző panel, valamint a programozott és az alap panelra felforrasztott mikrokontroller, és a távszabályozó. Többféle kiépítésben, összeállításban létezik, érdeklődjön. Részletesebben; itt.
Fejhallgató SE erősítő KIT25266.-tól

A 6AS7-el megvalósított OTL dinamikus fejhallgató erősítő, amely az alacsony impedanciás fejhallgatókat is meghajtja (32Ω-600Ω).
Alap KIT-ként a hordozó alaplapot a hálózati trafót és a két fojtót tartalmazza, 25266.- ért.
A közepes kiépítésű KIT az alap KIT-et tartalmazza és a 2db 680µF-os ELNA kondit, a 680n SCR kondikat, a forrlécet, az E88CC (JJ/Tesla), illetve az orosz 6AS7 csövet (foglalatokat). A közepes KIT ára: 48216.-
A teljes kiépítésű KIT minden alkatrészt tartalmaz, amely a megépítéshez szükséges, ennek ára napi árú, kérem érdeklődjön!
KIT leírás:itt

Jelmagyarázat: OB - Eredeti dobozban, WB - Fehér dobozban, Only Pair - Csak párosával rendelhető!, Quad - Csak négyesével rendelhető!
(!) - Nem tökéletes helyettesítője! USED - használt. Az orosz csövek jelölésére igyekeztünk ezt a szabványos jelölést használni.

A csövekre a gyár által szavatolt garanciát vállaljuk! Részletesen lásd. a gyik-ban. A feltüntetett árak magyar forintban értendőek, 1db-ra vonatkoznak és az Áfá-t tartalmazzák!

© 2005-2012. All rights reserved - Minden jog fenntartva by Bozó Balázs